Erszényben hordozzák a bébiket

Hordozni jó, ez nem vitás, kérdés, hogy mibe. A kendőről már sokan, sokfélét mondtak, én most az erszényes megoldást méltatnám. Az én gyerekemet az első hat hétben folyamatosan hordozni kellett, még itthon is, máshol nem volt el, erre nekem legjobban a babaerszény nevű alkalmatosság jött be, mert egyszerűen, bármikor fel tudta magamra kapni, és fél perc múlva már benne is volt a gyermek, és amik a legfontosabb, aludt. Az erszényt az internetről rendeltem, 5000 forintért, és nekem nagyon megérte, bár a használat során akadt néhány problémám.

Például hogy a féloldalas helyzetből kifolyólag mindig megfájdult a vállam, és ha elaludt benne a gyerek, nagyon nehéz volt úgy kibújni belőle, hogy ne ébrendjen fel, sőt szinte lehetetlen, pedig mindenféle akrobatikus mutatványt bevetettem.


Most már a BabaSling nevű hordozót is lehet itthon kapni, így most inkább erre tenném le a voksomat, bár még nem próbáltam. Igaz, háromszor annyiba kerül, de pont az említett hiányosságokat pótolja, vállrésze párnázott, és egy hangtalan csat segítségével bármikor levehető.

Mindkét erszény többféle színben elérhető, nagyjából két éves korig (15 kilóig) használható. A BabaSling-ben hétféle képpen ülhet illetve feküdhet a baba, és mind a két erszény alkalmas a diszkrét szoptatásra.
Oszd meg másokkal is!
Mustra