Dúsított tápszerrel hatnak az IQ-ra

Ezen a szép reggelen már azt is tudjuk, hogy ha történetesen koraszülöttek voltunk és nem kaptunk dúsított tápszert rögvest, sokkal kevésbé vagyunk okosak, mint aki de. Mivel én is az voltam (koraszülött), kellőképpen fel is vagyok dúlva, mert egészen biztosan nem kaptam dúsított tejet harminc évvel ezelőtt. Most kell megtudnom, hogy okos sem vagyok.

Mellesleg szegény anyukáknak van éppen elég parájuk, folyamatos aggodalomban élnek amúgy is, hogy mi van a gyerekkel, ezek a brit kutatók terelhetnének inkább bárányt a szép, angol mezőn. Amúgy meg biztosan igazuk van, íme:

A már életük első napjaiban, heteiben dúsított tápszerrel táplált koraszülöttekből okosabb gyerekek lesznek - mutatták ki brit kutatók.


A Pediatric Research szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók kifejtették, hogy a proteinnel, zsírral, kalciummal, vassal és egyebekkel dúsított tápszerrel már az első napoktól kezdve táplált koraszülöttek később, 7-8 éves korban jobban teljesítik az intelligenciateszteket, de még tizenéves korukban is nagyobb az intelligenciahányadosuk - olvasható a BBC News honlapján.

Míg 7-8 éves korban a különbség főleg a fiúknál volt jelentős, 16 éves korban a lányoknál volt szembetűnőbb a különbség az annak idején dúsított tápszerrel és a sima tápszerrel tápláltak között. Ám a kutatók a két csoport agyát is megvizsgálták, és kiderült, hogy agyi különbség is megállapítható: a caudate nucelusnak nevezett agyrész, amely az emlékezettel és a tanulással áll összefüggésben, nagyobb volt azoknál a gyerekeknél, akik annak idején dúsított tejet kaptak nyomban korai születésük után. Más agyrészek esetében a kutatók nem találtak számottevő különbségeket.

Manapság a koraszülötteket többnyire dúsított tápszerrel táplálják. Nagy-Britanniában minden tízedik gyermek koraszülött, írta az MTI.
Oszd meg másokkal is!
Mustra