SZÜLŐSÉG

Hétvégi programok - rohangáljunk játszótéren!

2008. február 29., péntek 08:56

A hétvégére igazi kiszámíthatatlan időt jósolnak. Hol esik, hol fúj, hol pedig süt a nap. De leginkább fúj. Ezért ne merészkedjünk nagyon messzire, elég, ha a szomszédos játszótérre visszük a gyereket. Budapesti olvasóink igazán jól el vannak eresztve ez ügyben. Ajánlunk párat, amelyikeket ismerünk, és várjuk az olvasói infókat.


Kedvencünk Óbuda, ahol számos Máltai játszótér található. Kicsiknek a Szőlő utcai, nagyobbaknak a Kerék utcai ajánlott. Ez előbbin közös motorpark, homokozójátékok, olvasósarok, uzsonnázóterasz  található.

A szomszédos Viziváros lakóit itt is figyelmeztetjük, hogy a Zöld Pétert ideiglenesen elbontották, amíg építkeznek, majd aztán visszaállítják. Hogy addig hova menjünk? Hogy miért nem lehetett máshol felállítani Budapest legszuperebb játszóterét? Ki tudja? Én a Margitszigetet javaslom. Az első játszótéren szokatlan játékokkal, a másodikon nagy térrel, és a gyermekek közt közkedvelt, ezer éves színes ketrecekkel találkozhatunk. Jelentem, a gólyák már a Kisállatkertben vannak, ma reggel találkoztam velük.

Ha valaki Pesten élte le élete első 25 évét, az tudja, hogy a hidak csak dísznek vannak, igazi pesti csak krízishelyzetben teszi be a lábát Budára. Szerencsére ott van a Szent István park rögtön, ahol szuper fahajó és egy sajátos baba-homokozó-házikó várja a kicsiket. Meg pár, kb 80 centi mély beton vályú, aminek a szélén lehet egyensúlyozni, amíg a szülők nem néznek oda.

A körút túloldalán a Honvéd tér, az V. kerületben még a Hild téren ütközhetünk, színes, EU-kompatibilis balesetveszélybe. (A ti gyereketek is majdnem kiveri a fogát, amikor a szuper rugós lovakon meg motorokon rángatja magát? Vagy csak mi használjuk rosszul?) Bár a Hild téren rossz a levegő, de vitathatatlanul jók a játékok, és Budapest egyik első nyugatias játszótere volt, mi annak idején a csodájára jártunk. Ráadásul nagyszerű gátépítő folyórendszere van, bár ez most még nem működik. Ha nagyobb téren vágyunk rohangászni, ott az Erzsébet tér – kicsit szutykos, de elmegy, és rengeteg a gördeszkás, pedig minden bejáratán kinn van, hogy gördeszkázni tilos. Vajon miért, és akkor hol szabad?


A kerület legjobb és szerintem Budapest harmadik legjobb játszótere a Károlyi-kert. Illetve bizonyos szempontból első: gyönyörű a park, a kastély, a tér, csendes, ápolt, sokféle és szimpatikus a látogató közönség, a szülők nagyon aranyosak és közvetlenek, a játékok kiválóak, kisebbeknek nagyon biztonságos pici mászóka, játszóvár, nagyobbaknak elkülönítve rafkós ügyességi játékok. Nincs akkora játékpark, mint a Máltaiban, és nem olyan egyedi, mint a Zöld Péter, de mégis kiváló hely gyerekterelgetésre.

Ha van játszótérben szegény kerület, akkor a hatodik, hetedik és nyolcadik az. Klauzál tér, Almássy tér, Lövölde tér, Gutenberg tér, Kálvária tér – össze sem lehet az előbbiekkel hasonlítani egyiket sem. Nem is ajánlom. Akkor már inkább vágjuk magunkat kisföldalattiba, és menjünk ki a Ligetbe. Ott a Büdös-(Városligeti)tó mellett rögtön van egy jó darab, beljebb pedig rengeteg, meg rét, mező, vurstli és perec. Ha unjuk az Állatkertet (bár az szerintem megunhatatlan) és a Cirkuszt, menjünk le egyszer a Deák-téri Földalatti Múzeumba! Vonatrajongó kicsiknek ideális.

A kilencedik kerület nyertese a felújított Ferenc tér. A közepén egy igazi izé, azaz térinstalláció található, szerintem jól néz ki. Játékok, hely a rohangálásra, gyér autóforgalom, üldögélő famíliák.

Most töredelmesen bevallom, hogy a fennmaradó kerületekben még alig jártam, olyan messze tűnnek lenni. De várom az infókat, élménybeszámolókat, cseréljenek itt játszótéri tapasztalatot a budapesti és vidéki anyák! Ehhez mindössze az alábbi térképre kell kattintani, majd vagy belépünk a gmailes felhasználónevünkkel, vagy regisztrálunk egy google accountot, és belépünk. Ezután beírjuk a keresett helyet a keresőbe, elmentjük a Budapesti játszóterek térképre, és rövid leírást is adhatunk hozzá. Kéretik a lehetőséggel élni, de nem visszaélni!


Nagyobb térkép

Aki mégis inkább művházban akar lenni, annak gyorsan felsorolunk pár programot: szombaton négykor Kaláka a Millenárison, Három széklábbal. Ugyanekkor Palinta Társulat és játszó-, illetve kézművesház a Cserepesházban. A Ráday utcai IF Caféban Pampalíni lép fel vasárnap tizenegykor a Szeleburdi Társulat előadásában. A Marczibányi téren a szokásos Kőketáncház, mi abszolút rajongói vagyunk. Fél tizenkettőkor az Óbudai Művelődési Központban pedig Halász Judit tanítja testvérszeretetre a porontyokat.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.02.29 09:36:08hamsa

    No meg a nagy csúszdák a Gellért hegy oldalában! Meg a hajógyári szigeten.

  • 2008.02.29 09:41:14levendul

    de jó kis cikk lett ez :)

    nagyon klassz a térkép!

  • 2008.02.29 09:43:50levendul

    annak idején a Kosztolányinál is volt egy klassz játszótér kicsiknek és nagyoknak való részekkel, mi a huszonkettőből is gyakran elzarándokoltunk oda

    persze a levegő ott sem a legjobb

    megvan még?

  • 2008.02.29 10:11:30levendul

    hát elbánáztam vele egy darabig, de azért csak sikerült:



    mi szerettük a Nagytétényi kastély előtti játszót is

  • 2008.02.29 10:53:25begyszli

    SZEGED Retek utcai Máltai Játszótér-Játszóház:)!!! Képek az iwiw-en...

  • 2008.02.29 12:23:44MrsEarnshaw

    Úgy imádom ezeket a programterveket. :)

  • 2008.02.29 12:39:38landi

    HELP!

    Sikerült egy placemark 11-et elhelyeznem, de hogyan írok hozzá leírást és hogyan nevezhetem át?



    Kísérleteznék, de nem szívesen rondítanék bele véletlenül a meglévőkbe...



    Kösz előre is.

  • 2008.02.29 12:48:03landi

    megvan mégis! Sikerült, juhé.

  • 2008.02.29 17:15:00bi

    Nem mindenki fővárosi lakos... én vidékről csak bámulok,hogy milyen bőséges a kinálat...

  • 2008.02.29 19:51:06vikimanka

    Nálunk sajnos kevés jó játszótér van. Hiába csináltak eu-s játszókat ha tönkreteszik. Nem értem, hogy mire jó ez egyeseknek.

  • 2008.02.29 20:04:29Dortje

    A budaiak kedvéért beírtam - nagy nehezen - vagy 10 budai játszóteret. Használjátok egészséggel!

  • 2008.02.29 20:17:15Dortje

    Van egy lista a Babafalván:

    www.babafalva.hu/portal/modules.php?name=Encyclopedia&op=terms&eid=4<r=B



    Ezen nem csak budapesti játszóterek szerepelnek.

  • 2008.03.01 14:56:31weeyoulee

    Ja, a Hajógyári szigeten tökjó a játszótér...első kerületben van vmi mesefalas, a -franklni utcában...régen jártam arra, még gyerekként, nem nagy, de jó kis játékok vannak benne. Margitsziget is remek, van "állatkert" is, lehet piknikezni pokrócon és réten szaladgánli, meg a játszóterek is remekel...egyet sajnálok, hohy a kötélpáyás csúszós izét (nem tudom mi lehet a hivatalos neve, oylan eszköz, mint a korongos sílift, és egy enyhén lejtős kötélpáyán lehet vele lecsúszni...naaagyon szeretem) szóval ezt megszünteték mind a Margitszigeten, mind a Városligetben (volt egy Újpalotán is, de azt bizonyítottan tönkretették)... hova tűntek ezek a játékok és hol maradt még iylen Budapsten?

  • 2008.03.01 14:59:04weeyoulee

    no, a térképen a válasz:-) több helen emlytik az általam hiányolt játékszert

  • 2008.03.01 16:41:44"izé"

    Bábszínház. Túl a Maszat-hegyen



    Leírom, mert mindenki szunyál, én meg nem, és ráérek.



    Megnéztem a nagyobbik gyerökkel. Ma délelőtt.



    Menjen mindenki! Ez parancs!



    Ha valaki olvasta az eredeti művet, ne rémüldözzön, sokkal inkább közelít a cédén megjelenthez, mint a néha nem kevéssé szerteszét ágazó írotthoz. Aki meg nem olvasta, hanem csak megvette a gyereknek, az vegye le a polcról és olvassa el, majd rakja vissza a Csendes Don meg az illatos kert mellé a nagyok könyvei közé, mert én nem tudom, hogy az úgy abban a formájában mennyire gyerekmű, csak azt tudom, hogy kurvajó. Aki még meg sem vette a könyvet, az pedig vegye meg.



    Na mindegy. Maradjunk a bábszínháznál. Már most mondom, hogy beszarás!!!!!



    Egy. Az előadás előtt a büfénél megláttam életem egyik legnagyobb sült tahóját, a kretének kreténjét, a sutyerákok királyát!

    A gyökér alulról fölfelé a következő volt. Bár nem nagyon volt alulról fölfelé, mert nem volt több 170-nél, annyi se nagyon. Szóval egy töpszli faszfej, nagy hassal és hájas kerek fejjel, amit a tetején, pontosabban a tetején nem nagyon, mert ott már nem nagyon volt szőr, inkább a hátulján olyan hullámos, fekete és valami olajos hajfénnyel hátranyalt háré zárt. A toalett ehhez igazodott: legalul barnás hasított bőr cipő, rövid és kacska lábain drappos gatya, olyan szűkre rántva a derékszíjjal, hogy nincsenek kétségeim afelől, hogy a zsírparasztnak bent a sötétben az első dolga kiengedni a csatot. A csatot, ami nem látszik a felülről ráboruló hastömegtől, amely puhás löttyeteget egy fekete állógallérú ingféle póló takarja. Na ez a kedvencem. Mert feliratok voltak azon, bizony, szép nagy fehér feliratok, szabályos betűkkel, nyilván, hogy az írni-olvasni akadozva tudó barátok is felismerjék azokat.



    Elöl:



    DOMINATE

    with the style

    HUMMER



    hátul:



    I got

    HUMMER’ized

    in Prague



    Aki nincs tisztában az autómárkákkal, itt van egy:



    www.autogaleria.pl/tapety/img/hummer/hummer_h2_2003_08_s.jpg



    Aki pedig nem beszéli az angolt, annak lefordítom. Ez azt jelenti magyarul, hogy hejjj kis nyamvadt pöcsök, táguljatok az utamból, mert ugyan töpszli vagyok és elhízott, de kibaszott gazdag tuskó állat is egyben, úgyhogy lehet meghunyászkodni és kullogni elfele a gecibe, szemüveges kisköcsögök!



    És kiírja magára! És büszke rá!!!! Olyannyira, hogy azt mondta otthon az asszonynak: te asszony, a bábaszínházba a Hummer-es fekete ingemet vasald, had érezzék a sminknélküli családi pótlékosok, hogy mekkora lúzerhez mentek feleségül!



    Kettő.

    Másik komoly élményem a tényleg elképesztő előadás után, amikor a bábszínészek vagy hogy hívják ezeket a mágusokat, kijönnek begyűjteni a tapsot használt szük fekete ruhában – nekik gondolom ez a munkaruha, ugye, - és ott hajlonganak meg ugrálnak, szóval a Maszat Jankát bábozó meg baromijól énekelő, és egyébként is kifejezetten helyes úgynevezett Ellinger Edinán, aki itt van:



    www.szinhaz.hu/index.php?id=682&cid=11150



    nagyon keményen nem volt melltartó!!!! Szenzációs volt, komolyan mondom!!!!! Mindenki megtalálta tehát a magának való elraktározandó élményt.



    Harmadik. Ez csak annak, aki ismeri a műt. A lemezen a jó Pali kalózt – aki közben egy szemét geci, de ez csak később derül ki, most hadd ne meséljem el – egy Geszti Péter nevezetű paprikajancsi alakítja, ezáltal ezt a részt sose tudtam őszintén szeretni. Itt, a Bábszínházban viszont olyan jelenetet hoztak erre össze, olyan bábokkal, hogy Geszti-hang ide, Geszti-hang oda, magam alá csináltam a gyönyörtől simán, legszívesebben idiótán elkezdtem volna két ujjal – és persze szájjal – fütyülni, mint az állat, de nem csak én, mert a jelenet vérkemény nyíltszíni tapsot kapott komoly kurjongatással vegyítve, ami gondolom, egy bábszínházban is jelent valamit. Nem tudok mást mondani: ki-ba-szott-jóóóó!!!!!



    Negyedik.

    Hogy ki menjen. Én azt mondom: Mindenki. Az én fiam kétésfél. Egy pisszenés nélkül ülte végig a két felvonást (az ohne minimax és általában a tévétlenség hatását is vélem felfedezni, de nem akarom megnyitni a vitát újra), de csak hogy mutassam a helyes direkciót elmondom, hogy az eleje felé van egy jelenet, a pacaszörnyes, ami cefet jól meg van csinálva szürreálba - a bábtervező hatalmas király, írjuk ide e nevét: Grosschmidt Erik - de a pacaszörnyes jelentet télleg kurvajól félelmetes, nem egy kölök sírni kezdett, a mögöttünk lévő kábé négyéves kisleányka hüppögve kérdezgette, hogy "mér akartam ezt megnézni, mér akartam ezt megnézni?", másrészt hozzáteszem, hogy azért nem egy Misi Mókus-egyszerűségű történet még akkor se, ha a csak felnőtteknek szánt utalásokat nem is veszem, ezt az is igazolta, hogy az enyém gyerek a darab alatt egyszer szólalt meg. De akkor jó hangosan. A végén, amikor a két főszereplő, Andris és Maszat Janka egymásnak borul, ölelve meg sírva, hogy jaj, de szeretlek, meg a szokásos, szóval csak ketten vannak a színen, szomorú csend, mindent áthat a soha be nem teljesülő szerelem szomorú-édes öröme, a pulyám a színpadra mutat és hangosan megkérdi: EZ A KETTŐ, EZ KI??????



    Szóval a gyerek nem biztos, hogy megértette az üzenetet, de azóta azt hajtogatja, hogy a jó Pali kalóz nem jó (ami már a gondolkodás egy magasabb szintjét jelenti, sok pártpolitikus ötven évesen sem jut el idáig), amikor meg nem ezt mondja, akkor csak hörög és szörcsög (sok pártpolitikus ötven évesen is ezt csinálja), mondván, hogy ő a Paca cár, szóval mindenkinek nagyon melegem csak azt ajánlom, vigyétek el a kölket, nem kell mindent érteni, elég, ha érzi, hogy itt valami kibaszott minőségi, nagyon jó dolog történik ott előtte.



    Budapesti Bábszínház! Ez igen!!!! Varró Dániel! Ez nagyon fasza, haver! Ellinger Edina... hm...



    Budapest Bábszínház, Túl a Maszat-hegyen 2008. március

  • 2008.03.01 18:04:34Brumibaby

    "izé", irigykedem, 200 kilométerről nem mék bábszínházba, se gyerekkel, se nélküle (és ezen az Edináról megtudottak se változtatnak...), de.



    A Maszat-hegyet én spec. nagyon szeretem, a CD-t nem ismerem, csak olvastam a cuccot, sztem marhára nem gyerekeknek való, ámde zenélnek a fülemben mindenfélék, amiket aztán közvetítek az aprónépnek, akik szervilisen visszhangozzák ezeket, így van nekünk az ágy alatt Szösz-néne és a kicsi (5) a minap aszonta atyjának egy ködös-homályos szombat reggelen: "Ki az ágyból, Büdös Pizsamázó!"

  • 2008.03.01 19:44:28"izé"

    200 km? És? Akkor mi van?



    Én (a nej az akkor öt hetes jánnyal otthon dekkolt), a Karácsony előtti utsó hétvégén az akkor még nem egészen kétésfelessel meg egy haver családdal (két gyerek, igaz ők nagyobbak voltak) két kocsival simán Bécsben nyomtunk egy egész napos karácsonyi girland-feelinget, reggel indultunk, még ott is vacsoráztunk, késő este érkeztünk vissza, minden gond nélkül (a kissrácot én tettem tisztába!!! Hoppá!!!! Kétszer is!!!!!!!!!!!!) , szóval egy öt éves lakli kölöknek nehommá kemény legyen egy budapesti túra, délelőtt egy bábszínház, utána egy laza ebéd, aztán esetleg egy állatkert, ott van egy köpésre, a kettő órai elefántetetésre simán ott vagytok, délután még egy kis undorító vattacukor, aztán tűz haza. Igazi fasza tavaszi szombati program. Csak elhatározás kérdése.

  • 2008.03.01 20:19:30Brumibaby

    Gyerek simán kibírja, csak én úúúúútálom Bp.-et, és nemtok ott vezetni (asszem nem is igen próbáltam, meg nem is ambicionálom).



    Ritkán szervezünk urbánus programokat, de minden más irány teljesen rendben van. Pici korukban magashegyi szoptatórekordokra törtem, ma azonban már nehezek, nem visszük őket a hátunkon, ellenben a nagy tud bringázni, a nyáron körbebiciklizzük a Fertő-tót.



    Amúgy ők bírták az Állatkertet meg a Vidám parkot is, csakhogy mi szemetek vagyunk, és rájuk kényszerítjük a tré programjainkat a Tátrában, a Biharban, a Gemenci-erdőben meg a többi tré helyen.

  • 2008.03.01 21:25:23"izé"

    Mi is megakirándulósok voltunk, és feltett szándékom a kölykeimet is a természet végtelen szeretetére nevelni, de rá kellett hogy jöjjek, hogy a gyereket nem feltétlenül az érdekli azonnal, amit én szeretném, ha érdekelné. Én világ életemben nagy állatimádó voltam, kis szaros koromtól a postás hozta az Állatvilág című világlapot, a fiam viszont az Állatkertben is telibe szarja az állatokat ha a Nagyszikla-építkezésénél ott parkol egy Kato-Berger darusautó.



    Szóval hozd csak fel őket egy Maszat-hegyre, dokkolj a kocsival az Andrássyn és nem kell vezetni se, a földalatti meg a metró elvisz akárhová, nem beszélve arról, hogy a Tátrához meg Gemenchez szokott kis yetiknek külön élmény lesz az is.

  • 2008.03.01 21:25:29"izé"

    Mi is megakirándulósok voltunk, és feltett szándékom a kölykeimet is a természet végtelen szeretetére nevelni, de rá kellett hogy jöjjek, hogy a gyereket nem feltétlenül az érdekli azonnal, amit én szeretném, ha érdekelné. Én világ életemben nagy állatimádó voltam, kis szaros koromtól a postás hozta az Állatvilág című világlapot, a fiam viszont az Állatkertben is telibe szarja az állatokat ha a Nagyszikla-építkezésénél ott parkol egy Kato-Berger darusautó.



    Szóval hozd csak fel őket egy Maszat-hegyre, dokkolj a kocsival az Andrássyn és nem kell vezetni se, a földalatti meg a metró elvisz akárhová, nem beszélve arról, hogy a Tátrához meg Gemenchez szokott kis yetiknek külön élmény lesz az is.

  • 2008.03.01 22:11:14Brumibaby

    Azon az önzésen alapult a dolog, hogy a kölkek primer imádata reánk irányult, ezért nagyon bírták az egésznapos rajtunklógást a hátihordozóban, ott aludtak, ettek, és remekül tűrték velünk együtt, hogy mindig akadt, aki szerint kínozzuk őket, hazavágjuk a gerincüket, megfáznak a hidegben, megsülnek a melegben, kullancscsípést, napszúrást, a gyaloglástól lúdtalpat, a csarépváraljai kocsmaasztalon történt pelenkázástól pedig idegsokkot kapnak.



    Na, lehet, inkább vonattal, ha elszánom magam.

  • 2008.03.01 22:32:47cozumel

    Ize



    Eszembe juttattad a mi allatkerti kalandunkat: bizony, az epitkezes helyszinen mi is legalabb annyit dekkoltunk, mint az oroszlanketrecnel (azert ott a legtovabb, mert a lusta dog nem volt hajlando megmozdulni vagy negyed oran at :D)

  • 2008.03.01 22:39:05wish73

    weeyoulee , ha minden igaz, az árpád hídhoz közeli máltain van ilyen csúszókorongos drótkötél-izé.

  • 2008.03.01 22:49:42wish73

    2 éve voltunk ott legutóbb, nem tudom, milyen azóta, de a városmajorban is nagyon jó kis eu-konform játszótér van.

    a szt. istván park nagyobbaknak nem túl izgi, a homokozóban van az a bizonyos hajó egy csúszdával és egy tűzoltó rúddal, ezen kívül két rugós izé, meg 4 bébi és 2 sima hinta. biciklizni, rollerezni, görkorizni csak módjával lehet, elég kicsi a betonozott rész, ami más szempontból nem baj, de próbált-e már vki kavicsokon görkorizni. bringa elvileg tilos is, bár még nem szóltak soha, de a piktogram kint van.

    ha bezár a koripálya, a west end tetején is hasonló obektum van, mint a szt istván parkban, egy kicsit nagyobbaknak is vannak megmászni valók. viszont retro fíling is van hozzá- fűre lépni tilos, és egy marcona biztonsági őr mindig arra kápóskodik, h ezt ellenőrizze. nyáron működik a vízpermet, nagyon szeretik a gyerekek.

  • 2008.03.01 22:50:28wish73

    ja, és az állatkertben is van egy tök jó játszó.

  • 2008.03.02 09:14:15Sólyomszem

    izé,

    tök nagy kedvet csináltál a Maszat-hegyhez, de komolyan! Egy gondom van: a fiaim nem túl kultúrkölkek (szarnak a szülői mintára) és már egyébként is úgy érzik, hogy ők kinőttek a bábszínházból. Kénytelen leszek megvárni, amíg a kiscsaj megnő kicsit? :-(

    Off. A nagyobbik fiam épp a héten keserített el: a Kenneth Branagh-féle Sok hűhó-film vége felé háromszor kérdezte meg, ki is Claudio, Benedek, Hero és Beatrice (gy.k.: a főszereplők...). Pedig tizenegyésfél éves, nem kétésfél. :(((

  • 2008.03.02 09:52:12martine

    izé! maszat-hegyhez nekem is kedvet csináltál, mehetsz edinához jutalékért :)



    játszónak mi a szigetet részesítettük előnyben, míg belvárosiak voltunk, de jártunk fel a normafához, a szt istván parkba, a városmajorba, a városligetbe, a károlyi kertbe is...



    állatkertben kicsi fiam a piros pólós, copfos nagylányokat szerette nézni, valamint kerítéshez dugott orral a kint járó trolikat :/







  • 2008.03.02 15:21:00cozumel

    Solyomszem

    Ne hulyeskedj mar, azert egy Shakespeare darab egy ekkora gyereknek meg nem konnyen emesztheto mufaj, akkor sem, ha vigjatekrol van szo. Es ezek a nevek sem mindennaposak az osztalytarsai kozott, gondolom :D





  • 2008.03.02 17:40:26hanna

    Igen, én is ajánlottam már a Maszathegyet, bár nem ilyen hosszan és impulzívan mint izé. Egyébként az ilyen szösszeneteket tessék beküldeni, hogy olvirban megjelenjenek, vili?

    Mert mi legfeljebb a játszőtérről és a tincitánciről tudunk írni, Lea még pici ehhez.



    A szőlőben és a kerékben is van drőtkötélpálya, a szigeten is van egy a Vörösmartíy mozinál.

    A szt i parknak az előpark nevű része szól nagyobbaknak, a játékok, focipályák tekintetében, de korizna az se jó, arra szerintem csak a Vársoliget meg a Hajógyári nyújt megfelelő terepet.



    Sh cselekménye igen bonyolultak, én melegen, sőt forrón ajánlom minden megnézés előtt a Lamb-féle Shakespeare meséket. Gimnáziumig, sőt, asszem magyar felvételiig én nem is ismertem az eredetieket. Esti mesének is zseniális a Lamb átirat, és gyönyörűek a rajzok. Hogy manapság milyen nevek vannak egy osztályban, arra mondjuk nem mernék fogadásokat kötni:)



    Báébszínház egyébként tévedés, hogy csak kicsiknek való, illetve az a baj, hogy a gyerekek is nha ezt hiszik, és akkor nem akarnak dedősnak látszani, de ha ezen túllépünk, akkor lehet menni.



    Egyébként Brumibabyt megértem, én nagyon nehezen mozdulok, mert szerintem az utazás leterheli a gyerekeket, amíg kicsik, és tulképp nekik nem olyan fontos az, hogy mindig ilyen-olyan hiperszuperséget lássanak. Csak persze benn lakom kerek 27 éve Budapest belvárosában (najó, rövid őbudai liasonomtől eltekintve), és úgy könnyű, ha a kultúra a szomszldban lakik. (De mondjuk uszni ezért nem megyünk. A legközelebbi hely is kb 1 óra BKV. Az nem éri meg fél óra élvezetért.)

    De mondjuk kirándulni nem nagyon megyünk, mert Lea még nem tud annyira kitartóan járni, viszont cipelni nehéz is, meg nem is élvezi, ha nem mozoghat szabadon. Én szerettem kiskoromban, de most még csak az Állatkertbe megyünk, mert imádja az állatokat, már megismer egy csomót, például a főkát a víz alatt, meg a madarakat, meg a kismajmokat, meg főleg a rókát és a farkast.

    Ha nagyobb lesz, mondjuk 3-4 éves, akkor szeretném, ha kirándulna is jönne velem, a nagynénje és a kutyaunokateső meg a megszületendő unokatesó úgyis vidékiek, és erdő mellett laknak.

    Ezért is írtunk máér több kirándulós posztot is, egyet asszem olvasó, meg egyet én is. Van egy hatalmas útvonal adatbázis is, valahol a műszaki oldalán, ha valaki érdekel, emg tudom keresni.

    No, asszem mindenre válaszoltam, amir akartam.





  • 2008.03.02 17:41:51hanna

    Ja, sajnos az Állatkertben fizetni kell a játszóért, illetve be kell menni:). Ha meg már kicsengetem azt a pénzt, akkor nézzük az állatokat, játszóterezni a Ligetben is lehet, jobbhelyen ingyen.



    Ja pont a Ligetben van egy király olyan tálca-nyugágyhinta. Sajna mindig foglalt, annyira imádják a gyerekek.

  • 2008.03.02 18:22:46wish73

    na, akkor fizetős, de mindenképp ajánlom már 5 éves kortól: jövő háza ability!!

    görzenál tavasztól. görkori, bicikli, roller, gördeszka bmilyen korosztály, bmilyen tudásszint.

  • 2008.03.02 19:37:07Brumibaby

    hanna, tapasztalatom szerint a gyerekek mindent kibírnak, mi vagyunk nagyon kényelmesek, s ragaszkodunk a megszokott napirendhez, a környező tárgyakhoz, kényelemhez, stb.



    Ahogy mondtam, mi is azért nem megyünk fővárosi programokra, mert ÉN utálom Budapestet.

  • 2008.03.02 19:54:32landi

    Zuglóban a Kassai téren van egy kis Szabó Ervin könyvtár, benne egy remek kis gyereksarokkal. Ott van Gerzson, a tengerimalac, az olvasóban meg van még egy madár meg egy csincsilla (vagy hasonló szőrös). A gyereksarokban van hintaló, traktor, még egy járóka is, és persze sok-sok könyv. Ha nincsen játszótérbarát időjárás, ide sétálunk el egy fél órás kis nézelődés-játszásra. Gyerkőc (11 hónapos) teljesen imádja, gondolom, ha nagyobb lesz még klasszabb lesz könyveket nézegetni. Most mondjuk főleg a sorok között négykézlábazik. Délelőtti nyitvatartásnál kb. öten lézengenek a könyvtár olvasójában, simán nem zavarunk senkit.



    Nem tudjátok, máshol van ilyen? Szerintem nagyon jó kezdeményezés. (Emlékszem, én 18 évesen, remegő gyomorral mentem először közkönyvtárba, gőzöm nem volt, hogyan működnek ott a dolgok, mert addig csak a gimi könyvtárát látogattam. A fiamnak viszont valószínűleg teljesen természetes lesz a használata, esetleg még megszerettetni is sikerül vele? Jó lenne.)



  • 2008.03.02 20:22:37zolnaid

    Hogyne, van hasonló máshol is, Bpesten inkább a nagyobb kerületi könyvtárakban, pl. a IV kerületben régebben teknős volt a gyereksarokban, nem tudom él e még :)

    A FSZEK kiterjedt hálózatot tart fent ilyen szempontból (is) Sőt van a honlapjukon életkor szerinti lebontásban egy 800 kötet körüli könyvajánló, pl. Elég komolyan gyerekorientáltak, sokkal jobban, mint egy iskolai könyvtár (helyzetéből adódóan) lehet.

    Vidéken meg, az általam látott könyvtárakban szintén előfordul hasonló, a Nyíregyházi városi könyvtárban külön nagy játszószoba (terem!!) is van, kézműves foglalkozásokkal, de van nagyon jó gyerekkönyvtár több Db-ben is, aztán pl. Zalaegerszegen azt hiszem csecsemőklub is (hallomásból tudom). De ezek csak kiragadott példák tényleg.

  • 2008.03.02 21:00:18landi

    teljesen tudatlan voltam eddig... ez szuper! És ugyanakkor döbbenet, hogy még egyszer sem találkoztam gyerekkel+anyukával az itteni könyvtárban, pedig tényleg nagyon jó a gyerek rész (is). Meg az is döbbenet, hogy az éves beiratkozási díj 800 forint gyerekkel otthon lévő anyukáknak... ebből még egy mozijegy sem jön ki!

  • 2008.03.02 21:27:44zolnaid

    Azt is meg lehet tenni, csak hogy reklámozzak, hogy ha valaki nagyon rosszul áll anyagilag, csak a gyereket iratja be, az ui. ingyenes. Igaz hogy akkor a kölcsönzést szokták korlátozni, pl. a gyerekrészlegre csak, vagy kevesebb darabot, könyvtára válogatja, de a gyerek akkor is teljes értékű könyvtári ellátást kap.

  • 2008.03.02 22:46:28Sólyomszem

    Most tértem vissza ide az emancipációs poszttól :).

    A Sok hűhót együtt néztük és végigkommentáltam a fiúknak. Ráadásul elég sok bonyi filmet is megnéztek már, de hát ez van, biztos az volt a baj, hogy annyira szerettem volna, ha tetszik nekik... Amúgy pont nemrég vettem meg antikváriumban a Sh.-meséket, a nagyobbik beleolvasott a Machbetbe és nagyon tetszett neki, hogy mennyi jó kis gyilkosság van benne :-O.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta