Mi nyelvünk, ti nyelvetek, ő nyelvük

Zanza!

A nyelvtanulással már többször is foglalkoztunk a Porontyon. Ezúttal Németországban élő olvasónk, ruju osztja meg tapasztalatait, véleményét.



Németországban élünk, ahol szinte minden nyelv képviselteti magát. Legtöbben a török- illetve oroszajkúak vannak. Magyarokból viszonylag kevés van, így az ember örül és csodálkozik, ha leszólítják az utcán egy „jó napottal” és korántsem természetes, hogy a hentestől a nőgyógyászig mindenki beszél magyarul.


Az ilyen közeg szinte kötelez arra, hogy a porontyunk is megtanulja az adott ország, jelen esetben Németország nyelvét, hiszen itt kell tudnia majd boldogulni, és itt kell nem is olyan sokára az iskolában helyt állnia. A következőkben álljon itt néhány tanács, szabály, illetve közkeletű tévhit, hogy hogyan segíthetjük a két- vagy akár többnyelvűvé válás nehéz tanulási folyamatában gyermekeinket.

1. Mindenki a saját anyanyelvén

Szakemberek meglepő módon egy valamiben egyetértenek: a gyermek első 3, de inkább 4 életévében mindenki csak a saját anyanyelvén beszéljen hozzá. A mi esetünkben ez könnyű, hiszen mind a ketten magyarok vagyunk, ez a közös nyelv. Természetes is volt, hogy a kisbabámnak magyar dalokat éneklek, magyar mondókákat mondok, stb. Ugyanilyen természetes az is, hogy a kommunikáció a családunkban magyarul folyik. Még akkor is magyarul beszéltem a gyerekemhez, ha német vendégeink voltak, utána persze mindig lefordítottam, hogy miről beszéltünk, nehogy valaki kirekesztve érezze magát. Nagyon nehéz dolguk van azoknak a gyerekeknek, akikkel a szülei valamifajta keveréknyelven kommunikálnak, vagy akár a szülők nem az anyanyelvükön beszélnek velük (ne adj’ Isten sok hibával, és/vagy rossz kiejtéssel, akcentussal). Ezek a gyerekek valószínűleg nem fogják tudni egyik nyelvet sem tökéletesen megtanulni és akár az iskolakezdést is veszélyeztetheti az esetleg nem megfelelő nyelvi fejlettségük.

2. Egyértelmű szabályok

Ahhoz, hogy egy kisgyerek tökéletesen el tudjon sajátítani két vagy több idegen nyelvet, jól elkülönített szabályokra van szüksége. Egy ilyen szabály a már fent említett anyanyelvé, de egy másfajta családmodellben működhet az, hogy anyával így, apával úgy, sőt az óvodában akár egy harmadik nyelven kell beszélni. Vagy a családban („otthon”) magyarul, az óvodában egy másik nyelven.

Most, hogy a fiam elkezdte a második évet az óvodában, bevezettük azt a szabályt, hogy ha egy német barátja van nálunk, akkor mi is németül beszélünk egymással. Azt hiszem, hogy érdemes volt idáig várni ezzel a szabállyal, mert nehézségek nélkül képes ezt ő is alkalmazni. Amint német gyerek van a közelben, én rögtön anyából Mamivá leszek.

3. Barátok, kortárs csoportok

A kisfiammal születésétől fogva jártam mindenféle baba-mama klubokba, mászócsoportba, játszócsoportba – és arról itt most nem is beszélek, hogy az anyaméhben már mi mindent hallott a környezetétől. Ahogy minden mást, a nyelvet is leggyorsabban és -könnyebben a kortársaiktól, társaiktól tanulhatják a gyerekek, szabad játék közben. És sosem szabad megfeledkezni arról, hogy ami nekünk játéknak tűnik, az nekik kőkemény tanulás. Egy-egy németül „átjátszott” nap után még az én izgága fiam is hamar ágyba kívánkozik.

4. X faktor

Bárkinél előfordulhat azonban, hogy valami késlelteti a beszédfejlődést. Leggyakrabban „csak” arról van szó, hogy a mi gyerekünk az átlagosnál kevesebb nyelvérzékkel van megáldva, de a nyelvtanulást befolyásolhatják még hallásproblémák vagy a gyerekkel szemben támasztott túl nagy elvárások. Ez utóbbit mi meg is tapasztaltuk: egy időben nagyon izgultam a nyelv miatt, még nyelviskolába is be akartam íratni a fiamat és sokszor elfogott a pánik az iskola miatt. Mindeközben olyan visszajelzést kaptam a logopédustól, hogy úgy érzi, a fiam nyelvi fejlődése megtorpant, és nem érti, hogy miért. Ekkor már odáig csúcsosodott a dolog, hogy kértem egy időpontot a vezető óvónőtől, hogy megtudjam, neki mi a véleménye erről, végtére is ő napi 6 órát együtt van a fiammal. Az óvónő be tudta nekem bizonyítani, hogy nincsen semmi baj, ezzel tökéletesen megnyugtatott. Láss csodát: a következő logopédiai foglalkozás után azzal fogadott a logopédusnő, hogy hihetetlen, micsoda fejlődésen ment keresztül a fiam. Hirtelen minden a helyére került.

5. Sztrájk

Azokban a családokban, ahol különbözik az apa- és anyanyelv, sokszor előfordul a sztrájk is: a gyerek nem hajlandó egyik vagy másik nyelven megszólalni. Szakemberek szerint ilyenkor sincs semmi ok a pánikra, mert ez teljesen normális, és előbb-utóbb elmúlik. Ilyenkor is fontos a következetesség, hogy továbbra is mindenki a saját nyelvén szóljon a gyerekhez. Ezt testközelből az unokatestvéreknél éltük meg, ahol a mama magyar, a papa német. Mindenki a saját anyanyelvén kommunikál a gyerekekkel. A nagyfiúnak volt egy időszaka, amikor nem volt hajlandó magyarul megszólalni, kb. 3 éves korában. Azóta viszont szépen beszél magyarul azzal, akivel kell (pl. velünk). Most éppen a kistestvére éli ezt a korszakát, de biztos, hogy ő is nemsokára túl lesz rajta. Van olyan vélemény, amely szerint ez azért történik, mert a gyerek érzi, hogy esetleg valamelyik nyelve „gyengébb”, és addig nem nyugszik, amíg azt a nyelvet a másik nyelv szintjére hozza (és ha jól meggondolom: a kicsi most lesz 4 éves, fél éve jár oviba, addig az anyukájával volt otthon, aki mindig magyarul beszélt hozzá. Az édesapa, ahogy az lenni szokott, sokat dolgozik, kevesebbet hallotta a gyerek az „apanyelvét”. Óvodába kerülve pedig felismerhette, hogy esetleg nincs olyan szinten az „apa- és óvodanyelve”, mint az, amelyiket anya beszéli...)

6. Anyanyelvünk az, amelyiket az anyánk beszéli

Nem feltétlenül igaz. Anyanyelvünknek azt a nyelvet tekinthetjük, amelyiken jobban értjük illetve tudjuk elmesélni a vicceket például. Amelyiken több dalt, versikét, mondókát, nyelvi játékot tudunk felidézni. Vagy amelyiken az érzéseinket, érzelmeinket jobban ki tudjuk fejezni. Amennyiben például a magyar „csak” az anyán keresztül képviselteti magát egy eltérő nyelvi környezetben, a gyerekeknek jó esélyük van rá, hogy a környezet nyelvén legyenek kompetensebbek későbbi életük folyamán.

7. A kisgyerekek tökéletesen és nehézségek nélkül megtanulnak 2 vagy akár több nyelvet is

Nem feltétlenül igaz. A magyar-német viszonylatban igencsak nehéz a nyelvtanulás, elég csak a német 3 nemére gondolni, illetve a magyar toldalékolásra, aminek a megfelelőjét a német prepozíciókkal fejezi ki. Ebből adódóan nemcsak hogy nehéz, de akár „tökéletlen” is lehet a nyelvtudás, ha a gyermekünk nyelvérzéke, hát, hogy is mondjam, negatív irányban tér el az átlagostól. Fontos tudni azonban, hogy a nyelvtudás ilyen „tökéletlensége” nem befolyásolja a későbbiekben az iskolai helytállást vagy az életben való boldogulást, legfeljebb az anyanyelviek néhány óra beszélgetés után gyanakodni kezdenek majd, hogy talán mégsem egy anyanyelvivel állnak szemben.

Valójában a gyerekek egy kétnyelvű közegben jó eséllyel kétnyelvűvé is fognak válni, ami ma már nem csak két különböző nyelv ismeretét jelenti, hanem két különböző kultúrában való jártasságot is.

ruju
Blogmustra