Az örökmozgó egy percet nem pihen

Zanza!

A nagyobbik lányom kétéves kora óta bojkottálja a délutáni alvást. A kisebbik a nyomdokaiba lépett, közel egy éve nem sikerül rávenni, hogy ebéd után szunyókáljon egy kicsit. Pedig olyan jól esne, ha a délutáni kávémat nyugiban tudnám elfogyasztani!





A lányok unokatestvére viszont ötéves elmúlt már, de nem kell neki kétszer mondani, hogy aludjon egy kicsit, bármikor képes elbóbiskolni. Mások a gyerekek, különböző az alvásigényük. Igazán az szív nagyot, akinek a gyermeke már kis korában sem alszik túl sokat: ők szenvednek az alvásmegvonás miatt, végtelenül kimerülnek, emiatt feledékenyek is lehetnek, és még fogyni is nehezebben fognak.


Térjünk vissza a délutáni alvásra. Míg a férfiak nagy többsége állampolgári kötelességének érzi, hogy délután aludjon, addig sokan elpazarolt időnek érzik a délutáni szunyókát. Hasonló lehet egy cseperedő gyereknél, akinek minden öröm, felfedezni való kacagás. Csodálkozom, hogy nem alszik? Miért is akarna lefeküdni? Még a végén lemarad valami fontos dologról. Próbálom megérteni őket, a csökkenő alvásigényüket és a tudásvágyukat, de azért jó lenne néha a délutáni séta előtt szenderegni egyet velük.
Blogmustra