Anita így mesél: „Petya három napja nagy örömmel szaladgált a járássegítő vízilovával. Mint kiderült, hiba volt. A víziló ugyanis tudomást sem vett arról, hogy KisPetyának már tökéletesen megy a járás - sőt, a rohangálás is. Amiben a jelek szerint a vízipaci csak akadályozta: busa feje ugyanis beakadt valamibe, KisPetyát viszont továbbvitte a lendület és átbucskázott a jószágon, bokája beakadt és kifordult.”
A kisfiú éktelen sírásba kezdett, édesanyja és a keresztszülei rohantak vele a kórházi ügyeletre, ahol kiderült, hogy a bal bokája fölött csonttörése van. Fél napos megfigyelést követően begipszelt lábbal engedték haza.
„Petya most nem érti, miért nem tud járni és mi az a csúfság a lábán. Ha meglátja a lábán a gipszet, sírni kezd és csak akkor nyugszik meg, ha pléddel takarják be. Kérdés, hogy mit lehet kezdeni így a kicsivel és hogyan fogja átvészelni a következő heteket? Van erre bármilyen okos ötlet? És nekem, mint nagynéninek az is fontos: hogyan győzzem meg az anyukát, hogy ettől a balesettől még nem ő a Létező Anyák Legrosszabbika?”
