Bébinapló: Abigél rosszkor született?

Abigél egy hét múlva lesz négy hónapos, és most látta életében először a napot. Olyan szép, meleg idő volt, hogy kávézás közben a cukrászda teraszán kivettem a kocsiból és az ölembe ültettem, úgy napoztunk. Nagyon tetszett neki.



Örülök, hogy tavasz van, és most már minden csodálatos és jó úgy, ahogy van, ennek ellenére, ha legközelebb egy kicsi kis befolyásom is lesz a dolgokra, nem szülök többet ősszel. Azt hiszem, az őszi szülés az összes forgatókönyv közül a legrosszabb.


Mikor hazajöttünk a kórházból, két hétig esett az eső és sötét volt, és még csak azzal sem vigasztalhattam magam, hogy mindjárt vége, hiszen október után jön a november, amely az egyik legundorítóbb hónap az évben. És az még mindig csak ősz, az igazi hideg a tél még csak azután jön. Ráadásul a terhesség szempontjából sem volt ez jó, mert a legnagyobb melegben volt a legnagyobb hasam.

Azt hiszem, tavasszal lehet a legjobb szülni, minden színes és vidám, ami enyhít egy kicsit az ember szorongásán, és mire ki lehet vinni a bébit, addigra jó meleg van, nyárra meg már elég nagy ahhoz, hogy lehet vele kissé mozogni. Lehet velük sétálni késő estig, mert nincs sötét és mínusz tíz fok, és ez nagy segítség akkor, amikor a gyerek eleinte csak a babakocsiban hajlandó aludni. Én mit nem adtam volna érte novemberben, ha hat órakor még világos van, és ki tudunk menni egyet sétálni, ahelyett, hogy az ölemben cipelgessem ide-oda a nyűgös gyereket. Nem beszélve arról, hogy tavaszi-nyári babáknál nem kell agyonöltöztetni a sétához az amúgy is ordító bébit, és nem kell rettegni az első hónapokban, hogy jól megfázik, vagy elkapja az influenzát és nem tud szopni.

Én legalábbis így gondolom, de amikor más anyukákkal beszélgettem erről a témáról, volt, aki kifejezetten az őszi szülésre esküdött. Mondván mire megjön a jó idő a gyerek már nagy és mobilis, lehet vele utazgatni, nyaralni és nem utolsó sorban az anyuka is formába jön nyárra, esetleg még a vízpartra is kimerészkedik a szülés előtti fürdőruhában.
Oszd meg másokkal is!
Mustra