Végtelen fájdalma és aggódása mellett az édesanya blogot ír, amelyben tájékoztatja az itthon maradtakat és a fia sorsa iránt érdeklődőket a kinti körülményekről, fia állapotváltozásáról és érzelmeiről. Csodálom az erejét és kitartását, ahogy az ügyeket intézi, harcol a biztosítóval és a médiával, igyekszik távol tartani az újságírókat, felhívja az egyik mobilszolgáltatót segítségért, felkeresi a helyi polgármestert is és minden követ megmozgat, hogy fia mellett maradhasson. Emellett naplót ír a neten, amelynek soraiból a végtelen remény és bizakodás árad, és az embernek – különösen, ha anya az olvasó – az az érzése, hogy ez csak egy rossz álom, minden jóra fordul és a fiatal fiú felébred.
Nem tudom, képes lennék-e ilyen józanul, pozitív hozzáállással és céltudatosan gondolkozni, ha gyermekemmel történne baleset, vagy megbénítana-e a fájdalom és elkeseredettség. Az anyukának kitartást és sok erőt, Máténak pedig gyors javulást és teljes felépülést kívánunk!