SZÜLŐSÉG

Apa két nőt szeret

2008. január 31., csütörtök 15:35

Depresszióban fetrengő asszonyok, anyósukkal örök harcban lévő menyek, megfejtettem a fiús mamák lelki nyomorának a titkát. Persze biztosan nem én vagyok az első, aki néhány év fiúgyerek-nevelés után rájön, hogy más fából faragták a sarjakat, mint a kettes számrendszer tagjait.

Tehát ahelyett, hogy a nőgyógyászt orrba gyűrjük, amikor közli velünk, hogy csomagoljuk el a csatokat, mert fiunk lesz, kezdjük szokni a gondolatot, hogy közel 18 évig tapadókoronggal fog lógni rajtunk a gyerek és igenis hülye anyósok leszünk, pont emiatt.


Amíg a kislányoknak elég, ha anya néha ölbe veszi őket, addig a fiúgyerek legszívesebben egész nap testi kontaktusban lenne az anyjával. Néha elég csak annyi, hogy diszkréten ránk teszik a kezüket, vagy csak annyi, hogy a ruhánk szélét fogják. Hiába mondják szülés előtt, hogy a fiú és anya közötti kapcsolat egészen más, nem érthetjük addig, amíg meg nem tapasztaljuk a gyerek kötődését, teljesen ránk utaltságát. Ha távolabbról szemléljük a férfiakat, teljesen tisztán láthatjuk, hogy az elesettségük felnőtt korban is megmarad, a társra utaltság, törődés alapvetően a férfi mozgatórugója. Nem csoda tehát, ha egy férfi, miután az anya már nem töltheti be ugyanazt a szerepet, amit régen, a párjában keresi őt. S mi más lehet a legszorosabb testi kötődés férfi és nő között, mint a szex. Mi rontjuk el tehát a férfiakat és csinálunk belőlük szexistákat? Így lesz igaza Freudnak, s minden gyerekben ott van Ödipusz?

De ne hergeljük fel magunkat, hiszen az anya-gyermek kapcsolat azért elég bensőséges és normális esetben szó sincs a szexről. Az évek során egészen hozzászokunk ahhoz, hogy még három évesen is követ minket a wc-re és hogy az ajtóban vár ránk egy rövid esti mozi után is. Másfél évtized alatt olyan szoros lesz a kapcsolatunk, hogy végül már nem is emlékszünk arra, hogy az első időkben le akartuk néha rázni magunkról a kis szarost, ha tele volt a bilink vele. Az érettségi körül már vice versa a kötődés, s a lányok, amikor elkezdenek szállingózni az idilli fészekbe, betolakodónak számítanak anya és fia közé. Mert, hogy jön egy szedett-vedett kis tyúk ahhoz, hogy a mi egy szem fiunkat ölelgesse, puszilgassa. Megmondja neki, hogy a ruhája csinos, vagy nem. Sőt, főz neki?!

Eljutottunk tehát arra a pontra, ahol mi nők, feleségek bebizonyítottuk magunknak, hogy egy férfi soha nem lehet teljesen a miénk. Az élet nagy talányai ezek, míg agyilag megértjük a szerencsétlen anyósunkat, elfogadjuk az indokait, lélekben mégis úgy érezzük, hogy valamit, bocsánat, valakit elvesz tőlünk. És a férj? Nos, ő az, aki két tűz között őrlődik. Mit csinálunk hát a fiainkkal? Jó gyereknek neveljük, aki szófogadó, anyjának engedelmes, ugyanakkor feleségként elvárjuk, hogy ezt bizonyos fokig meghazudtolja. A fiunkat pedig mindemellett továbbra is jófiúnak neveljük, aki pontosan benne lesz abban a kakiban, amiben életünk párja. Mindenképpen elrontjuk végül?

Kialakítottunk magunknak egy jól működő védekezési mechanizmust. Ami kezdetben mázsás súly volt, elviselhetetlen teher, egy kis rabtartó formájában, lassan megmagyarázzuk, meggyőzzük magunknak, hogy a világ legjobb állapota végül is ez, a vele való szoros kapcsolat. Aztán egyszer csak kitépik mellőlünk, belőlünk a fiunkat. Mert az addigra begyöpösödött agyunk úgy érzi, hogy megcsal minket. Az eddig nélkülözhetetlen személyünk hirtelen okafogyottá válik, a funkcióink minimálisra csökkennek. Lépten-nyomon átlépjük majd azt a határt, amit egy lány egészségesnek tart, a viszony anyós és meny között feszült és folyton konfliktussal, vádaskodással teli. Hogy is lehetne más? Életre szóló harc kezdődik a fiúért és a férjért. S mivel a fiunk azért alapvetően normális felnőtté válik és jó esetben egészségesen a feleség felé húz, végül minket, anyákat egyszerűen elárulnak.

Mi ez, ha nem egy görög dráma? Meg nem értett meny, gonosz anyós, pipogya, hűtlen férj és fiú. S a végén így leszünk mi mindig a hülye anyós. Hiába, a pszichológusok nem lesznek munkanélküliek.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.01.31 23:23:22babó

    ja én meg mások szerint pesszimista vagyok...

    szerintem csak realista :)))

  • 2008.01.31 23:41:38Gladia Delmarre

    Win, nekem nagyon tetszett az írásod, én sok mindenben magamra és a fiaimra ismertem benne:-) Nekem mind3 fiam nagyon anyás és bújós, bár a legnagyobb már kezd távolodni (7 lesz nyáron), Apával is szeret lenni, de ha bármi van, akkor "Anyuu"! A középső extrabújós (ő lánynak készült:-)), 3 éves és hízeleg és puszilgat:-) A kicsi 7 hónapos, de már látom, h ő is ilyen lesz! Biztos van abban valami, h ez mentalitás függő! De én örülök nagyon, és élvezem, h ilyenek, mert látom, h hamar nőnek, és minden más előbb-utóbb jobban érdekli majd őket, mint én. Úgyhogy amíg tehetem megölelgetem-szeretgetem-puszilgatom őket! Nem tudom, h milyen anyós leszek, de remélem, a fiaim boldog párkapcsolatban élnek majd, és nem én leszek a kerékkötő! Szerencsére a férjem jól "kordában tud tartani", és persze sokat tanultam a saját viszonyomból az anyósommal. Ami gyakorlatilag mostanra megszűnt, annyira rossz.

    Szanna: Szerintem a bújósság, a szoros kapcsolat és az önállóság nem függ össze. Azért mert fiúk, és mert imádom őket, még elvárom, h a szennyesüket bele tegyék a kosárba, h ha hazaérünk, a ruháikat eltegyék, h evés után a tányér a mosogatóba kerüljön stb. Azért mert fiúk még nem teszek mindent a fenekük alá, és nem végzek el helyettünk mindent. "Segítenek" takarítani, a szobájukat ők tartják "rendben". azaz, remélhetőleg tanulnak önállóságot. De ez nem jelenti azt, h amikor kedvük támad, ne bújhatnának kicsit (vagy sokat). S talán ez az én hibám, de erre mindig van időm. Megölelgetni, kicsit sutyorogni, egy kis csikizés stb. Ettől az önállóságuk ne szenved csorbát, remélem!

    Mivel lányom nincs, nem tudom megmondani, h a lányok milyenek az anyjukkal, én magamról azt tudom, h én annyira Apás voltam, h szinte nem is emlékszem Anyámra kisgyermek-koromból.

  • 2008.01.31 23:53:43Békanőci

    Egyelőre az apja-lánya viszonnyal ismerkedünk.

    Pont,ahogy Win írta,csak apa helyett anya,kisfiú helyett kislány... Amíg nem volt gyerekünk,azt hittem,tudom,mi a szerelem.

    Nem tudtam,mert EZ AZ!

    Apa már most rosszul van,hogy az ő kislányához egyszer majd hozzányúl valaki,jönnek a nyuszpáciás hülyegyerekek(fiús anyukáktól bocs,a kis hülye lányom meg majd elcsavarja a drága gyermekük fejét:D ),és majd állandóan csukogatják be a szobaajtót,na még mit nem,MÉSZHAZADERÖGTÖN!?!?!!!!!!!

    Komolyan mondom,néha úgy nézek rá,mint egy földönkívülire,hogy mi baja?Azt akarja,hogy a leendő vőm golyóálló legyen,vagy mit?

    Ismerősöm,két lány apja.Mikor az egyik hazavitte az első barátját,leültette a konyhában a srácot,és azt mondta neki:Remélem,komolyak a szándékaid!Csóri gyerek nem ment többet,pedig apuka esküszik,de viccnek szánta... :)



  • 2008.01.31 23:55:38Békanőci

    Ja,szívesen részt vennék egy egész életre szóló anyja-kicsifia továbbképzésen is...! ;)

  • 2008.02.01 00:01:49Gladia Delmarre

    Békanőci, ez édes volt:-) Apukámnál nagyon meg kellett dolgoznia a férjemnek... és ő is még csak 18 volt, de kitartott:-)

    Azt már csak utólag tudtam meg, h mekkora harcot vívott Anyu Apuval, h engedje meg, h ott aludjon nálunk!!!!:-))))

  • 2008.02.01 07:12:57Subbantósdi

    Atina:egyetértek Veled.

    Békanőci: aranyos volt a mondandód. :o)

    Nálunk amúgy az lehet, hogy anyós nem ment férjhez, volt egykét kapcsolata, de egyik sem tartott évekig, ezért teljes erejében a fiára tudott koncentrálni és kinevezte maga mellé férjpótlónak.

    Azt hiszem, azért sem nagyon keresett senkit, mert bemagyarázta, hogy azt úgy sem fogadja el a fia és különben is, ne legyen senki közöttük, így a fia felé mindig éreztetheti, hogy Ő egyedül van Őérte és hogy minden férfiről lemondott a fia kedvéért.

    Én ezt gondolom, és erről beszéltem is a férjemmel, mert nekünk szerencsére ilyen a viszonyunk és szerintem, érti és el is fogadta, mert jobban ismeri az anyját és összerakta a kockákat. Ráadásúl nekem mindig azt mondta, hogy alig várta, hogy anyjának legyen valakije, úgyhogy ezt is az anyja találta ki és magyarázta be magának, talán el is hitte, hogy a fia nem akar mostohaapát, mert így könnyebb volt, pedig a férjem erről sosem beszélt anyjával és nem is volt rosszban egyik palijával.

    Azt hiszem, inkább a palik menekültek anyóstól, ahogy a volt férje, férjem apja sincs beszélőviszonyban anyóssal, már évek óta, nem volt egyszerű megszervezni, hogy ellegyenek egy helyszínen az esküvönkön. :o)

    Anyós nárcisztikus és olyan Én-központú, nekem az értékrendje sem tetszik, mert nem igényli, hogy tisztán tartsa a dolgokat maga körül, ami nekem fontos, nem jó érzés a konyhájában lenni, egyszer nem fogna meg egy partvist, stb.

  • 2008.02.01 09:14:27ka9

    Az én anyósom nagyon jó fej és nagyon szeret engem (ha akarnám,vita esetén szerintem akár a párommal szemben is adna nekem igazat - de ilyet nem csinálunk). Ugyanakkor az önállóság hiánya elég bosszantó mértékű tud lenni a páromnál néha, és ő nagyon bújós volt az anyjához is, most meg hozzám.

    Viszont én lány létemre is folyton anyuhoz bújtam, még kamaszkoromban is fogtam a kezét -egyszerűen nagyon szerettem. Talán valahol megéreztem, hogy nem sokáig marad velem...

  • 2008.02.01 09:21:43Gesztenye

    Jaj, annyira nem szeretem az általánosítást. Még most is háborgok azon, hogy ha valaki lányt vár és fiú lesz, azt nem szereti annyira. Ez annyira a konkrét emberen múlik. Mi lányt vártunk, fiú lett, de egész nap a lábamba kapaszkodik, úgy húzom néha magam után, mint egy hülye filmben a pasi a borzot, ami ráharapott a cipőjére. Imádom. De a lányomat is, akit fiúnak vártunk. :)

    Kedves leendő anyóspajtások! Gondoljunk arra, hogy mi nem lehetünk örökké a kisfiunkkal, úgyhogy kell majd valaki, aki tovább kényezteti őket!

    De térjünk vissza a témára úgy 30 év múlva... :)

  • 2008.02.01 09:34:46galiba

    Na, ez jó téma. Gyermekem apja harmincon túl sem vált le a mamáról a legkisebb mértékben sem. Nagyrész ennek köszönhetően egyedülálló anyukává avanzsáltam. Minden szempontból alulmaradtam az összehasonlításban, ami naponta többször is a képembe lett vágva.



    Nekem viszont lányom van. :o)

  • 2008.02.01 09:36:45Subbantósdi

    Én apás voltam, egyszerűen, mert a természetünk nagyon hasonló, az értékrendünkkel detto. Sajnos már nincs közöttünk, 2001 óta, és a hiányát nagyon érzem. :o( Anyámmal sosem volt belsőséges a viszonyom, ma is inkább baráti, vagy jó kollegiálisnak mondanám, nem is nagyon szerettünk együttélni, ezért megértem.

    Nem tudom, lehet, hogy az ellentétes nem azért tud vonzani, tehát a lányok inkább apásak, a fiúk meg inkább anyásak, de van kivétel is. :o)

  • 2008.02.01 09:39:09Subbantósdi

    galiba: sajnálom, kár volt ezzel az emberrel elkomolyítani a viszonyt, mert hiába is várja az ember, hogyha nincs meg az akarat a változtatásra, meg az igény, meg a késztetés, és főleg, hogyha olyan buta a férfi, hogy nem is hajlandó mást meghallani, csak amit anyuci mond Neki. :o( Van ilyen, ezt hívom anyámasszonykatonája-férfiaknak, én úgy rettegek tőlük, mint lassan a bűnözőktől, mert a hideg ráz ki tőlük. :o)

  • 2008.02.01 09:46:10galiba

    Sajnos, nála ez már a neurózisig fajult, azt hiszem. Pl. eljegyzésünk után néhány héttel (amikor már a bébi is úton volt) anyuval nyitott közös bankszámlát, amit én furcsállottam, ő meg azt, hogy én mit furcsállok. Számos hasonló dolog történt.



    Kedves anyukák, szeressétek nagyon a kisfiatokat, de engedjétek felnőni, és önálló személyiséggé válni, lécci!

  • 2008.02.01 09:53:41Kisaranyos

    5 hónapos a kisfiam, imádom. Az anyósom viszont egyes számú ellenségemmé avanzsált a szülés óta. Nagyon erőszakos fajta, az előtt sem bírtam egyáltalán a zsarolós módszerét, amit a férjemnél (is) alkalmaz.

    A férjem pedig pont azóta van ellágyulva az anyjától, mert az "csak jót akar", meg "szereti a gyerekemet". Hát én úgy vagyok vele, hogy elég baj az a sajátjainak, ahogy anyós szereti őket, az enyémet már ne szeresse inkább. Nagyot csalódtam a férjemben is, amiért az az első, hogy az anyja meg ne sértődjön, és az nem én lelkivilágom (rengeteget sírtam az első hónapokban)ill. nem a gyerek érdeke. De magamra is nagyon haragszom, amiért már annak idején nem álltam ki magamért. Most könnyebb lenne távoltartani, ha korábban kiharcoltam volna, hogy ha a fiát nem is, engem respektáljon anyós.

  • 2008.02.01 09:58:13Kisaranyos

    Ja igen, az lehet, hogy nem derült ki, hogy a "szembenállás" nem eléggé nyílt, még most sincs megharcolva, és sokszor csak nyelem a dühöm, ez a rossz. Mindig elhatározom, hogy, na most tisztázom, de aztán anyós-após-férj körében mindig magamat érzem hülyének, hogy kezdjek hozzá? Mikor a szent anyosom cupporog a gyereknek, meg kaját hoz -pedig nincs rá szükség- és csak jót kar, persze.

  • 2008.02.01 10:24:42Popimami

    Kisaranyos: ezt most én írtam:) Csak nekem úgy kezdődik, hogy tizenkét hónapos a kislányom:)))))))))

    És a helyzet hónapról hónapra durvul, mikor bejön a képbe a mit egyen, legyen-e mamusz a lábán, mennyit van a nagymamánál, stb kérdéskör... Én is a nyílt kiállásra biztatom magam...

  • 2008.02.01 10:37:40Kisaranyos

    Popimami:nálunk Karácsonykor mondtam azt, hogy Nem! a csirkehúsra és vajas törtkrumplira, és harmadjára megértette anyósom, bár meglepődött, éslátszott, hogy nem fogadja el(még csak anyatejen él a bébim, és Ő is tudja). Nagyon büszke voltam magamra:-) és a férjem is mellettem nyilatkozott

  • 2008.02.01 10:52:09szövetszöcske

    Ez most anyosproblemas vagy fiu-lany baba kulonbseges poszt? Vagy igazibol mindegy ki mihez szol hozza, a lenyeg az eszosztas?



    Hogy en is hozzaszoljak, nalunk anyosproblema igazibol nem volt, meg annak idejen mikor osszekoltoztunk, megszultuk az elhatarozast, hogy csak nagyon-nagyon rendkivuli esetben koltozunk barmelyikunk szuleihez egy oranyinal kozelebbi tavolsagra. Pedig nem volt anyosos konfliktus, de mindig benne van a pakliban, hogy lehet. Es ha mar benne vagy a nagy jatszmaban, akkor ezt mar nem nagyon lehet megbeszelni, mindenki a sajat szerepet jatsza. Abban is egyetertettunk, hogy barmilyenek is (vagy barmilyenek lesznek) a nagymamak-nagypapak, ugy ereztuk joguk van az unokakhoz. Az egy oranyi ut pont arra eleg, hogy a mi eletunkbe, gyereknevelesbe nem latnak es igy nem is folynak bele, vendegkent jonnek. Ha a picinek tobbet engednek, mashogy formaljak mint mi, az akkor tortenik, mikor vagy mi vagyunk naluk, vagy ok jonnek hozzank, tehat kiveteles alkalmakkor, amit a pici is erez. Mi vagyunk nevelesbol az alap, amikor viszont naluk vagyunk vagy jonnek hozzank, akkor az o szabalyaik elnek, ha este tizkor tejbegrizt foznek a kicsinek, akkor tegyenek igy (legfeljebb megkerem oket hogy mossak meg a fogat utanna). Persze ez sem biztos hogy idealis igy, de nekunk mukodik (mi igazibol bekesen szeretjuk megoldani a problemakat, azt gondolom valamelyikunk szuleivel valo csatarozas csunyan szetverne a mi kapcsolatunkat is)

  • 2008.02.01 10:57:43cena

    Túlzott imádat, hehe. Hát én túlzottan imádom a lányaimat. Szerencsére ők is túlzottan imádnak engem, és épp ezért mértékkel sajátítjuk ki egymást. Én igazából már várom a fiúzós időszakot, remélem, nem csalódnak a leendő lovagokban sokat...

  • 2008.02.01 11:00:41szövetszöcske

    Ja meg annyi szakertest az anyos temahoz, hogy ha egyszer is kepes lenne a parom hogy tenylegesen-komolyan dontes ele allitson hogy vagy a szulok vagy o, valasszak, azt hiszem bekessen es baratsaggal de rovid uton elkoltoznek es valnek (persze most nem valami kissebb balhera gondoltam, amikor hirtelen felindulasbol jon ezzel, hanem ha ezt tenyleg komolyan gondolna...).

  • 2008.02.01 11:15:26Subbantósdi

    galiba, Kisaranyos: sajnálom, hogy ez van, és teljesen meg tudlak Titeket érteni, bár ez gondolom, sovány vigasz. :o(

    Csak nehogy úgy járjatok, mint a Pártos Csilla, az autoimmun betegségével, amit az anyós miatt is szedett össze, tudjátok, Ő a Pécsi Ildikó menye...Én nagyon sajnálom a nőt, hosszas évek elnyomása, magába fojtott érzések és harag, stb. jött ki rajta, mert megelégelte, hogy a szerintem min. Sophia Loren szerű szörnyű anyóshoz hasonló anyóst kell a láthatóan anyámasszonykatonája férje mellett elviselnie.

    És persze nem mert lázadni, hiszen Őt is az anyós nézte ki a fiának, na is elég gáz szerintem. Vajon miért is eshetett rá a választás? Mert anyós látta, hogy egy nyugodt természet, akinek a hátán is fát lehet vágni és úgy nyomja el majd az unokája és a fia mellett, ahogy akarja, jól háttérbeszorítva.

    És akkor még a nacsasasszony színművésznő van felháborodva és azt nyilatkozza, hogy akkor Ő ezennel kiszáll a menye és fia családi életéből. Kérdem, nem gáz ez a mondat? Eleve miért is szállt bele? Hoppá! :o(

  • 2008.02.01 11:19:51Subbantósdi

    szövetszöcske: szerencsések vagytok, meg anyósok és apósok is szerencsés természettel vannak ezek szerint megáldva, szóval ilyen is van, biztos. Nem tartom én sem szerencsésnek, hogyha valakinek felteszik a kérdést, hogy vagy a házastársa, vagy a szülei, mert nem tudom Őket egy lapon említeni.

    Az idő úgyis mindent megold helyettünk, mert hiába is választjuk a szülőket, azok hamarabb elmennek, mint a férj/feleség, tehát inkább azt kellene ésszerűen választani, aki tovább marad mellettünk az életben és elég prózai, de akkor is így van. Minek elszalasztani egy jó házasságot, ha azzal még 40-50 évet is akár élhetünk együtt, a szülők meg csak ennek töredékét fogják már az életben tölteni velünk?

  • 2008.02.01 11:35:57galiba

    subbantósdi: én már fellázadtam és kiszálltam a buliból, végleg.

  • 2008.02.01 13:20:58Kisaranyos

    Subbantósdi:köszi az együttérzést!

    Szövetszöcske: azért "anyósoztam",mert fáj:-)

    Úgy jön ide, hogy neki három fia (és egy férje) van, és Ő a totális irányító szerepét választotta, "szófogadónak" nevelte őket. Még most is, aki ellentmond Anyucinak, az rossz. És úgy érzi, hogy neki (is) szültem unokát, úgyhogy kötelességem engedni, hogy pl. szó nélkül kiszedje a kezemből. Anyósomban semmilyen tisztelet nincs a családtagjai iránt, és most sem úgy áll a fiaihoz, hogy felnőttek, akik nem szorulnak az Ő iránymutatására.

    Én nem így akarom nevelni a fiam, és nem csak elvből; amióta megszületett, tisztelem (nem istenítem, nem rajongok rossz értelemben) csodás, önálló egyéniségnek tartom. (Persze a segítségemre szorul még, ettől én érzem magam megtisztelve.) Lányt vártam, de már nem bánom, hogy fiú.

    Szóval a lényeg, remélem a fiam és én bensőséges kapcsolatban leszünk felnőtt korában is, de nem várom el, felnőtt életét majd az én nagyszerű tanácsaim szerint élje, és azt sem, hogy a majdani menyem "nekem szüljön unokát". Majd örülni fogok, ha örülnek nekem. Szerintem velem könnyű kijönni annak, aki egyenrangú félnek tekint.

  • 2008.02.01 13:28:32Atina

    Anyós december 22-én eljött (miután már 3 hónapja nem mentem felé) és meghívott karácsonyra, mert tudja, hogy úgysem mennék el. Itt megetettem, megitattam, elbeszélgettünk arról, hogyan csináltam a krémes sütit, aztán ágyő. 2 év alatt most volt itt másodszor.

    Karácsony elsőnapján aztán elmentünk hozzá, s én úgy gondoltam, hogy akkor ha már útban a baba, még a születése előtt megbeszéljük, hogy hányas a kabát.

    Hát én soroltam 4 év sérelmeit, ő meg csak bőgött, hogy ő azt nem úgy gondolta és felejtsem el, mert soha nem fog bocsánatot kérni.

    Én mondtam, hogy félre tudom tenni a sérelmeket, de a szálka örökké bennem marad. abban maradtunk, hogy karácsonykor és húsvétkor kibírjuk egymást. Ő persze sírt egy sort még, hogy nem maradjon bennem a szálka. Azért bocsánatot kérni nem fog, mert ő szörnyű idegállapotban van, s néha nem is tudja mit csinál. És hogy neki sem jó, hogy magányosan kell tengődnie, mert jó lenne, ha én törődnék vele öreg napjaiban.

    Én mondtam neki, hogy vannak nagyon jó gyógyszerek erre, és a szüleimmel akarok törődni öreg napjaikban, meg a leendő gyermekemmel.

    És megtiltottam neki azt is, hogy puszilgasson, meg símogassa a fejemet. Elmagyaráztam neki azt is, hogy a sok áskálódás után nem bírok mosolyogva "buksi fejezni". Ez az ő szövege, mert miután néhányszór beszól, mindig megsímogatta a fejem, hogy "Jaj, kis buksi fejem".



    Egyszer símogatta meg a hasamat is, hogy alig várja az ő kis egyetlen pici csöppségét. Elrántottam a kezét, és mondtam neki, hogy tudom, hogy ez csak színjáték, ami a fiának szól. Így akarja a fia előtt bizonyítani, hogy ő mennyire szeret engem.



    Az a baj, hogy nem haragot érzek iránta, hanem tömény undort, és ezt nem tudom uralni.

    Most szed Xanax-ot karácsony óta állítólag, de azóta szerencsére nem találkoztam vele.

  • 2008.02.01 13:37:08Atina

    Kisaranyos, én is csak annyit tudok tenni, hogy megszakítottam a diplomáciai kapcsolatot.

    Annyiszor próbálkoztam évekig, de mindig visszaélt vele.

    Főztem neki, az kevés volt, vittem neki a sütiket, mert a 120 kg-jával csak a sütievés megy neki Mónika-show közben. Megevett mindent, aztán a köszönöm az volt, hogy "reméli még egyszer rendszeresen fogok rá főzni". Mondom miért finom volt? egyszer nem jött ki a száján egy köszönöm, vagy hogy jót főztél. Csak egy "meglehet enni" volt.



    Egyszer ő jött be hozzám sírva, hogy adjak tanácsot. Mit csináljon, hogy a 30 éves fiával rendbe hozza a kapcsolatát. Én mondtam neki, hogy adjon neki elég teret, ne ellenőrizze állandóan, és akkor magától elmondja majd, hogy hogy telt egy napja. Mert nem érzi azt, hogy állandóan feleősségre van vonva.

    Mire a párom bejött a szobába, már úgy ment neki a dolog, hogy ez a taknyos kis picsa ki akarta oktatni.

    Én akkor kiakadtam, s mondtam, hogy velem igy ne beszéljen, mert nem a picsájából rángatott ki. Azóta távolságtartás, de még mindig képes rá, hogy 5 perc alatt 3x beszóljon.

  • 2008.02.01 13:43:24GMS

    nem értem - nálunk mindenki apamániás volt. az öcsém is. hiába, Freud az mégsem a természet. anyánk volt a sárkány, a mártír és a pszichológus - mind a mai napig is az:)))

  • 2008.02.01 13:49:38UnA

    GMS: a fiúk nálunk is apásak... a lányom pedig már nagyobb, nála ezt nehezebb kiismerni.

  • 2008.02.01 14:04:56Kismackó

    Nekem közel 4 éves a kisfiam, és ahogy kinéz, egyke marad. Ő is olyan bújós (és együttalvós), ahogy itt sokan leírták, néha nehéz is elviselni a sok-sok puszit. Én gyerekként, aztán főleg serdülőként nagyon nem szerettem, ha ölelgetnek, és máig nem viselem el, ha anyukám meg akar ölelni (ezt csak a férjemtől és a fiamtól bírom ki). Remélem, ha a gyerkőc felnő, normális anyóssá tudok majd válni, nekem ugyanis egy nagyon-nagyon rendes és normális anyósom van, van kitől tanulni. Anyukám viszont :)) - anyós helyett anyósom... :(( . Teljesen felcserélődtek a szerepek - anyósommal tudom megbeszélni a dolgokat (sajnos csak telefonon, mert messze laknak), anyukámtól pedig (noha ő is messze lakik) még telefonon is kiakadok néha (ő ugyanis mindig mindent jobban tud).



    Nehéz az élet...

  • 2008.02.01 14:30:30nyanyucika

    8 éves a kisfiam, és igenis bújós, és ezt mindketten imádjuk! Mindig is azt mondtam, hogy mivel már biztos egyke marad, a "lányos anya" énemet is kielégíti! Ma is jól emlékszem milyen pici volt, mentünk az utcán, megállított anya, puszi, nagyölelés! és imádtam ott abban a pillanatban megölelni, és puszilni. Pici kis szokásaink vannak évek óta: "mondtam ma már, hogy szeretlek?", este pedig nem múlhat el, "szeretlek, imádlak,Büszke vagyok Rád" puszik nélkül, de nem tartom önállótlannak, nem nyuszi, igenis megvan a véleménye, meg is van hallgatva, de nincsenek ráhagyva dolgok, azt mondják JÓL nevelve van. Én idáig, oviban,suliban mindig csak a jót kaptam. Még pici baba volt, de már elterveztük a férjemmel, hogy jó lenne, ha a középiskola 1 évét, vagy később, külföldön töltené. Tudom, akkor egy picit majd "meghalok" lelkileg, de mégis így lesz jó. 8 évesen, kezdődő kiskamasz kornál, ott tartunk, anya beszélgessünk! Pl. szerelemről, érzésekről. Azt hiszem ezek a dolgok, érzelmileg erősítik a fiúkat (szerintem a lányokat is, én nem így nevelődtem, sajna!), és nem kell ahhoz diploma, hogy tudjuk, egy kiegyensúlyozott gyermek sokmindent könnyebben ér el. Én remélem, hogy később is ilyen lesz a kapcsolatunk, illetve természetesnek fogom tartani, ha nem lesz bújás, csak a BIZALOM oda-vissza megmaradjon!

  • 2008.02.01 14:53:26Popimami

    Szövetszöcske: ami a poszt meg anyósprobléma kapcsolatát jelenti, hogy mindenütt úgy látom, hogy a fiát agyonnyomó, totalitárius irányítást végző anyukákból lesz rossz anyós. és hogy nehéz ezt kezelni.

    Kisaranyos: a síró gyerek kirángatása a kezemből nálunk is megvolt, nálam itt szakadt el a cérna.

    az a baj, hogy ez generációs probléma, hiába idéznék neki mondjuk a Csernus-könyvből:), meg beszélnék pszihológusról vagy a gyerekei után kitöltendő űr helyetti értelmes célok kereséséről, egyszerűen kiakadna, hogy én őt dilisnek nézem.

    és elmondaná, ő is elszenvedte ugyanezt hajdanán az anyósától.

    mintha ez feljogosítana bármire...

  • 2008.02.01 15:39:23Kisaranyos

    Atina, köszi, hogy megosztottad velem a tapasztalataidat. (Egyébként még ez a süti téma is egybevág, csak magának süti:-))

  • 2008.02.01 16:13:03tigrincs

    Remélem nincs semmi baj van velem, de nagyon tetszett a cikk. Egyrészt jókat mosolyogtam, másrészt remélem sikerült megjegyeznem, hogy mire kell figyelnem, amikor a fiaim családot alapítanak.



    Annyi rémes történetet olvastam már itt anyósokról, akik nem tudják/akarják elfogadni, hogy felnőtt a fiuk. Miért olyan ritka az, hogy a férfiak panaszkodnak az anyósukra? Anyós csak a mennyel mer kekeckedi a vővel nem?



    Alig van olyan ismerősöm akinek normális viszonya van a férje anyjával. Az enyém nem sárkány, csak ránk telepszik, mert egyedül van. Mivel szükségünk van a segítségére betegség esetén, ezért kénytelen vagyok elviselni azt is, hogy napi szinten jelen van az életünkben. Persze én alapvetően jámbor vagyok, nagy veszekedéseink sose voltak, max. kisebb viták, de nagyon soxor van tele vele a bakancsom.



    Szerencsére a férjem megígérte, hogy szólni, fog ha kiállhatatlan anyós leszek :-))Márpedig félő, hogy az leszek annyira össze vagyunk nőve a fiúkkal.

  • 2008.02.01 17:01:12Kisaranyos

    Szerintem a férjek is ludasak az anyós-meny problémában. Legalábbis az ismerőseim-rokonaim között ott nincs nagy probléma, ahol a férj kiállt a felesége mellett az anyjával szemben.Így -gondolom- azt is megértette a férj anyukája, hogy a fia felnőtt. Attól még szeretik egymást. (De jó lenne, ha ez nálunk is működne!)

    Nyanyucika, nagyon tetszik, amit a fiaddal való kapcsolatodról írtál, illetve a többivel is egyetértek.



    Popimami,igen, a zűr oka az "űr" is.

    Az anyukámmal sem ideális a kapcsolatom, de bírom benne, hogy vagány, és ő megtalálta "az értelmes célokat". Nyitott az újra, érdeklik a technikai kütyük pl., többet lóg a neten, mint én, és mióta nyugdíjas, sok új dologba kezdett. Ja, és vele tudok beszélni, legfeljebb átmenetileg megsértődünk egy picit:-)

  • 2008.02.01 17:10:36csutkababa

    Sziasztok!

    Van egy elméletem.Azért az anyós-meny kapcsolat szokott durvulni, mert a női szerepkörbe tudnak egymásnak beszólni.Háztartás, rántáskeverés, mosás, egyéb szokások, meg persze a gyereknevelés. Az apák ebbe anyira nem folynak bele, így kisebb az ütközési felület.

    El tudjátok képzelni, hogy a vő azért vész össze anyóssal, mert akkor most paprika vagy csili kell a masszába? Vagy papírpelenka vagy textil? Felvenni ha sír, vagy nem? Teljes lángon, vagy takarékon? Vasalónap a héten, törik-szakad, akkor is, vagy ha összejött a kupac, akkor állok neki?

    Ezek főleg együttlakáskor jönnek ki, és ebben sajnos van tapasztalatom, 4 évig együtt laktunk.

    Az egyéb gonszságok a távollakás esetén inkább ritkább, de nagyobb horderejű ügyek.De a sok kicsi is kikészíti az ember lányát...

  • 2008.02.01 17:32:49Kisaranyos

    Abszolút egyetértek Csutkababával. És van valami rivalizálás is, ez is a szerepkörökkel függ össze. Csúnya mondatok a férjemtől: "az anyukám mindig kivasalta a munkásruhámat is" meg a "az anyukám minden héten sütött sütiket".

  • 2008.02.01 18:03:16Kisaranyos

    Na, átmentem okoskodóba,pedig nem akartam, bocsi. Azért jól esett megértő szemekre találni:-)

  • 2008.02.01 22:19:55nu

    A mi családunkban 3. generáció óta csak lányok születnek...

  • 2008.02.02 13:21:27zoliné

    Sziasztok! Végigolvastam az összes hozzászólást,tiszteletben tartom mindenki véleményét.Sajnos én is abba a csoportba tartozom,aki nem jön ki jól anyóspajtással. Amíg barátnői státuszban voltam, minden rendben volt,mondhatom kifejezetten jóban voltunk;ahogy átvedlettem feleséggé,180 fokos fordulat...(az 5.évfordulónkon volt az esküvőnk,a párom akkor 31 éves volt,én 34.)Ezt csak azért írtam le,hogy tudjátok,nem 1 taknyos kis p*csa voltam,aki elvette az ő kicsi fiacskáját.Szóval,az esküvő után pár héttel várandós lettem (nem véletlenül,direkt dolgoztunk rajta!);akkor kezdődtek a gondok. Hogy "túl hamar" jött. Hmmm. Túl hamar? 5 év után? Esküvő után?...Egész terhességem alatt a szomszédasszonya lányához hasonlítgatott, aki vasággyal együtt volt 50 kiló még babával a hasában is,én meg ugye felrántottam vagy' 20 kilót a végére.Július közepén szültem a legnagyobb kánikulában, tiszta víz volt a bokám (elefánt és bálna szindróma-ami a méreteimet illette);a látogatáskor megjegyezte még ezt is, "bezzeg a Julcsika milyen jól néz ki" felkiáltással. Na, akkor küldtem el először finoman és halkan...

    A helyzet azóta csak fokozódott, a lányom lassan 3 éves lesz;a helyzet meg csak romlik.Húúú, hosszú lenne mindent előadni...elfoglalnám a felületet.

    Szóval lényeg: nálunk is a férjem, ha még fizikailag tehetné, hazajárna szopni...borzasztóan függ az anyjától, ő a szent és sérthetetlen.

  • 2008.02.02 15:01:02babó

    hát az, hogy a pasik ebbe nem folynak bele, nagyrészben köszönhető a saját kényelmességüknek is. mert a mi kis társadalmunkban az a rendszer, hogy mindent, ami a családi élettel kapcsolatos, azt a nők szerveznek le. több generáció esetén ők is kommunikálnak egymással. a férjek, apák stb. csak beleülnek abba, hogy ki van vasalva az ing, van meleg kaja, gyerek nevelve van. de nem vesznek részt semmiféle ezzel kapcsolatos kommunikációban. jaaa, így baromi könnyű nem vitatkozni, nem??? (természetesen minden vonalon tisztelet a kivételnek)



    nem feltűnő, hogy bár az apa az úgynevezett "családfő" nem szól bele ilyenekbe, mert nem az ő dolga? a kocsivásárlást persze egyedül intézi.



    szóval lányok, bevonni apátokat, férjeteket, bátyátokat, fiatokat. nem manipulálva, persze, csak, hogy ők is tudják mi a dörgés.

  • 2008.02.02 15:55:30cozumel

    Nem ertem, miert nem lehet ezt a dolgot lerendezni joval a HAZASSAG ELOTT???



    Mind a ferjjel, mind az anyossal?



    En elhiszem hogy vannak borzalmas anyos-jeloltek. Na de nem lehet megbeszelni a kedves valasztottal, hogy edesem, anyad velem szembeni viselkedese nekem nem jon be, uljunk mar le, tisztazzuk, hogy lesz, mert nekem nincs kedvem a kovetkezo 30-40 evben gyomorpanaszokkal kuzdeni minden alkakommal, ha erre jar?



    Mi tobb: ha latod, hogy a leendo ferj SOHA nem fog Melled allni az anyjaval szemben, akkor miert kell hozzamenni?



    Nemertemnemertemnemertemnemertem...........

  • 2008.02.02 16:14:14Pandi

    Látod, Cozumel, ezért nem vagyok házas, holott több, mint tíz éve vagyunk együtt.:)



    Komolyabbra fordítva a szót, tudod ígéretekből már szép várat is építhettem volna...

    Ugyanakkor tudom, hogy "az a másik" mégiscsak az anyja, és azt is, hogy engem és a gyerekünket is szereti, csak miután én sokkal engedékenyebb és ha úgy tetszik sportszerűbb játékos vagyok, nálam sokkal több dolgot megtehet.



    Szörnyű ez így leírva, de valahogy mégis ez van.



    Ja, "azzal a másikkal" megbeszélni?:)))))))))))))) Az több, mint lehetetlen, hidd el, nagyon sokszor próbáltam. Legutóbb éppen néhány napja. Amikor az ő inkorrektségeivel és hülyeségeivel szembesítem, egyszerűen azt mondja, hogy nem emlékszik, vagy hogy nem érti, ez miért probléma (pl. az előzetesen megbeszéltekhez képest 2 órás késés, úgy, hogy még egy telefont se eresztett meg).



    Úgyhogy úgy döntöttem, ha nem megy, ne erőltessük.

  • 2008.02.02 16:44:09eino.

    ,,este pedig nem múlhat el, "szeretlek, imádlak,Büszke vagyok Rád" puszik nélkül, de nem tartom önállótlannak, nem nyuszi, igenis megvan a véleménye, meg is van hallgatva, de nincsenek ráhagyva dolgok, azt mondják JÓL nevelve van."



    Nyanyucika, ez teljesen rendben van, nem is erre gondoltam, amikor önállótlanságról írtam. Egy példa: amikor elkezdte a lányom a szolfézst, az első hónapban felkísértem, aztán azt mondtam a zeneiskola ajtajában, hogy most már menjen fel egyedül. Rettegett, kapaszkodott belém, jujj, most mi lesz. Mondtam, semmi, felmész, én utánad megyek 5 perc múlva, minden rendben van-e. Persze, hogy rendben volt. A következő alkalommal már nem mentem utána. Azután már érte sem mentem fel, ő jött le, amikor vége lett. Most meg már, hogy zongorát is tanul, felmegy zongorázni, vár fél órát szolfézsig (addig tanul, beszélget, hülyéskedik, eszik stb. ), majd szolfézs végén várom. És nagyon élvezi, hogy önálló. Azt néztem, hogy a vele egyidős fiúkért is felmennek anyucik... Ha biztonságos lenne a város, akkor elengedném egyedül is a zenesuliba, 7-8 percre lakunk csak, de sajnos nem az, még évekig kísérni fogom mindenhová. ://

    Másik értelmetlenség: a suli kapujáig szoktam csak vinni a gyereket. Nem értem, miért kíséri be MINDEN NAP a többi szülő a sajátjait. Van, amelyik mindkét gyereke összes cuccát cipeli. A legröhejesebb, amikor némely negyedikes, nálam talán magasabb fiú mellett is ott megy az apja , a táska apa vagy anya hátán...

  • 2008.02.02 19:09:49babó

    én hamar egyedül jártam suliba, kisváros, 20 éve, közeli suli. anyuák mindig borzasztóan sajnáltak, mert 5-6 kilós cuccal mentem gyakran.de én vittem, mert az én dolgom, és akkor is természetesnek vettem, és utólag is.



    a lányomon azt látom, (21 hós) hogy MINDENT csinálni akar, amit mi. mosogat, takarít, cipekedik, és amit kikövetel, hogy egyedül csinálhassa, ahhoz ragaszkodik. és iszonyatosan próbálom úgy szervezni az időnket mindig (most még könnyű, általában) hogy legyen idő arra, hogy ő piszmog el, és én csak segítek, ha nem megy, mert annnnyira jó, hogy csinálja. remélem így marad.



    még akkor is, ha néha jól esne tutujgatni... csak ritkán hagyja :((

  • 2008.02.02 19:44:38druantia

    Atina: "Szerintem azért függ az intelligenciától is a menyhez való hozzáállás." Szerintem ez fordítva is igaz...

  • 2008.02.02 20:05:21cozumel

    "ráadásúl én inkább a lányokat szeretem, a fiút inkább hagyom az apjára, mindig is azt láttam jónak, ha a lány az anyjával, a fiú az apjával van, nekem ezek a nevelési elveim, amúgy meg nem teszek igazán különbséget, mert nincs két egyforma gyerek és egy fiú számomra nagyon kihívás, mivel más nem, szóval ha az ember a könnyebb dolgokat szereti, akkor a lányokat szereti, mivel velük könnyebben megértetheti magát, főleg, ha még belsőleg is hasonlítanak."





    Mamszi



    Mar ne haragudj, de hacsak csereltek szerepet a ferjeddel :D, akkor ertelemszeruen a fiad is Te fogod nevelni a nap nagyobbik reszeben.



    Szerintem Neked is, meg a szuletendo picurnak is jobb lenne, ha elore nem allitanal fel teoriakat, hanem hagynad, hogy a dolgok jojjenek maguktol.



    Azon se lepodj meg, ha a lanyod ugy 3 eves kora korul kozli Veled azt, amit az enyem velem, hogy "anya en apat szeretem eloszor es utana Teged". Mert ugye van ez a bizonyos odipalis kor...



    Az azonos nemu szulohoz igazan a nemi eres szakaszaban kerul kozel a gyerek, mert akkor jon elo az a bizonyos "anyam jobban tudja, hiszen o is nobol van" dolog.



    Egyebkent meg egy gyereknek, barmilyen nemu legyen, szuksege van az anyai es apai nevelesre, torodesre, egyarant. Legalabbis a cihologusok szerint. Bar Te mar mondtad, hogy nem szoktad olvasni az ilyen temaju konyveket, de en meg igen, szoval gondoltam, elmondom Neked, hogy ok hogy latjak....nem 1, nem 5, nem 15, hanem nagyon sok gyerek "megtapasztalasa" utan.

  • 2008.02.02 20:10:50druantia

    Ráadásul a kisfiúk (is) nagyon jó fejek. Én már csak tudom :))).

  • 2008.02.03 14:12:58Atina

    druantia, ez igy van, fordítva is igaz. De ha elolvastad volna a kommentjeimet, kb. 4-5 komment, akkor tudnád, hogy én próbálkoztam. De elegem lett abból, hogy felnőtt létemre porig alázzon egy agyhalott, s úgy ellenőrizzen, ahogy azt a saját szüleim sem tették, még 2 éves koromban sem.

    Ezenkívül direkt ezért említettem meg, hogy a férjem, az anyós férje, és az anyós testvérei sem állnak már szóba az anyósommal, mert annyiszor megbántotta mindet.

    Ill. a férjem tiszteletből havonta egyszer meglátogatja az anyját, az apjával meg rendszeresen találkozunk, amikor a sárkány délutános műszakban dolgozik.



    Azt is hozzátenném, hogy az előző 2 barátom anyjával a mai napig megállunk beszélgetni, ha összefutunk. Ott a párkapcsolat nem működött.

    Most van egy csodálatos férjem, akinek van egy bunkó anyja. Ezt kaptam. :-))

    Egyébként a férjemmel letisztáztuk, ezt a házasság előtt. Ő azt mondta, hogy ne vegyem a lelkemre a dolgait, mert sem ő, sem az apja le se szarja a véleményét. Nekem azt mondta a férjem, hogy az anyját helyezzem rangsorban a kutya mögé. Ezt a saját egyszem (intelligens) fia mondta!!

  • 2008.02.03 15:00:43cozumel

    Ez meredek Atina.

    A budos eletben nem tudnek igy nyilatkozni anyamrol, barmilyen boszorkany perszona is lehetne.

    Gondolom, ez a borzalmas asszony is, azert a sajat (intelligens? ) fiat szereti....

  • 2008.02.04 17:28:57Atina

    Nem

  • 2008.03.15 20:34:57anyany

    sziasztok! egyelőre saját gyerekről nem tudnék beszélni, mert még a pocakomban lakik. a páromról van szó. nemrégiben szegényt vakbéllel műtötték. reggel rosszul lett, az ügyeletet hívtuk, vasárnap lévén, s az orvos még aznap délutánra beküldött minket a sürgősségire. este megműtötték, két nap múlva anyosjelölt már itt is volt. kb. egy hétig maradt.

    a párom a kisebbik fia egyébként. nem hagyta, hogy én főzzek, ártendezte a konyhámat, de nyomatékosítva tettem vissza mindent a helyére, le is szokott róla, elvárta, hogy amíg ő a konyhában tartózkodik valaki szóval tartsa. ha páromról volt szó, mindig kijavított pl milyen kaját szeret, meg válaszolt is helyette, sokszor volt úgy, hogy beszóltam, hogy nem őt kérdeztem, hanem a párom véleményére voltam kíváncsi. pillanatnyilag kb 250km-re lakunk tőle(szerencsére), de ő úgy képzeli a dolgot, ha már a másik fiát hagynia kellett a saját útját járni, akkor majd mi majd egy idő után visszaköltözünk és persze nála fogunk lakni, mindenben segítünk neki és majd el is tartjuk.

    egyszerűen nem akarja hagyni, hogy elszakadjon tőle. én elhiszem, hogy egyedül van, csakhogy a páromnak nem az anyját kellene ajnározgatnia, hanem a születendő gyerekére kell gondolnia inkább, hiszen az a három hónap hamarabb elszalad, mint gondolnánk...

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta