Beteg gyermekeket táboroztat egy alapítvány

Krónikus beteg gyerekek jelentkezését várja nyári táboraiba február elseje és április ötödike között a Bátor Tábor Alapítvány. A tábor nem a betegégről és a fájdalomról szól, hanem a lehetőségekről, az összetartozásról.


Forrás: Bátor Tábor Alapítvány

A programok a gyermekek gyógyulását, társadalmi visszailleszkedését segíti, és az önmagukba vetett hitet erősíti intenzív élményterápia alkalmazásával - olvasható az alapítvány honlapján.


Az alapítvány tájékoztatása szerint a krónikus beteg gyerekek kezelőorvosaiknál jelentkezhetnek az alapítvány 2008-as nyári táboraiba. Emellett várják a nyári programok megvalósításában közreműködni szándékozó önkéntes segítők, programtartók jelentkezését is. A közlemény szerint ebben az éven újdonság, hogy cseh, lengyel, szlovák és olasz gyerekek is érkeznek a Bátor Tábor 2007-ben megnyitott, új építésű táborhelyére, Hatvanba, írja az MTI.

A Bátor Tábor Alapítvány 2001 óta szervez beteg gyermekeknek élménytáborokat, az elmúlt hat évben több mint ezer táborozó vett részt programjaikon. A kezdeményezés a Paul Newman amerikai színész által 20 évvel ezelőtt alapított Association of Hole in the Wall nevű nemzetközi táborszövetség mintáját követi.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek