Bébinapló: Anya parázik apa nélkül

Zanza!

Villámcsapásként ért a hír, hogy a gyerekem apjának külföldre kell utaznia, és én itt maradok egyedül egy három hónapos gyerekkel. Abigél apukája régebben is gyakran járt külföldre, és soha semmi bajom nem volt az egyedülléttel, most azonban nem tudtam elképzelni, hogy kettesben maradunk a lányommal.


A nappalokkal nem volt gond, hiszen akkor többnyire ketten vagyunk, de arról elképzelésem sem volt, hogyan fogok egy estét - illetve többet, - és egy teljes éjszakát egyedül levezényelni.


Minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább pánikba is estem. Mi lesz, ha Abigél pont most lesz beteg? Elkapja az influenzát, lázas lesz, és kúpot kéne a fenekébe dugni, vagy leesik az ágyról, vagy ráül a macska, vagy csak egyszerűen pont most fog egy egész éjszakát végigordítani. Ebbe az egészbe aztán olyan szépen beleéltem magam, hogy mire a gyerekem apja felült a repülőre, szinte biztos voltam benne, hogy szegény valami nagy katasztrófára fog hazaérni.

Az első magányos napunkon jól elvoltunk, de ahogy közeledett az este, egyre jobban kezdtem szorongani. Fogalmam sem volt például, hogy fogok egyedül fürdetni. Az hamar bizonyossá vált, hogy együtt fürdeni nem tudunk, - bár több forgatókönyvet is kitaláltam az együtt fürdésre, valamilyen okból végül mindet elvetettem. Aztán arra gondoltam, nem is fürdetek, féltem azonban, hogy Abigélt esetleg megzavarja, ha a fürdés kimarad, a nem alvástól meg még jobban féltem, mint a fürdéstől, így végül úgy döntöttem, a kiskádban fürdetek.

Mivel úgy gondoltam, hosszú idő, amíg Abigélt levetkőztetem, jó meleg vizet engedtem, nehogy kihűljön, mire bejutunk a fürdőbe, de olyan ideges voltam, hogy két perc alatt lekapkodtam róla mindent, ezért a víz még meleg volt. Valahogy fél kézzel lehűtöttem, és épp kezdtem örvendezni, milyen jól megy ez a fürdetősdi, amikor is ki kellett volna vennem a gyereket a vízből, és hirtelen rádöbbentem, fogalmam sincs hogy hogyan. Abigél a vízben volt, a törölköző meg a vécé tetején, és ahhoz hogy elérjem, el kellett volna engednem a gyereket. Néztem hol a törölközőre, hol Abigélre, ő is nézett rám türelmesen, de látszott rajta, hogy nem ilyen fürdéshez van szokva. Tudom, hogy mindenki halál bénának fog gondolni, de ezt a nehézséget nem sikerült áthidalnom, így végül kivettem a vizes gyereket úgy, ahogy volt a vállamra, és ráborítottam a törölközőt.



Miután a fürdés ilyen sikeresen megoldódott, áttértünk a fekteteésre, de azzal sem volt semmi különös, Abigél szopott, lefeküdt és aludt. Hamar kiderült, hogy ezzel a gyerekkkel semmi baj nincs, így keresnem kellett más félnivalót. Mivel éppen vihar volt, elkezdtem azon izgulni, és egy idő után biztosra vettem, hogy elviszi a házat a szél, de ha nem a házat, akkor kidőlnek a fák a kertben, vagy legalábbis betörik az ablak és elmegy az áram. De ha valami csoda folytán mindezen szörnyűségek mégsem történnek meg, akkor viszont hamarosan megjelenik valaki, aki kileste, hogy mi csak ketten vagyunk itthon, és betöri az ajtót, vagy átmászik a teraszon, de az is lehet, hogy bemászik a hátsó szobában a szellőző ablakon, - igaz ez esetben nem lehet nagyobb egy 110 centis, szuperhajlékony tornászlánynál, - de azért felkeltem éjjel és becsuktam azt az ablakot.

Ezután feküdtem nyitott szemmel a sötétben, és vártam, hogy Abigél felébredjen. El is határoztam, hogy majd ott felejtem magam mellett az ágyban, de persze nem ébredt, életében először fél hatig aludt – ennyit arról, hogy megérzik a feszültséget. Másnap aztán már sokkal olajozottabban mentek a dolgok. Rutinosan fürödtünk, kéznél volt a törölköző, elmúlt a vihar, kinyittottam a szellőző ablakot, és persze Abigél is felébredt éjjel. Ettől függetlenül én szorongtam tovább, ráadásul kiderült, milyen az, amikor tényleg nincs időm semmire.
Blogmustra