Még nem olvas, de menstruál

Amíg gyermekünk a csattogó lepkét tologatja a folyosón, szenteljünk néhány pillanatot arra a riasztó tényre, hogy hiába hisszük mi azt, hogy van jó pár évünk a lányunk pubertáskoráig, előbb eljön, mint gondolnánk. Ez persze nem azért probléma, mert beszáll az amúgy is súlyos betétfogyasztásba, hanem mert gyermekeink idő előtt érnek.

A nemi érés egy folyománya annak az egészségkárosító folyamatnak, amely nap mint nap éri a szervezetünket, a gyerekeink szervezetét, s láthatatlanul teszi meg bennünk gyilkos hatását. Általában a lányok 11-12-13 évesen lépnek a pubertáskorba. Az utóbbi években azonban jóval korábban elindul náluk ez a folyamat, s az is előfordulhat, hogy 8 éves gyerekek már menstruálnak, különösen a nyugati országokban.


Kutatások tucatjai bizonyítják, hogy a korai érésért nem csak a jó, sőt túl jó táplálkozás a felelős, hanem számos kémiai vegyület, amely akár már magzati korban determinálja gyermekünk hormonális változásait. Az anyai vérben kimutatott olajszerű PCB vegyületek felhalmozódnak a táplálékláncban, nagyon lassan bomlanak le, s a születendő gyermekek már az anyaméhben magukba gyűjthetik.

De komoly hormonális veszélynek vannak kitéve egy ártalmatlannak tűnő szójás tápszertől is, amiben az ösztrogénhez hasonló természetes anyag van. Kimutatták, hogy azok a csecsemők, akik ezt fogyasztották, 13-20 ezerszer nagyobb ösztrogénszinttel rendelkeztek a normálishoz képest. Később sem lesz jobb gyermekeink helyzete a táplálkozással kapcsolatban. Hihetetlen, de sokszor majdnem mindegy, hogy a gyerekünk kezébe egy élelmiszernek tűnő valamit adunk, vagy egy műanyag távirányítót, hogy elrágcsálja.

A szarvasmarháknak adott hormonális növekedésserkentők szintén károsítják a napi fogyasztású tejet és a bolti marhahúst, s ezzel hatással vannak az emberi szervezetre is, akár csak az állatoknak adott antibiotikumok. Nem csak a hús és a tej, a hal is veszélyt jelenthet, különösen az édesvízi halak, egyes ragadozó halak ólommal erősen szennyezettek.

Nem csak a táplálékunk van tele veszélyes, láthatatlan anyagokkal. A ftalátok gyakorlatilag mindenhol megtalálhatóak, PVC padlóban, mosóporban, testápolókban, műszerekben, sőt, gyermekjátékokban (az Európai Bizottság ezért egyes játékokat betiltatott). A világon mindenhol körülvesznek minket a ftalátok, amely olyan vegyület, ami rugalmassá teszi a műanyagot, de megőrzi erősségét és tartós marad. Mindemellett a hormonháztartásunkra gyakorlott hatása igencsak aggasztó. Ma már Nagy-Britanniában a 10 éves lányok fele menstruál. 1997-ben 17 ezer vizsgált lányból 8 éves korban minden hetedik fehér és minden második afroamerikai gyerek a korai pubertáskorba lépett.

Mi ez, ha nem intő jel arra, hogy nem csak a környezetünket, de magunkat is mérgezzük, s ezzel felborítunk egy olyan természetes folyamatot, melynek hosszú távú következményeiről gyakorlatilag fogalmunk sincs. Egyelőre nem tehetünk mást, mint hogy folyamatosan címkéket figyelünk, veszélyes anyagok neveit keresve, azonban mindentől elzárni nem tudjuk sem magunkat, sem a gyerekeinket. Így jutunk el ahhoz az igazsághoz, hogy az élet valóban a legjobb méreg.

 

(Forrás: www.natursziget.com - a korai pubertás és veszélyei)
Oszd meg másokkal is!
Mustra