Ki a bájosabb: Shiloh vagy Suri?

Zanza!

Celebgyereknek lenni nyilván nem egyszerű, bár Tom Cruise-ék és Brad Pitték kislányai ebből még nem sokat érzékelnek. Most még a pletykaéhes közönség is megelégszik a gyermekek külsejének vizsgálatával. Összehasonlítottuk a két – közel egykorú – sztárcsemetét.

Mindenkinek a saját gyermeke a legszebb, de erről most feledkezzünk meg egy kicsit. Anyák, apák, szavazzatok! Melyik kislány cukibb: a csücsöri szájú Shiloh vagy a nagy szemű Suri?



Suri Cruise, a kis hercegnő

Katie Holmes és Tom Cruise gyermeke 2006.április 19-én, Los Angelesben született 4 kilóval és 50 centivel. A gyermek a kedves hangzású Suri nevet kapta, amely héber és perzsa eredetű, előbbi nyelven királykisasszonyt, hercegnőt , perzsául pedig vörös rózsát jelent. Japánul a zsebtolvajt hívják Surinak, de erről nem szólnak a hivatalos források. 

A kislány a szcientológia vallás előírásai szerint nevelkedik. Surit már csecsemőkorban árpanyák, kukoricaszirup és tej keverékével etették, mert az egyház alapítója szerint ez a keverék egészségesebb, mint az anyatej önmagában.

A gyerekkel kapcsolatban már sokat találgattak, hogy egyáltalán létezik-e, és olyan pletykák is napvilágra kerültek, mint hogy a kislánynak nem Tom az apja, vagy klónozták, esetleg ázsiaiak a szülei. Az apjával amúgy nincs minden rendben, bébicipő helyett Suri székletét önttette bronzba, amelyre licitálni is lehetett.

A kos horoszkópú Suri sötétbarna hajkoronája és hatalmas, kékesszürke szemei igazán bájossá teszik arcát, sok szavazatra számíthat.

Shiloh Nouvel Jolie-Pitt, az Új Messiás

A 2006. május 27-én, Namíbiában világra jött kislány nevében a nouvel franciául „új”-at jelent, a héber shiloh szó jelentése pedig „békés”, amely a messiásra utal.

Shiloh első fotóin viselt bébipólója Amerikában vásárlási hisztériát keltett, pillanatok alatt elkapkodták a gyerekruhaboltokból a 20 fontos kis szürke pólót, amelyen a The Pots & Pans Band" felirat, halálfej, kanalak és lábosok láthatók.

Kate Kretz amerikai festőnő freskónagyságú giccses képet festett Angelina Jolie-ról, amelyen Máriaként lebeg kislányával a karjában.

Nyugodt és békés természetének köszönhetően az ikrek horoszkópú Shiloh tízhónaposan már apja filmjében szerepel, ő alakítja a csecsemő Cate Blanchettet. 

A szöszke kislányt sem féltjük, világító kék szemével és édes, csücsöri szájával biztosan elnyeri az olvasók szavazatát.
Blogmustra