Hétvégi programok - Presser-hangú bábok

Zanza!

A hétvégére először is a Budapesti Bábszínház műsorait ajánljuk. Ne ijedjünk meg, a legtöbb bábdarab nem reked meg a szokásos Vitéz Lászlós szinten, felnőttek számára is élvezhető. (Sőt, van direkt felnőtt darab, a Sade márkiból. Azért az bizarr lehet, a bábokkal…).



Szombaton 14:30-kor és 16:30-kor Bálint Ágnestől láthatjuk az Egy egér naplóját. Templomárnyéki Egbert egy napon világgá megy, mert tart az apjától, és útja során találkozik örök ellenségével, de szerelemre és barátokra is lel.

Vasárnap délelőtt 10:30-tól Hamuban sült mese, egy lány és egy fiú egymásra találásának története lesz látható. Háromtól a Túl a Maszat-hegyen, Varró Dániel verses meséje Presser Gábor zenéjével. A mese titka a frenetikus nyelvi humor, ami felnőttnek-gyerekeknek egyaránt élvezetessé teszi. Muhi Andris budai kisiskolás, a szokásos szülői meseolvasás után nehezen alszik el; álmában maga is belekeveredik az olvasott mesébe, mert a mese hősnője, Maszat Janka éppen tőle kér segítséget. A tiszták és a pacák örök harcának véletlenül részesei lesznek, a se nem tiszta, se nem sáros, az ősmaszatosságban élő Maszat-hegyiek, akik a két világ között élnek boldogan az ősmaszatban. S hogy a világon, így a Maszat-hegyen is, a tiszták vagy a sötét-lucskos pacák uralma következik, az, az ősi jóslat szerint egyértelmű: aki a hétéves születésnapján „birtokolja" Maszat Jankát, a királylányt, azé a győzelem. Muhi Andris átkel száz veszélyen, száz kalandon, hogy megmentse álombeli barátnőjét. Árulás, kaland, kalózhajó, börtön és néhány jó barát kíséri útján, és végül övé a győzelem és Janka köszönete.

Színházat és koncertet is látogathatunk, ha a Millenáris családi vasárnapjára megyünk: reggel babaringató, tizenegytől Rómeó és Júlia egérré változnak (úgy látszik, ez az egerek hétvégéje), még hozzá antirasszista felhangokkal, a szürke egereket utálják a fehérek és viszont. Nem is tudom, merjem-e ajánlani. Nem az életben vagyunk, itt happy az ending. Az előadás résztvevői és alkotói: fiatal (13–22 éves), Budapest VII., VIII., IX. kerületeiben, illetve nevelőotthonokban élő gyermekek, a Karaván Művészeti Alapítvány növendékei.

Négytől Szalóki Ági jön a Cipity Lőrinccel. Az énekesnő gyerekműsora ének- és mondókatanítással, Weöres-versekkel, tánccal, zenei képességfejlesztő játékokkal tarkított. A koncerten elhangzó dalok többségében erdélyi és felvidéki népdalokat dolgoznak fel, valamint Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor és Kányádi Sándor versek hallhatók megzenésítve. Három cigány dal is felcsendül romani nyelven és magyarul egyaránt. A koncert elsősorban óvodás és kisiskolás gyermekeknek szól.

Egész nap kézműveskedés (tíztől négyig), melynek során készíthetünk potpourrit, álompárnát és virágszőnyeget, valamint tesztelhetjük illatfelismerő képességünket.

Az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban (István út 17.) szombaton délelőtt várják a családokat egy kis közösségi programra: babajátszó, zenebölcsi, játékkuckó és falfirka is lesz.

Budafokon a Klauzál Gábor Művelődési Központba érdemes elmenni a vasútrajongó kisgyerekekkel: vasútmodellező kiállítás lesz. Mindenkinek, aki szeretett volna vonatot vezetni kis, vagy akár felnőtt korában.
 

A Budapesti Művelődési Központban (XI. kerület, Etele út 55.) reneszánsz családi délutánra mehetünk, királyi hajlamú gyermekeinkkel szombaton négyre. A MiaManó Színház Mátyás királyról szóló tréfás és tanulságos történetekből állított össze egy csokorra valót Mesék Mátyás királyról című előadásában, melynek zenei világa a korabeli udvari muzsikát idézi, gazdagon díszített jelmezei pedig eredeti reneszánsz hangulatot teremtenek, az utána következő kézműves-foglalkozásokon pedig a Guzsalyas bolt munkatársainak vezetésével a kicsik is elkészíthetik saját reneszánsz jelmezüket: korabeli fejdíszeket és díszeket állíthatnak össze, a türelmesebbek pedig gyöngyöt fűzhetnek.

Kicsit kilóg a hétvégéből, de jó hír a rózsaszín tüllszoknyák és a koncentrálás ifjú szerelmeseinek, hogy a Kőbányai Gyermek- és Ifjúsági Szabadidő Központban (X. Előd u. 1.) minden hétfőn 16.30 - 17.20 óra között a 4-7 éves gyerekek számára Ovi Balettet tartanak. Az Ovi Balett a korosztálynak megfelelően építi a testet, formálja az ügyességet. A tanfolyamvezető játékosan vezeti a kis balerinákat, a gyerekeknek a tánc nyelvén beszélni örömöt jelent.

Blogmustra