SZÜLŐSÉG

Maga még nem nyom! Maga lélegzik!

2008. január 5., szombat 10:35

Nagyon tudatos volt a terhességem. Tudatosan estem teherbe, megtámogatva egy marék magzatvédő vitaminnal. A vérzésem kimaradását úgy várta a fürdőszobában a terhességi teszt, mint az ezredfordulót egy üveg jégbehűtött pezsgő. Az első héten terhességi naplót vásároltam, amelybe gondosan vezettem a testem rezdüléseit. A harmadik héten beszereztem az anya-magzat kapcsolatról szóló teljes szakirodalmat, amit a bennem növekvő babával – persze szigorúan a korának megfelelő szinten – folyamatosan meg is tárgyaltam. Csak az isten óvott, hogy vidéki lévén nem jártam anya-magzat kapcsolatanalízisre.


Jártam helyette uszodába, aztán kirándulni, hegyet mászni, meg ilyenek. A 24. héten büszkén betoltam a hasamat a terhestornára, és onnantól elmaradhatatlan voltam onnan is.

A szülés közeledtével érdeklődésem ennek irodalma felé fordult. Fő forrásokként szolgált Leboyer A gyengéd születés, valamint Raffay Jenő Megfogantam, tehát vagyok című könyve. A magzat Beethovent és Dvorákot hallgatott, miközben az anyja – a neves pszichológus útmutatása nyomán – Turner és Van Gogh képeit nézegette elmélyülten.

Augusztusban léptem a hatodik hónapba, ekkor kezdődött az a jelenség, hogy a magzat és a görögdinnye mintha nem akarna egyszerre megférni a hasamban. Még jó, hogy annyi szakirodalmat olvastam, innen tudom, hogy a kismama majdnem mindent megtehet, amit a terhesség előtt is szívesen tett. Ha ez így van, akkor semmi rendkívüli nincs napi egy ötkilós görögdinnye elfogyasztásában…

Néha megkérdezték, ki az orvosom. Ilyenkor fölényes képet vágtam, és kissé tudálékosan elmagyaráztam, hogy persze van orvosom, B. doktor, de ez teljesen mindegy, a szülés végtére természetes dolog, nem orvosi kérdés, és mint megtudtam az összeolvasott könyvekből, csak azért fáj, mert az ember lánya fél tőle. Az ember lánya pedig azért fél tőle, mert itt van az anyja, meg a nagyanyja, meg a nővére, meg a szomszéd Lujza néni, akik rémtörténetekkel traktálják. De velem, aki kitanultam a szakirodalmat, ez persze úgysem fordulhat elő, én nem félek, tehát mosolyogva fogok mosolygós gyereket szülni, valahogy olyanformán, mint a Kismama folyóirat középső oldalain a szüléstörténetek főszereplői, akik rózsaszirmokkal telehintett szülőszobában, párjuk simogató tekintetétől támogatva, búgó hangú szülészorvosok és aranyszájú szülésznők oltalmazó kezei között szülnek, miközben a kórház szürke folyosóit a szférák zenéje tölti be.

Beiratkoztam a szülés-előkészítő tanfolyamra is, ahol lehetővé tették a szülőszoba megtekintését. Érkezésünkkor egy csapzott hajú, eltorzult arcú kismama feküdt a vajúdóban, aki hozzájárult, hogy húszan, mintegy tizenhat leendő apukától kísérve átgázoljunk a helyiségen, és megtekinthessük a ránk váró körülményeket. Ekkor szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy talán mégse minden stimmel ezzel a szférák zenéje dologgal, de gyorsan elhessegettem…

Két héttel a kiírt időpont előtt párom reszkető ajakkal és kicsit sápadtan közölte, hogy beadja a derekát, és többhavi erőszakoskodásom eredményeként hajlandó lesz utóda születésénél jelen lenni. Meghatottan köszöntem meg neki, egyben megnyugtattam, hogy semmi az egész, ő biztos nem fog elájulni, végtére is a szülés természetes dolog, satöbbi, satöbbi, ahogy a szakirodalomból tanultam. Én mindenre felkészültem, a gyerekkel állandó lelki kapcsolatban vagyok, tehát ő úgy fog kijönni, ahogy én kérem, mosoly, dicsfény, szférák zenéje.

Eljött a Nap. Reggel ellenőriztem a mintegy két hónapja gondosan összecsomagolt kórházi felszerelést (tartalma többek között hat vadonatúj gyönyörű bugyi – ekkor még nem tudtam, hogy majd kétóránként kell ennyi, és az is jobb, ha nem új.), aztán ünnepélyesen besétáltam a terhesgondozóba. C. doktor megtekintette a CTG-met, majd közölte, nyugodtan hazamehetek. Lázadtam: de nekem ma szülnöm kell, papírom van róla! Hát aztán, vonogatta a vállát C. doktor, majd szül, ha itt az ideje. Még ma, kérdeztem reménykedve. Hát, vagy ma, vagy máskor, felelte C. doktor kissé unottan és talányosan, mi pedig csalódottan hazatértünk.

Este gyermekem apja sürgős telefonhívást kapott: vidékre kell mennie. Két órán belül hazatérhet. Aggódott, persze, de én szokott fölényességemmel megnyugtattam, hogy ugye a gyerek az nem egyik pillanatról a másikra születik, és én fel vagyok készülve, a hazatéréséig az ezerszer begyakorolt légzőgyakorlatokat folytatom, és legfeljebb bemegyek a kórházba busszal.

Fél óra múlva Édesapa hazatért. A Trabantot egy közeli parkolóban hagyta, a sebességváltó ugyanis a harmadik saroknál a kezében maradt. De semmi baj, holnap reggel hétre bejelentette a szerelőhöz.

Most éjjel két óra, nekem tizenkét perces fájásaim vannak, és egy taxi hátsó ülésén ülök, útban a kórház felé. Megérkezünk. Nincs ágyunk, mondja Ildikó, az ügyeletes szülésznő, azért a holmiját csak pakolja be a szekrénybe, és jöjjön a szülőszobához. Mire kiérek, elmúlnak a fájásaim. Biztos, ami biztos, Ildikó javasolja, hogy essünk túl a borotváláson. Ez nem egyszerű. Nekem semmi kifogásom nincs ellene, viszont iszonyú csiklandós vagyok. Ildikó kicsit megütközik rajta, hogy röhögök borotválás közben, gondolom, ez itt a szülőszobán azért nem szokás…

A fájásszünetekben olvasással és zenehallgatással kell lazítani (ezt is a szakirodalomból tudom). Egy Márai-könyvet és egy olasz keresztrejtvényekkel teli újságot hoztam, ceruzát, radírt. A beöntés után Ildikó kiküld a társalgóba (másutt nincs hely), majd sok sikert kíván. Vége a műszaknak, Márti érkezik.

Maga ráér, egy ujjnyira van nyitva, mondja Márti, a férje azért beöltözhet. Párom lila műtősruhát és egy negyvenhetes kalucsnit kap, akár összetéveszthetném a főorvossal. Aztán jönnek a fájások. Hárompercesek, és egy percig tartanak. Így nem lehet olasz rejtvényeket fejteni! Aztán kétpercesek. Így Márait olvasni se lehet! Ellenben a Trabantot el kell juttatni a szerelőhöz, tehát Apa kivetkőzik a főorvos-ruhából, és kicsit otthagy.

Milyen jó, hogy nincs itt! Döbbenten tapasztalom, hogy a távolléte – a Kismama szüléstörténeteiben olvasottakkal ellentétben – megnyugvással tölt el. Ez persze nem tart sokáig. Kezdődik a nappali munkaidő, C. doktor érkezik, na látja, megmondtam, hogy akár szülhet is még ma. Aztán D. doktor jön, roppant kedélyes: milyen komoly az arca, vajon mitől? Arra gondolok, felelem, hogy a szülésről szóló összes szakkönyvet pasik írták, auúúúúú, és erre csak most jöttem rá, auúúúú, a francba.

Közben újabb vajúdók érkeznek, mintha mindenki ma akarna szülni. Hidegfront, na. Egy pár bevonul az alternatív vajúdóba pezsgőfürdőzni. Megérkezik Apa is. Kimegyek hozzá a folyosóra, hátha egy kis beszélgetés eltereli a figyelmemet. Délben kell a Trabantért menni, mondja, én pedig egy fájás közben csaknem leszakítok egy lakatot egy szekrényajtóról. Nem nyújthatok valami üde látványt, életem párja sápadtan és reszketve néz rám. Közben a szülőszobán felsír egy baba. Ez meglehetős igazságtalanság, hiszen az anyja alig félórája érkezett, én meg már mióta itt vagyok!

A szakirodalom szerint, amikor a legnehezebb, arra kell gondolni, hogy nemsokára a kezemben fogom tartani a kicsimet. De a rohadt eget, hát én most el is ejteném, majd Te gondolsz erre, mondom Apának, én nem tudok gondolkodni, ezzel otthagyom a folyosón. A fájdalom lila ködöt ereszt a szememre, azon keresztül látom naivitásom ékes bizonyítékait, Márait, a keresztrejtvényt, a ceruzát és a radírt a vajúdóban az ágyon heverni. Lehuppanok egy hokedlire. A legjobb volna négykézláb. Vagy guggolva. Vagy hanyatt. Vagy féllábon. Vagy hétrét görnyedve. Vagy a függönybe kapaszkodva. Vagy a csilláron lógva. Vagy… meddig tart még??

Szépen halad, biztat B. doktor, kora délután baba lesz. Tíz óra. O. K., doki, van két órád. Zuhanyozom. Hokedli. Milyen jó, hogy itt van a ceruzám, van mit kettétörnöm kínomban. De jó, hogy van radírom, így nem a nyelvem harapom el. Ronggyá lehet gyűrni a keresztrejtvényt is, de Márai a könyvtárból való, azt nem téphetem össze, pedig de jó lenne! Például E. doktor helyett, aki poénkodik velem: mi az, csak nem baba lesz? Miért, maga szerint?, hörgöm, és a szemem nyilván kicsit ki van fordulva. Segítsen, Márti, könyörgök. Ó, hát nagyon szépen halad, feleli mosolyogva, csak lélegezzen egyenletesen.

Az ám, a légzés. Hát hónapokig gyakoroltam a gyógytornásszal. A végére úgy tudtam kontrollálni a légzéstechnikámat, mint egy könnyűbúvár. Na, akkor most „elsóhajtjuk a fájdalmat”. Koncentrálok, lélegzem, ahogy tanultam. Jól csinálja, mondja Margit, aki az osztályon ügyeletes szülésznő. Folytatom. Nem lesz jó, csóválja a fejét B. doktor, így be fog görcsölni a keze, meg a lába. Csak szép, egyenletesen. Próbáljuk meg. Szilvi, csecsemős nővér érkezik: ezzel a légzéssel nem tesz jót a babájának! A fenébe is, van még valaki, aki légzési tanácsokat adna, vagy hajlandók segíteni is??? És hogy tudnak mosolyogni? És most negyed egy van, én meg még mindig csak háromujjnyira vagyok nyitva, hát hol van B. doktor, aki azt ígérte, kora délutánra túl leszünk az egészen? Mááártiiiiii, segítsen!...

Negyed háromkor fekhetek a szülőágyra. A szomszédos ágyon megszületik egy négy és fél kilós baba. Márti ott sürgölődik, közben rám is van gondja: Maga még nem nyom! Maga lélegzik!

Nyomhat, mondja B. doktor. Hát ez a legjobb hír ma. Ez jó, hát akkor három, maximum négy tolófájás, mondom a gyereknek, és akkor kinn leszel, rendben? A gyerek azonban nem figyelt, mikor én a szakirodalmat olvastam, és eszében sincs sietni. Valójában a gyomrom környékén van befészkelve, míg a tolófájások a testem másik végén szórakoznak velem.

Csakhogy közben mintha el is múltak volna. Márti a fenekembe szúr egy adag oxitocint, aztán szívhang-ellenőrzés. Aritmiás, mondja B. doktor aggodalmasan. Hirtelen nagy forgalom támad körülöttem. D. doktor és F. főorvos is megvizsgálnak. Császármetszésre lesz szükség, mondják ki a verdiktet, vagy oxigénhiányos lesz a baba.

Nagy nyugalom száll meg. Mostmár csak aludni kell? Húúúú. Hát, nem így képzeltem, de a fene tudja, mostmár nem bánom. Csakhogy hat az oxitocin, újra erőteljesek a fájások. Most micsináljak, Márti? Hát lélegzik, elsóhajtja szépen a fájásokat. E. doktornak asszisztálnia kell, szemlátomást nem sok kedve van. Szívhangot hallgat. Nem is aritmiás, mondja. Na ne szórakozzanak velem, ha műtét, akkor haladjunk.

Fekete szemű aneszteziológus: Én fogom elaltatni, itt írja alá, el akarja részletesen olvasni? De doktornő, honnan veszi, hogy tudok olvasni? Ugye felébredek, kérdezem még B. doktort, aki megszorítja a kezem, aztán álomba zuhanok.

Félhomályos szobában ébredek, Apa hajol fölém. Brumi inkubátorban van, kérdezem. Dehogyis, nagyon szép, egészséges. Kedves csecsemősnővér hozza be. Szép kicsi baba, szabályos arca, kerek feje van, kezecskéi kékek. Nem fázik, kérdezem, és újra álomba merülök.

Egy órával később már szopik.

Nemrég múlt hét éves.

Brumibaby

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.01.05 13:37:09Eledh Laure

    Nagyon szép!!!!! Azt hiszem, minden benne volt a történetben!

  • 2008.01.05 13:46:34martine

    ez szép volt :)

  • 2008.01.05 13:54:21levendul

    nekem is tetszett :)

  • 2008.01.05 14:27:45andie

    Ez nagyon klassz, tényleg!

    Kicsit az egyik Fable regényre emlékeztet, de visszafogottabb a stílus, mint zsaruéknál. Szerencsére.

  • 2008.01.05 14:42:23Kicsi Mini

    Ez marha jó volt.Gratula!a gyermekhez is!

  • 2008.01.05 15:11:38Brumibaby

    Csajok, kösz mindenkinek a fényezést, nagyon jólesik.

    Igazság szerint ezt majdnem egészében leírtam nem sokkal a születése után, még akkor se Poronty, se ti nem is léteztetek, és egyszercsak előkerült egy régi könyvtáramból. Ha lehet egy tanácsom, írjatok le mindent, amit csak tudtok, nem feltétlenül a Porontynak, hanem mert az emlékezet kopik, és annyira lehet örülni egy-egy régi emléknek pár év után! Én egyébként mindkét gyerkőc legjobb dumáit is azonnal beírom egy-egy fájlba, néha elővesszük és könnyesre röhögjük magunkat. Mostanában már ők is :))))))

  • 2008.01.05 15:16:43aranyhajú

    Tanulságos történet! Jó volt olvasni! Egyébként a tudatos kismama tudatának határa éppen a szülőszoba ajtajának küszöbéig ér. Aztán ha azt átlépi.....

  • 2008.01.05 17:25:04andie

    Még szintén gyermektelen barátnőm gyakran előadja, ő majd az órákig tartó tágulási szakaszban filmet akar nézni, nehogy halálra unja már magát...

    Asszem elküldöm neki a linket ehhez a cikkhez! :-)

  • 2008.01.05 17:31:28eino.

    ,,a tudatos kismama tudatának határa éppen a szülőszoba ajtajának küszöbéig ér"



    Aranyhajú, ez nagyon tetszett :)))



    És persze a történet is! :))))))))))

  • 2008.01.05 17:59:13Pumatex

    Brumibaby, gratula a cikkhez és a gyermekhez is! :D



    "a tudatos kismama tudatának határa éppen a szülőszoba ajtajának küszöbéig ér" - ezen könnyesre röhögtem magam... :-)))

  • 2008.01.05 19:09:55Kékfelhő

    Jajjistenem... ezen most nagyon jókat tudtam nevetni. :)

    Gratula :D

  • 2008.01.05 20:26:16macskosz

    Tetszett ahogy leírtad. :)))



    A szülés amúgy TÉNYLEG nem orvosi feladat. Anya-gyermek feladat. SZülésznő segítsen, orvos akkor kell ha nem úgy halad a folyamat, ahogy kellene..



    Most kérdezek, mert ez kicsit nekem fura: tizenkét perces fájásokkal miért kell kórházba menni? Onnantól azért még piszok sok idő van a célegyenesbe kerülésig. Arról nem beszélve hogy a kórházban úgyis jobban fáj...



  • 2008.01.05 20:53:55Brumibaby

    macskosz, nem tudom, azt hiszem, a Szent Szakirodalomban olvastam, hogy húszpercesekkel menni kell a kórházba. De ahogy az itteni történeteket olvasgatom, van, akinek sok idő a célegyenes, van, akinek kevés. Nekem ez az első szülésem volt, és nem tudtam, milyen lesz. És anélkül, hogy meg akarnám nyitni a kórház-otthon vitát, én kórházban akartam szülni, biztonságban éreztem magam, nem akartam volna otthon dúlát, barátnőt, anyát, szomszédasszonyt, férjet, nekem teljesen rendben voltak ott ezek a kissé kedélyes, kissé unott, kissé túlterhelt doktorok és szülésznők. Nem ÍGY képzeltem, de ILYEN lett, és ezért ETTŐL lettem boldog.

  • 2008.01.05 22:34:09wish73

    ajjajj, császár volt, és még csak nem is szégyenkezel? hát, nem olvastál elég Kismamát?

    na, még mielőtt beszólna vki, nem gondoltam komolyan. épp ez a hozzáállás tetszett. gyerek egészséges, azt' pont. gratulálok.

  • 2008.01.05 22:52:46másutt

    1. nekem pl. azt mondtak (Anglia), hogy 4-5 perces fajasokkal menjek be!

    ejjel 3-kor kezdtuk, delelott 10-kor hivtunk taxit.

    mire beertem 3-4 cm-es voltam, nekem ez idealisnak tunt! (bebi 1/2 6-kor szuletett delutan)

    eszembe nem lett volna elobb bemenni, nagyon jo volt otthon, eletem legszebb orai voltak.



    2. nekem is csaszar lett. es iszonyuan BUSZKE vagyok ra, hogy nem voltam tul makacs es buszke, es elfogadtam, amikor eloszor ajanlottak. (bogtem azert, de nagyon!) amint szetvagtak a hasam, mondtak, 'ez a bebi SOSEM jott volna ki!!'

    (be volt nagyon akadva)

    ha varok meg par orat, az nagyon nagy szenvedest okozott volna neki, alig volt oxigenje :(((

  • 2008.01.05 22:56:55cidre

    Én is mindent elolvastam a Szent szakirodalomból, s nagyon penge voltam elméletben ám!

    Aztán egy ctg után szinte félpucéron kellett rohannom a műtőbe, hogy kivegyék a gyereket :(

    Hát, ember lánya tervez...

  • 2008.01.05 23:18:01verkaverka

    Nekem kifejezetten azt mondtak hogy akkor menjek be ha volt negy tizperces fajas, addig ne. De nem mentem mert sokaig nem jottem ra felelomban hogy ezek mar az igaziak (nem rohog) ugyhogy mire bementem 3-4 percesek voltak, igy is bent voltam meg 7-8 orat, a szuleszno szerint nagyon jo hogy nem mentunk be ejjel csak reggel, csak rosszabb lett volna. De nem is a szemelyes resz a lenyeg hanem hogy elore konkretan a negy db tizpercest mondtak, bar nyilvan mindenhol kicsit mast mondanak.

  • 2008.01.05 23:21:11Miss Marple

    wish73, én megálltam, hogy megkérdezzem Brumibabyt, hogy-hogy nem érzi élete szégyenteljes kudarcának a császárt! :))) De a sztoriban annyira gyönyörű iróniával írja le, hogy mennyire marhára felkészült - és aztán minden ment a maga útján, és ha úgy volt, hát akkor úgy volt jól, hogy nem is mertem én már piszkálódni. Ez az egyik legszebb születéstörténet, amit olvastam. Semmi érzelgősség, semmi habverés, és mégis különleges és egyedi.

    Nekem egyébként négy császárom volt.

  • 2008.01.06 01:07:29másutt

    Ez annyira erdekes, en nem elek Magyarorszagon, nagyon nagyon sok eve mas orszagokban elek. Masutt voltam iskolas, egyetemista, kismama, masutt jartam terhesoktatasra. Mivel tobb orszagban laktam hosszu tavon eletemben, mindenfele helyeken forumozok es tobb orszagban kiadott konyveket olvastam.



    SEHOL SE SEHOL mashol nem hallottam, hogy kismamak KUDARCNAK EREZTEK a csaszart! Csak itt, csak Magyarorszagon. MIERT???

    Ha az megmenti a baba eletet, x db pici agysejtjet, a mama eletet, vagy egeszseget... MIERT??

    Ki terjeszti ezt? Az anyosok? A gonosz elvalt ferjek (volt itt valaki 1/2 eve akit a valofelben levo segg ferje nevezett kudarcnak, hogy 'nem is szult...')



    Ez szornyu!!!

  • 2008.01.06 06:22:35Hicudzsi

    Másutt ez szerintem sok dologgal így van itthon... én addig nem gondoltam míg külföldre nem költöztünk, hogy ez nem természetes, hogy sajnos ha valamit máshogy csinálsz lesznek rétegek akiknek sosem lesz jó, pl. ilyen az idősebb korosztály, anyósok, nagynénik: "-Na még rendesen szülni/szoptatni/gyereket nevelni se tudsz." nem egy ismerősöm kapta ezt meg, ilyen formában és sajnos a fiatalok közül is sokan átveszik ezt a mentalitást.



    A legegyszerűbb dolgoktól kezdődik, mint pl. az öltözködés. Odakint a lányok, fiúk úgy öltöznek ahogy akarnak, itthon meg megkapod, hogy azért 60 kiló fölött ember lánya ne vegyen fel nyáron se spagettipántos fölsőt.



    Ezért jó, hogy sok fiatal már megjárja a külföldet és toleránsabbak lesznek, mert talán egyszer kigyógyulunk ebből.

  • 2008.01.06 06:57:17cseresznye

    Másutt, nem tudom, én is itt a Porontyon hallottam ezt először.

    Leginkább azt nem értem benne, amikor külső személy nevezi kudarcnak a császárt. A kismama csalódását már inkább el tudom képzelni.



    Magyarországon a "női dolgok" kibeszélése egyáltalán, és az alternatív megközelítések egyszerre jelentek meg a "piacon", így felkavaróbb lehet minden üzenet.



    Szüleink korosztályától nemigen hallhattunk interpretációt, legfeljebb egy-egy csendes beszélgetésben a tényeket. Úgy egyáltalán - azt hiszem- kevéssé volt divat arról beszélni, mit hogyan élt meg az ember, legfeljebb hogy mit gondol az egészről egy lépéssel hátrábbról.



    Ezért megrendítő erejű lehet arról hallani, hogyan lehet megélni egy szülést, és a szülő nő mennyire aktív részese, sőt alakítója lehet ennek. Annyira erős lehet e felismerés öröme, hogy a többi tényező valahogy elfelejtődik.

    Ha valaki azt hiszi, uralni tud egy szituációt, akkor mindenért ő a felelős. Ha pedig nem tudja véghezvinni amit eltervezett, akkor az kudarc.



    A bibi ott van, hogy mi tudatunk csak egy része valami összetettnek, és egyáltalán nem uraljuk az egész eseményt.Ezt nyilván mindenki tudja, de ha csak egy hangot hallasz, óhatatlanul túldimenzionálod. Főleg, ha jönnek az ismerősök, hogy nekik micsoda csodás szülésük volt, MERT...(és sorolják a saját érdemeiket).



    Az egészet azért írtam feltételesen, mert én nem olvastam semmi de semmi irodalmat, rokonaimat és barátaimat használtam forrásnak, ők egyébként normálisak, ilyenek meg olyanok, de egyikük sem szélsőség.



    Személyes adalék: Nálam is felmerült a terhességem közepén a császár, egy vélt fertőzés miatt. (Szerencsére nem volt semmi.)Mikor a dokim kimondta, bizony majdnem elvágódtam a kövön, kint pedig pityeregtem a férjemnek. De nem a kudarc érzete miatt. Ki tudnám elemezni, hogy miért, de túl hosszú lenne.

    Nem az elvárások miatt, inkább félelem a Műtéttől (műtét, az valami nagyon komoly dolog, ami csak másokkal történik), meg a csalódás, hogy akkor nem tudom meg milyen is szülni, stb.

  • 2008.01.06 07:50:46Pandi

    Másutt, én is nagyon büszke vagyok rá, hogy SZÜLTEM egy gyönyörűséges kisfiút és már bocsánat, de lesz*rom, hogy ezt egyetlen igazi fájás nélkül, császárral tettem.:)



    Brumibaby, az írásod tényleg szuper, azóta is bele-beleolvasgattam.:)

  • 2008.01.06 08:17:09Paramami

    Brumibaby, mintha magamat olvasnám...



    Azzal a különbséggel, hogy én hegyet nem máasztam, ám fővárosi lévén én baba-mama kapcsolatanalízisre viszont jártam. Mikor a 37. héten kiderült, hogy a gyerek visszafordult és felmerült a császár lehetősége, a neves pszichiáterektől (mert mindkét főmuftihoz elmentem a végén elkeseredésemben) megtudhattam, hogy ez kizárólag nekem köszönhető, és felajánlották, hogy egy kb. hetvenezerbe kerülő terápiával megpróbálják rávenni a babát a fordulásra, ami persze csak kísérlet lesz, mivel én azt közvetítem neki, hogy a világ nem érdemes a megszületésre (nem részletezem, de a várandósság végén volt pár stresszesebb hetem).



    Miután erre hetvenezrem nem volt, egy barátnőmtől megszereztem a szent szövegeket, melyek a baba megfordítását voltak hivatottak előidézni. Milyen boldog vagyok, hogy csak ingyen csesztem az időmet, és nem fizettem is azért, hogy úgysem fordult meg a végén!



    Utólag kiderült, hogy elhúzódó oxigénhiányos állapotban volt a lányom, és hogy a fejjel felfelé lévő pozíció nagy valószínűséggel segítette a némileg több oxigénhez való jutásban - ez utóbbit onnan sejtem, hogy mikor visszafordult, én is végre kaptam levegőt, előtte úgy fulladtam, hogy néha sírva hívtam fel az orvost, hogy biztos, hogy minden rendben van-e, mert ha én ennyire nem kapok levegőt, akkor mi lehet a babával.



    Szóval: adj hálát a Jóistennek / sorsnak / szerencsének tetszés szerint, hogy nem volt még baba-mama kapcsolatanalizátor is a közeledben, különben a Te lelkedben okozott károk az enyémhez hasonlóan még nagyobbak lehetnének (a mai napig ott zeng a fülemben a főanalizátor érces hangja, miszerint a császármetszés mennyire káros a gyermeknek, és hogy MINDENKÉPPEN el kellene kerülni - hát ha valami nem enyhítette a stresszelésemet, akkor ez biztosan nem...).



    Egyébként meg gratula, kár, hogy kép nincs!

  • 2008.01.06 08:51:05Brumibaby

    Paramami, azt hiszem, ha valaki, mint pl. én, és a nickedből ítélve te, görcsösen igyekszik lazítani, akkor aabból nem sül ki nagy lazaság. Utólag visszagondolva, és elolvasva a hsz.-okat is, most kezdek rájönni, miért volt nekem jó a kórházban. Mert ANNYIRA akartam, hogy megfeleljek annak a kismama-irodalom által sugalmazott képnek, és ÉN MAGAM hajtsam végre a FELADATOT, és aki levett valamit ebből a gondból - orvos, szülésznő - az segített nekem lazulni.



    Kép azért nincs, mert akkoriban csak hagyományos fényképezőgépünk volt, és a készült képek nem túl jó minőségűek, szkennelésre sem alkalmasok.



    De ide van beégve a szívembe, amikor először láttam... itt megnézhetitek :))))))

  • 2008.01.06 11:19:12énisénis

    Brumibaby és Paramami, köszönöm, nagyon köszönöm ezeket a beszámolókat! Mi most készülünk az első gyermekre. Nagyon gyorsan teherbe estem, de sajnos kb a 7.héten (most 12.23-án) elment a baba. Én addig (is) nagy marhaságnak tartottam a terhesség túllelkizését propagáló "szakirodalmat", a kapcsolatanalízisen meg csak röhögni bírtam. De most olyan érzékenyebb állapotban vagyok, hogy mindenki megtalált ezekkel a baromságokkal és már kezdetem azt gondolni, hogy nekik van igazuk és ha megint alkalmas leszek rá, beszerzek párat. De visszaadtátok a bizalmamat abban, hogy nem biztos, hogy mindig a leg"trendibb" megoldások a legjobbak. Én megmaradok kockafej, ultraracionális mamajelöltnek és az én babámnak így leszek a legjobb anyja.

  • 2008.01.06 11:46:37vikimanka

    énisénis!Szorítok neked,hogy minél előbb kezedben tarthasd a babádat.Ne hallgass senkire,mindent úgy csinálj ahogy jónak érzed magad és a baba számára.Nekem ez bejött mindkét babámnál.Szép terhességeim és viszonylag könnyű szüléseim voltak.Fel a fejjel és minden jót nektek!

  • 2008.01.06 11:50:02Pumatex

    énisénis: nekem két hasonló esetem volt (nem maradtak meg), és hálistennek kapcsolattanalizátor (hehe, az mi lehet? ;))) nem, viszont egy segítőkész férj volt mellettem, és nem utolsósorban egy fergetegesen jó doki. Utóbbi sokat látott, vagy 70 éves volt akkor, és két mondattal (nem tudom felidézni) visszaadta a lelki egyensúlyomat és önbizalmamat.

    Mindig van tovább, és bár a második után már voltak kétségeim, a drága, majd 9 hós bébi itt mögöttem nekem elég bizonyíték, hogy van tovább is... :D



    Szóval a misztikusokat elkerülni, nem erőlködni, mindig van, ami nem sikerül elsőre, de kicsit megtanít még jobban örülni a meglévőnek.

  • 2008.01.06 17:38:29Yuki

    Kapcsolatanalizátor... anyám!!! Hajlamosak vagyunk túlanalizálni az egész életünket, és ez szerintem néha éppolyan káros, mint a túlzott nemtörődömség. görcsösen nem lehet jó anyának lenni! Kell az életbe a spontaneitás, a lazaság IS.



    Persze, olvasom én is a szakirodalmat, vagyis van itthon 2-3 könyv, amiket kaptam, és olvasgatom. Érdekel a dolog, így az interneten is utánaolvasok ennek-annak. És élvezettel olvasom a Porontyon a szüléstörténeteket. Annyi jött le az egészből, hogy nincs két egyforma szülés - tehát nem lehet a "nagy könyvben" sem megírni.



    Az eddigi legjobb mondat volt szerintem: "Nem ÍGY képzeltem, de ILYEN lett, és ezért ETTŐL lettem boldog".

  • 2008.01.06 18:30:54eszkimoo

    Hát örömmel olvasom Brumibaby a sztoridat, második gyerekemmel számolgatom a napokat a szülésig. És félek. Fene tudja miért, holott lányommal wlég könnyű szülésem volt, de most ez van: félek. Berezeltem. Szóval még átböngészem a sorokat, mert ott vannak közötte a bátorító szavak. Köszi :D

  • 2008.01.06 20:11:08vikimanka

    eszkimoo!Dec.19.-én szültem a második lányomat.Én is nagyon féltem,talán jobban,mint az elsővel.Viszonylag könnyen szültem az elsőt.A szülőszobába úgy léptem be,mint a nyuszi.mondtam is a szülésznőnek,hogy nagyon félek.Ő mondta,hogy elhiszi,de mindjárt túlleszek rajta,így biztatott.aztán eljött az a pont mikor már nem volt időm félni,mert annyira befelé figyeltem,hogy már nem érdekelt a félelem.Szóval még most félsz,de ott már nem lesz rá idő.És bízzunk benne,ha az első könnyen ment ez is úgy lesz.Nálunk bejött.Sok sikert és jó egészséget nektek!

  • 2008.01.06 20:27:21Brumibaby

    eszkimoo! Látod, én nem féltem, semennyire se, aztán meg tényleg pofánvert, hogy ez nem fáklyásmenet... De ha elolvasgatsz itt történeteket, látod, hogy mind más, és csak az a biztos, hogy a végén baba lesz - az meg MARHA JÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!!!!!

  • 2008.01.06 20:55:37Dortje

    Brumibaby!

    de jó volt olvasni! Ha én így tudnék írni, biztos írnék még egy szakirodalmat a várandós mamáknak! (sokkal jobb volt, mint a "barátnéim a szülésről")

  • 2008.01.06 21:15:37Brumibaby

    Dana78 :)))))))))

    köszi :)))))))

    ez volt az....

  • 2008.01.06 22:36:30nagbri

    Brumibaby: Ez szuper jó volt, köszi hogy leírtad!



    Eszkimo: második gyermekem most 5 és fél hónapos. Én is féltem nála, az elsővel a terhességem is könnyebb volt, vele vhogy nem. De aztán harmadannyi idő alatt kint volt( 5 óra), de valóban más volt. Jobban fájt, de ugye mivel hamarabb kint volt, hát nem is tudom. Nem volt rossz, de a félelem igen.

    Ne izgulj, nem lesz semmi gond!

  • 2008.01.06 22:44:59kisbalas

    Brumibaby, nagyon tetszett! :)

    Yuki, tök igazad van :)) Én összeolvastam ugyan mindent, ami csak a kezem ügyébe került, de érdekes módon nem számítottam ezek alapján se fáklyásmenetre, sem arra, hogy valamiféle ősanyaként fogom világra penderíteni a babát :))) Nem mondanám, hogy egy tudatos kismama lettem volna, vagy annyira természetes, meg csodálatos szülésre vágytam (a nagy akarásnak általában sz*rás a vége, nem lehet az ember tiszta erőből laza). Azért olvastam sokat, hogy legalább az ismeretlen dolgoktól ne féljek, és ez be is jött, mert a félelem az kimaradt. (Egyetlen "meglepetés" ért, amire nem számítottam: az, hogy mikor végre megszületett a kislányom, nem kezdett el potyogni a könnyem a meghatottságtól (pedig előtte mind a 3 kisbabát megkönnyeztem, aki aznap éjjel született :D)... inkább ihajj-csuhajj jó kedvem kerekedett!)

    Szerintem amúgy nem hülyeség maga a kapcsolatanalízis, én ugyan nem jártam analizátorhoz (talán jobb is?), de az ötlet király. Nekem elég sokat segített, mert mi nem számítottunk még a babára, úgyhogy bizony össze kellett vele barátkozni, meg voltak bennem is elvarratlan szálak jócskán. De ez a bűntudatkeltés egy hatalmas baromság, meg a kerüljük el a császárt mindenáron, dettó, és szerintem még az alapgondolatnak is ellentmond.

  • 2008.01.07 11:01:10Maja Papaya

    Brumibaby, a Szent Szakirodalom Összes helyett ezt kellene elolvastatni a kismamákkal! Nagyon tetszett. (Mindenféle ömlengés helyett csak így egyszerűen :))

  • 2008.01.07 11:36:23másutt

    Brumi, nagyon hasonlo szulesem volt: hosszu vajudas, majd a vegen egy csaszar.... az egyetlen nagy kulonbseg, hogy epiduralissal csaszaroztak es vegig fenn lehettem.

  • 2008.01.07 11:49:50Anura

    Brumibaby, kismama vagyok, és nagyon-nagyon tetszett az írásod. Igazi belső megfigyelések, nem az, hogy ki mit, mikor szúrt beléd, hanem hogy mit éltél át, és nekem ez nagyon sokat segített, hogy nem csak egyszerűen fájt, hanem hogy hogyan. Remélem úgy jutok el a végére én is, hogy történetként élhessem át a saját szülésem. :)

  • 2008.01.07 13:59:47bociszem

    Nem olvastam (még) végig az összes kommentet, de úgy éreztem, hogy nekem gyorsan írnom kell. Én is császárral szültem, holnap lesz másfél éve, és hiába tudom, hogy ez így volt helyes, mégis gyakran rosszul érzem magam, hogy nem szültem. A doki is + én is nagyon akartuk, hogy úgy jöjjenek ki a csajok, ahogyan "bementek", de mégis így alakult. Utólag már a doki is azt mondta, hogy Isten fogta a kezünket, mert rávettük volna egymást a szülésre, abba pedig a "B" babám, Tinkedli belehalt volna. Majd a következő életemben... ;)

  • 2008.01.07 14:23:19B-

    Én is olvastam azt a könyvet, amiben egy férfi azt fejtegeti, hogy a szülés azért fáj, mert a nők félnek tőle. Haha!



    Én nevetgélve mentem be a szülőszobába, szóval nem rettegtem kimondottan (és valahogy meg voltam róla győződve, hogy a folyosón vajúdó nők egy dolog, de nekem tutira nem fog így fájni :-) ), de aztán baromira fájt persze. De szerencsére ez nem ért sokként, igazából számítottam rá, hogy fájni fog, csak azt nem tudtam, hogy hogyan.



    Arra emlékszem, hogy bár nem volt semmi komplikáció, de megfogadtam, hogy soha többé nem szülök gyereket, örülök, hogy túl vagyok rajta. Érdekes, most valahogy már nem érzem indokoltnak ezt a döntést, de akkor nagyon ravasznak éreztem magam, hogy jól kitolok a világgal, engem többé be nem húznak ebbe a csőbe, az biztos :-)))



    Gondolom, amikor a másodikkal megyek a szülőszobára, akkor fog eszembe jutni, hogy miért is határoztam ezt el ilyen sziklaszilárdan. :-)

  • 2008.01.07 14:33:37cidre

    Bociszem, természetes, hogy így érzel a császárral kapcsolatban: mikor a második császáromnál készítettek elő a szülőszobán, s mellettem sorra születtek természetes úton a babák, úgy éreztem magam, mintha csalni készülnék valami össznépi társasjátékban, hiszen az én babám úgy fog megszületni, hogy nem kell ilyen erőfeszítéseket tennem (no persze aznap este óriási erőfeszítés volt elbotorkálni a mosdóig, meg vissza)...

    de.

    Mindig ránézek a két kis végeredményre, majd elmúlik a rossz érzés: hiszen a lényegről, az igazán fontos dologról nem maradtam le!!!! itt vannak, van két egészséges gyermekem, s ennél nagyobb csoda nincs.

  • 2008.01.07 14:48:13szajberpiraty

    Egy apuka szemszögéből:



    Hihetetlen, hogy mi minden nem történik, mire megszületik a baba.



    Apuka, anyuka mindenféle érzelmet megél a szülés során. December



    elején jóslófájások jelentkeztek a páromnál, bementünk a szülészetre.



    Felvétel, átöltözés. Előkerült az ügyeletes orvos, megnézte, nagyon az



    elején vagyunk még anyuka - mondta a nejemnek, majd eltűnt. CTG



    vizsgálat, - ezek nem fájások - biztatták az asszonyt. Este 7-re



    elmúltak a fájások, ennek ellenére még 3 napot a szülészeten töltött



    az asszony.



    Karácsonyra volt kiírva szülni, a karácsony közeledtével egyre



    nyugtalanabbul aludtunk. Természetesen minden héten CTG, ami



    természetesen azt mutatja, hogy a baba még nem akar megszületni. A



    rokonok, családtagok okosságainak elviselése, jótanácsnak álcázott



    sarlatánságok megköszönése elnéző mosollyal.



    Eltelik a karácsony este, megállapítjuk, hogy már nem lesz karácsonyi



    a gyerek.



    A szülés várható napja elérkezett, a gyerek boldogan rugdalja az



    anyját belülről, szülésnek továbbra sincs jele. Tűnődöm, hogy mit is



    fogok csinálni, ha esetleg az asszony bejelenti, hogy elment a



    magzatvíz... Hiába ismeretlen területre tévedtem, persze akarattal, de



    azért feszült vagyok, feszültek vagyunk.



    A doktor közli, hogy ha a következő napon sem indul be a szülés, akkor



    be kell feküdnie a páromnak. Fura, mindig úgy képzeltem, hogy éjnek



    évadján majd beindul a szülés, és hajnalban kell autózni, esetleg



    mentőzni...



    Mivel továbbra sem történt semmi, befeküdt az asszony a szülészetre.



    Várakozás. Hazamenetel egyedül, besz*rás közeli állapot minden



    telefoncsörgésre.



    CTG, méhszáj vizsgálat, szívhang, szívhang, CTG ... napról napra. A



    szülés továbbra sem indul... Különböző időpontok a szülés



    megindítására vonatkozóan az orvostól.



    Telefon csörög, a nejem hív, közel két hetes túlhordás után



    megrepesztették a burkot, induljak.



    Szívem a torkomban, a fenekemmel szinte felszívom az autó



    üléshuzatát... Asszony sétálgat, kb. 10 percesek a fájások. Leülünk a



    társalgóban, beszélgetünk, néha még nevetgélünk is. A fájások még nem



    erősek, jól bírja. CTG, addig fél óra egyedül. Kicsit lenyugodtam. De



    lehet hogy mégsem?

    Telnek az órák, a 10 perces fájások 5 percesre váltanak, aztán 7



    percesre, 3 percesre... Írjuk egy füzetbe, azzal is telik az idő,



    addig is csinálunk valamit. Nyolc óra telt el a burokrepesztés óta,



    azóta a társalgóban ülünk, időnként elmegyek egy brunya körútra, ami



    külön mutatvány, mert a szülészet épületében nincsen WC, ezért minden



    egyes pisiléshez 300 métert kell gyalogolni. Emiatt nem nagyon iszok,



    enni egyáltalán nem eszek, ez persze nem segít a megpróbáltatások



    elviselésében. Nejem sem ehet, reggel megkapta a beöntést. Várunk



    Reggel kilenckor volt a burokrepesztés, este kilenckor rádöbbenek hogy



    muszáj lesz pihenni, különben csak a terhére leszek az asszonynak is,



    a szülészetnek is. Ő sem nagyon feküdt, mert úgy nem voltak fájásai,



    és félt hogy leáll a szülés. Megegyezünk, hogy telefonál, ha beindul a



    dolog.



    Hazamegyek, közben próbálom elhessegetni azt az érzést, hogy baj van.



    5 óra ideges alvás után kicsit feltöltődöm. Nem volt telefon, és ez



    nem túl megnyugtató. Sokkal idegesebb vagyok mint előző nap.



    Beérek, megcsörgetem a nejem telefonját. Nem veszi fel. Utána kérdezek



    a nővérnél.

    BENT VAN A SZÜLŐSZOBÁN! Mondom, hogy én vagyok az apuka. Mondják, hogy



    öltözzek be, megkapom az öltöző kulcsát.

    Elrohanok pisilni, aztán felveszem a cipővédőt, valamint egy kék



    pizsamaszerű ruhát, szülőszoba felirattal. Bekísérnek a szülőszobára,



    rövid keresés után meg is találom a párom az egyik szülőágyon.

    Körülbelül 3 perces fájásai vannak. A fájások szünetében még tudunk



    beszélni, elmondja, hogy hajnalban gond volt a baba szívhangjával,



    ezért egyből bevitték a szülőszobára. Szerencsére időben érkeztem,



    mert nem tudott volna telefonálni.



    Jön a következő fájás, fogom a kezét, szorítja az ujjaimat, másik



    kezemmel simogatom a karját. Jön az orvos, megvizsgálja, megnézi a



    CTG-t.



    A szemben lévő ágyra hoznak egy kismamát, elhúzzák a függönyt. Közben



    hallom a baba szívhangját a CTG-n, a gép pittegését, a párom



    szuszogását.



    A szemben lévő ágyon fekvő kismamához jön az orvos és a szülésznő, -



    Megpróbáljuk megnyomni kismami! - mondja az orvos. Közben egyik fájás



    a másikat követi, már nem beszélgetünk, csak fogom a kezét. Ismét jön



    az orvosunk, oxigént rendel.

    Dicsérik a páromat, hogy eddig jól csinálja. Szerintem is. Hoznak egy



    maszkot, csatlakoztatják. Segítek neki felvenni. A csatlakozó



    kisvártatva leesik. Hoznak másik maszkot, az már jó. A szemben lévő ágyon közben a kismama már nyom, biztatják. Pár pillanat után megszületik egy kis ember. Kislány. Elérzékenyülök, pedig nem is az én gyerekem, az enyém fiú lesz, és még bent van. Az orvos szerint fél órán belül meglesz.



    Két fájás között nézem ahogy megmosdatják, megmérik, felöltöztetik az imént született kislányt.



    Jön az orvos, -Kismama, megpróbálunk nyomni! Kezdődik a kitolás. A párom nyom, de nem érzi, hogy hova kellene. A baba meg sem moccan. Megint nyom, de továbbra sincs eredmény. Látom, hogy nagyon fáj neki. Közben többször is elhallgat a szívhang, ijesztő, sápadok. Előkerül a főorvos is, ő is vizsgálódik. Megint "nyomatják", a főorvos dicséri a páromat. Megüti a fülemet a következő szó: vákuum. A főorvos megkéri, hogy pár percre fáradjak ki. Ez megint csak ijesztő, nehéz szívvel megyek ki. Kívülről hallgatózom. Megvan a baba? Nem, ez csak a párom.

    Egy perc múlva félreérthetetlen hangot hallok, baba sírás. Szólnak, hogy visszamehetek. A szülőágyon a kis jövevény, magzatmázosan, véresen, csodálatosan szépnek látom.

    A szülésznő kitakarítja a légutait, majd a fiam bömbölni kezd. Felteszik az anyja hasára, a párom megcirógatja. Elvághatom a köldökzsinórt, kicsit bénázok, aztán sikerül. A fiam fején még látszik a vákuum nyoma. Mondják, hogy elmúlik majd.



    A picit elviszik, mosdatják, előveszem a fényképezőt.



    Igazság szerint nincs fényképezési ingerem, de azért párat csak kattintok, nehéz megfelelő pozícióba kerülni a fotózáshoz, meg aztán jobban is érdekel a baba, mint a fotózás. Közben bekötik a fiamat a pólyába, a nővér kérdezi, hogy ideadja-e egy kicsit. HÁT PERSZE, tartani akarom egy kicsit!



    A kezemben van egy kis ember, aki az én fiam. Néz a szemeivel, kicsit görbül a szája lefelé, nem sír inkább csak nyöszörög. Örökre a szívembe zárom.



    Mutatom az anyjának is. Oda is adnám, de ahhoz meg kellene fordítani, és nem merem. Elviszik a babánkat.



    Jönnek a szülés utáni dolgok. Megszületik a méhlepény is. Kénytelen, mert a szülésznő kihúzza a köldökzsinórnál fogva. Nyomogatják a párom hasát, hogy távozzanak az alvadt dolgok. Jön a doki, géz bucikkal törlik ki a vért. Megnyugtat, hogy számolják a bucikat. Varrás belül, varrás kívül.



    Végül véget ér minden "helyreállító" művelet. Fogom a párom kezét, beszélgetünk. Az orvos jön megnézi, megdicséri. Végtelenül büszke vagyok rá, függetlenül az orvosi dicsérettől. Letelik a két óra, és a páromat kitolják, vissza a kórterembe. Megpuszilgatom, aztán megegyek, visszaöltözök, és közben már várom a következő napot, amikor láthatom őket.



    A születés csoda. Nem bántam meg hogy bent voltam.

    Szerintem minden apukának érdemes bent lenni. A nők nem látnak a szülésből semmit. Összeszorított foggal küzdenek, nyomnak, vagy "elsóhajtják" a fájást.. Ők érzik, az apa látja. Ennyivel tartozunk nekik.

  • 2008.01.07 15:11:37Cica7

    Ez nagyon szép volt szajberpiraty!

    Sok boldogságot Nektek!

    Olyan jó, ha egy apuka is leírja az érzéseit!

    Csak ne sírnék folyton amikor ilyeneket olvasok! :))))

  • 2008.01.07 19:10:28cantaloupe

    BRUMIBABY: remelem, meg olvasod! Egy bokkal tartozom ugyanis: ez volt az egyik legjobb szulestortenet, amit nemcsak a Porontyon, hanem ugy altalaban olvastam. Leirja az erzelmek kavalkadjat, de nem negedes, nem tul tenyszeru telenyomatva szamokkal, nem tul tragikus, hanem olyan...emberi. ;)

  • 2008.01.07 22:03:29marcangoló

    B-, én egész addig azt hittem, hogy másodszor megúszom (a dokim is hülített valami ilyennel, hogy másodszor a vajúdás már gyerekjáték), amíg meg nem éreztem az első igazi rendes fájást. Akkor jöttem rá, hogy én mennyire hülye voltam. És nagyon próbáltam megjegyezni utána, hogy _mennyire_ fájt. De már nem tudom. :-D

  • 2008.01.08 00:17:14másutt

    olyan nagy kar, hogy Magyarorszagon kikuldik a papakat, mint szajberpiratyot... a fogoknal meg a vakumnal meg a hirtelen csaszarmetszesnel..

    :(

    nalunk nem...

    olyan szornyu lehet kimenni...

  • 2008.01.08 09:10:42Brumibaby

    szajberpiraty, köszi :))) Mást nem is tudok hozzáfűzni, nagyon meg vok hatódva



    másutt, szerintem nagyon lassan fordul Mo.-on a hajó. Általában úgy van, hogy az egészségügyben a doktorok kényelme a meghatározó. Nyilván van egy félelem bennük, hogy a tájékozatlan apuka elveszti a fejét, kérdezősködik, elájul, mittomén, és akkor azzal is nekik kell foglalkozni.



    De pl. nálunk a gyerekosztályon az a szokás, hogy a vérvétel alatt a szülőnek ki kell mennie. Amikor egyszer a fiamtól vért vettek, mondtam, hogy nem megyek ki. Jól összevesztünk volna ezen a nővérrel, de a 3. mondatnál megkérdeztem, szeretné-e ezt a kérdést a betegjogi képviselő jelenlétében megbeszélni. Így bennmaradhattam. Csakhogy van ám olyan szempont is, hogy adott amúgy is egy feszült helyzet, amin jó lenne mielőbb túlesni, és nem tovább élezni azzal, hogy betegjogi kérdésekről vitatkozunk, pláne a riadt gyerek előtt.



    Szerencsére, az én tapasztalatom szerint (korántsem reprezentatív, lehet, csak mázlim volt) a mostani generáció, a húszas-harmincas nővérek és orvosok, már sokkal rugalmasabbak és emberségesebbek (nyilván benne van az is, amit asszem Hicudzsi írt feljebb, hogy többen járnak külföldre, ahol toleranciát is tanulnak).



    bociszem, cidre és mások: megírtam már más posztokon, hogy a császár NEM azt jelenti, hogy nem szültünk, csak azt, hogy ÍGY szültünk. Egyszerűen ebben a teljesítménycentrikus, elvárásközpontú világban a szülés is olyasmivé vált, hogy vannak aranyfokozatú szülő nők (mosolyogva mosolygós gyerek, szülés közbeni multiorgazmus) meg ezüstfokozatú szülő nők (fájós szülés) meg bronzfokozatúak (vákuum, fogó), meg a hasfala épségét óvó, celebutánzó, alacsony fájdalomküszöbű lógós császáros banda. (A seregben kb. a katonaszökevényeknek felelnek meg, azokat ott hadbíróság elé is állítják ám!)



    Eleinte nekem is volt hiányérzetem (inkább azzal a fizikai élménnyel kapcsolatban, hogy a gyerekeimet láthattam először, csak pólyában), de az évek alatt megtapasztalja az ember, hogy anyává nem a szülés tesz, hanem a folyamat, amíg a gyerek növekszik, amíg van, ami addig tart, amíg csak élünk. Ebben a szülés egy mozzanat. A szoptatás egy másik. Az első lépések figyelemmel kísérése egy harmadik. Az óvodai jelmez elkészítése a negyedik. Az iskolába kísérés az ötödik. A vízilabdameccsen izgulás a hatodik. Amikor egyszer-egyszer igazolsz egy iskolai lógást, a hetedik. Amikor sírvafakadsz, mert rádcsapta az ajtót, a nyolcadik. Amikor rettegve fürkészed, hogy tág-e a pupillája, lopva kutatsz a holmijai közt káros szerek után,. a kilencedik. Amikor összetörik a szíved, mert valaki összetörte a szívét, a tizedik...... Amikor boldogan várod, hogy meglátogasson a szoc.otthonban, ahova bedugott... az már a sokadik. A szülés mikéntje ennek fényében már nem akkora nagy szám.

  • 2008.01.08 09:31:56Anura

    Haha, szülésszökevények.. :))) Ezen akkorát röhögtem.

    Én sose rangsoroltam, aszerint, hogy ki hogy szült, nem is érdekel igazán, csak semmi baja ne legyen, se neki, se nekem.

  • 2008.01.08 09:49:00Kékfelhő

    szajberpiraty: ez olyan szép volt, hogy muszáj volt megkönnyezni. Elküldtem a páromnak e-mailen. Ha ezek után sem akar velem szülni, akkor bekaphatja...

  • 2008.01.08 09:50:57másutt

    Bruimibaby es minden mas baratom :)

    Amit irtal (az igaz suvoltott beloled) arrol jutott eszembe...



    A terhessegem alatt beszelgettem egyszer a bábámmal (nekem az volt, mint ahogyan egy masik posztban leirtam, NEM orvosom volt, mert itt a bába latja el a szulo es terhes noket, nem a nogyogyasz) errol a flexibilitas dologrol.



    Ez itt Anglia, es sokkal progresszivebb, mint Magyarorszag (a csecsemok 85%-a roomingol a mamaval szules utan... soha nem adnak teat v. vizet a piciknek...sokkal nagyobb az otthonszulesek aranya, nincsen gatmetszes csak sok gatvedelem, stb stb) es megis... a bába mondta, hogy a szulesz-nogyogyasz szakma az egyik legkevesbe flexibilisebb az osszes orvosszakma kozul.



    Mondott vagy 3 peldat (sajnos nem emlekszem miket pontosan) hogy 10-20 eve bebizonyitotta a tudomany, hogy mi az ami nem hasznal, csak art, es megis a szuleszek meg mindig rutinbol csinaljak. Aszonta ez egy olyan lassan mozgo gepezet, hogy az orvosi szovetseg allandoan megdorgalja oket, hogy bizonyitottan rossz dolgokat folytatnak.

    Szoval...

    Ez nem csak Magyarorszag.



    (szerintem valami tortenik az emberek egojaval amikor kapnak egy Dr-t a nevuk ele - a dpilomaert cserebe oda kell adni a szerenyseget?- , ha kisbabakat hoznak vilagra, az rosszabbitja a helyzetet, TISZTELET A KIVETELNEK!)



    A tolerancia dologrol meg annyit, hogy ez a nok kozotti rivalizalas dolog az oviban kezdodik es a halalig tart (az en mamam szebb hajcsattot vett...! en fajdalomcsillapitas nelkul szultem am!... az en unokam olyanabb...!) Tudom, hogy a pasik is csinaljak... de szerintem a nok sokkal inkabb!



    Valaki zsenialis egyszer ide leirta, hogy "nehogyma' szulest akarjunk, akarjunk gyereket..."



    (kulonben is, kit erdekel hogyan szult mindenki mas, vazze, amikor az en kisbabam OLYANABB! :DDDD)



    .... engem akkor is elszomorit, amikor kikuldik a kispapakat a szules alatt. semmi szulseg ra!!!!!!....



Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta