SZÜLŐSÉG

Hány réteget adjunk a gyerekre?

2007. december 27., csütörtök 15:09

Kezdő anyák örök problémája a túl-, illetve alulöltöztetés. Én inkább kevesebbet adok rá, mint a többség, legalábbis játszótéri tapasztalataim ezt mutatják. Nincs síoverállunk és kocsizsákunk. Sőt mi több, amikor Lea nem száll ki a kocsiból, csak egy szőrös zoknit kap a harisnya fölé, ami természetesen kiváltja az öreg nénik aggódását, egyszer meg is kérdezte egy asszony, hogy telik-e cipőre, az unokaöccsétől ugyanis tudna hozni egy párat, ha nem.


De nézzük a pontos ruhamennyiséget! Példámban a kinti hőmérséklet fagypont körüli. Először is egy harisnya, majd egy rövidujjú body jön. Arra egy hosszúujjú póló - esetleg e kettő helyett csak egy hosszúujjú body. Ez van rajta itthon, néha ráadok egy kis szoknyát, hogy csinibb legyen. Ha kimegyünk, jön az egészre egy bélelt kantáros gatya, egy kapucnis pulcsi, egy kötött sapka, egy pufidzseki és egy sima, béleletlen magasszárú cipő.

A gond csak az, hogy a kicsik nem tudják mondani, ha fáznak. Az semmit nem jelent, hogy én fázom-e, mert egyrészt fázós vagyok, másrészt körülbelül 152 kilométerrel rohanok kevesebbet, mint a gyerek. Ő tehát sokkal jobban kimelegszik. Ha meg a kocsiban ül, akkor sokkal jobban kihűl. A sapkáját lerángatja, de ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy melege van, esetleg csak morcos, vagy szúrja. Hogy hideg-e a keze, irreleváns, mert mindig az. A nyaka meg mindig meleg. Viszont eddig háromszor kapott el minket hirtelen hideg, és Lea mindháromszor belázasodott nagyon, majd reggelre ahogy jött, el is múlt a láz. Mintha a kis hőközpontja túlreagálná a dolgot. Akkor mégis alulöltöztetem, és lehűl szegény szörnyen, ezért aztán itthon meg túlmelegszik?

Segítsetek! Van hasonló tapasztalatotok? Ti hány réteget adtok a kicsikre ilyenkor télen? Várom a tapasztalatokat és variációkat!

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.12.27 15:31:39raptie

    Az én kisfiam egy hónappal fiatalabb Leánál, de ő még nem jár, így mi még csak babakocsizunk. Az átlagos ruhamennyiség a következő ezekben a fagyos napokban.

    Egy hosszú ujjú badi, egy melegítőgatya vagy egy harisnya, egy polár egy síoveláll. Csizma kesztyű, sapka. És még a lábzsákot is felteszem.

    Lehet hogy sok, de mivel én fázós vagyok nem tartom soknak:)





  • 2007.12.27 15:38:04levendul

    nekem ez szaladgálósra, sétálósra elégnek tűnik, viszont ha így kimelegszik és utána kell kocsizni, akkor betakarnám



    nálunk kesztyű is van, ha fagy



    az overáll sztem klassz, ha hó van,

    egyébként nálunk is harisnya meg vastag nadrág, vagy két nadrág

  • 2007.12.27 15:48:24druantia

    Nálunk:

    - ujjatlan body

    - hosszú ujjú body

    - harisnya

    - vastag, hosszú pulóver

    - polár mellény

    - overál vagy bélelt gatya plusz pufidzseki

    - bundás kiscsizma

    - sál

    - vastag sapka

    - vastag kesztyű.

    Kicsit soknak hangzik, de mi mondjuk elég sokáig kint szoktunk lenni, mert ha a fiatalember megérzi a szabadság fuvallatát, nehéz beterelni a lakásba :). Eddig még soha nem fázott meg és nem is melegedett túl (kivéve egyszer tavaly, amikor jóóóól felöltöztettem és rutin híján még be is takartam jó meleg pléddel).





    Én itthon is mindig adok rá ujjatlan body-t a polója alá. Ha nagyon befűtünk, akkor csak a body van rajta meg egy kisgatya.

  • 2007.12.27 16:33:37másutt

    csecsemonel...

    nekem azt tanitotta a vedono, hogy ne a kezen-laban nezzem, hogy fazik-e vagy melege van, hanem a nyakanal.

    (keze es laba gyakran huvos)

    ne legyen huvos es ne legyen izzadt.

    (ez bentre is vonatkozik es az alvasa alatt is)



    jelenleg, kimeneskor a kovetkezo van rajta

    (5 C van)

    -pamut rovidujju labatlan dolog (body magyarul?)

    -pamut hosszu ujju hosszu labu vekony kezeslabas

    -belelt kezeslabas kapucnis overal, belul flanel kivul nejlon

    -babakocsi halozsakja

    -pamutsapka



    nalunk a kulcs, hogy amint meleg helyre erunk, azonnal letepek v. kinyitok 1-2 reteget.

    a buszon sapka levesz, halozsak kinyit.

    a boltokban sapka levesz, halozsak kinyit, ovaral kicipzaroz.

    a mall-ban meg mindent levesz, kinyit csak a kezeslabasban fekszik a halozsakon.

  • 2007.12.27 16:48:43zolnaid

    0 foknál nekem a leírtak egy hajszállal tűnnek soknak, én konkrétan a fejére nem adok kapucnit, csak sapkűt meg dzsekikapucnit (overálkapucnit). De sok függ az egyes ruhadarabok vastagságától. Ellenben, azt látom, hogy egyesek extrém módon öltöztetik túl a gyereküket, az simán halálos is lehet pici csecsemőnél, míg az egy árnyalat alulöltöztetés max kiadós megfázást okozhat.

  • 2007.12.27 16:55:42jidele

    Kicsit idepasszol: Dinának szétment az overallján a cipzár. Tud vki a két ünnep között is nyitvatartó javítót Budapesten?

  • 2007.12.27 16:57:20másutt

    kihagytam:

    otthon a lakasban (22 C)

    body alul, felul pamut kezeslabas

    fejen semmi (ez anyamnak nem tetszett!)

    ejjel takaro

  • 2007.12.27 17:27:18ansi

    szerintem 0 fokra ez tök jó,én csak cipőben adnék a béleletlen helyett béleltet.

  • 2007.12.27 17:53:21katampusz

    én sem vagyok a túlöltöztetés híve.

    sztem ami Leán van, az elég, pláne ha szaladgál.

    vigyetek magatokkal mamuszt, ha a kocsiban ül. az egy vastag réteg zokninak felel meg és mindenki megnyugszik, hogy mégis cipő van a gyereken.



    most nálunk három típusú öltözék van napirenden:

    itthoni játszós:

    - hosszúujjú body + rövidujjú póló vagy rövid ujjú body + hosszú ujjú póló

    - harinnya body alá patentolva

    - kényelmes vékony nadrág

    - zokni

    - szandál



    játszós kinti:

    body

    pulcsi

    zokni+harisnya+zokni

    síoveráll

    sapi+sál+kesztyű

    mivel az én fiam még nem jár egyedül, inkább engem sétáltat és néha leül a jéghideg homokozóban, sőt néha hasra is veti magát, az egyik leghasznosabb téli ruhadarabja a síoveráll.



    megyünkvalahova kocsival öltözék:

    body

    harisnya+zokni

    hosszúujjú póló

    kantáros belül polár kívül kord nadrág

    vmi kardigánféle

    kabát (ez utóbbi autóban lejön róla)

    kesztyű+sapi+sál

  • 2007.12.27 17:57:29katampusz

    ja igen, a kint cipő egy béleletlen hosszúszárú kisbakancs,

    így biztos nem izzad meg a lába és tudom szabályozni a zoknirétegekkel a bélelést :)

  • 2007.12.27 19:24:57panka

    Nem vág feltétlenül a témába, de Hanna, már kérdezni akartam, hogy miért a harisnya fölé adod a body-t? Ez nekem legalább is szokatlan látvány.

    amúgy én ujjatlan body-t, hosszú ujjú pólót, rá rövid ujjút, harisnyát, nadrágot, (ill. bélelt nadrág esetén hari kimarad) tartok a gyereken otthon, plusz kiscipőt. A nyakában mindig van nyálkendő vagy partedli, különben szanaszét ázik a ruha köldökig. Ha kimegyünk, erre overall, nyilván sapka, lábára tutyi, polártakaró, lábzsák, hősugárzó, meleg vizes palack, alá birkabőr, akkumulátoros melegítő takaró, meg mellé a babakocsiba a kutya, mert az is leheli :DDD.

  • 2007.12.27 19:28:26másutt

    en is a harinnya fele rakom a body-t

  • 2007.12.27 20:04:36levendul

    panka, mert az sokkal csinibb, mondja a nagylányom (10), aki legszívesebben egész nap tornadresszben flangálna itthon (ő is a harisnya fölé adja tesójának)

  • 2007.12.27 20:32:22panka

    Hm. És ha a pelenka feltartja a kezét, nem lesz a harisnya is pisis/kakis? Mert ha alatta van a body, akkor a hari megúszhatja. (Bár egy body cseréhez képest mi egy harisnyacsere, semmi, puki az atmoszférában. Úgyhogy gondolkodtam, igazatok van.)

  • 2007.12.27 22:06:23Vierre_

    Bocsánat bocsánat bocsánat!!!



    Off, off offf



    de nem tudom máshová írni és hátha , hátha valakinek van egy jó ötlete!!!



    Dec 31 du hova vigyem a klambókat (gyerekeket :D) szilveszterezni :D



    Szeretnék nekik is bulit, de bárhogy keresek a neten, nem találok semmit :((



    Budapesten.



    Tiszta depi vagyok :(



    :)

  • 2007.12.27 23:05:22hanna

    Én sem találtam, pedig igazán sokat keresgéltem a holnapi programajánló miatt. Holnap lesz a Millenárison gyerekszilveszter

  • 2007.12.27 23:16:35Laluna

    Nálunk is 3 típus van: otthoni játszós, kintlévős és autóval megyünk valahova (ami nem kintlévős hely)



    otthoni:

    ujjatlan vagy rövidujjú body + hosszúujjú póló (vagy h.ujjú body és mellény)

    béleletlen nadrág (pamutgatyó vagy farmer)

    zokni (ált. vékony bokazokni)

    szobaszandál (vászon)



    kintlévős:

    felül ugyanaz mint otthon + pulcsi, vastagsága kinti idő függvénye

    alul harisnyanadrág, sima harisnya ha nincs olyan hűs, thermoharisnya ha hidegebb van

    síoverall, irtó praktikus, nem tud kilógni a dereka és fetrenghet a hóban, ugrálhat a pocsolyában stb.

    sapka, kesztyű, sál

    magasszárú bélelt cipő, vízhatlan (goretex vagy ilyesmi)

    van kocsizsákunk, bárányszőr, és nekem az a dilemmám hogy mikor elég csak kocsibélésként használni (amin ül) és mikor kell a lábzsák részt is rácippzárazni



    az autózós az nagyon változó, éppen hova megyünk, milyen alkalom, mit van kedvem ráadni stb.



    harisnya nálunk body fölé, nekem is furcsa a body alá verzió, mert nekem a body az fehérnemű (bébi bugyi):p

  • 2007.12.27 23:30:49Matyko

    Nalunk azert gaz az oltozes, mert van egy szonyeges resze a laksnak es egy metlakis(konyha). Mindket burkolatot hasznalhatja az amerikai konyha jelleg miatt. A barikadbol eleg volt. Igy a kovetkezo a szereles:hosszuujju body, harisnya (ez alap), zokni, kozepvastag nadrag es folul: 2 vekony pulcsi, szinte polo anyagu, vagy 1 pulcsi es melleny,vagy 1 vastagabb pulesz. Felek, hogy a hasa meg/felfazik, mivel kuszik egesz nap es sokat a hideg kovon is.

    Ha kimegyunk babakocsival erre jon egy jegesmedve kezeslabas, takaro, labzsak.Meg hat sapka. sal es kesztyu nincs. Talan idovel lentebb adjuk. Ja es harisnya body fole :)))

  • 2007.12.27 23:33:37Matyko

    ohh,Matyko néven irtam/irok, de igazabol én-Zsubi- irtam. Matyko nem fel semmitol.hopsz

  • 2007.12.27 23:56:33arwena

    Hanna, az én fiam totál egyidős Leával, igaz, ő még csak most tökéletesíti járási tudományát, szóval inkább a babakocsiban ül - persze nem a játszótéren, ott totyog, hasraesik, hintázik, és ha felteszem a csúszdára, lecsúszik. Mindezen tevékenységekhez pontosan ugyanazokat viseli, mint Lea (a szoknyát kivéve :-))) Igaz, a mi cipőnk bélelt. Szerintem nem fázik (hacsak nem vagyunk kint ezer órát) és nincs is melege. Beteg se igen volt még. A benti öltözékét nem írom le, mert a panellakásunkban 24-27(!!!) fok közti a hőmérséklet, és a kedves olvasóknál biztos nincs ennyi. Amúgy egy meleg overallt most céloztam be magamnak az egyik aukciós portálon, mert praktikusnak gondolom, ui. a gyerek emelgetéskor (félpercenként ki-be kell tenni a hintába illetve csúszdára) mindig úgy felcsúszik a dzsekije, hogy rossz nézni.

  • 2007.12.28 00:16:36ansi

    Én amikor kicsik voltak a fiúk (most 6,5 és 9,5 évesek),éjszakára ujjatlan hálózsákot használtam,mert az volt a parám,hogy a takaró alá csúsznak és megfulladnak! szerintem rém praktikus.

  • 2007.12.28 00:34:30piszeorr

    Hanna!

    Ez nagyon jó volt! Én nem vagyok egy túl aggódós szülő, de attól nagyon paráztam, hogyan öltöztessem fel babut úgy, hoyg ne fázzon, de ne is legyen melege!!!!! Azt hiszem, mostanra rájöttem, mert még nem volt beteg.



    Az én fiam 8 hónapos, szóval csak ül il. fekszik a kocsiban!



    Kinti felszerelés: body, zokni, harisnya, vastgabb pulcsi, kord gatyó és az overál, ja még a lábára jön egy zokniféle, fején sapi és kapucni az idő függvényében, most a hidegben még plédet is kap! De olyan is van hogy a tityegőre egy vastgabbat rántok, attól függ mi van rajta. Így még nem volt lefőve, bár mi úgy 1,5 órákat vagyunk kint, ez hol több, hol kevesebb. Ha már menni fog, biztos lekerül majd egy réteg ruha.



    Benti: body,tipegő vagy rövid body,pulcsi,gatyó,zokni. Bár mióta mászik van hogy harit is kap v. plussz gatyót mivel alattunk már a pince van.



    Éjszaka: body,tipegő és hálózsák, mert sokat forgolódik és a takaró már lenn is van.

  • 2007.12.28 09:14:26Pumatex

    Sziasztok,



    Panna is most 8 hónapos, nálunk a következő öltözékek futnak:



    otthon (kb. 20-22 fok):

    - egy body és egy rugdalózó, mindkettő pamut, és az egyik mindig hosszúujjú, a másik rövid/ujjatlan

    - harisnya (body alatt, mert szerintem így praktikus) vagy zokni



    ha kimegyünk (babakocsi):

    - fentiekre sapka és kapucnis síoverall, ezt nem szereti



    ha kimegyünk (kendő):

    - otthonira egy termós lábasnaci és kapucnis kiskabátszerű, plusz kendő. ezt nagyon szereti, plusz egyszerűbb, mint kézzel cígölni a 20kiós babakocsit plusz a nyolckilós gyereket...

  • 2007.12.28 09:15:26Pumatex

    Ja, éjszaka hosszúujjú vékony body, ujjaltan hálózsák és vékony takaró. Csak hogy szokja, nem forgolódik semmerre, hanem alszik... :D

  • 2007.12.28 10:25:09katampusz

    body alá adni a harisnyát azért praktikus, mert így biztosan nem csúszik le és melegíti a derekát.

    de csinos is, igaz.

    (sógornőmnek plusz egy indoka volt, az ő fia mindent belerámolt a harisnyájába)



    de változó, mert ha kantáros nadrágot adok a fiúra, akkor a body főlé kap egy kis pólót. na ezt a pólót jó betűrni a harisnyába, ilyenkor én sem alulra adom.



    éjjelre nekem muszáj felöltöztetnem a porontyot (pizsinadrág+body+zokni) plusz fűtés 23 fokon, mert sem hálózsák sem takaró nem marad meg rajta.

  • 2007.12.28 12:51:01evet

    Én azt a szabályt követtem, amíg Léna csecsemő volt, hogy egy réteggel többet adtam rá, mint magamra. Tudjátok, vegyél fel egy kardigánt, anya fázik.

  • 2007.12.28 13:19:44katjana

    nem tudom, az én védőnőm szerint is a tarkót kell nézni, nem a kezét melegedés és fázás esetén. nekem ez nem jöttbe, teljesen logikátlannak tartom, főleg fekvő/ülő csecsemőnél, de később is.

    nálam ez a biztos: tarkón nézem, h melege van-e, kezén, h fázik-e.

    őszintén, valakinek a gyerekének volt már HIDEG a tarkója??

    sztem meg ne legyen hideg a gyerek keze, nekem is szar, ha fáznak az ujjaim, de mikor a piciknek vörösre fagynak, a szívem szakad meg.

    van olyan kesztyű,amiben akár egy 1 éves is tud még fogni is, nagyjából.

    úgyhogy nekem Lea alulöltözött :)

    a harisnyában (még duplában is) a hideg folyamatosan éri a lábát, mint ahogy nekem is, sztem ezen a sok mozgás sem segít.

  • 2007.12.28 13:23:04katjana

    ja, és a béleletlen cipő is brrrr.... bocs :)

    az én tapasztalatom szerint alulról inkább kell a vastagabb öltözék, mint felül. komolyan.

    hiába szaladgál sokat, a föld minden lépésnél fagyott, nekem is fázik a talpam 30 perc után, kivéve a prémcsizmámat.

  • 2007.12.28 14:50:06Pandi

    Jelentem épp most hoztam be a 8hósomat kintről, úgy egy jó órát voltunk kint, amiből ő jócskán több, mint a felét alvással töltötte.

    Ruházat:

    -hosszú ujjú, átlagos vastagságú body

    -vastag tréningalsó

    -egy vékonyabb + egy vastagabb zokni

    -hosszú ujjú pamut felső

    -közepesen vastag sapka

    -vastag, bélelt kapucnis overall

    -közepes takaró

    Plusz a babakocsin a lábzsák.

    Amikor kicsomagoltam, mindene kellemesen meleg volt, de semmije sem izzadt be, szépen alszik is tovább.:)

  • 2007.12.28 15:18:41Pumatex

    hehe, kicsomagoltad... :D

  • 2007.12.28 23:20:34hanna

    Katjana, csak az van, hogy nekem is mindig hideg a kezem meg a lábam, meg az anyámnak is, meg a tesóimnak is, mi vagyunk a békacsalád, szóval ezzel tényleg nem lehet. Viszont ha tudsz jó kesztyűt kicsinek, akkor írd már meg, hol, mert egy csomót kerestem, de kétszer akkora volt a legkisebb normális, mint Lea. Végül vettünk egy kötöttet a teszkóban, ami szintén nagy, ezért levesszük, ha fogni akar valamit (mindig). A képen egyébként nincs túl hideg, olyan 10 fok, ezért is van csak harisnyában, és nem kantáros nadrágban, csak ez olyan édes kép volt, azért ezt tettem ki:)

    A legrosszabb, hogy a legutóbbi belázasodás után (dec 19) annyira beparáztam, hogy gyakorlatilag nem voltunk kinn. Egyszer az Állatkerti jáétszóházban, mert az fedett, de mondjuk oda nem lehet sokat mwnni, mert k. drága. Most épp én vagyok beteg, úgyhogy pár napig megint szobafogság, aztán meg havazni fog, akkor azért nem megyünk, mert eddig egyszer találkozott a gyerek hóval, és elsírta magát, ahonyszor ráesett egy hópehely az arcára. Meg nem akarom hogy megfázzon, mert január elején megyünk egy hetes nyaralásra. Viszont nehéz elszórakoztani és kifárasztani itthon: értsd: elaltatható állapotba és cicitlenségben tartani. Valamint kurvára unom az Iciripicir napi ötvenszeri elmondását, de ez a legkevesebb.

  • 2007.12.29 00:43:51arwena

    Katjana, Hanna, egy kesztyűlelőhely engem is érdekelne, egy turkált kesztyűben feszít most a gyerek, ami nagy neki, de még mindig jobb, mint a semmi, persze fogni, kapaszkodni nem tud benne. Érdekes, hogy megtanulta, hogy kesztyűben sajnos nem fogdoshat, és beletörődött, de persze nem jó ez így neki.

    Hanna, elég kemény lehet most az otthonlét, együttérzek veled... nem is tudom, mit tennék, ha nem vihetnénk ki a kis mozgékony gyerkőcöt. Na de mindjárt itt a nyaralás!

  • 2007.12.29 14:13:29Subbantósdi

    Nem tudom, de azt vettem észre, hogy mindenki általában aszerint öltözteti a gyerekét, hogy Ő maga fázós vagy sem.

    Nálam az utóbbi igaz, nem is teszek sok réteget rá, még nem jár, tehát ül a kocsiban, ezért könnyebben lehülhet.

    Ennek ellenére még nem kapott el semmilyen légzőszervi betegséget, lázas sem volt emiatt.

    Nálunk van sál, sapka, kesztyű, dzseki, általában kertésznadrág, mert a lényeg, hogy a derék melegben legyen, szerintem, meg a kilógó végtagok (kéz, lábfej), aztán alatta harisnya. Felől rövidujjú body és felette egy pulóver.

    Se lábzsák, se semmi, ha nedvesebb az idő, akkor van overáll, de akkor alatt kb. csak annyi ruha, mint ősszel adnék rá.

    Minden embernek és minden gyereknek más és más a hőháztartása, nálunk ez bevált, én is általában alúlöltözött vagyok az átlagnál, Nála is mindig mondogatják, hogy miért nem adok rá még pár réteget, én meg már magyarázom, ha van időm és kedvem, hogy esetünkben ez felesleges.

    Amúgy ha a gyerek lilúl és hát jégcsapok a végtagjai, nálunk még nincs cipő, csak kis kocsicsizma, akkor azért lehet arra tippelni, hogy esetleg fázik. :o)

  • 2007.12.29 16:28:25katjana

    kesztyű ügyben: az én tapasztalatom az, hogy a szokásos bababoltokban egyáltalán nincsenek felkészülve az 1-2 évesekre hordhatóság terén.

    én tavaly télen (mikor épp 1 éves lett milán) és idén is piacon vettem neki kínai, 1 ujjas, gépi kötésű kesztyűt, kissé szteccs. Méretben tényleg az egy évesekre is van, vastagságra meg 2 fajta: egy sima kötött és egy kívül kötött, belül vékony polár.

    nyilván nem tökéletes pl. hóban (bár ő csak eleséskor érintkezik vele) de egész jól tud benne fogni és nem lesz jégcsap az ujjacskája teljesen. zsinórosak, szóval még kabátba is lehet őket kötni. én helyileg szegeden vettem őket, de sztem minden piacon van ilyen.

  • 2007.12.29 23:34:50sportos

    kesztyû-ügyben a H&M-et tudom ajánlani. nekünk onnan vannak kesztûjeink (Sonja 1 éves, 74/80-as méretet hord) és szuperül beváltak.

    én eyébként fázos vagyok ezért a gyerek i smelegebben van öltöztetve.

    itthon: rövidujjú body, hosszú ujjú póló, és vagy harisnya+melegítô vagy melegítô+zokni, plusz tapadós zokni

    kintre ha alszik: rövidujjú body, hosszú ujjú póló, pulóver, harisnya, melegítô gatya, bélelt kocsicipô, sapka, sál, kesztyû, anorák, takaró, az én ôszi kabátom (bundazsák gyanánt). még egyszer nem volt leizzadva (mostanság 0 - -5 fok van itt)

  • 2007.12.30 21:40:15arwena

    Katjana, a Cserepesen vetted kínai árusnál a kesztyűt? Sportos, nálunk a sajna nincs H&M, de azért köszi az infót.

    A harisnya híveihez lehet egy kérdésem? Én otthon nem adok harisnyát a gyerekre, csak a kimenetelhez, mert van egy olyan benyomásom, hogy nem kényelmes egész nap azt viselni. A ti gyereketek szereti a harisnyát? Régebben egy kissé hideg irodában dolgoztam, és a hideg miatt egész nap pamutharisnyát viseltem a nadrágom alatt, és mondhatom, nagyon kellemetlen, szinte szúrós érzés volt túl sokáig abban ücsörögni, szinte megváltás volt otthon levenni. Nem szeretnék a fiamnak ugyanilyen kellemetlen érzést okozni, különösen azért nem, mert eleve nem egészséges a bőre, sőt az atópiás ekcémája mostanában kifejezetten a lábán jelentkezik. Szóval kímélni szeretném a bőrét. És nekem egyszerűbb is pelenkázáskor egy bő melegítőnadrágot fel-lehúzogatni egy mp alatt, mint egy szűk harisnyát cibálgatni egy percig. De persze mindenki maga tudja, hogy neki és a gyerekének mi a legjobb öltözék!

  • 2007.12.31 00:05:24Conodonta

    Arwena, a fiamra én sem tudtam ráimádkozni a harisnyát, azaz egyszer sikerült némi zsarolással, hogy csak akkor tudunk hógolyózni menni, ha rendesen felöltözöl, de a jó anyának meg is jött a büntetése, az utcán kellett levenni a harisnyáját mert meg akart őrülni a viszketéstől... De komolyan, neki elég erős ekcémája volt mindig télen, főleg a térdhajlatban, nagyon zavarta. Én sem erőltettem, egy nadrág vagy kettő ugyanazt a célt szolgálja. Most úgy jár korcsolyázni, hogy felvesz egy térdzoknit, rá egy melegítőt, aztán a kezeslábast, és nem fázik.

    Ellentétben a lányokkal, akik meg vígan és dalolva hordják a harisnyát. A nagy 4 éves, a kicsi 3, nekem nagyon praktikus, hogy a kezeslábas alá csak harisnyát kapnak, és az oviba csak erre húzúnk egy játszó szoknyát. Ők mindig nagyon szerették, itthon is harisnyát kérnek.

  • 2007.12.31 14:35:11katjana

    arwena, igen, a cserepesen :) nem a hátsó, kínai blokkban, hanem a sorok közt a kínaiaknál, táskás mellett meg ilyenek :D

    papírdobozban tartják ömlesztve a méreteket, nejlonba csomagolva. sztem fogsz találni, tényleg egész aprókra is van, legalábbis volt.

    nálunk semmi problémája a 2 éves fiamnak a harisnyával. ő is ezt kapja itthonra a melegítő alá és a bölcsiben is. a képek alapján mi is így éltük le az életünket a hugommal, nadrág nélkül, merthogy panel volt.

    szerencsére neki makulátlan a bőre.

    néha lehet találni (c&a) azt az igazi, régi bordás fajtát, ami tényleg 100% pamut. nem olyan sztreccs, mint a többi,de bőrbarát. ez se jön be nálatok?

  • 2008.01.01 14:11:49arwena

    Katjana, köszi szépen a lokáció pontos leírását, majd kinézek a piacra! Ami a harisnyaelviselést illeti, először a tutiszázszázalékpamut harisnyánál tapasztaltam nyafizást még tavaly télen, aztán nem is erőltettem. Most meg már elég nagy a gyerek tűrőképessége, szerintem akkor sem sipárog, ha baja van (szegény megszokta, hogy az élet ilyen, mindig fáj a bőre :-((((, még a fogzást sem érzi meg, ... minden megpróbáltatást eléggé rezignáltan fogad. De továbbra sem erőltetem a harisnyát, nekem abszolút megfelel, hogy a 100 db melegítője egyikében flangáljon itthon, csak kintre kapja a harisnyáját. De mint Conodonta és egyebek példájából láthatjuk, ez teljesen egyéni, hogy ki mit szeret! Biztosan a bőr állapotától is függ! Szegény Conodonta, tényleg zavarhatta a kisfiadat, nagyon együttérzek vele :-(

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta