SZÜLŐSÉG

Hétvégi programok - otthon, édes otthon

2007. december 21., péntek 08:15

Karácsonyi programajánló – ez eleve önellentmondás, karácsonykor épp elég dolga van az embernek, nemhogy még a gyerekeket is hurcolja valahová. (Persze más, ha apára bízzuk a porontyok eltávolítását, hogy nyugodtan készülődhessünk. De milyen már egyedül készülni a karácsonyra? (Jóóó! Nyugis.)) Másrészt meg olyan jó dolog valami közös élménnyel is megajándékozni egymást a sok rohanás közepette. De mégis csak ez családi, otthoni ünnep, nem akaródzik művházba vonulni a hangulatért. Praktikusan meg arról is szó van, hogy aki kimozdul aranyhétvégén budapesti kuckójából, arra az alábbi lehetőségek várnak:

a) gyalogol a tömegben utat törve a babakocsival, néhány gyereket elveszít közben,

b) békávézik (de csakis kötött pályáson), ha felengedi az aszfaltproletár a villamosra, és ezzel kimeríti a gyermek veszélyeztetésének fogalmát,

c) kocsiba ül, és sikeresen megdönti a Gryllus Vilmos-szám/méter Guinness-rekordját a Nagykörúton.

Ezért először is otthoni „programokat” ajánlunk. Mi mással is tölthetnénk az időnket, mint ellazult poronty-olvasgatással? De készíthetünk MM leírása alapján édes kis manókat a fára, és megkísérelhetjük ujjsérülések nélkül követni Win útmutatóját a gyertyaöntéshez. Ha már megvan az ajándék, de nincs dobozunk, kasírozunk párat, a Porontyon Tünde megmondta, hogyan kell ezt az egyszerű technikát alkalmazni. Ha pedig csak a gyomrunkra gondolunk, gyorsan még összedobhatjuk valamelyik törzs-porontyos mézes receptjét.

Számtalan vásárlási ajánlatunk alapján pedig célirányosan megvehetjük a megveendőket az utolsó pillanatokban is.

Azért nem intézzük el ilyen olcsón a dolgot, egy pár programot röviden idebiggyesztünk.
 

Szombaton a Kossuth Klubban karácsonyi kézműveskedés és vásár, ha eddig kihagytuk volna. A szokásos dolgok, gyertya, díszek, betlehem. Közben babaház és mesekuckó. Tizenegytől Gryllus-koncert, délután diafilmnézés. A belépő 1200 pénz, de csak ha a koncertre is megyünk.

Az FMH-ban ugyanekkor a Fehérvári úton a Muzsikás és a passzoló alkotóház várja a kicsiket fél tizenegytől.

Bátrabbak vándoroljanak ki Szentendrére, szigorúan fagyálló felszerelésbe bújva (mégse itathatjuk a kicsiket a hideg ellen forralt borral). Rengeteg program lesz, nyitott múzeum, kóstolók, vásár, zenészek, sőt, még állatsimogató is.

Akit még a karácsony sem tud lenyomni, az vigye el a nagyobbacska gyerekeit szombaton éjszakai túrára a mínuszokba a Budai-hegyekbe. Vigyázzunk, nehogy megfázzunk! A medvéktől és szellemektől a János-hegyen kevésbé kell tartani, a többi rémségtől meg biztosan megvéd Puha Titusz túravezető. Indulás ötkor a Moszkváról (az óra alatt, ha valaki nem tudná).

Már megint a Millenárison van a legjobb program: szombaton tíztől egész nap. Először is babusgató, aztán kincskeresés a parkban, majd recycling ajándékok pillepalackból és tejfeles dobozból. Fél tizenegytől Diótörő bábokkal, a Stúdió K előadásában, Mosonyi Alíz szövegével.
Háromkor egy kis gyerek-jazz: „Neked zörög a dob” Balázs Elemér és Dés András közreműködésével, vendégük Lamm Dávid és gitárja.

Későig fennmaradóknak este nyolctól a "Szájról szájra" lemezbemutatója. Az új formáció a magyar világzene-jazzes népzene vonalon nyomulók legjavát fogja össze, a három énekesnő önmagában parádés élményt jósol: Szalóki Ági, Herczku Ágnes és Bognár Szilvia egyszerre. Lehetett már őket párszor együtt hallani, akinek volt benne része és megteheti, nem fogja ezt sem kihagyni.

Vasárnap a Hegyvidéki Művelődési Központban (Csörsz utca 18.) a Kaláka tart karácsonyi koncertet tizenegytől és fél háromtól magyar és más nemzetiségű karácsonyi népdalokból, régi templomi énekekből és mai Kaláka-dalokból válogatva. Az összeállítást egy nagyszalontai betlehemes játék fogja keretbe. A beugró 900 forint.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.12.21 09:06:52panka

    Nekem a poszt első fele tetszett a legjobban. A magam részéről úgy döntöttem, hogy tavasznál korábban, de legalább is a gyermek egyéves kora előtt nem megyünk sehova. Persze, hogy azt nézzem, kinek folyik az orra és ki tenyerel rá a mászó babám hátára? Egyébként pedig meggyőződésem, hogy csecsemővel inkább anyukának van igénye a programokra, a baba legszívesebben otthon marad nyugiban és anya orrát csavargatja.

    Nnna, ezek után alig várom, hogy kitavaszodjon és mi is belecsaphassunk :D

  • 2007.12.21 10:40:53babesz

    nekem van két jegyem a ma délutáni Kolompos koncertre. Sajnos Bogesz lebetegedett, nem tudunk elmenni. Ha valakit érdekel, szívesen átadom, kár lenne veszni hagyni.

  • 2007.12.21 22:42:48wish73

    ha vkit érdekel betlehemi jászol igazi bárányokkal, ilyesmi, akkor érdemes kimenni békáson a pünkösfürdői strandnál a metodisták templomkertjéhez, mert most a lovon, kiscsikón és csacsin kívül (akik non stop ott laknak) még ezt is meg lehet nézni

    23, 24 du, 25 egész nap

    újmegyeri tér királyok és hadrianus utca sarka www.metegyhaz.hu

    ja, és semmi hittérítés, agymosás, ilyesmi, ha valaki ettől tartana

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta