Játékok a legkisebbeknek karácsonyra

Karácsonyi sorozatunkban azt mutatjuk be, hogy mi milyen játékokat ajánlunk a legkisebbeknek – akár a sajátunkról, akár ismerős kisbabáról legyen szó. Születéstől egy-másfél éves korig szedtük kategóriákba azokat, amiket szerintünk a legérdemesebb megvenni.
Katt!
 

1. Fellógatós: a kiságy fölé akasztós, forgós, színes izéről lenne szó. Van belőle egyszerűbb, mint az Ikeás, 1490 Ft-ért. Ez is nagyon aranyos, de nem zenél, és maximum mi mozgathatjuk. Illetve megpróbálhatjuk olyan magasságban elhelyezni, hogy a gyerek bokszolhassa – letépni még valószínűleg három-négy hónaposan nem tudja, de jól elszórakozik azon, hogy ha meglódítja a kezét, megmozdul a cucc – ráadásul megtapasztalja a kauzalitást és a hatalomgyakorlást is. Kicsit bonyolultabb a Sterntaler forgója, csak egyet emelek ki a sokból, a Pia vízilósat, amely kislányoknak való, übercuki alkotmány. Németországból kell megrendelni, postaköltség nélkül 30 euró. Akinek pedig megengedi a pénztárcája, vehet zenélős, forgós, távirányítható csodajátékot. Nekünk a Tiny Love-é tetszett a leginkább. (Egy baba is valószínűleg az élénk színeket és mintákat szereti jobban, semmint mondjuk a Fehn nagyon dizájnos, nagyon pasztell sápadtkáit.) Ez mindent tud, de tényleg, a babák le vannak nyűgözve tőle, mi meg az árától, 12 990.

2. Felhúzós-zenélős: klasszikus dolog, meghúzok egy zsineget, és elkezd tilinkózni a dolog valami idétlen dallamot. A gyerekek szeretik, meg kell valljam, a legtöbb szülővel ellentétben én is. Az a jó, hogy amíg kicsike, egész halk zenélőssel is elvan. Olyat vegyünk, amely kinézetében is érdekes, hogy forgathassa, fogdoshassa a kicsi közben, illetve mi mutogathassuk neki, amíg még nem tud fogni. Itt is ajánljuk az Ikea zenélő puha figuráit, például a teknőst 1290 Ft-ért. Különlegesebb a Sterntaleré, melyek nem egyszerűen zenélnek, hanem az anya bensejében hallható hangot utánozzák, például a szívhangot. Ez megnyugtatja elalváskor a kicsit. (Ha magunkhoz öleljük akkor is hallja ezt, de psszt!) Nekünk nagyon bejött még a Fehn cuki felhúzós tehene 2990-ért. Kicsit nagyobbaknak a zenélős varázskulcsokat ajánljuk, a három kis színes kulcs 2580 Ft.

3. Puha: alapvetően nem érdeklik a gyerekeket a plüssbabák. Olyan egyéves kor körül tör csak elő belőlük a babázhatnék és hurcolgathatnék. Ekkor érdemes egy-egy kedves babával meglepni őket. Mi a Götz Johannáját ajánljuk, 4100 Ft-ért. Nagyon aranyosak a Kipp-kopp babák is. A Ks Kids rongybabái is kielégítenek mindenféle odabújási és esztétikai igényt, egy darab pedig potom 1814 Ft. Extra viccesen néznek ki a Smoby babái is, az áruk is kicsit vicces, a maroknyi kis állatka vagy emberke 5390 Ft. Jól kereső egy gyerekeseknek. Szürreális külsejű plüssből az Ikeában sincs hiány, egy narancssárga pöttyös tevét már 995 forintért megkapunk náluk.

4. Rágcsálnivaló: az egészen egyszerűektől, mint a Chicco klasszikus háromszínű kulcsos rágókája, mely 580 Ft, egészen bonyolult, manipulálható darabokig terjed a sor. Ilyen a Fisher Price napocskás rágókája, melyen mozgó alkatrész és tologatható napocska is van, 1320-ért. Még tutibb a zebra, aki zenél is mindehhez, ha megnyomjuk rágás közben a pocakját. Plusz négyszáz forint ez a fícsör.

5. Csörgős: kedvenc csörgőnk a Visegrádi utcai fajáték üzletből származik. Színes kis fagolyók mozognak a gömbíveken, a merőleges ívek csatlakozási pontjain mindenféle favirágok vannak. Lehet nézegetni, lóbálni, csörgetni, rágni, tologatni a golyókat, egyszóval multifunkcionális. Körülbelül 3000 Ft. Nagy kedvenc még a Fakopáncs rumbatökje, színes csíkjai abszolút lekötik a kisbabát. 990 Ft. Kapható náluk apró bébicsörgő és nagyon ötletes kockacsörgő is, 450 és 990 forintért.

Műanyag csörgőből Dunát lehet rekeszteni, mi csak egy csuklóra szerelhetőt emelünk ki. Vannak gyerekek, akik agybajt kapnak attól, ha a kezükre van valami rögzítve (vajon ők lesznek azok a felnőttek, akik sem gyűrűt, sem karórát nem viselnek el magukon?), és vannak, akik viccesnek találják, hogy a kézmozdulatuk rögtön „zenél” is. Ilyen kis csuklócsörgő készletet vehetünk a Fehntől, nagyon aranyos kis plüss figurákkal, 1490-ért.

6. Tologatós-húzogatós: kisautót mindenkinek! Nem, felnőttfejjel lehetetlen megérteni, hogy mi az isten izgalmas azon, ha az ember lánya avagy fia egy kis műanyag rondaságot tologat ültében, és hozzá halkan berreg/vummog. De tény, hogy szeretik. Ár-érték-minőség arányban nálunk a Wader nyert, 399-ért egy vagon mindenféle járműből választhatunk, buldózertől helikopterig.

Húzogatósból az Ikea abszolút nyerő: királyul néznek ki a vicces fafigurák, egy darab 1790, és még a fogát is csattogtatja. Ezt persze csak járni tudóknak adjuk.

7. Bedobós és rárakós: szebbik nevén Montessori és formaválogató. A Montessori-rúdból örök kedvencünk a Brio-bohóc, helytől függően körül-belül 4000 forintért. Nem a legolcsóbb a kategóriájában, de messze a legszebb és legjobb minőségű. Kisebbeknek jobbak az egyszerűbb ráhúzogatósok, mint például a Ks Kids nagyon édes kis darabjai, melyeken a három plüss karika egy babatestet ad ki végül. 3700 Ft. Az összerakós másik kedves verziója a poharas építő, a legegyszerűbb és legsokoldalúbb játék: egymásba rakjuk, elrejthetünk alá dolgokat, építhetünk-rombolhatunk. Az Ikeás teljesen alkalmas a célra, 749 Ft.

A formaválogatóból egészen egyszerű és egészen dizájnos is van. Mi egy kisebb, egyszerű, de nagyon szép darabot ajánlunk: a PlanToys kis formabatyuját 3490 Ft-ért.

8. Játszószőnyeg: az egyik legdrágább dolog, amit kisbabának vehetünk, viszont nagyon jó játék. Mindenképp olyanra ruházzunk be, amihez tornázó is tartozik, mert az szórakoztatja igazán a kicsiket. Az is fontos, hogy az alapnak változatos színe és mintája, valamint anyaga, tapintása legyen. Ha vannak rajta lehajtható, tépőzárazható fülecskék, az sem utolsó. Mi egyet választottunk a legdrágábbak közül, de gyönyörű és szuper jó: a Haba Manóvilág szőnyege még tornázó nélkül is egy húszas. Vehetünk hozzá esetleg egy Canpol tornázót 5490 Ft-ért.

9. Fürdőjáték: rengetegféle van. Tulajdonképpen egyszerű műanyag activity centerke (micsoda szép szó is ez!) a Tiny Love csörgő-zörgő nyomogatható békája, de nagyon aranyos. 3000 Ft. Kedvencünk a fürdethető baba, akinek rózsaszín koszfoltjait dörzsölgethetik a kicsik, a tisztaságra nevelés jegyében. Még jó, hogy nem pukizik rózsaillatút. De legalább jól néz ki, 2500 forintért. Másik nyerő játék a nagyobbacska szerelős gyerekeknek a Smoby Aquacenter, amelyen van toronyépítőtől forgós kerékig minden. Nem olcsó, 9290-be kóstál.

10. Lapozó: nem szedjük újra csokorba, mert már itt és itt megtettük.

Akkor kezdhetjük elkölteni a kéthavi fizetést. De ha netán már a harmadik pontnál lefogyott a bankkártyánkról a kosztpénz is, ne csüggedjünk! Következő posztunkban ugyanezek a játékok lesznek, csak kicsit másképp.

A boltok, amelyekben ezeket megkaphatjuk:

Játék-City
Brendon
Fakopáncs
Pagony
Mixmarket
Ikea
Sterntaler
Haba
Oszd meg másokkal is!
Mustra