Bébinapló: Abigél felfedezi a kezeit

Zanza!

Abigélnek rengeteg új tudománya van, és most már az egész napot el tudjuk tölteni úgy, hogy szinte csak őt bámuljuk, annyira szórakoztató, vicces és okos. Azt hiszem, amikor az ember elkezd gyerekre vágyni, korántsem gondolja, hogy a legjobban az egészben azt fogja élvezni, hogy napról-napra követheti, hogyan kezd el egyre több dolgot csinálni a kis lény.



Abigél például csütörtökön megtalálta a kezét. Kalimpált, kalimpált és egyszer csak megakadt a szeme az öklén és nagyon hosszan bámulta. Onnatól kezdve akármikor leteszem, az első dolga, hogy ráfókuszál az öklére és hosszas perceket tölt a tanulmányozásával. Néha aztán elfárad, olyankor lerakja a kezét és hatalmas ordítást rendez, mert nem tudja, hova tűnt az a kéz, amit ő bámult, és amiről persze fogalma sincs, hogy az tulajdonképpen az övé, és ő irányítja. Ebbe az egészbe úgy el is fáradt, hogy csütörtökön óránként elaludt.


A péntek reggelét ismét az ökle tanulmányozásával kezdte, majd egyszer csak elkezdte az ujjait ki-be nyitogatni. Én el sem tudom képzelni, mekkora agyi munka lehet ennek az egésznek az átlátása, éppen ezért végtelenül elkápráztat, hogy Abigélnek egy nap leforgása alatt kezdett derengeni, hogy van valami befolyása arra, hogy az a furcsa dolog – mármint a keze - ott van-e, vagy sem. Szombatra pedig már odáig jutott, hogy határozottan nyúlt a kedvenc, pandamacis kockája felé, miközben ki-be nyitogatta az ujjait. Persze megfognia nem sikerült, - néha ugyan beleakad a keze a kocka fülébe, - de akkor is hihetetlen teljesítmény tőle, hogy rájött arra, vannak a testén kinövések, amelyek irányíthatók.



Azóta nem győzöm csodálni, néha még féltékeny is vagyok, hiszen akár fél órát is elvan nékülünk, egyszerűen próbálgatja a kezét, egyelőre szigorúan csak a jobbot. Ha ebbe belefáradt, következik a másik új tudomány gyakorlása, a sikoltozás. Ezek a sikolyok először még csak egészen aprók és sikkesek voltak, meg is ijedt tőlük egy kicsit. Mostanra azonban már éles, hosszan elnyújtott kurjongatások, és néha nem is tudom távolról megállapítani, hogy valami baja van, vagy csak vidámkodik. Általában az utóbbi.

Nagyon meg tud hatni, hogy már mennyire okos, és most gondoltam először arra, hogy úristen, mennyire megváltozott, mennyire más, mint amikor megszületett, mennyire másként tartja a fejét, sőt az egész testét, másként mozgatja a végtagjait, megkülönböztethetők az arckifejezései, már tud hatalmasakat kacagni, ha jól érzi magát beszélget (értsd: azt mondja hogy „gö” meg „kö”), meg úgy általában, nagyon megnőtt, súrolja az öt és fél kilót. Pedig az egész nem volt olyan régen, csak nyolc hete.
Blogmustra