A császármetszés árthat a tüdő fejlődésének

Zanza!

A tervezett császármetszéssel születtett csecsemők esetében nagyobb eséllyel alakulnak ki légzési problémák egy dán nagymintás vizsgálat szerint, írja az MTI. A 34 ezer szülést követő kutatók úgy találták, hogy négyszer nagyobb volt a légzési rendellenességek kockázata a tervezett császármetszések után, mint a hüvelyi úton, vagy sürgősségi császármetszéssel született gyerekek esetében.



Az Aarhusi Egyetem kutatói a British Medical Journal című szaklapban megjelent tanulmányukban ezt azzal indokolják, hogy a szülés folyamán az újszülötteket olyan hormonális és fiziológiai hatások érik, amelyek segítenek a tüdő érésében. Elemzésük során figyelembe vették az anya életkorát, súlyát, valamint a terhessége alatti dohányzást és alkoholfogyasztást is.


A kockázat mértékét változónak találták attól függően, hogy hányadik terhességi héten hajtották végre a tervezett műtétet. A 37. terhességi héten közel négyszeres, a 38. héten háromszoros, a 39. héten pedig kétszeres volt az újszülöttek kockázata a légzési problémák kifejlődésére. A 37. héten, tervezett császármetszéssel született babák tíz százalékának voltak légzési gondjai, míg a természetes úton, vagy sürgősségi császármetszéssel születetteknek csak 2,8 százalékánál jelentkeztek ezek a problémák. Ugyanez az arány 5,1 százalék és 1,7 százalék volt a 38. héten, míg 2,1 és 1,1 százalék a 39. terhességi héten, számol be az MTI.

A 39. terhességi hét után elvégzett tervezett császármetszés már jóval kisebb kockázatot jelent az újszülött számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a császármetszések aránya optimálisan az összes szülés 10-15 százaléka. Ennél számos országban nagyobb az arány, Nagy-Britanniában például minden negyedik újszülött így születik - számol be a BBC News. Az Oxfordi Egyetem kutatói egy friss vizsgálatukban azt állapították meg, hogy a császármetszéssel szülő nők kockázata a gyermekágyi halálra négyszer nagyobb, mint a természetes úton szülő nőké.
Blogmustra