Vásárlás gyerekkel: mission impossible

Zanza!

Aki még nem vette meg a karácsonyi ajándékokat, az jobb, ha felköti a gatyáját, mielőtt nekiindul egy bevásárlóközpontba. Ha gyereket is visz magával, az már majdnem öngyilkosság.



Hacsak nem szuperanyuról van szó, aki mosolyogva tűri, ahogy négy-öt bevásárlószatyorral a karján kell átverekednie magát a tömegen, miközben dühöngő kétévese ordítva követeli az emelős darut a játékbolt előtt.


Már a bronzhétvégén is tolakodott, lökdösődött a sok ajándékvadász a bevásárlóközpontokban. A budaörsi ikea például annyira tele volt vasárnap kora délután, hogy még a gyerekjátszóba sem fértek el többen, közelharc folyt az üresedő helyekért. Kosár nélkül, szatyorral a vállunkon és gyerekkel a kezünkben kellett végigsétálnunk az üzleten és bár az összes pénztárban dolgoztak, így is sokat kellett sorban állni.

A MOM Parkban is sokan akartak vásárolni szombaton, de még elviselhető volt a tömeg, csak a parkolóban kóvályogtunk sokat, mire helyet találtunk. A nemrég megnyílt Aréna Plázába úgy este 8 körül érkeztünk, ekkor már csak lézengtek az emberek, nyugodtan lehetett vásárolni. Nem meglepő módon vasárnap koraeste a Pólus Center is dugig megtelt, a parkolóban szinte összeverekedtek a felszabaduló helyekért. Tettünk még egy próbát az Örs vezér téri ikeában, hétköznap, este 7 után, gyerek nélkül. Kosár is jutott és a pénztárnál is hamar végeztünk.

Hétvégén és a kora esti órákban gyerekkel shoppingolni merész vállalkozás. Ahogy közelednek az ünnepek, az emberek egyre idegesebben hajkurásszák az ajándékokat.  Ezüst- és aranyvasárnap nyilván heringesdobozhoz fognak hasonlítani az üzletek. Akinek még hátra van a Nagy Bevásárlás és megteheti, legjobb, ha hétköznap délelőtt indul útnak, és ha megoldható, hagyja a gyereket a nagyira vagy bébiszitterre. Így talán még egy kávézás is belefér az időbe és nem válik rémálommá az ajándékvadászat. Vagy vásároljon az interneten, amely egyszerű, gyors és ki sem kell mozdulni a lakásból vagy a munkahelyről. De ez már egy másik poszt témája.
Blogmustra