Akiknek a Poronty olvasói segítenek

A Terézvárosi Családsegítő Szolgálat Családok Átmeneti Otthonában jártunk, hogy megismerkedjünk azokkal az emberekkel, akiknek a pici gyerekei karácsonyra a Poronty olvasóinak jóvoltából mindenféle aranyos babajátékot kaphatnak.



Az otthon három részből áll, tíz család lakik benne. Három család apró garzonokban, hét pedig közös szállásrészben lakik. Négy, illetve három családra jut egy-egy közös fürdőszoba, konyha és étkező, és családonként egy-egy kis szoba: van olyan, amelyik csak hét, van amelyik tizenegynéhány négyzetméter. A szállón jelenleg 19 gyerek lakik, ebből tizenketten bölcsődés vagy óvodás korúak – a legkisebb hét hónapos.


A szálló lakói nem fizetnek térítési díjat, sem rezsit, de ez nem jelenti azt, hogy csak úgy élnek bele a világba: havonta 40, 45, majd 50 ezer forintot kell félretenniük a másfél év alatt, amit itt eltölthetnek, hogy bekerülhessenek a lakásprogramba és szociális bérlakáshoz juthassanak. Vajon melyikünk mondhatja el magáról, hogy ilyen fegyelmezett előtakarékosságra képes akár jómódban élve is?

Hogy kik és hogyan kerülnek a szállóra? Olyan emberek, akik a minimálbérből nem tudták fenntartani a lakásukat, akiken nem volt, aki segítsen, amikor az elmaradó munkalehetőség, a kieső alkalmi munka miatt nem tudták kifizetni az albérletet. Olyanok, akik nagycsaláddal éltek többen egy szobában, és még egy saját szoba is nagy dolog nekik. Elsősorban hatodik kerületiek, de ha nem telik meg a szálló „helyiekkel”, akkor az egész országból fogadnak családokat. Olyan hajléktalan család is lakik itt, ahol az asszony anyaszállón, anyaotthonban élt a gyerekkel, a férj pedig fapadokon aludt, és itt újra egyesülhetett a család.

Ide senki nem küldi őket, önkéntesen jelentkezhetnek. Van olyan házaspár, akinek húsz év alatt összeszedett motyója elfér egy nagyobb táskában. Itt berendezett lakás, konyha várja őket, a szociális munkások pedig segítenek abban, hogy meg- vagy újratanulják a felnőttek is, hogyan kell egy háztartást elvezetni, a holnap gondjára gondolni, a gyerekeket nevelgetni, kapcsolatot tartani orvossal, iskolával, óvodával. Segítenek megírni a kérvényeket, megérteni a hivatalos leveleket és megoldani a szűkösség okozta konfliktushelyzeteket.



Nem csak fedelet, de egyfajta személyiségfejlesztést is kap, aki itt lakik. Ha jól megtalálják a hangot, akkor a benn töltött idő után lakást kaphat a család: a félretett pénzből nekiállhat a felújításnak és az élet lassú újraépítésének. A hétköznapok nagyobb szervezést és nagyobb feszültséget jelentenek ilyen szűkös körülménynek között. Hányszor szikrázik nálunk is a levegő otthon, hát még ha ennyi embernek kell egymáshoz alkalmazkodva, és így lecsökken a személyes tér! A gyerekek, ha otthon vannak, kimennek a Klauzál téri játszótérre, vagy az udvaron játszanak. Nyáron még medencéjük is volt. Sajnos labdázni tilos, mert a ruhák is kinn száradnak, máshol nem férnek el. Itt állnak a babakocsik is. A családsegítő játszószobájába pedig felmehetnek játszani.

A nagyobbakat kézműves foglalkozás és pszichodráma csoport várja, de mennek együtt színházba, múzeumba is időnként. Minden évben három napot együtt töltenek egy kiránduláson, ahol a szülők is kicsit pihenhetnek, hiszen sokuk szabadnap nélkül dolgozik, hogy félre tudjanak tenni és elérjék a céljukat – bérlakást, albérletet, vagy olcsóbb vidéki házat.

A Poronty olvasóitól két nagy doboz gyönyörű kicsiknek való játékot kaptunk eddig – nagyon köszönjük! Épp a legkisebbeknek nincsenek játékaik, nemhogy saját, de közös sem. De a családok gyakorlatilag bárminek örülnek: a játékokkal gazdagabb lesz a közös karácsony jövő szerdán, de a hétköznapokat megkönnyítik az alábbi dolgok is: mesekönyvek, kötelező olvasmányok, színezők és ceruzák, festékek minden mennyiségben, mert ebből nagy hiány van. Cipő, ruha, babazokni, cumisüveg is jól jön. Az egyik család nagyon örülne, ha egy használaton kívüli kengurut valaki fel tudna ajánlani, és a kozmetikum, a pelenka mindig hiánycikk. Akár jövő hétfőig-keddig, akár kicsit később, mindenképp nagy segítség, ha tudnak az olvasók küldeni az Index szerkesztőségébe.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek