SZÜLŐSÉG

Gyerektánc: anya elveszett álmait kergeti?

2007. november 29., csütörtök 12:00

A tánc és a zene szerintem olyan, mint a szex. Mindegyik szenvedéllyel működik. Ha elkap minket a lendület, felpezsdíti a vérünket, azt sem tudjuk, hogy hol vagyunk, csak sodródunk valamiféle ősi árral. Persze csak akkor, ha jó a zene és jó a tánc. Amikor pici a gyerekünk, hajlamosak vagyunk elhordani mindenféle kóklerfoglalkozásra, mert neki ugye még gyakorlatilag mindegy. Pedig dehogy!

Visszük baba-mama tipegőre, az isten tudja, hogy ki tartja, manó muzsikára, mert a környéken nem volt más. Aztán kezd a lányka nagyobb lenni és keresgélni kezdünk komolyabb táncstúdiókat. Sőt, hamarabb fog fellépni igazi színpadon, mint mi azt hinnénk.

A minap fellépése és egyben táncversenye volt leányunknak. Nem azért, mert istenadta tehetség, hanem mert szeret táncolni, a tanár pedig viszi őket. Ők pedig még élvezik is. Körülbelül 300 csillámos, flitteres lány nyüzsög a színpad mellett, ki balettal készült, ki néptánccal, de a legtöbben modern, akrobatikus előadásokkal. Izgulnak, lépéseket próbálnak a színpad mellett, sminkelnek. Már most olyanok, mint a nagyok. Csak egészen piciben.


Ülünk a Remek Emberrel a nézőtéren, a tenyerünk izzad, a szívünk a torkunkban dobog, rejtve nyeljük a könnyeinket, s rájövünk, hogy egy független emberke ugrál a színpadon, akinek elindult a saját kis élete, saját hobbikkal, saját szenvedéllyel.

Különös érzéseim vannak a versenytánccal kapcsolatban. Ha felnőtteket nézek, mindig a hamis varázs fog meg először. Műmosoly, erős és ízléstelen színek, erőltetett könnyedség. A gyerektánc mégis őszinte. Úgy nézzük őket, hogy benne van minden gyerekben az esély a jövő nagy tehetségére. Ha nem szereti a táncot, nem fog élni a színpadon, látszik rajta, hogy számolja a lépéseket, ki, kitekintget oldalra, látni, hogy várja a végét.

Van azonban olyan gyerek, aki alapvetően szürke kis veréb, de ahogy feláll a színpadra, sugárzik, az arca külön életet él, a mozgásán pedig már 9 évesen is látszik, hogy az isten is erre teremtette. A cigánykereket és a szaltókat úgy ugorja, mint amikor mi lehajolunk egy eldobott papírért, mindemellett olyan könnyed a mozgása, mint egy hattyúnak. Gyönyörködünk bennük, büszkék vagyunk rájuk. Mert ebben az öt perc csillogásban és mosolygós repkedésben, vasakarat és ember feletti munka van. S hiába ütközünk meg a másfél méter alatti gyerekek csillámporán, szájfényén és monoklinyi kék szemhéjpúderén, mert ugye színpadi smink kell, elfogadjuk, hogy ez a fajta szerelem, ezzel jár. Ilyen a látványtánc. Fény, csillogás, zene, ritmus. Az izzadtságot, amely a műsort megelőzi, mindez eltakarja a néző elől. És a szülők elől?

Persze nem minden gyereknek határtalan az öröme, ha fel kell lépnie, vagy ha egyáltalán táncolnia kell. Van olyan szülő, aki a maga egy tonnájával hajtja a lányát, aki inkább otthon plüssállatozna, vagy rohangálna a játszón, de a mami a saját elveszett álmait akarja a picin behajtani. Hogyan döntsük el tehát, hogy a gyerekünk valóban egy pici tánczseni és tényleg megéri-e végigjárni az összes tehetségkutató tánccsoportot, színházi kasztingokat? S miközben mi szülők ülünk a meleg nézőtéren, kényelmesen és műsort nézünk, addig a gyerekünk tényleg élvezi az ugrabugrát a világot jelentő deszkákon? Egyáltalán kell egy gyereknek komolyan foglalkoznia bármivel is, ami tovább mutat a klasszikus gyerektevékenységeken? Amíg azt látjuk, hogy a gyerekünk kivirágzik a színpadon és örömmel megy, addig jó helyen van.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.11.29 12:19:49másutt

    Erdekes, a magam 36 evevel ugy gondolom, hogy EN akarok tancra jarni (megint)... Ugyanis jartam, amikor kb 15 kg- val kevesebb voltam, le kellene valahogy adni majd a babazsirt... (nem hiszek a "csak nadszalkarcsu tancolhat" -ban. A sajat oromomert csinalom)

    Ugyhogy a gyerek majd akkor jar, ha mamatol elirigyli. :D Eroltetni nsenki nem fogja, mozognia muszaj lesz, de magat a sportot o valasztja, lehet tanc, dzsudo vagy amit akar.

  • 2007.11.29 12:36:03kicsidorka

    Színjátszó csoport vezető vagyok, és vannak gyerekfoglalkozásaink (ezek főként fejlsztő drámajátékokból állnak nem Shakespearből) is. Borzasztó mennyi szülő van aki odajön hozzánk, és azt mondja hogy: "Eszternek szerepelnie KELL és nem csak bohóckodni"... Eszter 10 éves!!! könyörgöm...



    Volt szerencsém olyan 9 éveshez aki már játszott musicalekben a Madáchban, és amikor megkérdeztem a a barátom filmjének a válogatóján hogy izgul-e, ő kapásból rávágta egy 50 fokos szobában hogy nem, csak fázik...

    Erről azt hiszem ennyit...

  • 2007.11.29 12:39:28begyszli

    A nagyfiam társastáncot tanul. Nem mondom, hogy mindíg egyformán lelkesedik (11 évesen ciki is picit neki ez a táncforma), de megbeszéltük, hogy ha valamit elkezd, akkor azt a tanév végéig csinálnia kell. Ha nagyon-nagyon utálná elgondolkodnék rajta, hogy csinálja-e tovább, de a pillanatnyi elégedetlenség miatt nem engedem, hogy abba hagyja.Majd januárban lesz az első fellépésük. Kíváncsi vagyok, hogy utána mit mondd, mert szerepelni nagyon szeret.

  • 2007.11.29 12:47:00oreille

    Anya/Apa álmát megvalósíttatni önmagában is egy borzalom..., nekem 2 évig kellett dzsúdóra járnom Apukám kívánságára, mire végre sikerült begyűjtenem egy komolyabb sérülést, a sebész leüvöltötte Anyukámat és abbahagyhattam.



    de engem mégis inkább a gyerektevékenység szó fogott meg a végén.

    a közeli sportpályán rendszeresen látom a kb. 5éves kisfiúk fociedzését. Tudom én, hogy a foci nemcsak abból áll, hogy szaladunk a labda után, de az egyenes vonalban futunk előre a kapu felé kinézetű gyakorlatot értetlenségtől üveges szemmel végrehajtó fiúcskák látványa nagyon szomorú volt. miért nem játszhatnak csak úgy????

  • 2007.11.29 12:50:51Moira

    Én elsős koromtól népitáncoltm és nagyon élveztem.Jó volt hogy felléptünk a MOM-ban, mentünk vidékre, a Tabánba, stb. De én döntöttem róla és nem a szüleim erőltették. És akkor sem haragudtak,amikor hatodikosként abbahagytam.

    Örülnék ha a lányom is táncolna, de ha inkább focizni szeretne én nem leszek ellenére. A lényeg, hogy mozogjon, társaságban legyen.

    Gyerekkoromban apám miatt sokféle sportot kipróbáltam(lovagolta, ijjászkodtam, dobtam diszkoszt), és ezeket a lányomnak is szeretném megmutatni. Aztán ő dönt, hogy mit szeretne.

    Én imádtam szinpadon lenni, táncoltam, kórustag voltam és vers meg prózamondókra jártam. Nekem ez tetszett, de volt olyan akit apu-anyu erőltetett, és azt rossz volt nézni is.

  • 2007.11.29 12:57:16Moira

    A hudom tíz évesen kezdett asztaliteniszezni én meg, mint a "nagy" kísértem őt. Amikor közölték velem, hogy ÖREG VAGYOK" a versenysporthoz, azonnal abbahagytam. Pedig nem akartam meccsre járni, de ha nem akarsz profi lenni, csak hobbiból csinálod, hamar kiraknak.

    Volt, hogy a hugom is megunta, de a szüleim kicsit noszogatták, hogy ha ilyen jól megy neki és régóta csinálja, akkor be hagyja rögtön abba. Most 19 éves és egy ideje NB 1-ben játszik.

    Azért tudott idáig eljutni, mert talált egy normális edzőt, aki nem anyu pénzétt látta benne. Volt olyan edzőjük aki reggel nyolcra leküdte őket egy határ menti kisvárosba, és csak ott derült ki, hogy a meccs a múlt héten volt :-(

    Szóval jól meg kell nézni, ki foglalkozik a porontyal.

  • 2007.11.29 13:04:12marcangoló

    Pl. úgy lehet tudni, hogy Lőrinc látott hétfőn egy tánccsoportot táncolni, és azóta könyörög az apjának, hogy kérdezze meg a bácsit, hogy mehet-e ő is táncolni...

  • 2007.11.29 13:14:55másutt

    A tapasztalatom az, hogy Magyarorszagon sok minden ilyesmi: sport, tanc, szinjatszas MINDENT VAGY SEMMIT alapon mukodik. Azaz vagy elsportolo lesz, vagy ne jarjon oda, vagy 'Szinmuveszeti Foiskola Elokeszito' vagy 'ugysem lesz beloled szinesz(no)'.

    Ez nagyon nagyon rossz, a gyerekeknek foleg!



    Nehez talalni egy olyan edzot, aki szivesen foglalkozik a gyerekekkel, akkor is, ha az nem olimpia eselyu vagy egy tanctanart, aki nem utal ki egy 14 evest, mert van rajta +5 kg.

    Emiatt egy tancolni szereto dundi kislany nem fog tancolni (ez voltam en, es meg 5 kg sem volt!) vagy egy nem 'Irany Peking 2008-ban' hozzaallasu gyereket, aki sportolni szeretne, ignoralnak az uszoedzesen. (ez is voltam)



    Amikor az USA-ban jartam gimibe, megdobbentem, hogy milyen sokan sportoltak a sport kedveert, tancoltak a tanc kedveert, es en is szerepelhettem darabokban ugy hogy meg akcentusom is volt, es senki nem vagta a fejemhez, hogy 'ezzel az s-betus selypitessel nem lesz beloled semmi.'



    Namindegy.

    Talan a szulokon is ez jon ki sokszor, tudjak, hogyha a gyerek nem csoportelso, akkor ki fogjak utalni...

  • 2007.11.29 13:17:09rnagy8

    Én is örülnék, ha a lányom majd táncolna...ha szeretne. Kicsinek mindenképp valami korának megfelelő és mozgásos tevékenységet gondoltam. És CSAK egyet, amit szívesen csinál.

    Herótom van az olyanoktól, akik 4-5-6 évesen már minden nap másmilyen "szakkörre" küldik a gyereket.

    Barátaink lányai ilyenek, bár ők már 8 és 9 évesek, még abban a korban is soknak gondolom. Este 6 előtt soha nem érnek haza. Mikor fognak ezek a gyerekek csak úgy játszani???

  • 2007.11.29 13:27:10Moira

    magy8: na ez a másik hülyeség, mindenfélére beiratni a kölköt. Nekem alsósként éppen elég volt a heti három edzés, plussz nyáron az edzőtábor.

    Mikor fognak játszani? Mikor fognak leckét írni? Mikor lesznek együtt a szülőkkel?

    A hugomnak gimnazistaként így nézett ki a napja: reggel edzés, suli(sportosztályba járt, így volt ideje a reggeli edzésre), suli után edzés, haza, majd volt hogy éjjel ment dolgozni. Hétvégén meg mecs, lehetőleg Mucsaröcsögén a világ végén reggel kilenckor.

    Nekem erre nem lett volna ingerenciám és a gyerekemet sem fogom erre bíztatni.

  • 2007.11.29 13:28:40begyszli

    Az én fiam is kipróbálta már magát több mindenben. Járt úszni, focizni, asztaliteniszezni (ezt még ma is). A focit nagyon akarta, én engedtem, de a végén mindig csalódott szegény. Keményen, becsületesen végigcsinálta az egy órás edzést, majd amikor már a játékra került a sor, vagy be sem állították, vagy csak nem hozták helyzetbe. Nagyon rossz volt nézni, hogy mennyire küzd és mennyire nem értékeli ezt senki:(

  • 2007.11.29 13:56:08huhhh

    Mi is sokfélét megmutattunk a lányainknak, és ami nem tetszett, azt nem csinálták tovább. Én mindig az mondtam, mindegy, hogy milyen mozgásformát választanak, az a lényeg, hogy szeressék és élvezzék, amit csinálnak.

    Éppen ezért engem is mindig zavart az a teljesítménycentrikus szemlélet, hogy pl. a táncnál (de nemegyszer ugyanezt tapasztaltam máshol is) már az első néhány alkalom után kiszúrta az oktató, hoy kiben "lát fantáziát", őket gyorsan az első sorba tette, az pedig hamar tökmindegy lett neki, hogy a többiek (értsd: akikben az első egy-két alkalom után (!) nem látott fantáziát) mit ugrabugrálnak a hátsó sorban. Volt olyan is, akinek kerek perec megmondtam, hogy a gyerekeim nagy valószínűséggel nem a rockyval fogják keresni a kenyerüket, nem is ezért vagyunk itt, hanem a mozgás öröméért. Azt viszont igenis elvárom, hogy a pénzemért (mert ezek nem szívességből, társadalmi munkában mennek, ugye), akkor a gyerekem érezze, hogy legalább érdekli az oktatót, hogy mit csinál, hogy észrevegye, ha valamit szépen tud, és javítsa ki azt, amit nem.

    Érdekes egyébként, hogy a kisebbik lányom teljesen magától talált rá a társastáncra, amit imád. Ő maga keresett magának táncklubot, ami tetszett neki és ahová azóta is szívesen jár. Soha egy szóval nem mondtam neki, hogy ezt kellene csinálnia, azt viszont hallhatta tőlem, hogy fiatalabb koromban versenyszerűen táncoltam, és hogy nagyon jó társaság voltunk, edzéseken és versenyeken kívül is sok időt töltöttünk együtt. Ettől függetlenül nem szólnék azért sem, ha holnap bejelentené, hogy megunta az egészet (ez azért nem valószínű :)), és valami egészen mást szeretne csinálni.

    Nekünk egyébként óriási szerencsénk volt, mert megtaláltuk azt az úszóedző bácsit, aki előbb megtanította őket minden úszásnemre, aztán minden hétvégén egy órán át úsztak nála a lányaim. Nemhogy az első néhány alkalom után nem nézte, hogy milyen versenyen lehetne villogni velük, hanem még hat év múlva (addig jártunk hozzá) is úgy tervezte meg az edzést, hogy a gyerekek ne csak mozogjanak, hanem élvezzék is, amit csinálnak. Nem volt szintidő, nem volt stopper, volt viszont a végén játék, és arra is mindig ügyelt, hogy a gyerekek pontosan tisztában legyenek vele, milyen szabályokat kell betartani egy uszodában, hogy se nekik, se másnak ne legyen baja.

  • 2007.11.29 14:04:02Moira

    Én akkor borultam ki,a mikor ált isk-ban volt kötelező úszásoktatás. Ez jó is lett volna, ha nem egy barom tartja. Be kellett volna ugrani a mély vizbe(előtte azért gyakoroltunk a pancsolósban), én pedig mondtam neki, hogy nem, mert nem tudok föntmaradni a vizen félek, stb. Erre fogott, fölemelt és bevégott a vízbe. Ezek után nem tudtam bízni benne, meg hogy meg fog tanítani bármire is.

    A mai napig nem érzem magam a mély vízben, pedig szeretek(és sokat is jártunk) evezni, tengerben úszkálni.

    A lóról pedig fejre estem, mégsem félek tőle :-)

  • 2007.11.29 14:41:14manci

    Egyet nem értek: miért kell a kislányokra 6 kiló smink?! Annyira borzaszt! Nem arról van szó, hogy ha kedvük van ne rakjanak a szájukra egy kis szájfényt, na de 2 centis profi valolatot!



    Februárban voltunk egy rendezvényen, ahol az egyik produkció 10 év körüli RSG-s kislányok bemutatója volt: mélyen kivágott, popsiba csúszó dressz, épphogy domborodó cicikre szorosan rásimuló, mindent mutató anyag, hihetetlen erős smink. Esküszöm, mi felnőttek (különösen a férfiak) zavarban voltunk...



    Tényleg nem értem, mért van erre szükség :(

  • 2007.11.29 14:42:30begyszli

    Ez azért van Moira, mert a ló egy okos állat, vele ellentétben az egykori úszómestered csak állat.

  • 2007.11.29 14:45:19BelaVitez

    Néhány évvel ezelőtt kezdtem el táncolni, most 24 vagyok (fiú), úgyhogy elég későn találtam rá erre a dologra. Azóta életem legjobb döntésének bizonyult, hogy elmentem arra a bizonyos első órára. Pedig 120 kg voltam akkoriban! Ügyesen ment, a kilók fogytak/fogynak, az izületek fájni kezdtek, de nem érdekelt mert csodálatos dolog ez. No elfogult vagyok, csak azt akarom mondani, hogy a tánc nem kor, nem, testalkatfüggő. Egy szint után talán, de kitartással minden áthidalható. Én sokáig sajnáltam azóta, hogy kiskoromban nem írattak be tánciskolába. Egészen addig amíg egészen megdöbbentő jelenségre lettem figyelmes. Egymás után találkoztam olyan lányokkal, akik 18-20-22 éves korukra teljesen elidegenültek a táncoktól. Megútálták a sok különórát, és mindent ami a tánccal kapcsolatos..., főleg a néptánc vonalon gyakori ez a kiégés. Nem egy ilyen emberrel találkoztam sajnos. A tánc professzionálisan nem gyerekeknek való. Ha nem gyerekként kezdik, soha nem lesznek professzionálisak. Ez a 22-es csapdája.

  • 2007.11.29 14:50:34manci

    Ja, igen, a versenytáncban meg az zavar (a sminken kívül), hogy már a kislányokra is magassarkú cipőt adnak. Nem ártalmas ez?



    Azért zavar, hogy zavar, mert igazából meg nagyon is jó dolognak találom a táncot, csak ezek a dolgok elveszik a kedvemet attól, hogy a lányomnak majd ezt ajánlgassam.

  • 2007.11.29 14:54:25begyszli

    BelaVitez: éljenek a táncolni tudó fiatalemberek:)

    A férjem 7 évig néptáncolt a Szeged Néptáncegyüttesben. Kemény volt, de szerette, rengeteg helyre eljutott a csoporttal, ahová másként nem jutott volna el. Viszont mára már csak nagyon-nagyon nehezen lehet megfűzni, hogy táncoljon népzenére (leginkább akkor, ha az öccse is táncol, ketten aztán fergetegesek) és ő kifejezetten ellenezte, hogy a fiaink közül bármelyik néptáncot tanuljon. Jelenleg van a faluban egy senior csoport, ami epekedve várja az én drágámat, de nem hajlandó elmenni. Azt mondja, hogy Ő már csak velem szeret táncolni:) Azért ez jó, nem? Én soha nem tanultam táncot, így aztán pláne csak Vele szeretek ropni.:)

  • 2007.11.29 15:12:05lii

    na nálunk tutira nem fogja őket az a veszély fenyegetni, h. táncolniuk kelljen (ha nem akarnak). :)

  • 2007.11.29 15:16:47huhhh

    Manci, a kislányokra a versenytáncban sem adnak magassarkú cipőt - normális esetben. Ahol mi vesszük a tánccipőt ott minden egyes szín és fazon létezik magassarkú és alacsonyabb sarkú (1,5-2 cm-es) változatban (ennyi pedig azért kell ahhoz, hogy ne érezze a gyerek azt, mintha minden pillanatban hátra akarna esni). Szóval kislányoknak egyáltalán nem kötelező a magassarkú tánccipő, de biztos van olyan lökött szülő, aki ilyet vesz, lelke rajta.

  • 2007.11.29 15:17:40babesz

    Én szertornáztam. Sokáig. Én akartam elkezdeni, mert imádtam. Talán a legrosszabb helyzetben voltam: én voltam a legrosszabb a legjobbak között. Állandó "súlyproblémával" küszködtem kilenc évesen. Az edzőm rendszeresen közölte, hogy nem fogja a mázsáimat emelgetni. 40 dekával voltam több a többieknél!!!!! Azért tudom ilyen pontosan, mert minden edzés előtt és után volt mérlegelés, ami nekem állandó stressz volt. Többször akartam abbahagyni, mert már semmi örömöt nem leltem benne, de olyan erős volt otthon a kényszer, hogy mindig visszamentem. Aztán egyszer a sarkamra álltam és nem mentem többet. Elmentem atletizálni. Teljesen tehetségtelen voltam, sose törődött velem senki, és ez volt jó, mindenféle versenyecskén elindultam a futottak még - szó szerint - kategóriában, és jól éreztem magam. A mai napig imádok futni, viszont egy torna versenyt sem tudok végignézni.

  • 2007.11.29 17:10:43babesz

    huhhh: hol van ez az úszó edző? Én is hozzá szeretném vinni a lányom!!!

  • 2007.11.29 17:14:16babesz

    úszóedző

  • 2007.11.29 17:17:54huhhh

    Babesz, az én lányaim már kb. három éve nem járnak hozzá, nem tudom, dolgozik-e még, már akkor sem volt nagyon fiatal, amikor mi jártunk oda. Azt tudom, hogy általában ismeretségi alapon vállalt gyerekeket (legfeljebb 5-6-an voltak nála egyszerre, és csak 1-2 órát tartott szombaton és vasárnap korán reggel), mi a férjem egyik kolléganője révén kerültünk hozzá. Mindez egyébként a Hajós Alfrédban volt, a Margitszigeten.

  • 2007.11.29 17:56:59Starlark

    Kár hogy ez a mindent vagy semmit szemlélet még mindig él. Anno én a fuvolával voltam így, mivel nem voltam túl tehetséges az első tanárom lepasszolt, a második meg folyton azzal jött hogy XY mennyivel késöbb kezdte és már miket tud, folyton versenyre kellett mennem amit ki nem állhattam főleg hogy teljesen esélytelen voltam és ezt tudtam is. Szülői nyomásra 7.-es koromig csináltam azóta írtózom mindentől ami zeneiskolával kapcsolatos.

    Gyereknél csak két dolgot szeretnék, hogy megtanuljon úszni /nem, semmiképp sem versenyszerűen/ és legalább 1-2 évig cselgáncsozzon hogy esni is megtanuljon. Lehet ez önző dolog de így azt hiszem nyugottabb lennék, nagyobb biztonságban tudnám. Ezen felül olyan hobbit választhat amit csak akar, felőlem nyenyerélhet is, de oda az apja fogja vinni :)

  • 2007.11.29 20:21:21ruju

    A fiam nagyon-nagyon muzikális és imád táncolni is, meg focizni is. Sokszor viszem magammal a táncórámra (igaz csak azért, mert nem tudom másképp megoldani a felügyeletét). Olyankor este szinte lépésről lépésre leadja apjának, hogy mit látott. Azt azért még nem kérte, hogy ő is táncolhasson, inkább a focira vadul.



    Zene: velem a zenélést a szolfézzsal útáltatták meg. Emlékeztek? Ki volt az a barom, aki kitalálta, hogy zenélni csak akkor mehet a gyerek (alsóban!), ha hetente legalább 2x vmi őrűlttel szolfézst tanul?!

  • 2007.11.29 20:34:30Anura

    Mi is a szolfész, mikor kottákat nyomnak az emberbe? Jó, hogy megúsztam, mondjuk az átfogóbb zenei oktatást is.. csak úgy autodidakta módon tanultam meg pár hangszeren játszani.

  • 2007.11.29 20:34:31másutt

    Starlark es Babesz

    ami veletek tortent.. pont az riaszt el... hogy a gyereket egy ilyen elmeny eri majd.

    meg egy hangszernel elmegy, de tudjuk, mit tesz egy kislany onkepevel, ha egy seggfej barbar ugy banik vele, mint babesz torna edzoje. fuj. ismerek olyan lanyokat, akik ilyenen estek at... ritinos bulemiasok voltak a gimire.

  • 2007.11.29 22:43:11magyaranya

    És az a csúcsérzés, amikor az ember 14 év múlva ott ül az Operaházban a lány diplomakoncertjén és hallgatja, ahogy visszatapsolják és bravóznak.:))))

  • 2007.11.29 22:44:48magyaranya

    És bőg, mint a záporeső!

  • 2007.11.29 23:46:16Tünde

    Azt hiszem, sokan szeretnénk bőgni, mint a záporeső... :)

  • 2007.11.30 06:55:58Por Cica

    Magamtol nem talaltam volna le a sportegyesuletbe, ahhoz kellett a szuloi segitseg, es ahhoz is, hogy mikor mar nem volt kepunk ujra edzesre menni, a sok logas miatt.

    Viszont 14 alatt az edzo csak napi egy edzest engedett (vagy reggel suli elott, vagy utanan) de heti 6 szor talalkoztunk. A 7. Napon Vasarnap mas programokat szervezett. Vagy egy tomegfutast tudtunk le, vagy felbringaztunk a janoshegyre vagy usztunk a szecskaban. Evi minimum ket edzotabor. Altalaban suli elott jartam edzesre. 5 kor keltem, h4 8 kor mar a padban ultem, kb 3 even keresztul.

    Nagyon elveztem. Van egy ket korosztalyos orszagos aranyermem. Szep emlekek. Ha a fiam, lanyom ilyet vallana, kelnek vele 5 kor.



    a franya elit gimi miatt hagytam abba, ahol a suli, a sok ora miatt negyed!! Nyolckor kezdodott.

    Megsem lett belolem nagy tudos :-) se olimpikon.



    meg szoktam nezni a regi kepeket, neha osszefutok regi sporttarsakkal, s latom a szemukon, hogy eletuk legszebb evei koze tartoztak azok az evek.



  • 2007.11.30 08:45:41kuanyin

    Én gyerekként mindent kipróbáltam, ami érdekelt, hangszerek,nyelvek, sportok...nagyrészéből nem lett semmi persze, de ami megmaradt, az máig fontos, sőt azok az életem igazi irányadói. Kiskoromban is imádtam a színpadot, most is otthon vagyok rajta. Viszont sírni tudnék a bármire kényszerrel tanított, versenyre, fellépésre erőltetett gyerekektől...ez a legjobb mód, hogy egy életre megutálják az adott dolgot.

    Én hálát adok jóanyámnak, aki egyedül nevelt kettőnket a nővéremmel, és mégis volt energiája mindenféle különórákra vinni minket...mai napig nem tudom, hogy csinálta:)

  • 2007.11.30 08:47:22niobee

    gyerekem ugyan nincsen, csak saját élményekről tudok beszálmolni. kövér kisgyerek voltam (egy betegség miatt kezdődött, és lassan nőttem ki..20éves koromra), és minden vágyam volt, hogy én is sportoljak. erős versenyszellem van bennem, ha vmit csinálok, akkor abban a legjobb akarok lenni, versenyre járni, megmutatni mit tudok (most egytem mellett a TDK maradt versenynek:D), de szüleim nem ENGEDTEK sportolni,mert tanulni kell. vhogy elértem, hogy mindig mozoghassak vmit, de mindig az edzés volt a hibás, ha nem tanultam, és rosszabb jegyet hoztam. nyaranta az edzőtábor mindig a családi nyaralás idején volt, szóval oda sem mehettem. nekem ezek apró csalódások voltak, azüta is mániám a sport, és szeretek mozogni...remélem az én gyerekem is ilyen lesz, és én vinni is fogom mozogni, azt kiválaszthatja, hogy mit akar csinálni, de vmit választani kell.

  • 2007.11.30 10:42:45katampusz

    nem is olyan régen még az volt a szülői szemlélet (az én családomban bizonyosan) hogy fiatalon kell leterhelni a gyereket, mert akkor még bírják, szívnak mindent magukba mint a szivacs.



    ezért én zeneiskolás voltam, balett, társastánc és néptánc, mellette furulya és a kötelező szolfézs.

    az összes délután volt egy vagy két különórám, tehát a napköziben nem unatkoztam egy percet sem, nem volt gond, hova tegyenek délután. vinni nem kellett sehová, mert minden az általános iskolában volt egy helyen.



    szolfézs, a kötelező rossz, amit mi sem mindig kellemesnek éltünk meg. Kodály-módszerrel tanítottak, és a mai napig azokból a népdalokból merítek, ha énekelek a gyereknek. márpedig mindig énekelek neki. (altatáskor, figyelem elterelésként, vagy csak úgy)



    táncok: talán a balett a legkötöttebb, itt nagyon sokan lemorzsolódtak, mert éveken keresztül egy rúd mellett állni és lábat emelgetni tényleg nem nagy élmény. balettverseny nincs, mert hosszú évek gyakorlásával lehet elhagyni a rudat :) nálunk évi két bemutató volt a szülőknek, ez volt a vizsga is, erre készültünk egész évben.



    a néptáncot imádtuk, főleg, mikor hegedűre, vagy nyenyrére táncoltunk, felléptünk és teli torokból énekeltünk mellé. táncházakba is mehettünk később.



    társastánc: a történelmi táncok mint a menüett, és társai, nem voltak olyan izgalmasak, de a keringőt, palotást már élveztük, és a huszadik század kifejezetten izgalams volt a csacsával és rumbával.



    összegezve:

    abszolút nem volt akkoriban szabadidőm. a zenére otthon is kellett gyakorolni, a házit megírtam, amire tanulni kellett volna, az emlékezetből az órákról megmaradt. kicsit mindig irígykedtem a többiekre, akik órák után hazamentek és azt csináltak amit akartak. 12 évesen már reggel nyolctól este hatig suliban voltam.



    zenét és vmilyen sportot vagy mozgást mindenképp űzni fog a gyerekem. az, hogy mi tetszik neki, rá bízom, de valamit választania kell. mostanában kézműveskedésre is van mód, az ellen sincs kifogásom.

    annyi különórát, mint amennyi nekem volt, túlzásnak tartok, de a zenei nevelés és a mozgás létfontosságúak. (persze az iskola kéne, hogy erről szóljon, de az iskolai énekórák szégyenteljesek voltak. a tesi meg kevés.)

  • 2007.11.30 10:48:46katampusz

    még valami:

    igyekszem már most elültetni a palántámban az igényt, hogy szeressen zenélni, énekelni és mozogni.

    elkezdtem újra furulyázni, és tetszik neki, ős is elveszi és megfújja, valamint újabban minden furulyára kicsit is hasonlatos tárgynál kipróbálja, ad-e hangot. :DDD (lázmérő tokja, alufóliatekercs)



    tehát az otthoni nevelés is fontos, mert ha azt látja, hogy én egész nap tévézek, csipszet zabálok és soha egy mondókát vqagy éneket nem hall tőlem, ugyan miért várjam el tőle, hogy bringázzon, zenéljen satöbbi...

  • 2007.11.30 14:44:00eino.

    Még nem volt 5 éves a kicsim, amikor elvittem a Diótörőre az Operaházba. Előtte is néztünk balettot tévében, tetszett neki. Így hát beirattam balettórára. (Azelőtt ovitornára járt, nagyon élvezte) Csinálta, pedig elég kemény volt. Rögtön a kettes alapozó csoportba tették, mert hajlékony volt és fegyelmezetten csinálta a gyakorlatokat. A félévi vizsgán nem is volt gond, ott egy egyszerű óra volt a feladat. Februártól viszont már a májusi vizsgára készültek, ami egy elég bonyolult és hosszú koreográfiából állt ahhoz képest, hogy elsőre csinálták, és ovisok voltak. A kicsim pár hetet hiányzott, mert beteg volt, erre fellépés előtti héten közölte vele a nő (aki egyre kevésbé volt kedves a gyerekhez amiatt a hülye nehéz koreográfia miatt, amit ő talált ki), hogy inkább ne lépjen fel. Megjegyzem, nem tudta rosszabbul a dolgokat, mint az átlag, csak vissza kellett rázódnia. A gyerek zokogott. Nagy nehezen beleegyezett, hogy oké, menjen el a vizsgára. Odamentünk, erre közli, hogy a lányom inkább mégse öltözzön át. Képzelhetitek... Szerencsére a társa, aki a néptánc részt tanítja (első 2 évben ilyen is kell a baletthoz, én nem tudtam), nem hagyta annyiban. Szóval meglett az előadás, a kicsim össz. egy lépést tévesztett el, de nem zavart be semmibe. És persze, a többiek is tévesztettek egyszer-kétszer, az sem zavart senkit, hiszen édes kislányokról volt szó, akik először álltak nagyszínpadon.Mindenki elájult a saját gyerekétől, hogy milyen kecses és szép és ügyeske, aztán ennyi. Kell, hogy másról is szóljon 6 éves kor alatt?? Utána már nem hordtam, mondjuk ennek egy betegség is oka volt, de nem hordtam volna egyébként sem.



    Mostanában egy játékos, logikai gondolkodást fejlesztő szakkörre (ez az iskolában van), szolfézsra és zongorára jár. Figyelem, lehet a szolfézst szeretni! :)) Jó a tanítónénink. A zongorát is szereti, legtöbbször önként gyakorol itthon, persze nem mindig, de egy kis nógatástól még nem lett senki lelkibeteg. Ha mindig nyűg lenne neki, akkor persze elgondolkoznék, hogy kell-e ez vagy sem.

    A szakkör pedig a legnagyobb kedvence, sok-sok sikerélménnyel :) Nekem meg havi 2500 Ft kiadással... Mert nehogymár valami jó ingyen legyen :( De megéri.



    Úszni februártól fognak járni az osztállyal, egyelőre nem vittem, sajnos lekéstem a beiratást. Legalábbis a kedvező időben lévőt. De nem is bánom. Meg kellett szokni azt is, hogy rendszeresen csinál valamit az iskolán kívül, így talán könnyebben veszi, hogy nem egyszerre kellett elkezdenie mindent.

  • 2007.11.30 17:06:45Traktorka

    Hát igen, csak kiderül mindig, hogy a tanár a lényeg, nem a tevékenység (illetve az a sokkal fontosabb)...

    Én kajakoztam, és csak akkor voltam kedvenc, amikor jól mentem. Sajnos világlustája voltam, ott lógtam, ahol lehetett, plusz nem is voltam olyan kis "zsufi" amilyennek egy "rendes" kajakos lánynak lennie kellett volna, ezért csak néha voltak villanásaim, de sosem éreztem, hogy az edzőnk motívált volna. Volt minden korcsoportban 1 kedvenc, akik minden versenyen minimum másodikak lettek, na ők voltak az istenek, szép hajóval, szép lapáttal, a többi meg töltelék volt.

    De egyben minden edzőtársammal megegyezünk: csodálatos nyaraink voltak, és ezzel együtt csodálatos gyerekkorunk. Első szerelmek, átnevetett nyarak a vízen...:)Csoda volt!!!:)

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta