A Yale Egyetem kutatói a csecsemőknek bábjátékot adtak elő, melyben segítő és hátráltató események követték egymást, hogy megfigyeljék, meg tudja-e ítélni a kisbaba a szereplők jellemét. Az eredmények alapján a csecsemők kiválóan megítélik a szereplők jellemét, jóval azelőtt, hogy egyáltalán beszélni tudnának. Már a hat hónapos kisbaba is azt a szereplőt kedveli jobban, aki az egyszerű bábjáték során segít másokon, ahelyett hogy akadályozná őket. A kutatók szerint ez a felfedezés rámutat arra, hogy az ember jóval korábban értékelni tudja a szociális interakciók minőségét, mint korábban gondolták.
„Ez a legelső olyan kísérlet, mely ilyen fiatal csecsemőknél kimutatja, hogy a cselekvéseik alapján szimpatizálnak egy-egy emberrel”, nyilatkozta Karen Wynn, a kutatás vezetője.
Wynn és kollégái a Yale-n azt vizsgálták, hogy miként reagálnak a babák arra, ha egy nagy kidülledt szemű csillogó színes fa figura megpróbál felmászni egy hegyre. Szemben a szokásos bábjátékokkal, itt nem láthatta a gyermek, ahogy egy ember irányítja egy fabottal a „szereplők” mozgását a függöny mögül.
A gyerekek először is tökéletesen értették a figura szándékát. Miközben az apró lépésekkel egyre feljebb próbált jutni a hegyen, egy segítő kockát is bevontak a játékba, aki a lejtő alján állva időről időre feljebb tolta az úton a főszereplőt. Ezek után egy másik fakockát is elhelyeztek a hegy tetején, aki időnként lejött, és megakadályozta, hogy a főszereplő feljebb jusson. A kockák különböző alakúak és színűek voltak, hogy a csecsemők könnyen meg tudják őket különböztetni. De hogy ez ne befolyásolja az eredményt, jelenetről jelentre váltogatták a szereposztást. Az előadás után a kutatók kihozták egy tálcán a segítő és az akadályozó kockát és letették a gyerekek elé. Egy társuk, aki nem látta a jelenetet és nem ismerte a szereposztást, felvette, hogyan játszanak a gyerekek a kockákkal.
Wynn állítása szerint a gyerekek rögtön meg akarták ragadni a kockákat. „Nagyon jól együtt működnek, ha meg akarnak szerezni valamit.” Azt figyelte meg, hogy mind a tizenkét hathónapos a segítő kockát részesítette előnyben. A 16 tízhónapos közül 14 ugyancsak a segítő kockával akart játszani.
A kutatók szerint a gyerekek abból, hogy a középső kocka apró mozdulatokkal előre haladt, megértették, hogy meg akarja mászni a hegyet. Wynn hozzáteszi, hogy azt nem tudják pontosan, milyen információmorzsákból vonják le a babák ezt a következtetést.
A csapata végrehajtott egy ellenőrző kísérletet is, amelyben a főszereplőt – egy kicsi labdát – a segítő és az akadályozó kocka le-föl lökdösött a hegyről, de az nem mozgott tőlük függetlenül. Ebben az esetben a babák nem preferálták a segítő kockát, aki a hegynek felfelé lökte a kis labdát.
Wynn megjegyzi, hogy korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a babák vonzódnak a szép arcokhoz. Úgy gondolja, hogy a kutatás eredményei megmutatják, hogy a babák már egy évvel korábban is felismerik és preferálják a segítő viselkedésű személyeket, mint ahogy azt korábban gondolták. „Ők nem részrehajlóak és nem szégyellnek véleményt alkotni a társas viselkedésről”, mondta, és hozzáfűzte, hogy ez a tulajdonságunk nagyon korán megmutatkozik a fejlődés során, és nagyon sok hasznát látjuk a későbbi életünk során.
Maria Legerstee, a torontói York Egyetem fejlődéslélektan-kutatója szerint a tanulmány eredményei „nagyon érdekesek”, de nem bizonyítják, hogy a babák az emberek cselekedeteit is ugyanúgy kiértékelik-e, mint a fa figurákét. Megjegyzi, hogy a csecsemők másképpen lépnek kapcsolatba emberekkel, mint tárgyakkal vagy babákkal: „A kisbabák mindig hajlamosabbak egy mosolygó, hangokat adó embernek válaszolni, mint egy bábnak.” Legerstee azt reméli, hogy meg fogják ismételni a kísérletet más jelenetekkel is, melyekben emberek szerepelnek, nem pedig fakockák. Ha váltogatják, melyik ember melyik kocka szerepét játssza, akkor olyan befolyásoló tényezőket is vizsgálhatnak, mint a babák vonzódását a szép emberekhez.
Forrás: Roxanne Khamsi: Babies can spot the good, tha bad, and the ugly. New Scientist. Com, 2007. november 22.
