Tesókocsi: egymás alatt, mellett vagy mögött?

Elég régóta különböző fórumokon válaszolgatok az anyukák kérdéseire, hogy kis korkülönbséggel született gyerekeiknek milyen babakocsit vegyenek. Azt gondoltam, hogy most itt összegyűjtöm a tapasztalataimat nektek, hátha így könnyebben elérhető mindenki számára. Hogyan válasszunk babakocsit?

Nálunk 15 hónap van a két gyerek között. Mikor a kicsi megszületett, Édua még nem tudott járni csak kapaszkodva, ezért volt egyértelmű döntés a testvérkocsi. A választási szempontjaink: kényelmes legyen a gyerekeknek, legalább az egyik fele teljesen vízszintbe dönthető, könnyű (legalábbis a kategóriájában), könnyen összecsukható, nagy csomagtartója legyen és viszonylag "olcsó" ezeknek megfelelően első (és legtutibb járgányunk) egy Graco Stadium Duo lett.



Több mint két éven át mindennap nyúztuk - mivel mindenhova szinte gyalog járok Pesten a borzalmas aluljárók és tömegközlekedési eszközök miatt -, napi több kilométert tettem bele, de persze megjárt pár Mesterségek Ünnepét, ilyen-olyan fesztivált is, szorgalmasan nyelte az őrbottyáni port és az egyéb kirándulásokét. A havi két Tescós bevásárlást (négyes busszal) majdnem elfelejtettem, pedig szegénynek meg volt pakolva olyankor rendesen a maximum 5 kiló teherbírású csomagtartója is. A füléről meg nagy pelenkászsákok lógtak.

Mikor kiköltöztünk ide külföldre, nagy szívfájdalommal hagytam otthon, mert bár a paraméterei kétgyerekes mivoltához nagyon kedvezőek (13 kg) de a repülőtársaság nem vállalta ilyen nagy kocsi szállítását. Mondjuk utólag azt mondom szerencse, mert az egyszemélyes Pierre Cardinunkat tönkrevágták rendesen.

Muszáj volt ismét tesókocsit szerezni, aki ismer minket az tudja, hogy nem tudunk megállni. Reggel bemegyünk a városba és estig meg sem állunk, csak rójuk a köröket, ha meg nem a városban akkor a közeli erdőben rohangászunk – ja igen, bírja nagyon a terepviszonyokat is, csak néha az első bolygókerekek akadnak el - a gyerekek meg szeretnek délután szunyálni egyet benne.

Egy esernyőre csukható ikerkocsira esett a választásunk, amely sajnos elég rosszul vizsgázott. Elsősorban nem fértek el benne a gyerekek, állandóan átlógtak a másikhoz ami nagyon kényelmetlen volt - ezzel szemben a Gracoban Édua simán tud úgy aludni, hogy oldalára fordul és felhúzza a lábait -, folyton mozgott ide-oda a két felső összeköttetés nélküli karja és nehéz volt manőverezni vele. Ráadásul a szegény új kocsi egyik rúdja eltört egy hét használat után. Visszavittük a boltba, ahol simán visszafizették a pénzünket és visszavették a kocsit, mondván biztosan anyaghiba de ha már nem bízunk meg ebben a fajtában, azt is megértik.

Végül az e-bayen kalandos úton vettem egy vadiúj Graco Stadium Duot töredék árért. Én az egymás mögött lévő ülésű babakocsikat preferálom mert kényelmesebb a gyerekeknek, szélessége mint egy egyszemélyes babakocsié, a hossza meg azért jó (a első és hátsó kerekek közötti távolság), mert könnyedén fel tudom billenteni az alacsonypadlós BKV-buszokra akkor is, ha az nem áll meg közel a járdához. A súlya 13 kiló. A mienknél külön imádnivaló a nagy tálca a gyerekek előtt, kényelmesen meg lehet őket így etetni és játszani is tudnak rajta. Nálunk a régi lakásnál olyan lift volt amibe nem fért bele hosszában a kocsi, ilyenkor kivettem a gyerekeket (kicsit a kendőbe, pelenkás-hátizsák a hátamra, nagyot beállítottam a sarokba), fél kézzel összecsuktam a kocsit és így már mehettünk is fel.

Egyetlen hátránya, hogy az első ülést nem lehet teljesen vízszintbe hajtani, mint a hátsót (ami korkülönbséges testvérek esetében nem nagy gond, csak ikreknél lehet az, mikor még nagyon kicsik). Ezzel szemben a hagyományos ikerkocsiknak keskeny a fekvőfelületük már egy egyéves gyereknek is, szélességük miatt pedig nehéz velük kanyarodni, esetleg a járművek belsejébe benavigálni magunkat. Amelyiknél nincs fix összeköttetés a felső kar között (tehát esernyőre és nem lapracsukhatóak) azoknál külön hiba lehet az oldalirányú ide-oda mozgás, a karok különböző állásba deformálódhatnak és igen kényelmetlen lesz közlekedni velük.

A legújabb divat szerint az egyik gyerek a másik ALATT fekszik, de ezt semmiképpen nem ajánlanám a hezitáló anyukáknak, több okból. Mert bár a szülőknek könnyű tolni, de gondoljatok bele, szerencsétlen kicsi, aki alul fekszik (többnyire a csecsemőt dugják ide) mennyi port és egyéb káros anyagot (porladó madár- és kutyaürülék, kipufogógáz) lélegez be egy séta során. Számomra ez döbbenetes... Viccből egy bababoltban kipróbáltuk, mondanom sem kell, egyik gyerekem sem szeretett volna alul ülni.

Természetesen ezeken a típusokon belül van ezer meg ezer variáció, van százezer fölött olyan egymás mögött ülős aminek az ülései szembefordíthatók, van háromkerekű sportosabb változat, érdemes a bababoltokban mindegyiket kipróbálni akár gyerekkel is.

Utána még mindig ráér eldönteni az ember lánya, hogy használtan, olcsóbban veszi-e meg vagy a családtól ezt kéri az új családtag születése alkalmából. Végül: ha láttok egy csajt Budapest utcáin tesókocsit tolva, figyeljetek, mert ha járdaszélhez érek, fel kell pattannom a végére, ugyanis csak így tudom felemelni a hatvan kilómmal a gyerekekkel és cuccokkal együtt körülbelül ötvenkilós kocsi elejét. Lehet röhögni majd.

Hicudzsi

1. Phil and Ted Sport Doubles 396 Font kb. 146 000 Ft
2. Century Double Pushchair 80 Font kb. 29 600 Ft
3. Graco Stadium Duo 48 990 Ft

Oszd meg másokkal is!
Mustra