SZÜLŐSÉG

Sakáltanya a kiságyban, avagy miért üvölt már megint?

2007. november 12., hétfő 11:25

Csak sír, csak sír, csak sír... Kicseréltem a pelenkát, levettem egy réteg ruhát róla, betakartam, kitakartam, megszoptattam, megcumiztattam, kendőbe kötöttem, sós kútba tettem, onnan is kivettem. Akkor mi a jó isten lehet ezzel a nyavalyás gyerekkel, hogy még mindig bőg? Nyilván bennem a hiba, én vagyok az anyja, nekem kéne megértenem őt, szegényt egy ilyen rossz anyával verte meg a sors, aki még csak megnyugatni se tudja.

Valószínűleg nagyon kevés kisbaba édesanyja nem gondol sose hasonlóakat, miközben előveszi a gyereket a délutáni/esti/éjszakai/reggeli csillapíthatatlan, megfejthetetlen sírás. Rosszabb esetben ezeket a gondolatokat depresszió, düh, agresszió vagy tehetetlen magárahagyottság és elhanyagolás kíséri. Sheila Kitzinger világhírű nevelési tanácsadó könyve, a Miért sír a baba? a különösen sokat síró kisbabák kétségbeesett szüleinek szól.

A többesszám nem véletlen: a könyv egyik nagy előnye, hogy külön fejezetben taglalja, az apa szerepét a krízishelyzetekben, hogyan tud a fizikailag és idegileg kimerült nőnek segíteni. Ugyanakkor időnként kicsit bosszantóan szapulja a férfiakat a könyv – én elhiszem, hogy sok a rossz tapasztalat, hogy a legtöbb pasi menekül a bőgő csecsemő elöl, vagy rögtön lepasszolja a feladatot az asszonynak, és elvárja, hogy kinyalják a seggét, de nem kicsit szexista ez az elképzelés? De bizony az, hogy rögtön válaszoljak is magamnak, de még épp elviselhető mennyiségben bukkannak fel efféle kitételek.

Visszakanyarodva a síráshoz, számomra egyértelmű újdonságot, illetve inkább egyfajta önigazolást jelentett, hogy a sokat síró gyerekek sírása általában nem magyarázható semmilyen okkal – a kólika avagy hasfájósság is igazából kitaláció, melyet nem igazolnak az orvosi kutatások. Egyes esetekben egyes akciók – együttalvás, több szopi, külön alvás, több nyugalom, családi élethelyzet megváltozása – hozhatnak eredményt, de semmilyen általános megoldás nincs a problémára, azon kívül persze, hogy lesz még jobb is! Egyetlen tényezővel sikerült szignifikáns korrelációt kimutatni, ez pedig a terhesség alatti súlyos pszichoszociális krízis és az azt kísérő stressz – ebben az esetben gyakoribb volt a koraszülés és a sírósság. Vigyázat, nem mezei parázásról, aggódós alkatról van szó, hanem olyan elementáris stressz tényezőkről, mint szülő, házastárs, lakás, munkahely elvesztése.

A sírósság persze szubjektív: itt azonban csak a naponta több mint két órát síró csecsemőkről van szó, de sokszor szó esik a naponta hat órát sírókról is. Ez számomra, be kell valljam, elképzelhetetlen mennyiség, és elképzelhetetlen mélységét jelentené a kétségbeesésnek. Mint a könyvből kiderül, a sírós baba anyja el is jut a pokol legmélyebb bugyraiba. A helyzetet pedig csak súlyosbítják a kéretlen és az inkompetencia érzését növelő jó tanácsok, amiknek ( no meg hogy hogyan védekezzünk ellenük) szintén egy egész fejezetet szentel a szerző.

Nem mellékes az sem, hogy a kisgyerek és az anyja nem arra van kitalálva, hogy bezárva éldegéljék csendesen az életüket, és sasolják a forgó macikat. Az ember ugyanis a kezdet kezdetétől szociális lény, igényli a társaságot és a beszélgetést. A sok nőtaggal rendelkező nagycsaládban a gyereket nem egy teljesen tapasztalatlan, a munka és a buli világából száműzött csaj tutujgatja, hanem kézről kézre jár, fáradhatatlanul istápolja mindenki, mindig van vele valaki, mindig lát, hall valami érdekeset, mindig kéznél van egy felnőtt igénykielégítő. A nővérek megszoptatják egymás gyerekeit, a nagyobb gyerekek lelkesen hurcolják magukkal játékaikba a kicsiket. Nem csoda, ha a nők nem őrülnek bele a magányba, a leterheltségbe, és az üres lakás csendjében visszhangzó gyereksírásba.

Épp ezért érdekes az utolsó fejezet, melyben más kultúrák szokásait mutatja be röviden a szerző, a szoptatástól a hordozáson keresztül a gyerekek különböző járókáiig. Nagyon egyet értek a megállapításával, hogy ugyan a nagycsaládban a tradíciók megkötik a női szereplehetőségeket, de ne áltassuk magunkat, a nyugati társadalomban is láthatatlan, de annál erősebb elvárások parancsolnak nekünk, hogy hogyan legyünk, lehetünk anyák.

A könyv erénye a sokoldalúsága: elmeséli, hogy mi áll a sírás hátterében, de nem marad meg az elmélet szintjén. Számos egyszerű, megvalósítható taktikát is leír, amit bevethetünk a sírós időszakban. Nem receptek ezek, amelyekkel jól megneveljük a gyereket, hanem az önkontroll és a gondolkodás kis lépései, melyek másoknak is segítettek, és amelyekből kiválaszthatjuk azt, ami nekünk a legjobban megfelel. Számtalanszor hangsúlyozza, hogy a feszültség természetes, megerősít abban, hogy a helyzetünk borzalmas lehet, nem bagatellizál el semmit, de igyekszik megmutatni, hogy miként tudjuk levezetni a feszültséget és átengedni magunkat szívvel-lélekkel az új helyzetnek. A módszerek egy része nyilván ismerős lesz, de ritkán olvashatunk ilyen jól összeállított, teljes gyűjteményt, no meg valószínűleg egy-két újdonsággal is találkozhatunk. Maga a hangnem is megnyugtató: emberszámba veszi a babát és a mamát is, határozottan elfogadó az elesettekkel, de elutasít mindent, ami kibúvót, erőszakot, elfojtást eredményez.

Fantasztikus a képanyag is: megható és látványos képek, elbűvölő bebugyolált fejecskék, szívszakasztóan apró koraszülöttek, extrém hordozókból kikukkantó távol-keleti arcok. Meg persze nagyra tátott, üvöltő szájak.

Nagyszerű önreflexiónak, információforrásnak, megnyugtatásnak és tanácsgyűjteménynek. Ha mégsem működik, akkor pedig gazdagabbak lettünk egy nagyon szép kiállítású képeskönyvvel. Azoknak, akik a direkt módszerek helyett a viselkedések hátterére és egy olvasmányos baba-mama lélektani kötetre vágynak.

Sheila Kitzinger: Miért sír a baba? Hajja, Debrecen, 2007. 3399 Ft.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.11.12 11:46:37kullikki

    hm...kell ez a könyv.az én babám (6 hónapos)sírását(ciki,nem ciki) nem ismerném föl azt hiszem,mert még nem hallottam,azt hittük sokáig,valami baja van,de még nem hallottuk sírni,max. nyöszörög. Még senki nem nyugtatott meg teljesen,h ez normális-e. viszont pont a jógyerekség miatt már előre rettegünk,h a második gyerkőc tuti egy üvöltőgép lesz,lelkileg erre készülünk:)sajna én is egyedül vagyok egy félig kihalt faluban (nemrég költöztünk ide),és élő emberként csak a párom látom..szóval sehol család,nővérek,elég ingerszegény a szitu..

  • 2007.11.12 12:36:06siciliai apuci

    Én tudom miért sír a fiam:_)(4 hónapos) A hétvégén meccset néztünk és anya eléállt..erre elkezdett sírni...mondom anyának..húzzál már onnan-DDD NEM LÁTOD HOGY SÍR A GYEREK.Odébbállt és mi boldogan néztük tovább a focit...Egyszerüen imádja.Nem szereti ha megzavarják. Amúgy meg vigyorog egész nap.:)))

    most ez jutott eszembe,amúgy nem szokott sírni..

  • 2007.11.12 12:43:42ruju

    Hát a cikkben odáig jutottam, hogy a kólika kitaláció, és csak a stressz hozható vele összefüggésbe. Hadd tiltakozzam. Engem se stressz nem ért a terhesség alatt, se nem éltünk rohanós életet, minden nyikkanásra cipeltem/szoptattam, mégis 3 hónapra horrorrá vált az életünk. Aztán egyik napról a másikra elmúlt (4 hó), és azóta minden rendben...

  • 2007.11.12 12:54:05mókusfácán

    CSatlakozom rujuhoz!

    Nálunk is tömény bőgés volt az első 3 hónap! én elvittem dokihoz,mert nem aludt napközben és csak sírt,sírt,sírt! Változtattunk az evési renden, és bejött a napközbeni alvás! Aztán 3 hósan abbahagyta a sírást. Csak úgy!

    De sokmindent kipróbál az emberlánya, mire csend lesz!:))

  • 2007.11.12 13:01:29mamafáni

    Hú, pedig a környezetemben csak "jó" babák voltak, én pedig szégyelltem magam, hogy az én fiam egész nap ordít-3 hónapon keresztül. Folyton azt gondoltam, milyen szar anya vagyok, nem tudom megnyugtatni. Dokihoz mi is vittük. 6 hetes volt, amikor írt el neki egy kis nyugtatót! Gondolhatjátok, hogy kiakadtam. persze nem adtuk be neki, vártuk a csodát. Aztán minden rendben lett. De tényleg kemény volt. Felváltva bőgtünk.

  • 2007.11.12 13:03:11verkaverka

    ruju nem azt mondta hogy csak annak sir a gyereke akit nagy stressz ert, csak hogy ilyen osszefuggest sikerult kimutatni. es a kolikarol is csak azt mondja hogy nem a hasfajas miatt sirnak hanem ki-tudja-mitol, nem a siras meg a borzalom legenda, azt pont elismeri.

  • 2007.11.12 13:04:46verkaverka

    Kb pont azt mondja a konyv is amit ti ha jol latom, hogy lehet barmivel probalkozni, kis eredmenyeket elerni de leginkabb ki kell birni es nem magunkat hibaztatni, ez egyszeruen van, majd elmulik, csak addig nagyon nehez

  • 2007.11.12 13:11:57ruju

    verkaverka: ezért viszontfölösleges könyvet írni. Akinek ordít a gyereke, úgysincs ideje elolvasni. Utólag meg kit érdekel? Utólag én is tudom, hogy csak túl kell élni. És arra is csak utólag jössz rá, hogy nem vagy szar anya. Legalábbis ez még nem azért van. Egyébként én néha már ott tartottam, hogy "nem érdekel, h. az enyém, mindjárt kidobom az ablakon...". Nem kívánom senkinek, h. megtudja, az milyen érzés. Főleg, miután észhez térsz, és helyre próbálod tenni a gondolataidat...

  • 2007.11.12 13:14:54ruju

    Ja, és amikor nálunk beütött ez az egész - mert 1 hónapos koráig mintagyerek volt: evett-aludt -, onnantól kezdve egy szemhunyásnyit nem aludt napközben, és ha nem szoptattam vagy nem hurcibáltam a hordozókendőben (ami 5+ kg-tól már elég húzós napi program tud lenni), akkor sírt. Ezt azért elég nehéz elképzelni egy újszülöttről/csecsemőről, ha vki nem éli át.

  • 2007.11.12 13:50:55hanna

    Szia ruju!

    Pont azért érdemes mondjuk két órát rászénni err a könyvre, mondjuk miközben hordozókendőben felalá sétálsz, mert benne van az is, hofgy na akkor mots kidobom az ablakon, és hogy hogyan védekezzünk a saját természetes agressziónk ellen. Nem hiszem, hogy fölsöleges könyv lenne. Egyébként tarts ki, az ember izomzata együtt erősödik a gyerek súlyával, én a ruhástul tíz kilós csemeteémet is magamra kötöm házi munka közben, ha csak mamamamam és felnyújtott kezecskék az egész nap - egyszerűbb és mindenkinek jobb, mint hallgatni, ahogy nyafog meg nyöszörög. Neki is volt olyan korszaka, amikor nonstop szopott, úgy négy-öt hónapig tartott ez az időszak. Prőbálta egyszer két napig minden fél óráűs szopoi között egy óra szünetet hagyni,d e rájöttem, hogy faszság:) Szóval épp arról szól a könyv, hogy igen, miylen nehéz, és megoldani is nehéz, de egy-két dolgot lehet csinálni (ahogy te is írod), és egy csomó trükköt, ami meg a saját lelki egészséget megóvásában segít (no meg megelőzi az esetleges csecsemőbántalmazást)

    verkaverka kösz a magyarázatot, pontosan úgy van, ahogy te írod.

    H

  • 2007.11.12 14:00:55Mamszi

    A kisgyerek akkor is sírhat szerintem, hogyha érzi, hogy körülötte hideg, rideg, ideges a hangulat, látja az arcokon ezt.

    Nálunk főleg a hasfájósság volt az oka, de alkalmaztuk a "tigris a fán" fogást és azzal sokat segítettünk.

    Ezen kívül elég sokáig csak hason feküdve szeretett lenni a babakocsiban, akkor elhallgatott, különben sírt, hogyha úgy akartam tolni.

    Szerintem fontos még a sok környezeti inger, nem jó, hogyha sok fény, vibrálás és hangos zene vagy tévé, rádió van körülötte.

    Ezekre is elég hamar rá lehet azért jönni.

  • 2007.11.12 14:05:18Mamszi

    Amúgy ajánlom a Viburcol kúpot, igaz, főleg fogzás idejére ajánlják, de hat hónapos kor alatt más szerintünk már nem kitalálható egyéb fájdalmat is csökkent, szerintem napi egy darabot meg lehet próbálni felhelyezni.

    Nálunk a fogzásnál segített, már bánom, hogy még azelőtt, hogy erre elkezdtünk alkalmazni, és alkalmazzuk mai napig, mikor megint fogzik, újra és újra, nem ismertük ezt a kúpot.

    Amúgy meg vannak temperamentusabb és nyugodtabb, izgága és szemlélődő tipusú babák, előbbiek mindig sokat fognak sírni, csak mert így van kedvük, utóbbiak meg csak néznek és mosolyognak, mint a tejbetök.

    Ez ellen nem lehet semmit tenni, szerintem ahol az egyik szülő, ha nem mindkettő, tüzesebb, verbálisan erősebb egyéniség, ott biztos, hogy hogy a gyereknél is ezt lehet majd megfigyelni.

    Csöndes, békés, nyugodt szülőknél általában a gyerek is az, ezt a temperamentumot örökölte és kész.

    Úgyhogy valahogy magunk kell elviselnünk azt, aminek mi vagyunk az okozói, genetikailag. :o)

  • 2007.11.12 14:27:03kriszi

    "Tüzesebb, verbálisan erősebb egyéniség", hát ez jó :) Nálunk, azt hiszem, én leszek az...

    Bezony, és nálunk egy idő után elég jól le lehetett szűrni, miért sír a kölök.



    A nagyobb:

    1. álmos vagyok, de nem tudok aludni, segítsetek...

    2. ne hagyjatok egyedüüüüül, beszélgetni akaroooook...

    Kislány, ma is nyüzsgős, keveset alvó, hihetetlenül jókedélyű és szociábilis gyerek.



    A kisebb:

    1. álmos vagyok, fáradt vagyok, nem tudok aludni, segítsen már valaki...

    2. miééért nem vagyok a pocakbaaaaan???

    3. neeeeeem akarok több tejeeeet, csakaciciiiiit...

    4. nemakarokcumitmiezmindjárthányok...(na jó, ezzel csak egyszer próbálkoztunk)

    Kisfiú, ma is nagyon anyás, bújós, és könnyen felkavarodik a gyomra.



    De amíg erre rájöttem ;)

  • 2007.11.12 14:34:15ruju

    hanna: verkaverka magyarázata volt annyira leegyszerűsített, h. gondoltam, ezt azért egy ilyen helyzetben mindenki magától is kitalálja. Amúgy nekem abban az időszakban ha volt egyáltalán két órám, akkor k-ra nem a könyvolvasáson járt a fejem, hanem próbáltam összeszedni a szaladó háztartást vagy aludni egy keveset. És egyébként ha én a relax-technikákat akkor olvastam volna, biztos, hogy magamban el is küldöm melegebb égtájakra az írót.



    És temperamentum/sírás-rívás ide vagy oda, a gyerekem 4 hónapos korától baromi jó alvó volt (nappal is), és azóta is szinte csak kisebb-nagyobb koppanásos balesetek alkalmával sír.

  • 2007.11.12 14:37:00verkaverka

    Hat nem tudom, ahogy en elnezem a kornyezetemet, nagyon is szuksege lenne pont a megnyugtatasra egy csomo anyanak, hogy ez szar de normalis, semmit nem csinal(t) rosszul, es majd elmulik. Meg otletekre amikkel lehet probalkozni meg akkor is ha vegul nem segit.

    Viszont kupot nem adnek naponta semmikepp. Ezek azert eleg huzos dolgok. Idonkent ha mar nagyon dramai a helyzet ertem, de akkor is azert egyeztetnek orvossal.

  • 2007.11.12 14:39:51verkaverka

    Az viszont teljesen jogos kerdes hogy mikor van ket oraja az ember lanyanak ilyet elolvasni. Bar szoptatas kozben mondjuk sokan olvasnak, az talan megoldas.

  • 2007.11.12 14:47:53ruju

    A mi helyzetünk egyébként eléggé speciális volt: 1. szoptatás közben még állandóan arra is figyelni kellett, hogy büfiztessem, mert sokat bukott, ami - állítólag - legtöbbször együtt is jár a "hasfájóssággal". 2. Nem volt igazán segítségünk pont ebben a húzós időszakban, gyakorlatilag egyedül voltunk. Ez sem elhanyagolható probléma. Már nem is emlékszem egyébként, h. mit csináltam szoptatás közben. Sztem a védőnőmmel beszéltem telefonon, hogy mi a f. van, és meddig tart még???!!!??? :-D

  • 2007.11.12 14:53:43Moira

    Nekem hatalmas szerencsém van, mert a kisasszony csak vigyorog, mint a tejbetök. Alvás előtt van csak kis nyöszörgés, de amióta tudja szopni az ujjacskáit és nem a cicin lóg, a nyöszörgés is csökkent.

    Sírás már csak akkor van, ha piros a popsi.

    Meg akkor, ha rossz a kedvem, vagy feszült vagyok, azt megérzi. Aminek nem örülök túlzottan, mert ha épp a tököm tele, és még szegénykém is nyűgösködik akkor könnyen eltörik nálam is a mécses.

  • 2007.11.12 15:19:40Mamszi

    Félreértés ne essék, ez a kúp, amiről írtam, homeopátiás, nem ártalmas, nem lehet rászokni.

  • 2007.11.12 16:36:40zeszter

    A "tigris a fán" nagyon hasznos, nekünk is bevált. A hasfájósság szerencsére hamar elmúlt, mikor nagyjából rájöttem, miket nem szabad ennem.

  • 2007.11.12 16:54:22Vvuk

    Nálunk a többször éjszakai felsírás van napirenden, így fél évesen. Párom kérdezte mitől lehet, szerintem a foga miatt. A másodikat most várjuk hogy áttörjön végre. Szerintetek is a foga lehet az?

    A másik ötletem, hogy kevés az esti szopi és megéhezik. Ezt azért nem tartom valószínűnek mert most is, mint eddig két cicinyi tejet vacsorál, sőt kap fürdés elött egy kis egyéb kóstolót mióta rosszul alszik.

  • 2007.11.12 17:33:51manci

    verkaverka: én szoptatás közben olvastam: mivel a nap nagy részét átszoptattam, így elég sok könyvet sikerült elolvasnom. Pedig nem volt egyszerű a lapozást kivitelezni, meg azt se, hogy ne hajtogatódjanak el a lapok, de kellő ügyességgel és kitartással mindent meg lehet oldani! :))

  • 2007.11.12 17:50:46napos oldal

    tigris a fán nekünk is bevált! épp egy sírás közben olvastam a neten, rögtön kipróbáltam, és rögtön abbamaradt a sírás.



    hasonlóan súlyos élmény volt, amikor kendőbe téve azonnal elhallgatott és fél perc múlva aludt.



    Vvuk, szerintem a foga. dentinox nem használ?

    adjál neki lefekvés előtt annyi kaját, amennyit csak megeszik. talán.

  • 2007.11.12 18:38:19memo

    Az én fiam délután 2-től este 7-ig üvöltött menetrendszerűen. Teljesen mindegy volt, hogy mit csináltam, nem hagyta abba. Az orvos szerint hasfájós baba volt. Én akkor azt mondtam, hogy nekem többet SOHA nem kell még egy gyerek, mert én ezt nem bírom ki mégegyszer. De azóta eltelt három év, és most szeretnénk kistestvért :)))

    Remélem Ő majd nyugisabb baba lesz :)

  • 2007.11.12 19:28:40Paramami

    Én is olvastam a könyvet, szerintem is nagyon igényes a kivitelezése, jó volt nézegetni a képeket. Ami nekem a fentieken kívül tetszett benne, az első rész, amikor leírta, hogy milyen elvetemült gyereknevelési elveket találtak ki a 20. században; pl. volt olyan ausztrál gyermeknevelési könyv, ami azt állította, hogy a gyereknek három éves koráig az evésen kívül csendben KELL feküdnie az ágyában egész nap, különben nem jól neveled. Ezeket persze azért mondta el, hogy rámutasson arra, hogy az ösztöneinkre kell hallgatni, és az nem baj, mivel a sarkos okos könyvek néha baromi nagy hülyeségeket tudnak mondani.

  • 2007.11.12 19:59:14Meni

    Érdekes lehet ez a könyv, de szerintem senki, akinek siros a gyereke, ne várjon csodát semmilyen ilyesmitől. Azt egyszerűen nem lehet elképzelni, hogy milyen mély tud lenni a kétségbeesés, a "szar anya" érzés, és a fel-feltörő agresszió-depresszió érzés, ha a gyerek az élete első 6-8 hetében üvölt és üvölt. Nálunk volt rá magyarázat (korababa és valószinűleg fejletlen volt a pocija a tej-tápszer keverékhez, amit kapott), de akkor is baromi szar volt. Jártunk fűhöz-fához, egyszerűen nem hittük el, hogy lesz még éjszaka, amikor nem hajnali háromkor alszik bele az üvöltésbe. Aztán egyszercsak elmúlt az egész, és átaludta majdnem az egész éjszakát. Most, hogy jön pár hét múlva a második, csak reménykedem benne, hogy jobb lesz...de lélekben készülök az ismétlődésre, legfeljebb pozitivan csalódom majd :)

  • 2007.11.12 20:03:36pufifánk

    Sziasztok,

    én még új vagyok itt, mármint ami az irást illeti, de lelkes olvasó voltam már a terhesség alatt is. Jó sok hasznos infót lehet mazsolázni a tapasztaltaktól.:)

    Szerencsére a miénk nem egy sirós baba, de ha belehúz akkor elmegy a biborliláig is... olyankor a régi néptáncos dallam meg lépések beválnak. Vagy a még intenzivebb ugrálás.:)

    Ez a tigris a fán micsoda? Még sosem hallottam. Kipróbálnám azt is, bár most már úgy érzem, hogy a három hónaphoz közeledve kifelé haladunk belőle.

  • 2007.11.12 20:45:53Nilüfer

    pufifánk, ez azt jelenti. hogy gyerek a karodon gyakorlatilag hasal.Sajnos nem tudom jobban elmagyarázni, de ha rákeresel a googlen, kihozza:)

  • 2007.11.12 21:15:11animani

    Amióta porontyozok, ennek a posztnak örülök a legjobban, én ui. máig nem tettem túl magam a kezdeti sokkon = láncsírás.

    Én is éreztem szégyent (síró baba = rossza anya?), mélységes csalódást, hiszen soha nem hittem volna, h. ilyen is lehet egy csecsemő; sírtam, levegőbe bokszoltam, egyszer egy egészen picit meg is ráztam, egyfolytában azon agyaltam, mit rontok el, mit csinálok rosszul. Ő meg csak sírt, sírt és sírt. Átsírta a két szopi közti, meg a napközbeni alvásidőt, aztán a sok sírástól nem tudott elaludni, attól még jobban kiakadhatott - ördögi kör -, lehet, h. a hasa is fájt. Ezreket költöttünk hasfájás elleni mindenféle löttyökre. Nemigen használt, de nem mertem abbahagyni, hátha még rosszabb lesz.

    Próbálkoztam, próbálkoztam, ami csak eszembe jutott, h. a helyzet javuljon és aludjon is szegényke. Még szerencse, h. éjjel azért aludt, csak szopizni ébredt.

    Egy idő után már feladtam, h. megtalálom a szívszaggató, dobhártyarengető, lelkileg taccsra tevő sírás okait és ellenszerét, és a párommal a TÚLÉLÉSre rendelkeztünk be, nagyon bíztunk a bizonyos 3 hónapban. Tényleg lehet benne valami, mert utána sorsunk jobbra fordult. :-)

    Addig azonban szorongató érzés volt, h. még azt sem tudom, miért sír a gyerekem... Na, akkor jó lett volna ez az infó, h. néha nem lehet tudni, miért sírnak a csecsemők. Sztem pl. a védőnő feladata lett volna. Folyton jeleztem neki, h. rengeteget sír a kislányunk, de semmi megnyugtató választ nem adott. Csak ennyit kellett volna mondania, h. olykor nem tudni és a szorongásom enyhült volna. Így viszont a sírás állandó parám lett. Az anyósom meg megbeszélte a család egyes nőtagjaival, még véletlenül se velem - netán felajánlva a segítségét -, h. biztos azért sír a Francsi, mert ideges vagyok, meg depressziós. A párom pszichológus, ő azért jelezte felé, h. nem így van, de a tüske bennem maradt. Azóta nem tudom szeretni, mert a rosszindulata nagyon rosszkor talált. Hát igen, neki két angyal gyereke volt, el sem tudja képzelni, h. másmilyen is lehet egy baba. Megszületett a második unokája, mondanom sem kell, h. az a picó eszik, alszik és még éjjel is csak 4 óránként kell kelni hozzá. Gondolom, a lánya a jó anya, én meg a szar.

    Annyira szar azért nem lehetek, mert a most 15 hós tüneményünkre rendre rácsodálkoznak, h. milyen kiegyensúlyozott, nyugodt stb... stb... kislány. Rem., ilyen is marad.

    Szóval még most is negatív gondolatok társulnak az első hónapjainkhoz. Hol vannak ilyenkor a szakemberek, akiknek észre kéne venniük a helyzetet és segíteni? Hosszú hónapokig messze levetettem az újabb gyerek gondolatát, de már változik a dolog. :-)

    Olvasni tényleg nemigen tud a folyton sírós gyerekes anya, mert a rövid csöndeket legtöbbször másra kell fordítani, h. legalább "öregjéből-nagyjából" meglegyenek a dolgok.

    Kevesen tudják, h. a nagyonsírós babák szülei min mennek keresztül és nem is kívánom senkinek. Már csak abban bízom, h. az önvád is szűnik majd az idővel, ez a poszt mindenesetre hozzásegített. Tényleg nem értem, h. ezen mért nem bírom túltenni magam. Talán mert annyira jól akartam csinnálni és egy általam nem befolyásolható jelenséggel vívtam ádáz, egyenlőtlen harcot.

  • 2007.11.12 21:18:16animani

    levetettem = elvetettem

  • 2007.11.12 21:39:42pufifánk

    Köszi, Nilüfer.:) Most már világos, kerestem ám a google-n de semmi értelmeset nem dobott ki. Én még a térdemre fektetőset ismertem, az is elég jó.

    Animani, abszolút megértelek... Érdekes amúgy, hogy mindig az merül fel, hogy anyuka milyen szar és nem az hogy esetleg a gyerek habitusa olyan amilyen, vagy vannak rajtunk kivülálló okok, ugyebár.

    Mint például az ha nem tudok szoptatni, mert egyszerűen nem volt tejem és már a kezdektől pótolni kellett. És átélni az olyan megjegyzéseket, hogy a tápszerrel mennyit ártok... de ez off, csak most eszembe jutott, hogy mennyire rosszul esett. Pláne, hogy az égvilágon mindent megtettem hogy ne igy legyen. De szerencsére szépen cseperedik kisfiam és a nehezén már túl vagyunk.:)

  • 2007.11.12 22:20:40hanna

    Animani, annyira sajnállak, tényleg. És az a legrosszabb, hogy csak a szerencsén múlik, hogy jó védőnőt fogsz ki, aki segít (mert mondjuk ő viszont ismeri a szakirodalmat, pl a fenti író könyveit), vagy jó mamát, aki megnyugtat, hogy bizony vannak ilyen gyerekek, és áskálás helyett átvesz a gondból. Én egyetlen szakirodalmat olvastam szülés előtt, az Éjszakai gondoskodást, és szerintem jó volt, mert abban is szó van a sokat síró babákról, és többször leírják, hogy ha felvetted, szopiztattad, vele vagy, dédelgeted, és sír, akkor nem tudod megszüntetni az okát, de a gyerek érzi, hogy ott van anya, és nincs magárahagyva, és ezért nem sérül a kis lelke. Nekem pl nagyon sokan nem értették, hogy miért hordom kendőben mindig Leát, ha vihetném kocsiban is. Azért, mert engem megnyugtat, hogy ha sír, akkor rajtam van, a közelemben, hogy tudom, hogy én megtettem mindent. Hogyha a kocsiban sír, és ki kell kapdosnom, meg visszatennem, akkor csak ideges leszek, pedig lehet, hogy ő ugyanannyira sírna. Szerintem ez az érzés a fontos, az én megtettem, ő nem tehet róla. Ennek ellenére nagyon nagyon nagyon nehéz. Nekem főleg az agressziót kezelni volt az, de inkább később, amikor olyan akaratkitöréses sírások lettek. A kicsibaba korában rossz álmokban éltem ki a dolgot, folyton azt álmodtam, hogy meghal vagy pl álmomban egyszer beraktam a hűtőbe és összement egész picire. Az rémes volt.

    Nálunk meg Lea nem tudott szopni, meg annyira ömlött a tejem, hogy folyton félrenyelt meg hányt, én meg nem mertem az elejét lefejni, ahogy tanácsolták, mert attól féltem, hogy akkor éhes marad, mert cumisüvegből meg nem tudott inni. Utólag tudom, hogy baromság volt, mert bőven elég lett volna, de hát akkor stresszesen nem a legokosabban döntöttem.

  • 2007.11.12 22:22:34hanna

    Szerintem egyébként ha most már van időd, olvasd el ezt a könyvet, mert az sokat fog segíteni az önvádban, mert nagyon sok személyes történet van benne.

  • 2007.11.13 06:14:14Gesztenye

    Nem akarok senkit elkeseríteni, de nekünk 8 hónapig mintagyerekünk volt, két hónapja meg éjszakánként háromszor is fent vagyunk...

  • 2007.11.13 11:53:55Vvuk

    Ahh. Az éjjel éjféltől kettőig folyamatos műsor volt. Nem konkrét üvöltés, hanem nyösz, sírás, mocorgás felváltva.Párom már azzal fenyegette hogy kiteszi a járókába a nappaliba, nem aludni ott is tud. A vége az lett, hogy párom vonult el máshová aludni, én meg magam mellé vettem a lányt. Ott is kellett neki idő mire elaludt.

    Dentinoxunk még nincs, holnap megyünk tanácsadásra, egy napot tán kibirunk még, orvosi vélemény nélkül nem vennék semmit.

  • 2007.11.13 14:19:20evaandrea

    Nem tudom, hogy írja -e a könyv, hogy az első 3 hónapban természetszerűleg sokat sír némelyik baba, mert egyszerűen nehezebben megy neki az átálllás. Pocaklakóból ágyban fekvő babává. Előtte a testi kontatus kérdése fel sem merült, a születés után meg ki kell sírnia...Ha belegondolunk, ez természetes, de az is, ha az anya hullafáradt, és nem bírja egész nap ölben cipelni a babát. Nálunk az vált be, hogy a hasunkra fektettük a babát, ő is hasalt, hallotta a szívhangunkat, és ez megnyugtatta. Az első gyerekem menetrendszerűen minden délután 5-kor rákezdte, bárhol is voltunk, bármit csináltunk...

    3 hónap után abbamaradt, mint a hasfájás is...

    Hasfájásra én nem mertem semmilyen gyógyszert adni.

    Az ánizs és az édesköménytea viszont bevált, bár nehéz volt, mert teázni nem akartak a gyerekeim...A gyakori büfiztetés szoptatás közben, az első pár perc után mindenképp, szintén kedvező a hasfájás kezelésénél. Mert a sok levegő, amit lenyel, az oka a hasfájásnak.

  • 2007.11.13 23:17:20mosómaci

    Kicsit OFF leszek, ne haragudjatok, de talán még ide illik a kérdésem leginkább.

    Tanács kéne, ugyanis. A helyzet a következő: második babámat várom és volt velem egy kis gond, szigorú fevésre ítéltek. Ezt úgy tudtuk megoldani, hogy a nagyobbal a szüleimhez költöztünk hetekre. Ott meg a nagyobbal egy ágyon aludtunk.

    Mostanra a helyzet rendeződött, hazaköltöztünk, viszont a fiamat újra vissza kell szoktatni a külön alvásra. :-( Elalszik a kiságyában minden gond nélkül, de pár óra múlva felébred és sírni kezd. Eddig ilyenkor közénk vettük, de most már unom. Tegnap este elhatároztam, hogy ennek vége. Eredmény? Kb 2 óra zokogás, sikítozás. :-(( Viszont a saját ágyában aludt utána reggelig. Csak ezt én nem bírom sokáig. :( Végig ott voltam vele, de elég pocsék érzés volt. Ma éjjel még csak-csak kibírom, de jól jönne valami tanács.

    Nappal minden gond nélkül alszik a kiságyában, úgyhogy szerintem azzal nincs baj. Ja, és 14 hónapos a "nagyfiú"

    Köszi, ha megpróbáltok segíteni.

  • 2007.11.14 07:16:48zolnaid

    Olyat nem tudnál, ha felébred és sír, odamenni mellé valami szivacsra, aztán ha visszaalszik, akkor te is visszamész? (Mi amúgy, hasonló helyzetben azt csináltuk, hogy magunk közé vettük, és ha elaludt, visszavittük a helyére, ez is járható út lehet.)

  • 2007.11.14 08:07:00manci

    mosómaci: mi is rendszeresítettünk egy matracot a gyerek ágya mellé, és odafeküdtünk, ha éjjel felébredt (aztán rendre bealudtunk mellette). Mostanában egyre ritkábban van erre szükség! :)))



    Amúgy megbeszélted vele, hogy mi miért történik, és hogy ezután hogy lesz? Szerintem már elég jól megértik ilyenkor, és sokszor ez is elég a pozitív változásokhoz :)

  • 2007.11.14 10:54:35napos oldal

    írom a regényt, a büdös kölke meg kinyomja a gépet.

    újra, az eleje csak röviden, drámai hatások nélkül.

    nyáron nekünk is volt egy ilyen horror éjszakánk (ezt az előbb hátborzongató részletességgel írtam le), mindent próbáltunk (ezt is), a végén kábé egy órát hallgattam a visítást mellette matracon.

    köv. éjjel kimaradt a "mindent próbáltunk", és csak pár percig visított.



    időről időre vannak ilyen dolgok, mostanában a fogzás miatt, ill. annak szerintem most vége, csak megszokásból ébred éjjel, akkor bemegyek "jaj, szegény béka/kutyuska rosszat álmodtál? semmi baj, nem kell sírni" és megsimogatom a békát/kutyát, a gyerek alszik tovább. (a béka is.) az egész kábé 20 mp.



    két alkalommal az is megtörtént, hogy felöltöztettem éjjel, behoztam a nappaliba a játékokhoz, két óra múlva lefektettem. amikor már minden mindegy... :) legközelebb hintázni viszem szerintem. kiskorában betegesen féltem a "rászokás"-ról, ma már nem. majd leszoktatom, az se rosszabb, mint az ilyen élmények. és még mindig megvan az esély, hogy _nem_ szokik rá, az aktuális problémát meg megoldottam.



    mosómaci, átérzem... írd meg, mi lett.



    meg a másik, amit animani írt, hát szívszorító. anyukámék voltak ebben a helyzetben, három hónapos koromig. egy ismerős apukának meg szívpanaszai lettek, gondolom, átmenetileg csak.



    örülhet nagyon, akinek nem sírós a gyereke! mi is megúsztuk.



    (tigris a fán = kólikás tartás)

  • 2007.11.14 11:06:07KuncillaBrazovics

    Húú... azt hiszem szükségem van erre a könyvre. Az én kislányom már 7 hónapos, de még mindíg nagyon sokat sír. Mindent próbáltunk már... de semmi. :(

    Olyan vagyok, mint egy zombi.

    Hátha ez segít... legalább kitartani, ha mást nem.

  • 2007.11.14 12:43:27esem37

    Na lányok, régen jártam erre! Annyi régi emlék tolult fel bennem míg olvastalak titeket!

    Nekünk talán ezért sincs harmadik baba, mert annyira belém égett, hogy ezt még egyszer nem bírnám ki. Nekem sajna besikerült két sírós, 15 hó különbséggel. (a másodi év vége felé - egyik kétéves, a másik 6hónapos - annyit kértem a szülinapra, hogy hadd aludjak végig egy éjszakát :(. Mindegy hogyan, csak szervezzék le.)

    Minden fenti szindróma, amit leírtatok, jelentkezett, és kapcsolatunk egyetlen válsága is erre az időszakra tehető. Az én édes párom, aki tényleg mindent elvisel, egyszer besokallt egy fogjövős, éjjelisnappalisüvöltős héten. Szóval elég hektikus idők voltak. Néha úgy éreztem, ezt nem lehet kibírni. Aztán egyszercsak vége lett. Nem tudom hogyan, talán mindenki megérezte, hogy ez nem mehet tovább. Onnantól idill... :)

  • 2007.11.14 14:30:33mosómaci

    zolnaid, manci: ott voltam mellette végig, egy párnán ücsörögve, majd ott is aludtam vele egy szobában. A végén már annyira dühös volt rám, hogy a kezemet is ellökte magától. És meg is beszéltem vele, hogy mi a helyzet. :-)

    napos oldal: nem akarom elkiabálni, talán csak véletlen volt, de tegnap éjjel nem volt semmi sírás. :-) Kétszer felébredt ugyan, de gyorsan vissza is aludt. Az a módszere, hogy megfogja a mutatóujjam és az orrát birizgálja vele. :-))) Na de meglátjuk, ma éjszaka mi lesz.

  • 2007.11.14 14:57:06manci

    Nagyritkán még mostanában is előfordul, hogy a lányom sem bír visszaludni, sír, nyöszörög -vagy fájdalmai vannak vagy rosszat álmodott, gondolom én- ilyenkor magunk közé vesszük, simogatjuk, mesélünk, dúdolgatunk, ettől előbb-utóbb megnyugszik.

    Amikor nekiáll mindkettőnknek sonkát vágni (a "Sonkát vág a hentesbácsi..." kezdetű mondóka az egyik kedvence: felvágja a sonkát, aztán nekünk meg is kell enni), akkor már tudjuk, hogy minden rendben van! :))

  • 2007.11.14 22:05:01napos oldal

    mosómaci, ez jó hír :)



    "A végén már annyira dühös volt rám, hogy a kezemet is ellökte magától."

    ismerős!

  • 2007.11.14 23:56:13cozumel

    Nekem az volt a szerencsem, hogy eleg sok konyvet olvastam ujszulott temakorben, kulonben belezakkantam volna.

    Raadasul duplan:-) mert nem am olyan ikreim voltak, hogy az egyik siros, a masik meg nyugis angyalka, nem, nekem ket minisakall jutott.



    Reggel 5tol este 9ig nagyjabol megallas nelkul ment a musor. Csend csak akkor volt, amikor kajabevitel tortent, de harom bufi utan indult ujra az ordibaszas.



    Semmi fiziologiai/psziches problemajuk nem volt. Ok egyszeruen abba a tipusba tartoztak, akik nehezen fogadtak el azt a bizonyos atmenetet. Magyarul, utaltak a vilagot idekinn:-)

    A negyedik honap korul kezdett el felpuhulni a helyzet, amikor mar tudtak fogni. Ez volt az elso nagy attores, ekkor mar csendes szakaszaik is voltak, szepen elmolyoltak a targyakkal. Majd minden egyes fejlodesi merfoldkovel jobb kedelyuekke valtak. A kuszas beindulasaval pedig, a 6. honapban, megtanultak nappal is aludni.



    Mert azt elotte soha, egy percet sem...

  • 2007.11.15 08:09:44manci

    cozumel: minden elismerésem! Nekem csak egy jutott, aki néha azért el-elbóbiskolt nappal is (mondjuk igen rövid időre, és csak nagyon aktív közreműködésemmel), de így is folyamatosan kóvályogtam a fáradtságtól. El nem tudom képzelni, te hogy bírtad!

  • 2007.11.15 10:00:40katibogár

    Sziasztok!

    Nagyon jó, hogy létezik ez a lehetőség - az azonos gondokkal küzdő anyukák egyfajta tapasztalatcseréje, tanácsadása.

    Bár szvsz ahogy "kottából" nem lehet a szerelmet megtanulni, úgy a gyereknevelés közben adódó gondokat-feladatokat-megoldásokat sem lehet belegyömöszölni egyetlen okos könyvbe, egyetlen tanácsadásba sem. A jelenség - ez esetben a csillapithatatlan és értelmezhetetlen sirás - ugyan azonos, de mind az "elkövető", a bébi, mind a szenvedő alany - az anyuka - más-más egyéniség, különböző reakciókkal és tűrésküszöbbel. Természetesen az anyukák kétségbeesésükben minden lehetésges és lehetetlen módszert kipróbának, de az utólagos következtetés ugyanaz: a sirós baba az sirós baba, a kemény, undok, idegen világba való belepottyanás kellemetlen, +a hasfájás is gyötri - persze hogy ordit!

    Az első 6 hét szinte kötelező módon ennek jegyében telik el. A 3-, vagy ennél is több hónapra kiterjedő bőgő-korszakot szerintem a bébi "honvágy-intenzitása" határozza meg, attól függően, hogy mennyire vágyik vissza a puha, meleg, biztonságos pocakba, és mennyi zavaró körülmény van jelen - amit esetleg kizárólag ő érzékel zavarónak. Ki kell birni: neki is a csalódást, a hiányérzetet, aminek csak orditással tud hangot adni, és ki kell birnia a szűk környezetnek is a tehetetlenség érzését.

    Én annak idején - kinomban - a "ráolvasás" módszerét alkalmaztam: amikor láttam, hogy nyugtalan, hogy kezdődik a műsor, a mutatóujjammal elkezdtem nagyon puhán, éppen csak érintve birizgálni a homlokát-halántékát-arcocskáját, és közben mormoltam a saját szerzeményű varázsverset, miszerint "alszik kicsi lányom, gyönyörű virágom; gyönyörű gyöngyöm, szép Gyopárom, kis tündérem, pici lányom alszik, alszik szépen; békésen álmodik tündérmeséket." Állitom: amikor nem volt nagy a baj (fogzás, bujkáló betegség, oltás utáni pocsék közérzet) működött a dolog - olyannyira, hogy még kisiskolás korában is - ha napközben valami felzaklatta, nem egyszer kérte az esti duruzsolós-puszis szertartás után, hogy "anyuci, segits elaludni" - és a csudamondóka végére többnyire már aludt. Nekünk ez jött be.

    Bocs a terjedelemért - tudjátok: ritkán, de akkor nagyon... :))

  • 2007.11.15 22:25:42Vowel

    hú Katibogár, ez tetszett...

    az abaj,h ilyenkor az ember nem is igazán goldolkozik, de ez a "hovágy"-dolog engem nagyon megfogott.

    Mind3 gyerkőcöm többemberes baba volt/van, de a középső volt a legkomolyabb, 7 hós koráig egyfolytában sirt, és sirt...

    és ő pl. úgy jött világra, h burkot repesztettek, és onnan 15 percen belül kint is volt. Én is gyorsnak tartottam a dolgot, hát még Ő...

    és az én addig gyönyörűen együttműködő pocakbabám (napra, majdnem órára pontosan akkor jött, amikorra "megbeszéltük", azaz megmondtam neki ;)) már a szülőszobán sem hagyta abba a sirást, sőt mikor mentem hozzá, és kérdeztem hol van, csak mondták,h a nagyszájű baba anyukája?

    volt olyan, h az udvaron, mikor a naggyal lementünk , és ő csak siiiiiiiiiirt, lejött a tizedikről egy néni,h akkor ő most megvigasztalja ezt a kisbabát...:S Na, akkor igazán szarul éreztem magam.



    Változást nálunk az hozott, amikor elkezdett mászni.

    Egyébként a mai napig ő a legeslegérzékenyebb gyerekem az összes közül...



    és én is de örültem volna, ha tudom, h van úgy, h csak sir, és semmi egyéb...mindig azt hitttem, h a sirás vmi NAGY baj miatt van, és totál kikészültem attól, h nem tudok segiteni neki...

  • 2007.11.15 22:26:43Vowel

    na, látszik,h sötétben gépelek...:D bocsi

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta