Zanza!

Pár éve Hollandiába jöttünk tanulni a férjemmel. Akkor még el sem tudtam képzelni, hogy külföldön szülessen gyermekünk. A párommal arról beszélgettünk, hogy ha mégis így alakulna, akkor legalább keressünk olyan kórházat, ahol van magyar szülészorvos, vagy ha nem is szülész, hát akármilyen orvos, hogy tudjon segíteni, hogy értsem, mi folyik körülöttem, tolmácsolja a szülészt, hogy tudjam, mit kell csinálnom. Akkor még azt gondoltam, úgy a legtermészetesebb, hogy az ember bemegy a kórházba és az orvos irányításával szül. Azóta sokat változott a látásmódom.



Itt Hollandiában a korombeli (25 éves) nők körülbelül fele otthon szül. Ezt nagyban támogatja a rendszer, pl. a biztosító kiküld a lakásra egy szülész-csomagot (erről később még lesz szó). Persze, kórházban is lehet szülni, sőt, akiknél eleve kockázat van, azoknak muszáj ott szülni, tehát számukra nincs választási lehetőség. Akinél várhatóan nem lesz komplikáció, az viszont választhat, hogy a szülés időtartamára, tehát amikor már megfelelően gyakori fájásai vannak, bemegy, szül, majd - ha nincs semmi gond - 2 óra múlva hazamegy, vagy mindezt otthon viszi végbe. Aki mégis - minden "ok" nélkül - kórházban akar szülni, annak pedig fizetni kell a kórházi szobáért. Ha otthon kezdődik a szülés, viszont menet közben komplikáció lép fel, akkor rögtön mehet a kórházba, ahová vagy a szülésznő viszi be, vagy mentő.



A kisvárosban, ahol lakunk, 2 kórház is van, kürülbelül 5 perc, míg kijön, és újabb 5, míg bevisz a mentő. Ezalatt elő lehet készíteni a műtőt a segítségre, és persze az ügyeletes szülészorvosnak is szólnak, aki ha nincs épp a kórházban, maximum 15 perc alatt be tud érni. Az is előfordulhat, hogy a kórházi szülés során lép fel komplikáció, és nincs ott orvos, csak a szülész.

A kórházat előre meg lehet nézni, mennyire felszerelt: külön szobák, monitorok, bentlakási lehetőség, párodnak is külön kanapé, a szobában WC, tusoló, hűtő, kicsi konyha, és az egész szülőágy kellemes kórházi ággyá alakítható, ha túl van az ember a nehezén, és persze a baba végig melletted. Mindezt minden hónapban egy napon vezetett túrán szemügyre lehet venni, és ekkor még mesélnek arról is, hogy milyen eszközökkel találkozhat az ember, ha kórházban szül:fogó, oxitocin, császár, stb.

Aki otthonszülést tervez, még ha később meg is gondolja magát, annak a szülés-csomagot már a 7. hónapban megküldik, benne vatták, nedvszívó ágytakarók, gézlapok, köldökszorító, alkohol (kézmosáshoz), egészségügyi betétek, gumibugyi. És egy kiskönyv, amelyben minden hasznosat leírnak a fájásokról, vajúdásról, lehetőségekről, szülésről, pozíciókról, mikor mi segíthet, stb. Nem hosszú, mégis minden benne van. (Nem lenne rossz dolog ezt lefordítani és minden leendő anyukának a kezébe adni!) Van itt még egy furcsa szokás: hogy ne fájjon a szülészek háta segédkezéskor, az ágyat magasító vaslábakra kell rakni otthon. Ezeket a magasítókat a helyi védőnő-központból lehet kölcsönözni, ingyen. Ami még "kötelező": ágytál, vödrök, szemeteszsák.

Szóval ami itt a legfontosabb: a választás! Hogy még az utolsó percben is dönthetsz úgy, hogy inkább bemégy a kórházba. És akkor megy veled a saját szülészed. És minden úgy zajlik, mintha otthon lennél. Hiszen a szülésznél amúgy is ott vannak a kellő eszközök a táskában, kisműtétet otthon is el tudna végezni, ha arra kerülne sor.

Hurrá, gyermekünk lesz!

Kezdtünk megbarátkozni az itteni rendszerrel, de még nem tudtunk mindent. Például amikor egy otthoni terhességi teszttel kiderítettük, hogy hurrá, szerencsések vagyunk, elmentünk a háziorvoshoz, aki gyakorlatilag kinevetett, mit keresünk ott. Azt mondta, ezzel a "problémával" még senki nem fordult hozzá. Meg is adta a telefonszámát a városban dolgozó egyik szülészcsoportnak, mert itt ilyenek vannak, 4-5 fős szülészcsapat, többnyire nőkből áll, de akad férfi is köztük. Rögtön felhívtam őket, mire ők úgy a 10. terhességi hét környékére adtak is egy időpontot. Kérdeztem én, hogy addig mit csináljak? Erre azt a választ kaptam, hogy csak gömbölyödjek nyugodtan.



Elmentünk hát a 10. héten - a férjemmel együtt, természetesen. Ekkor készült az első ultrahang, amiből megállapították, hogy tényleg van odabent valaki, egyvalaki, és a korának megfelelően néz ki. Ezután következett a választható (így itt fizetős) vizsgálat, a Down-szűrés. Persze, nem pontos, meg százalékok így-úgy, de hát miért ne legyünk mindenre felkészülve. Egy második ultrahang plusz vérvizsgálat. Eredmény: 12,5 hetes, gyönyörű, szopja az ujját és eleven! Ja, és a megnyugtató százalékok. Ezután nagyjából olyan gyakorisággal kellett megjelennünk a vizsgálatokon, mint Mo-n. Megvolt a 20. hetes ultrahang is, alapos, ott is minden rendben. Ezt a két ultrahangot egy külön laborban végezték, tehát nem a szülészek. Ők egy utolsót úgy a 34. hét felé csináltak még, hogy megnézzék a méhlepény elhelyezkedését. Ezen kívül még összesen két vérvétel volt.

A rendszeres vizsgálatokon pedig volt: vérnyomásmérés, méhtapintás kívülről!, szívhang, meg a vége felé minden alkalommal vizeletvizsgálat, de a súlyomat például csak egyetlen egyszer kérdezték meg! Általában az volt a téma, hogy hogy érzem magam, és általában minden "problémám" teljesen normális dolognak számított. Megnyugtató tanácsokat kaptam, hasonlókat, mint amiket olvastam, mikor a megfelelő heteknek utánanéztem (neten, könyvekben).

A vizsgálatok során mindegyik szülésszel legalább egyszer találkoztunk. Ez azért fontos, mert felváltva ügyelnek, és így biztosan ismerni fogjuk, aki éppen kijön hozzánk. A mi esetünkben például az a szülésznő jött, akivel épp csak az előző héten találkoztunk. Tartottak egy tájékoztató estet a szülésről - mikor kit hívj, illetve ne hívj; igen, erre külön felhívták a figyelmet, hogy csak akkor telefonáljunk, ha már legalább 1 órája mennek a 4-5 perces fájások! Meg persze ha elfolyt a magzatvíz, és azt is figyeljük, milyen; vagy ha bármi rendellenes, de amúgy NE.

A terhességem során odafigyeltem arra, mit eszem, így nem szedtem fel sok pluszt, bicikliztem - mert itt úgy szokás, még az utolsó vizsgálatra is azzal mentem (öt nappal szülés előtt), meg úsztam, mert szeretek, és a vízben olyan jó könnyűnek lenni. Meg terhestornáztam is, majdnem minden nap. (Gátizomtorna - javaslom!, de persze nem kötelező )

Mi már egy hónappal korábban az ágyak alá raktuk a magasítót, és ez nekem is nagyon kényelmes volt. Kicsit féltettük a lakást, mert szőnyegpadlónk van, meg friss fehér tapétánk, úgyhogy vettünk letakaró fóliát is, amit szintén az ágyak köré terítettünk. Azért ágyak, mert a hálóban és a nappaliban is készültünk, ki tudja, hol lesz épp kényelmesebb. Különben is, én a bemutatón látott és kipróbált kis szülőszéken akartam szülni, mert olyan kényelmesnek tűnt. Azt mondták a szülészek, azt mindig magukkal viszik, hátha szükség van rá.

A NAP

Elérkezett a nap, illetve az este, párom kenyeret gyúrt épp, én meg kókuszgolyót, legyen mivel kínálni a szülészt. Azt mesélték ugyanis, hogy mikor először felhívjuk őket, kijönnek, megnéznek, kávéznak egyet és aztán lehet, hogy elmennek, mert még úgyis vajúdsz pár órát, minek zavarjanak ott. Éjféltájt már elég biztossá vált, hogy az a körülbelül 20 percenként ismétlődő furi fájás már AZ, mert egyre gyakoribb. 7 perces. 1 órán át. (asztalon a kókuszgolyó, kávé, tea) Aztán sűrűbb, 5 perces. 1 órán át, de az óra vége felé inkább 4 perc, hát felhívtuk a szülészt. Hallottuk a telefonban, ahogy keresgélte a térképen, hova is kell jönnie.

3/4 óra múlva érkezett, akkor már elég intenzívek voltak a fájások. Bejött, rajta farmer (semmi köpeny). Beszélgetett velünk, elmondta, hogy meg fog vizsgálni belülről, én közben el-elvonódtam fájogatni. Aztán megvizsgált (azért ehhez húzott gumikesztyűt, amúgy ez volt az első belső vizsgálat a terhességem során), 4 ujjnyi, szívhang OK, majd úgy döntött, marad inkább, mert gyorsan haladtam, leült és dokumentálgatott a félhomályban. A férjem megkérdezte, gyújtson-e neki villanyt, mert csak egy gyertya és egy állólámpa égett, de ő nem kért, nem akart zavarni. Én meg fájogattam tovább. Állva, táncolva, ahogy jól esett. Amikor a vizsgálathoz le kellett feküdni, és akkor volt épp egy fájás, na az nem volt jó. El sem bírtam akkor képzelni, hogy lehet vajúdó nőket fekvő pozícióba "kényszeríteni". De hát ez is egyéni dolog, mint az, hogy ki meddig.

Én szerencsére nem sokáig. Miután 1 órát töltöttem 2 perces fájásokkal, megkérdezte (javasolta), nem akarok-e burokrepesztést. Elmondta, hogy onnantól majd erősebbek lesznek a fájások. Én persze nem akartam, hadd legyen minden természetes. De újabb fél óra után végül úgy döntöttem, legyen. Tehát megint választhattam!



Körülbelül ekkor érkezhetett meg a nurse (védőnő), aki a szülészt segíti a szülés közben, majd ő marad ott az újdonsült családdal egy rövid időre. Férjem megkérte, hogy ha épp ráér, csináljon majd egy-két fotót. Valószínűleg a védőnő már elég gyakorlott lehetett, nem maradt le semmilyen fontos momentumról. (Fantasztikusak a képek, nem bántam meg. És észre se vettem, mikor készítette.)

Szóval megvolt a burokrepesztés, és valóban, térdre rogytam a fáradtságtól és az erősebb fájdalomtól. No meg nem is ártott a pozíció, mert még csak 8 ujjnyi voltam, de már nyomnom kellett. A szülésznő mondta, kicsit még próbáljak várni, de amikor újra kellett, átültünk a szülőszékre. Épp ott volt. Végre fújtam egyet, ahogy a párom karjába hanyatlottam. (Szegény szülésznő azt hitte, nem vagyok magamnál, pedig ennél éberebb még sose voltam.) Hajnali 4 óra volt.

Vasárnap. Aztán egész gyorsan, szinte hihetetlenül gyorsan (4:18) megérkezett a fiunk. Amint kipottyant a szülésznő kezébe, ő azonnal az ölembe adta, megöleltem. Aztán a férjem is. Innentől végig a karunkban tartottuk, vagy a hasunkon volt. Átfeküdtünk együtt az ágyra, elég hamar megszületett a méhlepény. Megvizsgálta (ép volt), és kérdezte, mit akarunk vele csinálni. Azt mondta, vannak népek, akik például megeszik. Megint csak van választás.

Gátmetszés nem volt, nem szokás, három öltést kaptam, mert a bőr kicsit megrepedt (gátizomtorna!). Borotválás nem volt, nem szokás. Beöntés nem volt, az sem szokás, amúgy még éjfélkor el tudtam menni vécére. És vér sem volt, illetve nem sok; mire összevarrtak, a védőnő már mindent eltakarított, olyan volt a szoba, mint szülés előtt. Kisfiam azon mázasan felöltöztetve (férjem segített benne a védőnőnek - vagy fordítva?), mellre téve körülbelül másfél órával a születés után.

Igazából csak ekkor döbbentem rá, hogy végül is otthon maradtunk. Mert minden ment magától. Egyszer se volt az az érzésünk, hogy no most mégis irány a kórház. Tehát "tervezett otthonszülés" volt ez, de nem "mindenáron otthonszülés". Valójában kétféle szülésre készültünk, és a végig fennálló választási lehetőség mellett alakult így. (Azért azt megmondom őszintén, ha mégis bármi gond lett volna otthon, magamat okoltam volna érte. De mindvégig annyira biztonságban éreztem magam - magunk.)

Persze volt gyertya, mert nagy gyertyások vagyunk, és volt zene, halk, mert úgy esett jól, és végig ott volt a férjem, mert mindketten így akartuk. És nagyon szerencsések vagyunk, tudom, hogy az egész terhesség és születés így zajlott, ahogy. Ezt hívják igazi komplikációmentes szülésnek.

Utógondozás

Hollandiában az a szokás, hogy a szülés után 8 napon át kötelezően kijár egy védőnő, minimum 3 óra per nap, de 5 a javasolt, lehet két részletben is, és segít mindenben. Lázat mér, megvizsgál engem (méhösszehúzódás), babát (színe, állapota), segít a szoptatásban (váltogatott pozíciók), fürdetni "tanít" (a 3. napon férjem és kisfiam együtt zuhanyozott!), kimos, takarít, főz, ha kell, vigyáz a nagyobb gyerekekre.

Az ötödik napon már kimehettünk sétálni együtt, hármasban, mert mindannyian jó állapotban voltunk. Ezen a napon eljött az egyik szülésznő, és kiszedte a varratokat, megmérték a fiunkat. Ezek után már csak akkor mérték, amikor a gyerekorvoshoz kellett mennünk, úgy havonta. Itt úgy hívják, hogy "tanácsadó hivatal", együtt a védőnők és a gyerekorvos, felváltva adják az oltásokat, vizsgálnak, lehet kérdezni, ha van mit.

Hat héttel a szülés után pedig vissza kellett menni kontrollra a szülészhez, akinél (vagy inkább akivel) szültünk. Megkérdezte, hogy vagyunk, látta, hogy fiunk makkegészséges, odaadta a jegyzetet, amit a szülés alatt készített, együtt átbeszéltük, hogy mi hogy volt. Ennyi.

Tanulság, avagy mitől volt jó nekem így, ahogy volt

Kontroll. Egész terhességem alatt úgy éreztem, hogy igazából rajtam múlik minden, nem másokon. Az én döntéseim irányítanak. Ezért mindennek utánanéztünk: kórházak, otthonszülés, vízbenszülés, mit kell tenni, ha nem érkezik időben a szülész. A szülés során is végig kontrollálhattam a helyzetet, a szülésznő tényleg "csak" segített.

Megfelelő eszközök. Otthon: szülés-csomag, ágymagasító, kisműtéti eszközök a szülésznél, szülőszék, szakképzett segítség. Kórházban: egyágyas szülőszobák, mama-baba-papa bentlakásos elhelyezés.

Nyugalom. A terhesgondozás során egyszer sem hoztak kényelmetlen helyzetbe, a férjem minden egyes alkalommal jelen lehetett, mindig minden vizsgálatról kaptam részletes tájékoztatást. Szüléskor sem volt semmi kapkodás, a szülésznő alkalmazkodott a körülményekhez, amiket mi teremtettünk. Így teljes mértékben figyelhettem magamra és a születendő kisbabámra. Minden olyan természetes lehetett. Nem nomád, nem felelőtlen, "csak" természetes.

Ágnes

Blogmustra