Ecstasy a gyerekjátékban

Ausztráliában betiltottak egy gyerekjátékot, miután kiderült róla, hogy egyes részei a gyomorba kerülve partydrogként ismert GHB-vá alakulnak, írja az Index. Három gyereket korábban eszméletlen állapotban szállítottak kórházba, miután lenyelték a 2007-ben az év játékának kikiáltott Bindeez gyöngyeit. A termék Magyarországon is kapható.

A játék gyártója, a Moose Enterprise önként vállalta, hogy azonnal visszavonja termékét a boltok polcairól, és arra szólította fel a szülőket, hogy vigyék el gyermekük közeléből a játékot.

Az egyik hazai forgalmazó munkatársa a Porontynak elmondta, hogy ők még nem kaptak hivatalos értesítést a betiltásról, ami szerinte azt jelenti, hogy az itthon kapható Bindeez játékok nem veszélyesek.


A Bindeez több száz kis gyöngyből áll, amelyeket egymáshoz rakva lehet különböző mintákat és képeket előállítani. Az egymáshoz illesztett gyöngyökre csak vizet kell spriccelni, amitől azok tíz perc után egymáshoz ragadnak, megtartva a kialakított mintát. A kórházba került gyerekek ezeket a gyöngyöket nyelték le. Azóta már mindegyiküknek sikerült felépülniük.
Oszd meg másokkal is!
Mustra