Fehérlisztet esznek a Schobert-gyerekek

Ülök egy teremben és tíz centiméterről nézem, ahogy a Schobert- gyerekek tömik magukat, konkrétan degeszre, fehér lisztes pogácsával és mignonnal. Hallgatom, ahogy Szandi reménytelen küzdelmet folytat gyerekeivel, akik hárman vannak, így ez folyamatos elfoglaltsága. Nézem, ahogy Nóci egy órán belül háromszor hagyja el a fiát, de tulajdonképpen ez fel sem tűnik neki. A BabaMama Expó sajtótájékoztatója akár unalmas is lehetne, de a szemfüles újságírónak van min mazsoláznia. Most lerántjuk a leplet, s megmutatjuk, hogy a celeb is ember. Vagy legalábbis olyasmi.

Katt!

Ezen az illusztris estén néhány híres anyuka és gyermekeik voltak jelen, meg persze, mi, a rosszindulatú sajtó. Végignézhettük, ahogy anyák a gyerekeiket könyékig nyomják gipszbe, s ennek még örültek is. Furcsa, az egyetlen faj vagyunk, aki képes egymást bámulni és magát bámultatni, mi több, ez felettébb szórakoztatja is. Kíváncsiak vagyunk, hogy a celeb feje is ragyás-e, tényleg kell-e hozzá minimum 2 kiló alapozó, hogy jó muff legyen, örülünk, ha valóban van az illetőn plusz öt kiló és így tovább.


Ezen a borongós délutánon rájöttem, hogy a celebgyerek is rohadt hangos, s az ő szülei is ugyanolyan csip-csup marhaságokkal töltik üres perceiket, mint mi. Úgy bratyiznak egymással, mint mi a szomszéddal a játszón, de arra figyelnek, hogy halandó emberhez nehogy legyen valamiféle közük. Gregor Bernadett például nehezen vegyül a celebmamákkal. Nóci azonban bárkivel elcseveg, megtudhatjuk, hogy gyötrik őt és kisfiát nyomorultul ezek a frontos napok, de azért szerencsére továbbra is jól vannak. Hogy konkrétan milyen mederben folyik is az élete, arról nem tudtunk meg semmit, de végül is ez eddig sem volt nyilvánvaló. Mint ahogy az sem, hogy hosszú távon hogyan fogja nem elveszteni egyszer sem kisfiát, aki nagyon helyes, de legalább háromszor úgy eltűnt a mami, hogy nehéz volt több embernek is előkeríteni.

Szandi gyomra egészen biztosan kihűlt, mert a három csemete folyamatosan beszélt, kért, félrenyúlt, beletenyerelt, megsértődött. Nos, ő az a celebanyuka, aki olyan, mintha nem is lenne celeb. Szandit méltón választhatnánk a leghétköznapibb anyukának az egész díszes társaságból, a három gyerekének a terelgetése olyan dimenzióba vezette gondolom már évekkel ezelőtt, hogy lehetne ő a nő a szomszéd házból. Így Szandinak mindenképpen piros pont jár. A kis muffmellénye azonban az ízlésrendőrségre tartozik.

Schobertné, Réka, királynői távolságot tartott a jónéppel, a csodálatos éccsanya (családja nyilatkozatait idézve) otthon felejtette a szoknyáját és egy szál tapigatyeszban, valamint 5 centi vastag festékkel magán a háttérből szemlélte az eseményeket, s rezzenéstelen arccal vette tudomásul, hogy gyerekei végre ettek egy tisztességeset. „Update 5-ös!” – mutogatott vigyorogva a gyerekei szájából kilógó fehérlisztes pogácsára. Jaksity Kata gyerekei, de legfőképpen a kisebbik fiúcska, már most megmutatta, hogy színpadra termett, az első félórában magához ragadta a mikrofont és sokáig birtokolta is. Ettől az összes celebgyerek beindult és vadul rohangálni kezdtek, valamint egymást ütötték lufikkal, egyszóval olyanok voltak, mint egy normális gyerekcsoport. S volt közöttük minimum egy, aki egy picit taknyozott, így egészen biztos, hogy a kölkök kórsággal tértek haza, mint ahogy tisztességes gyerekbulikról illik is.

Úgy néz ki, a celeb is ember. Csak hát olyan nagyon nettek, meg vékonyak, mint a cérna. Szekeres Nóra és Szandi ketten olyan vastagok, mint egy átlag nő. Csisztu Zsuzsa viszont csodaszép, és súlyban is normál méreteket mutat, tényleg olyan, mint egy szoptatós anyuka. Megtudhattuk, hogy Krisztián fia átalussza az éjszakát, cserébe nappal szórakoztatásra vágyik, de ennek ellenére nagyon jó baba.

A rendezvény végére elfáradt mindenki, a gyerekek is átlendültek azon a bizonyos holtponton. Az állatkerti bámészkodásnak vége lett, megnyugodva térhettünk haza: celebnek lenni közelről pont olyan, mint pénztárosnak, vagy virágkötőnek.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek