Ha valami nem világos, végiggondolom, mit csinálnak ilyenkor az állatok. Mit tenne egy macska? Vagy egy csimpánz? Főleg a hányingertől próbáltam ilyen módon megszabadulni, mert sok figyelemreméltő sztorit hallottam e témakörben, de például terhességtől hányó állatot még nem láttam. Úgy gondoltam, az állat inkább tartalékolja nehezen megszerzett tápanyagait. Ez a hozzáállás elég jól bejött, bár azért a hányingerhez a progeszteronszintnek is van némi hozzászólása, de kis émelygést leszámítva mindössze kétszer dobtam ki a taccsot, mert a reggeli kávémban savanyú volt a tej, és lusta voltam újat csinálni.
Nálam is jelentkeztek mindazok a kisebb-nagyobb gondok, amik egészséges fiataloknál is szükségeszrűen előfordulnak, mert például az okozza, hogy egy görögdinnyényi valami lesz lassan ott, ahol addig egy lapos has volt. De tudtam az okokat és a célt. Mégis, addigi életemben soha nem éreztem ilyen hosszú időn keresztül ilyen jól magam. Arra ügyeltem, hogy rémtörténeteket ne hallgassak. Ha valaki mesélni kezdett, "udvariasan, de határozottan" megkértem, várjon kicsit, míg távozom.
Tudom, mikor fogant. A betöltött 40. hét után orvosom megkért, feküdjek be, mert egyrészt őt kiherélik, hogy hagy szabadon garázdálkodni, másrészt beteg van a családjában, és jobban tud intézkedni, ha már bent vagyok, mert lehet, hogy el kell mennie. Teljesen jól éreztem magam, a gyerek vígan volt. Jártam terhestornára, ott sokan panaszkodtak a jóslófájásokra, amit érdeklődve hallgattam, mert én soha semmi ilyet nem éreztem.
Tétlenül feküdni egy dög kényelmetlen ágyban 3 napig szörnyű volt. Egyszer az osztályvezető helyettes berendelt vizsgálatra. Mondtam, őt nem is ismerem, de orvosom kért, menjek, mert lehet, hogy ő fogja helyettesíteni. Rögtön megkértem, ne repesszen burkot, inkább kivárnám. Na, óriási üvöltözés lett, hogy itt nem én dirigálok stb. Erre hangosan ordítottam, hogy mindenki hallja: csak közlöm, hogy nem engedélyezem a burokrepesztést. A nővér leordított, hogy merek így beszélni a főorvos úrral?!? Én meg azt üvöltöttem, hogy mernek így beszélni egy anyával? Ennek ellenére sem indult meg a szülés. Este a barátnőm azt mondta, péntek, 13 van, tessék szülni! Röhögjük ki a gyereket.
Na, így is lett. Este 9 körül különös érzésem támadt:határozott székelési inger, melyet hónapok óta nem élvezhettem. Elintéztem, majd kisvártatva megismétlődött az apró csoda. Lefeküdtem aludni, de valami kis hascsikaráska-féle miatt nem igazán tudtam elaludni.Végül az éjszakás nővér kérdezte, miért nem alszom, majd beküldött a vajúdóba. Nagyon csodálkoztam, mert nem így képzeltem a szülést. A CTG-n nem volt szabályos fájástevékenység, ezért visszaküldtek aludni. Éjfél körül jött a nővérke, miért nem megyek szülni, várnak a vajúdóban. Mondom, nekem nem szóltak...
A szülőszobán megismertem véd- és mentőangyalomat, a csodálatos Aranyhajú Margót. Addig sem féltem, inkább valami drukk volt bennem az újdonság miatt, de mellette hihetetlen nyugalom szállt meg. Megkért, figyeljem a kontrakciókat (fájások), és ment a dolgára. Sokáig üldögéltem és valami hascsikaráska-féleségen kívül (de az lent, a gáthoz közel volt) nem történt semmi. Jött Margó: Mi van a fájással? Nincsenek. Az nem lehet, látta a CTG-n. Leült mellém, a hasamra tette a kezét és kért, szóljak ha érzem. Ottan üldögéltünk, nézelődtem, csodálkozva rámszólt, miért nem szól a doktornő, hogy fájása van? Nekem??? Nekem nincs. SEMMI ILYESMIT NEM ÉREZTEM.
Biztos azt hitte, gyagyás vagyok: fogja meg, remek kontrakció, feszül az egész méhe. Tényleg. De egyáltalán nem fájt! A gátnál úgy éreztem, mintha valami súly nyomná lefelé. Azt mondta, az a gyerek feje, ahogy fúrja magát lefelé. Mind a ketten eléggé elcsodálkoztunk.
Gyorsan elintézte a beöntést meg egyebeket és vitt a kisszobába, telefonált a nagytudásúért, én meg haza. Jött a doktor, azt mondta, 2 ujjnyi a méhszáj. Ez körülbelül 4-kor volt. Aztán 5-kor és 6-kor ugyanaz. Közben annyit változott a helyzet, hogy a csikaráska-féleség erőteljes menstruáció-szerűséggé változott, a keresztcsontom egyre jobban feszült-de apuci masszírozta és az nagyon jó volt- és a gáttájon volt egy határozott feszülő-csavaró érzés, ami a kontrakciók alatt (amiket változatlanul nem éreztem) megerősödött. Hát ekkor elhittem végre, hogy szülök, de gyanúsan egyszerűen ment. Eléggé fáradt voltam már, egész éjjel mászkáltam és álldogáltam, mert azt mondta valaki, ne feküdjek fel az ágyra mert az nagyon rossz.
Fájásszünetben a férjemnek támaszkodtam és tartott meg melegített, fájáskor masszírozta a hátam.Végül fél hétre felgyorsultak és szabályosabbá váltak a kontrakciók, és szóltak, készüljünk fel a kitolásra. Tényleg, a méhszáj eltűnt, kezdtünk tolni. Kint volt a feje teteje. Kontrakció leállt. Fejecske visszacsúszott. Ez hatszor ismétlődött. Közben éreztem, a gyerek nagyon dolgozik. Forgolódik, néha rugdos. Egész eddig a magzatmozgásai a megszokottak voltak, de most valami változott. Nem vergődött, de más volt. Azt mondta a doktor, forgatja a fejét, keresi az utat a csontok között.
Valamikor a 2-3. tolófájás alatt beadtak egy jókora injekciót, amiből csak egy apró szúrást éreztem. Olyankor a gát ráfeszül a baba fejére, és összenyomódnak az erek, ezért a fájás második felében szinte el van zsibbadva az egész és ezért nem fáj. A következő tolásnál vágtak. A mozdulatot éreztem, meg az olló érintését, de nem fájt. Ekkor még nem tudtuk, hogy nem jön ki a baba.
A következő tolásnál hallottam, mondja doktor Margónak, újra vágunk. Margó csinálta, inj, nyissz, mééég, szólt a doktor, mééég, nagyobbat! Majd kikapta a kezéből és nyissz. Ezeket a mozdulatokat pontosan éreztem, mert felfigyeltem a sutyorgásra. Éreztem is, de inkább csak nyomást. Az utolsó - bónusz - volt a kellemetlen, de az sem igazán fájt. Ekkor voltunk túl a hetedik tolófájáson. A következőnél kinyomjuk, mondták. Kissé megijedtem. Doktorom átrendezte a terepet, kitapogatta a gyereket, megfogta a fenekét, és várta a fájást, ami jött is.
A férjem engem nyomott hátulról, én préseltem, a doktor meg megtolta a fenekinél fogva és hopp! megszületett a csodálatos Worcseszterova Omáska! Mint kiderült, leány. Vad rúgkapálást éreztem belül, majd a combom között, rémes röfögést hallottam, majd két kis lila kezecske csapkodott és felharsant az egészséges, diadalmas szirénahang. Ekkor hét óra volt, és a szülőszobába éppen besütött a nap.
venszatyor
