Segget nyalni a gyerek érdekében

A minap az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen mindannyian Scarlett O’Harák vagyunk a magunk Elfújta a szelében, s Butler kapitányainkkal kart karba öltve sétálgatunk az életünkben rádöbbenve, hogy a gyerek miatt lejjebb kell vennünk az arcunkból, az önérzetünkből, az elveinkből. Pontosan akkor, amikor a gyereket először nem hívják mondjuk meg egy szülinapi bulira, vagy nem játszik vele a vezérnőstény az oviban, mert mi nem smúzoltunk a faternak. De vajon meddig menjünk el a seggnyalásban, az önmagunk elveivel való meghasonulásban a gyerekeink érdekében?


Én anyatigris vagyok. Ma már. Az első éveink a lányommal, amikor tanultuk még egymást, meg a szerepeinket, sok mindent megváltoztattak bennem. Lássunk néhány példát!

Alapvetően olyan arcszerkezetem van, hogy kilométerekről le lehet a fejemről venni, ha valami nem tetszik (sokan akkor is leveszik, ha valami tetszik, de ez már az én bajom). Így azt, amikor magamban arra gondolok, hogy istenem, mekkora egy ostoba állat Julika anyukája, hiába mosolygok, Julika anyukája pontosan tudja rólam, hogy egy köcsögnek tartom. Ezzel tulajdonképpen nincs bajom, csak annyi, ha Julika mondjuk jól helyezkedik a gyerekek között az oviban, történetesen lányom is imádattal adózik neki, s igen rosszul tud neki esni, ha valamiből kihagyják. Egy kis délutáni játék, hébe-hóba egy külön színház, s lányom nem érti, hogy mivel rontotta el a szent barátságot, pedig ha tudná, hogy a harcok az óvodai öltözőben zajlanak igaziból!

De nem csak az anyukákkal gyűlhet meg a bajunk! Ott vannak ugye még az óvónők, tanító nénik, külön tanárok és egyéb befolyásos népek. Van, aki kifejezetten szereti, ha tolják a kis piros biciklit a szülők, ettől viszont sokan meg hányunk. Mi ilyenkor a teendő? Ha nem veszik fel a haladó csapatba a gyerekünket mondjuk táncon, pedig tudjuk, hogy oda való, ami önmagában nem lenne elég, de mindenki más is tudja, mint ahogy azt is, hogy tövig be kell nyalni Manci néninek, hogy a dolgok tovább lendüljenek.

Ne gondoljunk azonban mindig ilyen komoly konfliktusokra, elegendő lehet a rossz komfortérzet előidézéséhez akár annyi is, ha valaki olyat kell telefonon felhívnunk, s bájolognunk vele, akit amúgy soha, de soha nem hívnánk. Sőt, rendszeresen találkoznunk is kell, mert a gyerekek találkoznak. Gyerekkel rendelkező olvasóim előtt élénken felizzhatnak azok a születésnapi zsúrok, amiket kényszer mosolyogva, hülye és erőltetett témákat csontig lerágva izzadtak végig. Minek nekünk innentől kezdve kolléga, amikor van már ovistárs szülő is, funkciójuk egymással tökéletesen felcserélhető.

A megoldás a kezünkben van. Vagy továbbra is különc szülők leszünk s fiunk lányunk marad esetleg a partvonalon, mi pedig megőriztük önérzetünket, nagy arcunkat, s járjuk az utunkat, amit már jó néhány éve taposunk. Vagy fejet hajtunk gyermekeink érdekei előtt és olyan dolgokba is belemegyünk az ő kedvükért, amiket alapesetben soha nem tennénk, s játsszuk a bohócot kínvigyorral.
Oszd meg másokkal is!
Mustra