Miért nézik le a nem szoptató anyákat?

Zanza!

Anyatej és/vagy tápszer? Az utóbbi években világszerte, így itthon is erőteljes kampány folyik – amúgy helyesen – annak érdekében, hogy minél több anya szoptasson. Ezért arra gondoltam, hogy „tollat ragadok” és elmondom, mégis mi vezethez ehhez a tápszert használó helyzethez és milyen negatív hatások értek engem ezzel kapcsolatban. Azokról az anyákról beszélek, akik szerettek volna szoptatni, mégsem sikerült nekik. Én is egy vagyok ezek között.

Természetesen örülnék, hogyha a szoptatni tudó nők is elolvasnák ezt az irományt és megpróbálnák félretenni az előítéleteiket, és nem lesajnálnák a tápszeres babák anyukáit és elfelejtenék a „biztos a nőben van a hiba, hogyha nem megy neki” rossz véleményt.

A történetem nagyon egyszerű: vártam, hogy menjen. Aztán mégsem ment. Már a szülést követően a kórházban sem éreztem „belövődést” az ezt kísérő egyéb érzéssel, de akkor még gondol az ember arra, hogy otthon biztos menni fog, mert otthon még a „zsíros kenyér is kaviárral van megkenve”.


A lányom sem volt a segítségemre, nem tudtam mellre tenni igazából, mert a kórházi napok alatt csak egyet tett: aludt, etetési időket tekintve is, átaludta azokat, már amit nálam töltött napközben. Hazajöttem tehát és semmi tej. Itthon valahogy megjött az étvágya, de egycsapásra, az én tejem viszont nem. Ezért maradt az elejétől kezdve a tápszer és meg próbáltam szépen a fejegetést, de két hónapig lényegében egyszámjegyű lett az mennyiség naponta, amit sikerült így nyernem.

Ittam hónapokig a különféle tejelválasztó teákat, próbáltam homeopátiás szereket, egyéb étrendkiegészítőket (amiket ilyen esetben ajánlanak) és persze sok zöldség, gyümölcs, de nem változott semmi, és nem idegeskedtem. Ahogy kéthónaposan átaludta az éjszakát, kezdett növekedni a mennyiség. De már nem tudott annyi termelődni, amennyi az addigra kialakult mennyiségi igényt fedezte volna, ezért nagyjából négy hónapos korától már teljesen átálltunk a tápszerre.

Azt gondolom, nagyon káros tud lenni az anyára és a gyerekével való viszonyára, hogy mindenki lépten-nyomon kérdezgeti, hogy: „Ugye tud szoptatni?” „Ugye van teje?” „Mennyit szopik nap közben” és a többi és a többi. Nekem ebben sok részem volt, és bár én őszintén válaszoltam mindig, már amennyire ez idegenre tartozik, vagy rosszallást, vagy a sajnálatot lehetett mindig látni a szemekben.

Mamszi
Blogmustra