SZÜLŐSÉG

Évekig várni más gyerekére

2007. október 16., kedd 08:01

Amikor meghoztuk a döntést, hogy nem várunk tovább a csodára, hanem inkább örökbefogadunk, egy hatalmas kő esett le a szívünkről! Boldogok voltunk attól a tudattól, hogy biztosan lesz gyerekünk. Feltéve, ha túljutunk minden procedúrán. Meg feltéve, ha kibírjuk a többéves várakozást, és nem savanyodunk bele.



Először is jelentkezni kellett a Tegyesznél (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, korábban Gyivi), ahol kaptunk egy időpontot személyes elbeszélgetésre, néhány hét múlva. Ezen a beszélgetésen szó volt a motivációnkról, elképzeléseinkről, valamint írásban is rögzítették a kérelmünket. Ezt követően időpontot kellett kérni a kötelező pszichológiai vizsgálatra (szintén néhány hét várakozás), ahol több, mint 2 órán keresztül a pszichológussal beszélgettünk a terveinkről, érzéseinkről.

Ezután időpontot kaptunk a környezettanulmányra (újból néhány hét várakozás), amikor is kijött egy hölgy a lakásunkra és megvizsgálta, hogy alkalmas-e egy gyermek felnevelésére. Itt már azért elég sokat kellett nyelnünk az olyan megjegyzések miatt, hogy „Hát, nem valami otthonos ez a lakás, rideg. Látszik, hogy maguk reggel elmennek dolgozni, aztán este hazajönnek.” Mit csináljon az ember, ha egyszer tényleg így van?! Meg aztán ízlésekről tényleg teljesen felesleges vitatkozni.

Amikor megvolt minden vizsgálat, következett a felkészítő tanfolyam. Itt néhány hasonló helyzetben lévő párral együtt, 21 órában hallgattunk meg több előadást, ami ugyan valóban hasznos volt, de a témában kicsit is járatos embernek igazából újdonságot nem jelentett.

Együtt volt tehát minden papírunk, ezeket átküldték a lakóhelyileg illetékes gyámhivatalba, ahol még egyszer meghallgattak minket, majd meghozták a 2. fokú, jogerős határozatot az alkalmasságunkról. Novemberben jelentkeztünk, és július 4-én kaptuk kézhez a határozatunkat. Ez 8 hónap volt (itt jegyezném meg, hogy 30, 60, de maximum 90 nap a közigazgatásban az ügyintézési határidő), de lassanként rájöttünk, hogy hozzá kell szoknunk ehhez a „tempóhoz”.

Mi a kérelmünkben egy vagy kettő  0-3 éves korú gyermeket vállaltunk (tehát akár testvéreket is), egészségeset vagy korrigálható egészségi problémával rendelkezőt. Erre mondtak nekünk 3 éves várakozási időt. Egy másik megyében ismerősömék kifejezetten újszülött, egészséges babát szeretnének, és nekik körülbelül 5 évet jósoltak.

Sokszor megkérdezik tőlünk az ismerősök, hogy lehet ez, mikor annyi gyerek van szülők nélkül? Az illetékesek általában az örökbefogadók „finnyásságával” magyarázzák a hosszú várakozási időt, mondván, hogy mindenki csak szőke, kékszemű újszülöttet akar örökbefogadni.

Ezzel szemben ismerek olyan várakozókat is, akik kifejezetten roma gyermeket szeretnének, nekik azt mondták, hogy azért kell évekig várniuk, mert mindenki roma babát szeretne. Erre nehéz mit mondani. Az tény, hogy a csecsemő- és gyermekotthonok, lakóotthonok állami normatívát kapnak a benn élő gyermekek után, illetve muszáj egy bizonyos létszámot felmutatniuk állandóan, hogy ne zárják be őket. Innentől mindenki olyan következtetést szűr le, amit akar.

Persze jelentkezhetünk alapítványokhoz is, ahol a nyílt örökbefogadásokat (tehát ahol a vérszerinti anya találkozik az örökbefogadókkal, sokszor még a szülés előtt) intézik, ott valamivel rövidebb az idő, de egyrészt az alapítványoknál is egyre inkább nő a várakozó sor, másrészt nem mindenki tudja elfogadni a nyílt örökbefogadást, például nem szeretne találkozni a vér szerinti szülővel, vagy mondjuk nem újszülöttet szeretne örökbefogadni.

Ezeket a tényeket tudomásul véve várunk a sorunkra, igyekszünk nem gondolni mindennap az egyelőre még csak szívünkben hordozott gyermekünkre. Várjuk, hogy majd valamikor megcsörren a telefon és az a hívás lesz az, ami megváltoztatja az életünket.

Azért én már elkezdtem gyűjteni a babakelengyét. Az első dolog egy kistakaró volt, de van már body, zokni, csőrös pohár, mosdatószivacs és rágóka is a szekrényben. Időnként előveszem őket és nézegetem, arcomhoz érintem a takarót, magamhoz ölelem a bodyt és elképzelem, hogy már a kezemben van a mi picikénk. Ez ad erőt kibírni a még előttünk álló hosszú időt.

Adrienn

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.10.17 12:15:27-hattori-

    Druantia, az utsó mondatodban benne van minden-minden!!!!! nagyon jól írtad.



    még annyit offolok, sírás témában, h. azért szülés után jön a baby-blues, én pl. képes voltam azért is sírva fakadni, mert megkérdezték, megmértem-e a lázamat. Szegény nővér, képzelheted. Aztán sírtam, amikor megvizsgáltak, amikor viziteltek, meg úgy általában. Mikor bevittek a kisműtőbe, az altatóorvos kérdezte, hogy miért sírok, ennyire félek? mire mondtam, ááá, csak megszokásból, hogy a dokim felismerjen. Szóval a sírás nem minden. Nem csak sírni kell, hanem felelősséget is vállalni.



    Ééééés most már ON, írjatok inkább jól végződő örökbefogadó történeteket, amikből Adrienn töltekezhet....



  • 2007.10.17 21:57:59horadi

    Sziasztok!

    Nem voltam mostanában netközelben, de Apu szólt, hogy nézzem meg, milyen kedvesen, együttérzően fogadtátok a történetemet! Ezt nagyon köszönöm, hihetetlenül jólesik! :-)

    Marcangolónak igazat adok abban, hogy mint minden az életben, természetesen a csecsemőotthonokról, illetve a gyámügyről alkotott véleményem sem fekete vagy fehér. A tanfolyamon találkoztunk szó szerint tündéri illetékesekkel, köztük döntéshozókkal és csecsemőotthon-vezetővel. Azonban, ahogy egyre jobban belekerülünk ebbe a körforgásba és egyre több hasonló helyzetben lévővel beszélek, sajnos rájöttem, hogy ők vannak kevesebben.

    Az örökbefogadás legnagyobb gátját valóban az 1997.évi gyermekvédelmi törvény jelenti, amely kimondja, hogy egy gyerek legjobb helye a vérszerinti családjában van. Ez, mint alapelv természetesen igaz és az esetek döntő többségében így is van jól. Sajnos azonban a gyermekvédelembe kerülő gyerekek esetében ez az elv inkább hátráltatja a megoldást. A tanfolyamon találkoztunk egy házaspárral, akik nevelőszülőként már több gyereknek biztostottak átmenetileg otthont (ugye 2 kategória van: az egyik a nevelőszülő, aki csak ideiglenesen neveli a gyereket, míg az vissza nem kerül a vsz. családhoz, vagy örökbefogadókhoz, és van az örökbefogadó, aki véglegesen, sajátjaként magához veszi a gyereket). Ez a nevelőszülő házaspár mesélte, hogy néhány éve kihelyeztek hozzájuk egy kislányt, akinek 2 oldali bordatörése volt, ugyanis a vsz. szülők a földhöz vágták szegénykét! :-(

    Ezek után, pár hónap elteltével a gyámhatóság újra alkalmasnak találta a vsz. szülőket a kislány nevelésére és vissza kellett őt adniuk. A kislány sorsáról a nevelőszülők azóta sem tudnak, de az talán mindent elmond, hogy megjegyezték, eddig még egyetlen esetben sem adták vissza a vsz. családba a gyereket könnyű szívvel... :-(

    Szóval nagy általánosságban jó a törvény, de sajnos mi, nagy többség, el sem tudjuk képzelni, hogy milyen körülmények között is nevelnek gyerekeket egyes vsz. családban... :-(

  • 2007.10.17 22:10:53horadi

    A környezettanulmányon a rideg lakást gondolom arra értette, hogy nagyon nincs semmi kis mütyür, dísz, stb. nálunk. Ahogy a barátnőm mondaná olyan ikeás. ;-)

    Nekem is az volt a véleményem, amit cantaloupe írt, hogy oké, én nagyon otthonossá tudnám tenni a lakás, végigrakom pl. micimackós bordürrel, meg játékokkal, de akkor tuti, hogy max. 2 hét alatt befordulok...



    Egyszer az egyik gyámügyes értetlenkedve mondta nekem, hogy a legtöbbször, mikor felhívnak egy párt, hogy van egy gyerek, akit meg lehetne nézni, azt a választ kapják az öf-tól, hogy "te jó ég, még fel sem készültünk!". Csodálkozott a gyámügyes, hogy hogyan lehet nem felkészülni, mikor valaki évek óta vár?!

    Felvilágpsítottam a hölgyet, hogy nem lehet úgy évekig élni, hogy az ember minden telefonra összerezzen, állandó készültségben él, nem mer tervezni semmit, ja és évekig kihasználatlanul ott áll a berendezett gyerekszoba... Ebbe bele is lehetne őrülni... :-(



    Ehhez kötődően az is problémát jelent, hogy mi ugye úgy adtuk be a kérelmet, hogy 0-3 éves korig, bármilyen nemű gyereket vállalnánk. Tehát igazán nem is tudunk nagyon vásárolgatni dolgokat, csak általánosságban, hiszen nem tudjuk a gyerek pontos korát, vegyünk mondjuk kis hajkefét a koszmó miatt, vagy már esetleg kisbicajt, mert nagyobb lesz? Szóval elég nehéz ténylegesen felkészülni, hiszen teljesen más dolgok kellenek egy pici babának, mint egy 3 évesnek.

  • 2007.10.17 22:14:56druantia

    Adrienn, biztos vagyok benne, hogy nagyon-nagyon jó szülők lesztek. A hsz-edben annyi szeretet van! Jó helye lesz nálatok bárkinek. Remélem, hamarosan találkoztok.

  • 2007.10.17 22:26:39horadi

    Hnora!

    Teljesen egyetértek veled, én is sokszor találkozom olyan véleménnyel, hogy akinek nem mindegy, hogy milyen gyeremeket kap, az nem is érdemli meg, hogy örökbefogadjon! :-(

    Nem akarok nagyon durva lenni, de miért kellene, hogy mindegy legyen?! Amikor megfogan egy kis élet, a szülőknek is vannak "elvárásaik", a legfontosab, hogy egészséges legyen. Egy örökbefogadónak miért nem lehet hasonló kérése? Nem mindenki alkalmas lelkileg, fizikailag pl. egy magatehetlen, fogyatékkal élő gyerek nevelésére!



    Ha már valóban az embernek fel kell dolgoznia azt, hogy nem lehet várandós, nem szülhet, akkor legalább az öf. során ne kapjon a nyakába ilyen megjegyzéseket... :-(



    Ti mióta vártok? Nekünk jövő hónapban lesz 1 éve.

    Nyáron azt mondta nekem az ügyintéző, hogy a 2004. végi - 2005. elejei jelentkezők vannak soron.

  • 2007.10.17 22:35:04horadi

    Druantia!

    Köszönöm, aranyos vagy! :-)

    Pont a napokban kaptam egy nagyon negatív véleményt magamról, amelyben az egyik ismerősöm megkérdőjelezte az alkalmasságomat a gyereknevelésre. Elmeséltem neki a félelemeimet és a bennem dúló ellentétes érzéseket.

    Azóta ezen rágódok, nem esett jól... :-(

    Gondolom a vsz. családokban is előfordul babavárás idején, hogy bizonytalanok, jó szülők lesznek-e majd, megbírkoznak-e a feladattal? Szerintem mindenkiben, akiben van egy kis józanság, felelősségtudat, felmerülnek ezek a kérdések. Legalábbis remélem! ;-)



    Nagyon jól esik ilyen külső véleményt hallani, ezek szerint nem vagyok reménytelen eset! :-)

  • 2007.10.17 22:43:23druantia

    Adrienn, én sem akarok durva lenni, légy szíves ne értsd félre a kérdést: ti miért szeretnétek babát örökbe fogadni? Lehet, hogy hülye kérdés, lehet, hogy túl intim, akkor csak ugord át ezt a hsz-t, légyszi.



    Csak azért kérdezem, mert valahol megértem azokat is, akik (kívülállóként - aki hasonló helyzetben van, szerintem nem így gondolkodik) azt mondják, hogy el kellene fogadnotok olyan gyereket is, amilyet a "gép" dob. Olyan korút, neműt, stb. (egészséges gyerekről beszélek, a speciális igényű teljesen más tészta).



    A múltkor éppen ilyesmiről beszélgettem az egyik ismerősömmel (aki nevelőszülősködik, jelenleg vagy egy féltucat gyerek van nála - ott bevallottan a pénz a motiváció), aki azt mondta, hogy aki a _gyerekeket_ szereti, annak mindegy, aki válogat, az magát szereti. Én ezzel nem értek egyet, de értem, mit akart mondani a maga kis bumfordi módján. Az egyébként kicsit tényleg nem fair, hogy az örökbefogadó választhat gyereket, de a gyerek nem választhat örökbefogadót. Vagy igen? Tényleg nem tudom...

  • 2007.10.17 22:44:44cantaloupe

    Adrienn, eloszor is, az ismeros tanacsai legyenek olyanok, mint anyos fuliben a csakany: egyiken be, masikon ki! :)

    Hazudik az, akinek mindig minden klappolt, soha nem voltak ketsegei, hogy vajon jol csinalja-e. Tudod, mit mondanak, a gyerekneveles olyan mint a politika, meg a foci, mindenki marhara ert hozza. ;)



    Az IKEA-s lakasod kacatok, mutyurok nelkul?! Hogy merted? Radhivom nyomban a KOJAL-t, ANTSZ-t, izlesrendorseget. Meg egy vacak vaza sincs a Ming-dinasztiabol, amit a kisgyerek ripityara torhet? Ejnye. :)))

    ( En sem szeretem a kacatokat. Van a polcon nehany gyertya es fenykep, szobrocska, de ugy alapban irtozom a muzeumszeru, foleg giccsel telepakolt lakasoktol. A mi bebink, ha lesz, sajnos szinten giccs-, azaz ingerszegeny kornyezetben fog nodogelni. :D )

  • 2007.10.17 22:45:20druantia

    Szerintem meg pont a félelmek meg a kavargó érzelmek jelentenek jót, mármint alkalmasság terén. Ha nem félnél (mert ugye az ember fél az ismeretlentől és ez a helyzet ismeretlen), az jelentené számomra azt, hogy vagy nem gondoltad át, mit csinálsz, vagy felszínes vagy. Elnézést :).

  • 2007.10.17 22:47:21druantia

    Ja, és a mütyürök. Én akkor sem engednék be egyetlen kis izét sem a lakásomba, ha a gyámügyes járna hozzám port törölni.

  • 2007.10.17 22:57:52cantaloupe

    Druantia: :D

    Pedig nem tudod, mit vesztesz az edi kis Hummel-figurakkal, lehetoleg szaz darab egy vitrinben, ollllyan cuki. Naaaa, igazan...;)

  • 2007.10.17 23:02:58druantia

    Cantaloupe, oké, de csak akkor, ha bérleti díjat fizetnek és egy dobozban laknak az ágyneműtartóban :))).



    Egyszer kaptam az egyik munkahelyemen búcsúajándékként egy porcelán lovat (asszem ló lehetett). Szerintem nem ismertek eléggé :). Amikor hazaértem és a pacit be akartam tenni a _kacatosszekrénybe_, véletlenül nekivágtam a farkát a szekrény ajtajának. Úgyhogy nem is kellett tovább helyet keresni neki, egyből mehetett szegény a kukába. Ilyen mocsok vagyok én :))). Még jó, hogy egyedülállónak amúgy sem adnának örökbe gyereket. Főleg ilyen csórónak nem :).

  • 2007.10.17 23:03:33druantia

    Ennek a Hummel-izének azért utánanézek a neten. Azt sem tudom, mi az, most hallom először :).

  • 2007.10.17 23:25:19cantaloupe

    Druantia: csak gepeld be a google-ba, hogy "hummelfiguren", es valaszd a kepkereso funkciot, kijon egy rakat kep! Orultek volna a porcelanlovadnak. :)

  • 2007.10.17 23:44:27boribon

    Én is megnéztem a Hummelkéket. Édibédik. :P Brrr.



    Engem egy amúgy teljesen kedves jóbarátnőm nézett rideg, egyben igénytelen nőnek, mikor kérdésére, hogy milyen színű lesz a gyerekszoba, nem átallottam azt válaszolni, hogy fehér. (Na, jó, mivel barát, nyilván nem gondolt ilyeneket, de valami hasonló ült ki az arcára.)Mikor tisztáztuk, hogy bordűr se kerül a falra, szegény teljesen összeomlott.



    Aztán a kész végeredmény mégis tetszett neki: Bori szobája fehér, sárga függöny, sárga napocskás lámpa van benne, három, általam készített kép, szintén sárga keretben, a bútorok pedig nyírszínűek. Szerintem igazán helyes kislányszoba, de a mai trendhez képest biztos ridegnek, ingerszegénynek számít...



    Adrienn, belesajdult a szívem, mikor elképzeltem, hogy valaki évekig nézi a berendezett, de üresen álló gyerekszobát. Na, ezt én se vállalnám be. Egyszer egy újságban olvastam egy párról, akik örökbefogadtak egy kislányt, és emlékszem, ott is épp azt mondta a nő, hogy egy este jött a telefon, hogy akár másnap vihetik haza a kislányt, és mindent egy éjjel-nappali hipermarketben szereztek be, egyetlen éjszaka alatt.

  • 2007.10.17 23:55:14Csöre

    Én teljesen megértem, hogy kicsi gyereket szeretnének/-tek örökbefogadni. Szerintem ez nem válogatás. Egyszerüen felméri az ember, hogy mire alkalmas. A gyerekek, mint tudjuk, 3 (mások szerint 5) éves korukig nevelhetők, onnan minden megegyezés kérdése. De tréfa nélkül: kb.ennyi ideig képes befogadni magától értetődően a családi értékrendet, onnantól csak azt fogadja el, amiről meggyőzhető. Elképzelhető, hogy miként alakul ez egy olyan gyereknél, akinél pont ez az első érzékeny periódus intézeti, cseppet-sem-ideális körülmények között telik. Mi a férjemmel eddig egyszer találkoztunk egy csoport kb. alsó tagozatos intézetis gyerekkel. Aranyosak voltak, kedvesek és udvariasak, és hihetetlenül másmilyenek, mint családban élő társaik. Ahhoz, hogy egy ilyen gyereket valaki felelősséggel magához vegyen, egy szent és egy pszichiáter sajátos keverékének kell lenni. Kábé tudom miről beszélek, mert a keresztanyám pont nem ilyen, és pont ő fogadott örökbe egy 4 évest. A siker legalábbis kétséges, bár igaz, a kislány az intézetből még rosszabb kondíciókkal jött volna ki (már felnőtt ugyanis).



    Szerintem inkább a gyerekvédelmi rendszer legyen olyan, hogy ne tartson évekig, mire örökbefogadhatóvá válik a gyermek. Különösen csecsemőknél - már írtam egyszer valahová -: ha valaki legalább két hetente nem képes látogatni a sarját, abból ugyan soha nem lesz jó szülő. Egy jól működő gyermekvédelmi rendszer szerintem onnan ismerhető fel, hogy alig van benne gyerek... Ma Magyarországon kb. egy Veszprémnyi gyermek él intézetben illetve nevelőszülőknél. Ez bődületesen nagy szám, és igen, sokak megélhetését biztosítják...

  • 2007.10.18 00:41:37horadi

    Druantia!

    Nem tudom megmondani, miért szeretnénk gyereket! ;-)

    Valahogy ezt sohasem tudtam megmagyarázni. Nálam úgy kezdődött, hogy egyik reggel úgy keltem fel (szó szerint), hogy nekem hiányzik egy kismeberke. Szeretném látni a férjem tekintetét, mosolyát egy belőlünk létrejött gyerekben. Ezeket éreztem.

    Aztán elkezdtünk próbálkozni és mikor láttuk, hogy sehogyan sem akar sikerülni, egyszercsak szintén egyik napról a másikra felmerült bennünk, hogy de hát miért nem fogadunk örökbe?



    A választást, illetve az "igényeket" szerintem azért kell nagyon gondosan körüljárni, mert, nagyon szélsőséges példával élve, ha egy erősen előítéletes családnak örökbeadnak egy roma kisgyereket, az senkinek sem lesz jó, de leginkább a gyereknek.

    Ma már nagyon figyelnek arra, hogy sikeres legyen az öf. és ezt évtizedekre értik a szakemberek. A legfontosabb elv, hogy mindig a gyerekhez keresnek öf. szülőt és nem fordítva. Ez úgy zajlik, hogy amint örökbeadható lesz egy gyerek, akkor összeül egy csapat az illetékesekből és előveszik az első 5 helyen álló pár aktáját és olyan dolgokat néznek, hogy pl. egy örökmozgó gyereket nem adnak örökbe egy otthonülő párhoz. Tehát azért már nincsen olyan, mint ahogyan régen volt (nekem egy 31 éves kollégám mesélte, aki állam gondozott volt), hogy amikor ellátogatott az intézetbe egy öf. pár, akkor sorbaállították a gyerekeket és úgy választottak. Mint egy marhavásár... :-(

  • 2007.10.18 00:51:22horadi

    Boribon!

    Megnyugodtam, már kezdtem azt hinni, hogy bennem van a hiba, mert fehér falú gyerekszobát szeretnénk... :-D



    Mi már egyébként ugrásra készen tartjuk a rokonokat, barátokat, mindenki felajánlott valamit, úgyhogy nagyon sok dolgot nem kell beszerezni, mert hozzák.

    Tehát annak is van előnye, hogy végig kellett néznem a rokoni, baráti körben a baba érkezéseket, legalább lesznek örökölt cuccok! ;-)

  • 2007.10.18 01:04:32horadi

    Csöre!

    Az egyik ismerősöm 2 évesen fogadott örökbe egy kisfiút. Már eleve volt probléma, rengeteg időbe került, mire a gyerek megszokta pl. az autót. Az öf-ig soha nem ült autóban, de még babakocsiban sem! Egy csecsemőotthonban nem mindig van arra kapacitás, hogy egyenként sétáltassák őket babakocsiban.

    De ugyanígy gondot okozott az is, hogy amikor szólt a gyereknek az ismerősöm, hogy megy és készíti az ebédet, a kisfiú nem értette, hogy miért nincs már elötte az étel. Az otthonban ugye megszokta, hogy ebédidőben csak hozzák a tálakat és evés. Meg kellett tanulnia, hogy az ebédet elöször el kell készíteni. A kisfiú még most is, hogy már évek teltek el, úgy eszik, hogy a két kis kezében szorongatja az ételt, miközben a szája tele van, annyira hozzászokott szegényke, hogy sietnie kell, különben éhes marad! :-(

    Ugyanígy a kötődés is sérül egy csecsemőotthonban. Egy gondozóra jut 5-7 gyerek. Úgy oldják meg, hogy a gondozó pl. fürdetésnél mindig az egyik gyerekkel egy kicsit tovább foglalkozik, szeretgeti, így mindenki sorra jut egy héten egyszer. Ez azonban nem helyettesíti az anyut vagy az aput... :-(

  • 2007.10.18 01:08:21horadi

    Druantia! Egyébként nem kizáró ok az egyedülállóság! Nemcsak házaspárok fogadhatnak örökbe. A tanfolyamon pl. volt 5 házaspár és 3 egyedülálló (2 hölgy és 1 úr), tehát ha egyedülállóként szeretnél örökbefogadni, akkor semmi akadálya! ;-)



    Na jó, késő van, mára eldugulok! :-)

  • 2007.10.18 07:40:47druantia

    Adrienn, ez tényleg nagyon jó hír. Akkor már csak a lottó ötös hiányzik :). Viccet félre, ha úgy adódna, nagyon szívesen fogadnék én is örökbe.



    Ez megint érdekes dolog, beszélgettünk erről anyámmal. Ő azt mondta, addig ne fogadjak örökbe semmiképpen, amíg a Peti nem nő fel, mert magából kiindulva az a véleménye, hogy a saját gyereket az ember bizony egy kicsit másképp szereti. Én ebben nem vagyok biztos. Biztosat nem tudok mondani, mert még nem voltam olyan helyzetben, de szerintem igenis éppen ugyanúgy szerethet az ember egy saját és egy örökbefogadott gyereket is. Egyébként is, ha a Peti már felnőtt lesz, én már annyi idős leszek, hogy nem lesz tisztességes gyereket vállalnom.

  • 2007.10.18 08:49:15hnora

    horadi! Fél éve van alkalmassági határozatunk, 1 éve adtuk be a jelentkezést. Eleinte azt hittem, hogy hamar lesz babánk, de úgy tűnik, nálunk is csak nő a sor és a várakozási idő...

  • 2007.10.18 09:11:54hnora

    Druantia! Az örökbefogadott akkor "választhat", ha már lehet erről vele érdemben beszélni. Akkor ugyanis meghallgatják az ő véleményét is, és nyilván akarata ellenére nem adják oda egy családnak. Kisebbek esetében ezt a funkciót látja el az a team, amiről horadi is írt. Ők próbálnak a gyerek szemszögéből megfelelő örökbefogadókat találni.

    És engedd meg, hogy a miért akarsz gyereket, és miért nem jó az, amit a "gép kidob" kérdésre is reagáljak, bár nem nekem címezted, de nem bírom befogni azt a nagy számat. :)

    Azzal kezdeném, hogy mielőtt bárkinek a lelkivilágába beletaposok, ez az én magánvéleményem, és nem feltétlenül tükrözi az örökbefogadók általános véleményét. Szóval én ezen már sokat gondolkodtam, hogy miért is akarok gyereket, és milyet is tudnék elfogadni. Nos, gyereket azért akarok, mert önző vagyok. Mert egy nap felébredt bennem a vágy, hogy nekem gyerek KELL. Egy kisbaba, akit a saját képemre nevelhetek, akinek továbbadhatom mindazt, amit a világról megtanultam, aki továbbviszi azokat az értékeket, amiket én fontosnak tartok. Ha lefejtek minden blabla sallangot a közhelyes magyarázatokról, és a lelkem mélyére lenézek, akkor csak az önző vágyat látom, hogy akarok egy kisgyermeket. És mielőtt bárki elkezdené hajigálni rám a köveket, kérem, tegye fel az az anya a kezét, aki a lelke mélyére nézve őszintén azt tudja mondani, hogy ennél nemesebb okok miatt vállalta a gyermekáldást. Ha van ilyen, az dobhatja a köveket, vállalom...

    És miért nem jó az, amit a "gép kidob"? Azért, mert nem az ENSZ jószolgálati követe akarok lenni, aki szerencsétlen sorsú gyerekek lelkivilágának megmentését tűzte ki céljául. Egy átlagos nő vagyok, átlagos képességekkel, átlagos lehetőségekkel és átlagos vágyakkal. És nem azért akarok örökbefogadni, hogy segítsek szegény beteg/fogyatékos/túlkoros árvákon, hanem azért, mert gyermeket szeretnék. Lásd föntebb. És most megint azt kérem, hogy tegye föl az az anya a kezét, aki a gyermekvállalás során beteg/fogyatékos/magatartásproblémás gyermekre vágyott. Tőlük jöhetnek a kövek...

    És ismét leírnám, hogy ez mind az én saját magánvéleményem, kérek mindenkit, hogy az örökbefogadókat NE ez alapján ítélje meg/el. Higgyétek el, többségük teljesen normális. :)

  • 2007.10.18 09:22:02druantia

    Hnora, ez egy abszolút korrekt válasz volt, valami ilyesmit vártam :). Ez így tisztességes szerintem, hogy ha az ember ilyesmibe vágja a fejszéjét, akkor át is gondolja, mit miért csinál. Szerintem nincs ezzel semmi baj, sőt. Egyébként köszönöm a választ. És nem kell mindenkinek ilyennek lennie, hogy elfogadja, amit a "gép dob", elég, ha nekem ilyen hajlamom :).

  • 2007.10.18 09:40:05marcangoló

    Horadi, tisztára felidézted bennem a csecsemőotthonban tapasztaltakat.:-(

    Abszolút egyetértek veletek, hogy minél fiatalabb babát szeretnétek. Mert sajnos hiába a "jól kitalált" csecsemőotthoni módszertan (hogy a gyerek kötődhet, de csak a saját gondozónőjéhez, aki mindenkivel igyekszik egyedileg is foglalkozni), ilyen pici korban feltétlenül szükséges az egyszemélyes szeretetkapcsolat ahhoz, hogy egészséges kötődés tudjon kialakulni- és ezt a csecsemőotthon a legjobb indulattal sem tudja biztosítani. Elvileg az lenne a fontos, hogy a gyerek szabad "kötődési vegyértékekkel" rendelkezzen, hogy a majdani örökbefogadóhoz tudjon kapcsolódni, de a valóságban ez nem így működik. És úgy néz ki, hogy az ilyen korai pszichés sérülést hosszú- hosszú évek munkájával is csak borzasztó nehezen (vagy egyáltalán nem) lehet helyrehozni. Ezért is vannak nagyon a pl. Vadaskert nevű gyerekpszichiátrián dolgozó pszichiáterek a csecsemőotthonok ellen. De nem lehet csak úgy megszüntetni egy komplett intézményrendszert, és a módszertant megváltoztatni, háááát, szerintem évtizedek kellenének...

    A kolléganőm úgy mesélte, hogy a leendő örökbefogadók először csak ablakon keresztül nézhetik meg a gyereket, és csak akkor találkozhatnak személyesen, ha már eldöntötték, hogy őt szeretnék.

  • 2007.10.18 16:11:02horadi

    Hnora!

    Nagyon jól leírtad a lényeget! Szerintem hihetetlen Teréz anyai beütéssel kell rendelkeznie annak a nőnek, akiben egy csepp önzőség sincsen a gyermekvállalás terén. Nekünk, akiknek éveket kell várni egy vérszerinti, vagy szívszerinti gyerekre, több időnk van gondolkodni, többek között a döntésünk hátteréről, mozgatórúgóiról. Talán ezért jutunk le a legmélyére... :-)



    Egyébként a várakozási idővel kapcsolatban, nekem annyira hihetetlen, mikor valaki nagyon rövid, pár hónapos várakozás után kap babát. Egyszerűen nem értem, valamit mi csinálunk rosszul?

  • 2007.10.18 16:27:27horadi

    Druantia!

    Ez tényleg érdekes kérdés. Sokan mondják nekem, hogy meglátom majd, ha örökbefogadunk, egyből összejön a vsz. gyerek. Ez nekem úgy tűnik, mintha az öf. gyerek csak egy pótléknak számítana, szamárnak, míg nincs ló. :-(

    Nekem a nekünk rendeltetett gyerek kell és nagyon remélem, hogy soha nem fog fájni, hiányozni a terhesség és a szülés.



    Ugyanakkor nagyon sokat gondolkozom azon, hogy nem fogok-e különbséget tenni az unokahúgom és az öf. gyerekünk között? Pusztán azért, mert az unokahúgi a húgom kislánya, belőle van, az én véremből is és szemmel láthatóan hasonlít rám és én is észreveszem, hogy olyan dolgokat csinál, mint én ebben a korban. Elmondhatatlanul jó érezés ezt viszont látni!

    Na, ez már megint a jó öreg önzőség... ;-)

    Szóval annyira szeretem Csengebabát, hogy félek, hogy akaratlanul is különbséget fogok tenni majd közte és a mi gyerekünk között... főleg, hogy nálam ki fog maradni a terhesség, a szülés okozta hormonális változás, aminek van olyan funkciója is, hogy kialakuljon az anyai érzés.

    Nyugtassatok meg, hogy az ember a saját gyerekét automatikusan a legjobban szereti! ;-)

  • 2007.10.18 16:36:04horadi

    Marcangoló!

    Nem tudom, Te melyik csecsemőotthonban dolgoztál, de nekünk a tanfolyamon a Gárdonyi Géza utcai otthon vezetője volt az egyik előadó és nagyon pozitív élmény volt! Mondta, hogy náluk minden gyereknek van egy kis füzete, amelybe rendszeresen bejegyzik, mi történt vele, vannak fényképek is és ezt a füzetet örökbefogadáskor odaadják az öf. párnak. Ez nekik fontos infókat tartalmaz, a gyereknek pedig a múltját, a gyökereit jelenti. :-)



    Nekünk is azt mondták, hogy a nagyobbacska gyerekeket egy tolvajüvegen keresztül mutatják meg. Több gyerek van a játszószobában és a gondozónő egy megbeszélt jellel megmutatja, melyik gyerekről van szó. :-)

  • 2007.10.18 17:12:12hnora

    Tőlünk, örökbefogadóktól rendre azt kérdezik, hogy miért akarunk gyereket.

    Hadd kérdezzem most én Tőletek, nem örökbefogadóktól, ki miért akart/akar gyermeket. Komolyan kiváncsi vagyok rá. :)

  • 2007.10.18 17:26:16hnora

    Horadi! Nekem is furcsák a pár hónapos várakozás után babát kaptunk sztorik. Egy részük tényleg mázli, de azt hiszem nem elhanyagolható az ismerős ismerősének az ismerőse effektus sem. Ugyanígy furcsállom, hogy 11 hónapos, egészséges roma kislány hogy kerülhet országos listára. Ne mondja már senki, hogy megyén belül nem tudják örökbeadni. Az viszont úgy látszik, hogy a megfordíthatatlan valóság, hogy egyre hosszabb a várakozási idő, mind titkos, mind nyílt örökbefogadás esetén. Kétlem, hogy a gyermekvállalási felelősségtudat ekkorát javult volna. Az életszínvonal sem éppen arra tendál, hogy most már nincsenek megélhetési gondokkal küzdő családok/anyák. Akkor hogyhogy mégis kevesebb gyerek jut a rendszerbe? Sajnos a paranoiás eszemmel arra kell gondoljak, hogy a háttérben virágzik a feketepiac. És minél hosszabbak a várakozási sorok, annál többen fognak a fekete útra lépni, és annál hosszabbak lesznek a sorok...

    Hogy mi csináljuk-e rosszul? Talán. Mert nincs annyi pénz a zsebünkben és bőr a képünkön, hogy megkeressünk egy szülészetis főnővért, hogyha valaki le akar náluk mondani a gyerekéről, nekünk szóljanak, és persze nem leszünk hálátlanok. Nem tudom mennyi lehet a tarifa. De ha 5 évig kell várnom a gyerekemre, akkor sem próbálkozom ilyen kerülő utakkal. Mert én már csak ilyen hülye vagyok...

  • 2007.10.18 17:36:58horadi

    Hnora!

    Tavaly 80.000-100.000 Ft körüli tarifákat hallottam... Ez volt az alsó határ, de vannak ennél durvábbak is.

    Egyébként egyetértek. A feketepiac miatt az örökbeadható gyerekek nagy része már eleve "eltűnik" rögtön a születése után.

    Én se mennék bele ilyenbe, úgyhogy már ketten vagyunk hülyék... ;-)

  • 2007.10.18 17:43:15Guruljka

    horadi én most egy szentségtörő dolgot fogok írni. Nem éreztem azonnal elöntő szeretetet a szülés után. Azonnal csak az aggódás jelent meg. Meg a félsz, hogy jól fogok-e bánni vele.

    Szerintem ugyanis a szeretethez kapcsolat kell. Valódi. A terheség egyfajta kapcsolat, de mégsem valódi emberi kapcsolat. Az csak akkor kezdhet kialakulni, amikor a kezünkbe vesszük a gyerekünket. De nem úgy, mint egy villámcsapás, hanem szépen fokozatosan. Persze nem is tart sokáig a kölcsönös rajongás kialakulása. Csak azt akarom mondani, hogy mindannyian először csupán ismerkedünk és utána kezdünk igazán szeretni. És szerintem ez az örökbefogadásnál pontosan ugyanígy működhet. Megismeritek és megszeretitek majd egymást. Én kétszer szültem és mindkétszer egyből volt kötelességtudat, aggódás és védő-óvó ösztön. A valódi szeretet viszont másképp érkezett.

  • 2007.10.18 19:01:07druantia

    Guruljka, kicsit vitatkoznék veled, de csak egy nagyon kicsit :). Amikor kiderült, hogy babát várok, még én sem éreztem ugyanazt, amit most érzek. Én tiszteletet és valami várakozó-bizsergő izgalmat éreztem. Aztán amikor azt mondták, hogy el kell vetetni, mert súlyosan beteg, akkor hirtelen nagyon éles lett minden. Kétségbeestem, hogy el kell válnunk. Végül kiderült, hogy mégsem. Na, nálam akkor volt az első igazi áttörés. Aztán jött egy következő löket azzal, hogy megmozdult, majd amikor megtudtam, hogy milyen nemű, amikor először megláttam az arcát a 4d-s uh-n.



    Amikor először megláttam "élőben" (amikor megszületett), olyan euróriát éreztem, mint még soha. Én már a kórházban is repülni tudtam volna, kicsi lepkék röpködtek a gyomromban :). A nővéreket azzal molesztáltam, hogy a lázlapon lévő "é. é. fiú" (élő érett fiú) ugye azt jelenti, hogy élénk, édes :). Úgy érzem, attól a perctől kezdve ugyanígy szeretem.



    Hnora, én azért szerettem volna mindig gyereket, mert nekem ez jelentette az igazi alkotást, a célt. Mindig is nagyon szerettem és tiszteltem a gyerekeket és ők is nagyon jól elvoltak velem. Még most is van pár kis barátom, akik rendszeresen jönnek hozzám játszani, beszélgetni.



    Az első nagyon ütős élményem az volt, amikor az akkori fiúm egyik lányismerősének a másfél éves kislányával elször találkoztam. Január másodika volt, a csaj teljesen beszívva ment éppen a gyerekért, egyenesen a szilveszteri buliból. Elkísértük. A kislányra a csaj nyolcvanakárhány éves nagymamája vigyázott. Ahogy beléptünk a házba, egyből látszott, hogy a kislánnyal valami nagy baj van. Sütött a pofija a láztól, rettenetesen köhögött. Kiderült, hogy az anyuka tudta, hogy a gyerek megfázott, mégis elment bulizni. A nagymama meg népi gyógymódként bekente a kislány testét zsírral és lefolpackozta.



    Nagy nehezen rábeszéltük az anyukát, hogy jöjjön velünk, vigyük be a kisgyereket az ügyeletre. Rögtön bent is tartották tüdőgyulladással. Amire körülnéztünk, ott álltunk ketten a barátommal, a csaj egy szó nélkül lelépett. Én akkor kivettem egy hét "szabit" a gimiből (magyarán lógtam) és reggeltől estig bent ültem a kislánynál. Nem aludhattam ott, mert tulajdonképpen semmi közöm nem volt hozzá. Az anyuka az egy hét kórház alatt egyszer jött be, hozott egy krémest, letette az asztalra és elment. Azt hittem, megőrülök, annyira sajnáltam a kislányt. Aztán támogattuk őket először pénzzel is, majd amikor kiderült, hogy a csaj magára költi a lóvét, inkább megvettük a gyereknek azt, amit kellett. Sokat volt nálunk, (csak) nálunk fürdött, volt, hgoy ott is aludt.



    Akkor kezdett el igazán fájni az a diagnózis, hogy nem lehet saját gyerekem. Ezért mentem el tanárnak. Annyira szerettem volna máshogy csinálni a dolgokat. Akár azzal a kislánnyal, akár más kisgyerekkel. Ha nem az első pillanattól és éjjel-nappal, akkor annyit, amennyire lehetőségem van. Szerettem volna valakire vigyázni, egésszé tenni. A gyerekvállalás nekem arról szól, hogy megpróbálok felépíteni egy embert, segíteni neki kiteljesedni, boldognak lenni. Azért éreztem szerintem tiszteletet iránta már az első percben, mert az embert, a leendő felnőttet, a kész embert láttam benne :). Adni szeretnék, de közben legalább ugyanannyit kapok. Ezt nem is tudtam, hogy ennyi jön vissza :).

  • 2007.10.18 19:39:57Guruljka

    druantia, szerintetm nincs köztünk vita:) Csak egészen máshogy hozta elénk az élet ezt az anya-gyerek kapcsolatot. Én nem voltam tudatosan erre orientált, csak a terhesség irányította oda a tudatos énemet. És ez egészen biztosan más. Viszont lehet, hogy akkor az öröbefogadott gyerekeknél-és leendő anyukáiknál inkább alakul úgy, ahogy veletek.

    Igazából mindegy, csak legyen mindenkinek gyereke, aki szeretne!!!

    Hnora és ebben benne van a válasz tán a Te kérdésedre is. Amig terhes nem lettem, én nem tudtam miért akarok gyereket.

    Aztán rájöttem, hogy mert így lesz teljes az én életem. Ha vállalom ezt az egész életen át tartó, nagy önzetlenséget igénylő szolgálatot egy másik emberért.

    De biztos, hogy nem mindenki van így ezzel:) És ha engem kérdezel, ehhez nem sok köze van a vérségi kapcsolatnak. Az az ösztönlényünknek fontos talán. Mert így talált ki minket a természet, hogy évezredekig a saját vérünk védelme hajtott. Ma már azért ez másképp van kicsit.

  • 2007.10.18 20:33:15mimi

    én dolgoztam gyiviben egy darabig. gyámokat ellenőriztem. minden látogatás előtt átnéztem a hozzám tartozó gyerekek anyagát.

    megdöbbentően sok visszaadott "örökbefogadott" gyerek volt köztük. szóval azért nem véletlenül óvatoskodnak, meg vizsgálják az örökbefogadni szándékozókat. és itt valószinű, h nem rólatok van szó, de sokan tényleg nem tudatosítják magukban miért szeretnének és hogy tudnak-e vállalni nem vérszerinti gyereket. nincsenek felkészülve a kisgyerekkor utáni időszakra. többen a válásuk után "adták vissza" a gyerekeket, akkor már hirtelen egyik szülőnek sem kellettek. szívszorító történetek, többszörösen széttört életek.

    ismerek olyan családot, ahol 4 örökbefogadott gyerek van, ütik-verik őket, kívülről jó keresztény család, a legnagyobb kamasz, szökdösik, és persze ilyenkor jön a "hajtja a vére" szöveg.

    én sokkal jobban szűrném az örökbefogadókat, de jó szakemberekkel, nagyon alapos, akár terápiás jellegű felkészítéssel, utána viszont én sem szarakodnék, aki alkalmas, felpörgetném a dolgot és nagyon hamar családba adnám azokat a gyerekeket, akiket a vér szerinti szülők elhagynak.

    volna egy kérdésem.

    azon nem gondolkodtatok-e hogy nevelőszülők lennétek. nagyon klassz családokat ismertem így meg (persze szemét emberek sajnos itt is vannak...), mindegy volt, hogy a befogadott gyerek papíron a nevükön volt-e vagy sem, sajátjukként szerették és nevelték.

    és az igazán nagyszerű nevelőszülők igyekeztek elősegíteni a vérszerinti családdal a kapcsolattartást, a testvérekkel, más rokonokkal és ezzel kimondhatatlanul nagy ajándékot adtak ezeknek a gyerekeknek.

    minden gyerek megtudja, hogy örökbefogadták és mindegyik egytől egyig keresi a gyökereit. nagyon meg lehet könnyíteni így a dolgukat, nagy szeretettel és a nevelő szülők részéről hihetelen önfeláldozással és lemondással.



    én abban biztos vagyok, hogy ha az anyagi és érzelmi helyzetem megszilárdul, tuti, hogy nevelek majd néhány állami gondoskodásban lévő gyereket.

    biztos hogy fogom tudni úgy szeretni őket mint a sajátomat szeretem.

    ehhez számomra elég azt észrevenni magamban, hogy mennyire tud fájni a szívem ismeretlen gyerekekért, mennyire érzem a tehetetlenséget ha nem tudok segíteni.

    a másik ami miatt gondolom, hogy nem a vérség, hanem a kapcsolat milyensége számít, az az, hogy nekem két féltestvérem van, egy anyámról, egy apámról.

    az egyikkel együtt nőttem fel, a másikat felnőttként ismertem meg igazán. akivel felnőttünk vele "igazi" testvérek vagyunk, a másikkal ismerkedünk egymással, szeretjük egymást, de soha nem lesz ugyanolyan.

    szóval enyémkémnek nem vérszerinti, de igazi testvére/testvérei lesznek majd, ha odáig eljutunk.

  • 2007.10.18 21:38:20marcangoló

    Horadi, ismerem a gárdonyisokat, nagyon sok gyerekotthoni (fogyatékos) gyerekünk eredetileg ott volt. Ismerem a füzetkéket is, tényleg nagyon szépen vezetik ezeket (mondjuk máshol is). Az ottani gyerekorvos és a pszichológus is nagyon jó fej. Én belülről úgy láttam, mindent megtesznek a gyerekekért, amit csak tudnak az adott keretek között. Azt kellene megérteni, hogy a csecsemőotthon nem egy gondokodó lény (ez nem az én megfogalmazásom, hanem a barátnőmé, akinek meséltem az "összeesküvéselméletet"), nem tud egységesen cselekedni, és fellépni azért, hogy következetesen minél több csecsemőt bent tartsanak a rendszerben. Az ottani dolgozókat is kötik a szabályok, és minél jobbat akarnak a babáknak. Tudom, hogy nagyon szeretik őket, évekre visszamenőleg pontosan tudják, hogy melyik "gyerekük" hol van, érdeklődnek róluk, és örülnek a fejlődésüknek.

  • 2007.10.18 21:39:41marcangoló

    És ne aggódj azon, hogy nem fogod szeretni. Persze biztosan lesz olyan helyzet, amikor az ember legszívesebben a génekre fogna mindent, de szeretni a legeslegjobban fogod.

  • 2007.10.18 22:34:49Csöre

    Van egy dolog, ami érdekelne, és Ti, akik érintettek vagytok, biztosan tudtok erről mondani nekem valamit. Nem lehet külföldről örökbe fogadni gyereket? Félreértés ne essék, nem a (bizonnyal létező) nemzetközi gyermekkereskedelemre gondolok, vagy a híresasszonyok által manapság olyan közkeletű (divatos?) "szerezzünk egy szerencsétlen párát valamelyik egzotikus országból" akcióra. De sokszor hallani, hogy pl. Romániában, de biztos Ukrajnában stb. is milyen sok az elárvult vagy elhagyott gyerek. Létezik ennek valamilyen legális útja-módja? Újszülött, csecsemő esetében gondolom Nektek sem számítana, hogy melyik országban látta meg a napvilágot.

  • 2007.10.19 07:34:10hnora

    Mimi! Mi már gondolkodtunk a férjemmel a nevelőszülőségen, és ha valamiért nem fogadhatnánk örökbe, biztos belevágnék kínomban. Azonban tudom, hogy nem lennék jó nevelőszülő. Pontos statisztikát ugyan nem ismerek, de a tippem az, hogy a vérszerinti családba visszagondozott gyerekek 90-a jobban járt volna még az állami gondoskodásal is, mint a vérszerinti szüleivel. Na, ehhez én nem tudok mosolyogva asszisztálni. Hogy én egy pár éves gyerkőcnek azt közvetítsem, hogy "hidd el, anyu meg apu szeret téged, és nagyon jó lesz majd velük", meg minden, aztán amikor hazaviszik, az első pofon után rájön, hogy hazudtam. És úgy hazudtam, hogy közben szerettem és ő is szeretett engem. Szerinted kiben fog az a gyerek utána megbízni?



    Csöre! Lehet külföldről örökbefogadni, megvan ennek a törvényes útja, de egyrészt nagyon macerás (ez a kisebbik gond) másrészt iszonyú pénzekbe kerül (ez a nagyobbik gond). Egyrészt necsak a magyar, de az adott ország örökbefogadási alkalmassági feltételeinek is meg kell felelni, ha nem beszéled a nyelvet, akkor tolmácsra lesz szükséged, általában nem árt egy jogi szakembert is megbízni, többnyire hetekre vagy hónapokra az adott országba kell költözni, természetesen mindent oda-vissza hivatalos fordítóval lefordíttatni, szóval pár milla alatt nemigen jön ki. Az Ukrajnai helyzetet nem ismerem, de konkrétan Romániával kapcsolatban olvastam, hogy 1-2 éve botrány volt, mert sok külföldi fogadott ott örökbe, és le is tiltották a külföldiek általi örökbefogadást egy időre. A felkészítő tanfolyamunkon egy pár mondta, hogy ők Afrikából gondoltak örökbefogadni, de mikor utánajártak, hogy hogy is megy, rájöttek, hogy ez közönséges halandónak szinte járhatatlan út. Az előadó is mondta, hogy sajnos sok afrikai országban nem engedélyezik a külföldiek általi örökbefogadást, talán amolyan rosszul értelmezett büszkeség vagy csak a megszokás miatt. Ők vállalják, hogy inkább haljanak éhen a gyerekek, de ne kerüljenek külföldre. :(((

  • 2007.10.19 09:41:00koneko

    Adja Isten, hogy soha ne kelljen ezen gondolkoznom!

    DE: az örökbefogadás rendben van. Nevelőszülő a világ minden kincséért nem lennék.. Tudom miről beszélek: én neveletem a bátyám kisfiát hat éven át, úgy szeretem, mintha a sajátom lenne. Amikor végre rendeződött a helyzetük, és a gyerkőc megint az apjával lehetett, hiába tudtam, hogy ez így jó, majd' bele őrültem. Pedig akkor látom, amikor akarom, akkor hozom el, amikor akarom.. Egy olyan gyereket "visszaadni", akit szeretsz, még ha teljesen biztos is, hogy ez jó, kész halál.

    Szóval aki ilyet tervez, jól gondolja meg. Nagyon nehéz.

  • 2007.10.19 09:50:11ruju

    Sziasztok. Fentebb már írtam, h. mi is sorban állunk, bár nem tudom, hogy meddig, vszínű ki fogunk szállni és örülünk annak, amink nekünk legalább van: 1 db egészséges vsz kisfiú. Ez az 1szem viszont választ ad pl. olyan kérdésekre, hogy miért "válogatunk". Azthiszem hnora már az egészséggel kapcsolatban leírta a tutit. Mi bertuk anno, hogy a neme is mindegy, de útközben rájöttünk, hogy egy szempontból nagyon nem: egy kislánnyal egyel kevesebb alapunk lenne az összehasonlítgatásokra. Ezenkívül a külföldi örökbefogadás is eszünkbe jutott már, de azthiszem az sem igazán járható út a fent már említett - anyagi/nyelvi/stb - problémák miatt.



    Amúgy mi 0-6 hónapban jelöltük meg a gyermek életkorát. Guruljka írt arról, hogy nem öntötték el varázsütésre rózsaszín anyai érzések a szülés/születés pillanatában. Ezzel én is így voltam, viszont minden perc óra és nap rögtön utána segített anyává válni. Ezt az utat az örökbefogadásnál ugyanígy szeretném végigjárni, mert úgy érzem, csak így tudnám teljes értékűen magaménak érezni, magamhoz "növeszteni" a gyermeket. Sőt, még szoptatni is szeretném. Legalábbis megpróbálnám.



    Egyébként vszínű minderre nem fog sor kerülni, mert a párom éppen nem érzi az erőt ahhoz, hogy egy "idegen" kis jövevényt is magáénak érezzen és úgy szeressen, mintha. Erra csak mi nők vagyunk képesek. Sajnos. Pedig én még nagyon szeretnék pici babát.

  • 2007.10.19 09:53:01ruju

    Igen, a nevelőszülőség szóba sem jöhet. A nevelőszülők leggtöbbjének - legalábbis akikről én eddig hallottam - több sajátgyereke is van. Én nem akarom visszaadni a megszerette, nevelgetett lénykét. A nevelőszülőség is a karitatív kategória nálam.

  • 2007.10.19 09:55:52ruju

    bocs: megszeretett

  • 2007.10.19 10:00:11ruju

    jaj, és persze "leGtöbbjének". dadog az ujjam

  • 2007.10.19 19:46:30hnora

    Ruju! Ha pici babát kapunk, én is szeretném szoptatni. Örülök, hogy nem vagyok egyedül. Jó volna, ha erről több helyen beszélnének, mert kicsit csodabogárnak érzem magam miatta. A természeti népeknél ez teljesen természetes, csak a fenenagy civilizáltságban kezdjük elfelejteni, hogy ilyen is lehetséges.

  • 2007.10.19 22:52:04ruju

    Igen, erre az emberek mindig felkapják a fejüket, pedig lehetséges. Nekem annyi előnyöm van, h. én a fiunkat is szoptattam, tehát már szoptattam (persze őt "könnyű" volt, hisz én szültem :-D) De pont egy öfo-s találkozón beszélt egy csaj arról, hogy ő is szoptatta az örökbefogadott gyerekét, és az elején néhány mellretétel után már elindult a tejelválasztása. És őneki "csak" öfo-gyereke volt. Szóval ilyen van, és lehetséges.

  • 2007.10.19 23:56:36Csöre

    Nekem van ismerősöm (na jó, ismerős rokona), aki szintén szoptatta az örökbefogadott babáját. Ma már ugye nem nagy kunszt a megfelelő hormonkoktél kikeverése. És a szoptanit készülék is segíthet benne. Mellesleg ha egyszer arra kerülne a sor, hogy mi örökbefogadunk, én is tutibiztos megpróbálnám.



    Ruju, szerintem egyelőre ne adjátok fel! Simán a második - hagyományos úton, azaz pocakból érkező - gyerek esetén is sokakban felmerül, hogy őt már egyszerűen nem lehet annyira szeretni, mint az elsőt... aztán persze kiderül, hogy dehogynem... Talán addig tart csak ez a bizonytalanság, míg konkrétan AZT a gyereket meg nem pillantjátok, aki a Tiétek lehet.

  • 2007.10.20 00:57:41horadi

    Hnora!

    Erről hol lehet utánaolvasni? Milyen hormonok által lehetséges a szoptatás?

    Egy picit azért félek attól, hogy megint hormonozzam a szervezetemet, mert eléggé megviselt a meddőségi központban kapott cucc is. :-(

  • 2007.10.20 01:08:21Csöre

    Horadi! Azt hszem, mindössze 1-2, injekcióban beadott adag kellett, szóval nem kúraszerűen kezelik az illetőt. Biztos nem vagyok benne, de talán a Nyírő Gyula Kórházban foglalkoztak ezzel (??? tényleg nem biztos...)

  • 2007.10.20 07:31:30hnora

    Bár igyekeztem körbeolvasni a témát, de erről a hormoninjekcióról még nem hallottam. A www.lll.hu/cikkek/orokbefogadott

    oldalon találsz hasznos infókat, illetve kiindulásnak jó a további keresgéléshez. Elvileg mindenféle gyógyszeres segítség nélkül is működhet a dolog, de eredményesebb lehet, ha kicsit rásegítenek a szervezetnek. Én eddig egy olyan gyógyszerről hallottam, amit ilyenkor szoktak adni, ami hivatalosan valami emésztést segítő gyógyszer, de mellékhatásként megindíthatja a tejelválasztást. Csak persze a mi esetünkben a mellékhatás a lényeg. :) És a gyerek se lesz hasfájós... :)))

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta