Benedek sietve jött a világra

Zanza!

Gyönyörű napsütéses reggelre ébredtünk 2007. március 15-én. Örültünk, mert a hosszú hétvégére a Balcsira készültünk a szüleimhez – a szülés előtt még utoljára. Az ágyban ülve mélázgattam, vajon mit is ettem előző este, mert mintha kicsit fájt volna a hasam. Fel is hívtam anyukámat, hogy lehet, hogy csak délután indulunk, mert nem vagyok valami jól.



Egy idő után kezdett gyanús lenni a dolog, ugye ez nem AZ a fájdalom?! Sajnos hamar leesett a tantusz, mert a görcsök egyre erősödtek és egyre gyakrabban jelentkeztek. Igen ám, a dologgal csak egy baj volt: április 30-ra voltam kiírva.


Nincs mit tenni, irány a kórház. Lezuhanyoztam, sőt, mit nekem fájdalom, még egy hajmosás is belefér, gondoltam, mialatt a kedvesem „Hol a Tena betét?” és „Mi a frász az a Garmastan kenőcs?” kurjongatások közepette a faliújságra kiakasztott listám alapján összerakta a pakkomat. A zuhany alól már sziszegve másztam ki, mondom, megszárítom a hajam és már mehetünk is. „Hülye vagy? – így a párom - inkább kapj magadra valamit és induljunk!” Közben konzultáltam az orvosommal. A kocsiban már erősen kapaszkodtam és a kórház előtt már görnyedve botorkáltam befelé.

Már vártak. Szülőágyra fel, ruha le, infúzió be. Doki megvizsgált, egy ujjnyira nyitva voltam, a fájások már hárompercenként jöttek. Itt már sírtam, nem hittem el, hogy ez történik velem. Nem, az nem lehet, hogy most szüljünk, még csak a 33. hétnél tartunk, ki tudja, mije nem fejlődött még ki szegénykémnek!

Az orvosok megnyugtattak, ne izguljak, valószínűleg meg tudják állítani a folyamatot. Hogy mitől indult meg, nem tudják, lehet bármi, akár egy front is. Estig ment az infúzió, és szépen meg is szűntek a fájások. Hurrá, gondoltam, megúsztuk. Azt mondták, ha két napig „tünetmentes” leszek, akár haza is mehetek. Oké mondom, biztos minden rendben lesz, aztán pucolás haza, majd lazítgatok, meg teszek-veszek lájtosan, a gyerekszoba még úgyis romokban hever. Kihelyeztek az osztályra és aludtam egy jót. Másnap délután elkeseredetten tapasztaltam, hogy ismét kopogtat a gyermek, hogy kijönne.

Újra szülőszoba, fél nap után megint sikerült bent marasztalnunk, de a negyedik nap kezdtük előlről az egészet. És ezt csináltuk 13 napon keresztül. Fájások éjjel-nappal, hol kétóránként, hol 5 percenként, infúzió, injekciók és egy rakat gyógyszer. Mivel még a 8. hónapot sem töltöttük be, nagyon fontos volt, hogy megakadályozzuk a szülést, hiszen volt még mit fejlődnie. Ezt próbáltam is a kisfickóval megbeszélni, de két hét után úgy tűnt, elfogyott a türelme, nem volt visszaút.

Március 27-én este elkezdtem tágulni és bármit csináltunk, a fájások egyre csak jöttek. Mivel két hétig nem aludtam szinte semmit, közöltem, hogy fogalmam sincs, hogy fogom a szülést végigcsinálni, mert az energiaszintem a béka segge alatt, de még annál is lejjebb található. Amikor hajnaltájt az egypercesek között elájultam, tényleg azt hittem, hogy itt a vég.

A Kedvesem egész éjjel velem volt, tartotta bennem a lelket és masszírozta a derekamat a keresztcsontom tájékán. Azt hiszem, enélkül megpusztultam volna, (ezúton is köszönöm neki!) ezt tudom ajánlani mindenkinek, mert elviselhetővé tette a fájdalmat.



Hajnalban csatlakozott egy barátnőm is, akinek lilára szorítottam a kezét. 28-án reggel 6 óra 47 perckor 3 tolófájással végül megérkezett Benedek, 2590 gr-mal és 49 cm-rel. A fájdalom abszolút elviselhető volt, ennél sokkal rosszabbra számítottam. Hatalmas megkönnyebbülés volt és egyből új erőre kaptam. Apa elvágta a köldökzsinórt és a picurkánkat már vitték is inkubátorba.

Épphogy összevarrt a doki, jött a szülésznő, hogy hát bocs, de foglalt az összes szülőszoba, és sorbanállás van, úgyhogy ki kell hogy helyezzenek az osztályra. Mondom oké, semmi gond, felálltam és kisétáltam, semmi bajom nem volt. Elmentünk megnézni a kisfiunkat, gyönyörű rózsaszín bőre volt, és érdeklődve figyelgetett kifelé az inkubátor üvegén keresztül. Mivel minden rendben volt vele, délután már ott is lehetett velünk, és egy kezdetleges szopizást is előadtunk.

Kórházi tartózkodásunk alatt volt azért még néhány küzdelmes nap, leesett a vércukorszintje, aluszékony volt, besárgult. De megérte, gyorsan összeszedte magát, elkezdett hízni, és miután a gyerekorvos mindent rendben talált, az 5. napon már otthon is voltunk, végre hármasban!

Hát így született Benedek, hozta a meleget – és nekünk a boldogságot!

Nyunyóka
Blogmustra