Élet a gyerek előtt... és után

Zanza!

Mit csináltam egy éve ilyenkor? Az életem a gyerek előtt annyira elképzelhetetlenül más volt, hogy nem is értem hogy lehetett úgy élni. Néha meg azt nem, hogy lehet így élni. Nézzük meg a tipikus pesti fiatal gyermektelen nő egy napját (úgy is mint Én), és a gyermekkel rendelkezőjét (úgy is mint Anyuka)!

Egy éve kényelmesen fetrengtem reggel olyan nyolc óra alvás után az ágyban, kicsit fájt a derekam a nagy pocaktól, de alapvetően jól voltam. Mivel még csak kilenc óra volt, úgy gondoltam, hülyeség volna ilyen korán felkelni szombaton. Olvasgattam egy kicsit, netezgettem, majd elmentem tusolni. Ha kedvem volt (de csak akkor!), figyeltem, hogy Lea mit csinál, rugdos, mocorog, vagy alszik. Kimentem mosogatni, közben üvöltettem egy kis zenét a földre tett laptopból (igen, akkor még tartottunk a földön értékes tárgyakat). Öt percenként pisiltem (egyedül). Délután elmentünk fagyizgatni, majd este kilenc tájt beugrottunk a Belvárosba találkozni a haverjainkkal, egy kis Víg söröző, egy kis Westbalkán, pacsizás a szokásos éjszakai összefutós arcokkal.

Hajnali három fele értünk haza, és a férjem nem ivott sokat, ha véletlenül megszületne (mármint a gyerek), akkor ne legyen részeg a szülőszobán (mármint a férjem). Másnap elmentem reggel szavazni, aztán elnéztem a Liberálisok Házába, majd felugrottam az apámhoz és békésen punnyadtunk a választási műsor előtt. Megfordult a fejemben, hogy ott aludjak, hiszen a férjem úgyis dolgozott éjszaka, de aztán éjfél körül hazataxiztam. Többek között azok miatt a kicsit másmilyen derékfájások miatt, amikről nem esett le, hogy már rendesek, csak amikor hajnali négy körül arra ébredtem, hogy csurom víz az ágy, és már 4-5 percesek voltak.

És mit csináltam most? Este hullafáradtan zuhantam ágyba, miután tizenegyig raktam össze a Lea naplójához a képeket, ez volt a férjemmel az intim együttlét, majd három óra múlva ébredtem is szoptatni, de a fáradtságtól visszaájultam az ágyba, Lea nyilván megoldotta közben a dolgot. Újabb két óra, nyöszörgés, előástam a vizes poharat, megitattam, igyekeztem simogatni. Újabb egy óra alvás-féleség, megszoptattam, és aludtam még két órát, hétig. Majd felkeltem, zuhanyozni természetesen nem volt időm, negyed óra alatt elkészültem, negyed óra alatt elkészítettem Leát és mentünk a dolgunkra. Villamosozás közben nem, nem olvastam és nem is révedtem relaxált állapotban kifele, hanem gügyögtem és szórakoztattam. Ügyintézés után beugrottunk a játszóra (igen, ilyen szavakat használok), csúszdán eregettem le Leát, itattam, kekszet adtam neki, homokoztunk, szaladgáltunk, társalogtunk egy csöves bácsival és kutyájával, megvédtem egy homokvárat Lea elől, majd haza indultunk.

Hátamon egy kilenc kilós aprósággal, hónom alatt nyújtott palackkal egyensúlyozva nagy nehezen elvergődtünk hazáig, közben zakatolt az agyam, hogy mit együnk, hogyan kössem le őkelmét főzés közben, és hogy lesz-e idő vásárolni. Lea otthon megtalálta a kölesgolyót, úgyhogy mást nem is kért, azt viszont kiöntöttem a nappaliban. Kétszer felsepertem a konyhát, kétszer átöltöztettem a gyerkőcöt, kiszedtem a kezét a szemetesből, a távirányítót a szemetesből, négykézláb vihogva fogócskáztam és a pokróc mögé bújtam. Furcsa hangsúllyal mondogattam, hogy tessék, kösz, szia, kukucs, telefon, és hasonló összetett közlésegységeket.

Mindeközben minden percben rajta tartom a szemem, legalább az egyiket, enyxhén remeg a gyomrom, hogy mikor veri be a fejét, mikor kezd el érthetetlen módon visítani, mikor akar valamit, mi van a szájában, a kezében, a keze közelében. Reflexeim egy kaméleonéval vetekszenek, miközben átesek három-négy kis szivacs baszon, megcsúszok egy mesekönyvön és belerúgok egy almába és széttrancsírozok a talpammal pár elgurult kölesgolyót a nappali szőnyegén.

Délután is játszótereztünk egy kicsit, este megfürdettük a gyereket a férjemmel, ez volt az együttlét, elmentem pisilni, közben Lea az ölemből állva próbálta lehúzni a vécét, majd kedvesen tépett nekem egy fél tekercsnyi papírt, és betömködte a két térdem közé. Ezt követően megpróbáltam elaltatni, mire végeztem, csak a kötelesség tartott vissza attól, hogy elaludjak fél kilenckor. A férjem épp a Győzikét nézi, pedig ez tőle szokatlan, de csak azért, mert másra úgyse lenne képes, meg mert kisgyerek-fürdetés volt benne, és az annyira cuki. Nem sokára megyek aludni, hiszen egy körül legkésőbb újra kelnem kell. Minden perc drága.

A mérleg: minimum tízszer annyit vigyorgok egy nap.
Blogmustra