SZÜLŐSÉG

Minden gyerek tehetséges?

2007. október 8., hétfő 08:09

Szász Marci a tévében, Polgár-lányok egymás mellett. Petőfi is megbukott magyarból. Minden gyerek tehetséges, csak meg kell találni miben. Mi igaz ezekből, és szülőként hogyan ismerjük fel és segítsük gyermekünkben a tehetséget. Erről és hasonló kérdésekről beszélgettünk Dr. Győri Jánossal, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskola vezetőtanárával és a tehetségpedagógia doktorával.

Milyen a tehetséges ember és milyen részképességei vannak?

Nehéz megmondani, ugyanúgy nagyon sokféle, mint a többi ember. Kétféle meghatározása van, a demokratikus, hogy tehetsége mindenkinek van, csak ki kell bontani, és az elitista, hogy a tehetség valamilyen szűkös forrás, amiből csak keveseknek jut. Mind a kettő igaz: az elsőnél más személyekkel hasonlítod össze, a másik esetben a gyereket önmagával hasonlítod össze. Egyiket sem lehet a másik nélkül használni. Az elitistát azért nem, mert esetleg más képességében még motiváltabb, a demokratikusat sem, mert ha majd felvételiznie kell például, vagy szakmát választania, akkor elkerülhetetlen lesz a külső összehasonlítás. Egyszóval tehetséges az, aki másoknál jobbat és alkalmasint gyorsabban hoz létre egy adott területet.

Mik azok a részképességek, amik kapcsolódnak ehhez: motiváltság, elmélyültség, ambicionáltság, szorgalom, erőfeszítés – működik-e ezek nélkül a tehetség?

Mindenkiben van ezekből valószínűleg, de más mennyiségben, és mindegyik kompenzálható. Belső motiváció mindenképp kell: évekig tanulni kell, gyakorolni, kudarcok vannak, kell a kitartás. De működhet úgy is, ha a környezetének meg akar felelni – például, ha nagyon motiváltak a szülők. Nagyon fontos, hogy a dolog önmagában vett értékért fejleszteni akarja magát az adott területen.

„A zseni a krumpliföldön kapálva is megalkotja a relativitáselméletet” – ez a felfogás annak a romantikus képzetnek a megnyilvánulása, hogy a zsenialitás valami isteni adomány, vagy genetikus, tehát a természetisten adta, és a tanulás sokkal kevesebbet számít. Mintha a zseni önmagától feltalálhatná a komplett matematikát. Ehhez tartoznak a Petőfi is megbukott magyarból típusú történetek.

Ez nem csak romantikus, hanem kártékony elgondolás is. Sok minden függ a területtől. Például egy filmet csak csapatmunkában lehet elkészíteni, komoly társadalmi források felhasználásával és technikával. Elképzelhető, hogy valaki zseniálisan értelmes parasztember, de attól még nem elképzelhető, hogy jön-megy a lovával, és szántás közben kipattan a fejéből a számítógép terve. Newton is zseniális volt, de nem találta ki a számítógépeket, mert bizonyos dolgokat nem lehet bizonyos fejlődési szinten kitalálni. Minél komplexebbek a dolgok, és minél több szimbólum és szimbólumrendszer (tudásrendszer) ismerete szükséges ahhoz, hogy valaki előre tudjon lépni, annál kisebb az esélye annak, hogy valaki a vadonból ki tudjon lépni. Lehetnek nagy lépések, de attól még ki kell tanulni a szakmát. Nagyon sok társadalmi faktor van (tapasztalatok, taníttatás, tudományos kapcsolatok), és ráadásul egy-egy területen sokan vannak egyszerre tehetségesek, és hogy tényleg ők lesznek-e azok, akik kiemelkedőt alkotnak, az azon is múlik, hogy eljutnak-e megfelelő helyekre, ahol támogatják őket és fejlődni tudnak. Mark Spitznek is meg kell találni azt az edzőt, aki Mark Spitz-et csinál belőle. No meg a mezőn kevesebb a lehetőség: műkorcsolyázni biztos nem tudsz megtanulni. Az biztos, hogy alapok kellenek, és a belefordított munka és a célirányultság nagy segítség.

A szülő hogyan tudja felismerni, hogy a gyerekből lehet valami, és hogyan tudja aztán támogatni?

Különböző területeken különböző életkorokban jelentkezhet a tehetség. Persze ezt nehéz megállapítani – hogy koragyerekkorban azt látjuk, hogy valaki tehetséges-e vagy sem – ugyanis van egy másik jelenség is, a korai fejlettség: mondjuk másfél évvel hamarabb megérti a negatív számokat, mint mások. De aztán a többiek beérik, sőt le is hagyhatják. A nyelvi és számi képességek, a zene olyan területek, amelyeken nagyon korán meg lehet mondani, ha valaki kiemelkedő, mert nagyon kevés társadalmi megértés kell hozzá – szociális tapasztalatok nélkül elsajátíthatók, jól algoritmizálhatók. Egy csodagyerek eljátszhat nagyon szépen egy zeneművet, de nehéz elképzelni, hogy ennek az értékét, fontosságát is érti. De a dolgok egy része nem ilyen, főleg a humán dolgok területén. Hat éves gyerekek között nem fogsz találni zseniális tanárt vagy pszichológust. Magyarul az, hogy egy szülő mennyire kicsi korában veszi észre egy gyerek tehetségét, nagyon függ attól, hogy a gyerek miben tehetséges és hogy a szülő milyen tehetséget akar észre venni. Ha nem ilyen korán fejleszthető területeken tehetséges a gyereke, akkor bíznia kell abban, hogy ha ő megfelelő és sokféle dolgot tesz a gyerek elé – filmet, könyvet, beszélgetést – attól a gyerekben összeáll és megérlelődik valami, ami bizonyos elemeiben tanítható, de nem algoritmikusan.

Honnan tudjuk tanárként, ha nem értünk hozzá, hogy a gyerek tehetséges valamiben – illetve nem csak azért lesz-e egy területen tehetséges, mert azt véltük felismerni, és ezért megnőtt a motivációja, és azon a területen ment tovább és képezte magát?

Kezdem hátulról. Ez az utóbbi a Pygmalion-effektus. Ha a gyerekekre azt mondjuk, hogy hülyék vagytok, akkor explicite rosszabbul teljesítenek. Ugyanígy a tehetséges, mint bélyeg, beindít egy motiválódást. De másrészt nem lehet racionálisan megmondani. A jó szakemberek egy komplex megértés alapján ki tudják válogatni, hogy melyik gyerekből lehet kihozni a bajnokot. Lehet, hogy egy nagy költő abban is különbözik egy közepes költőtől, hogy látja a sok zsenge között, hogy melyikből lehet igazi költészet. Ha a szülő nem ért hozzá, akkor bíznia kell abban, hogy a tanárok, óvó nénik észreveszik, hiszen nekik ez a dolguk és felelősségük és hogy a gyerek majd kidolgozza magának, hogy milyen utat akar végigjárni.
Soha nem találkozik mindenki azzal, aki felfedezi és fejleszti. A pedagógusnak a motiváltságot valamilyen szinte észre kell venni, és tudnia kell, hogy azután hova küldhei tovább a gyereket. Vannak kedvezőtlenebb körülmények, például a tanya elméleti fizikusi szempontból elég kedvezőtlen. De minél idősebb a gyerek, annál inkább a tehetségének a része, hogy megértse, mik azok az utak, amiket neki meg kell találni, és meg tudja találni a mestereit, társait, műhelyeit. Ez valamennyire a saját felelőssége is. A tehetség része, hogy megértsd, mi az a környezet, amit meg kell alkotnod ahhoz, hogy kibontakoztasd magad. Persze van, amikor a szülők akadályozzák a gyereket: ha félnek, hogy elveszíthetik, vagy egy olyan értékrendben teljesít jól a gyerek, ami a szülők számára nem kívánatos vagy fenyegető.

Ügyesség, kreativitás, boldogság – mi közük a tehetséghez?

Vannak olyan tehetségek, akik ha nem ügyesek valamiben, de kiemelkedő tehetségek, akkor megteremtik azt a területet, amiben tehetségesek. Picasso, aki jó példa a szabálytalan tehetségre, megteremtett egy olyan rajzművészetet, ami előtte nem létezett, és amiben ő tehetséges volt. Ezt nem tudod könnyen felismerni tanárként. Ehhez túl kéne tudnod lépni a kultúra adott állásán, ami nem elvárható.
Sok mindenhez nem kell kreativitás, például a sportok nagy részéhez. De a képzőművészetben is csak a romantika kora óta elvárás – a modern nyugati kultúrában a művészetekben ma biztosan kell. Hogy mennyire kell a kreativitás, az kultúra- és területfüggő.
Sokat beszéltünk a motivációról. Ha a gyereket nem érdekli az, amiben tehetséges, és mást akar csinálni, akkor lehet, hogy a szülei szomorúak, de ő nem. De ha valaki valamiben tehetséges, és ki akar benne bontakozni, mert ez számára belső öröm, és ebben gátolják, az nagyon komoly frusztrációt jelent. A legtöbb embernek a dicséret és a pénz sokat jelent, és ez afelé mozdítja, amiben tehetséges. Az biztos, hogy nagyon nehéz ellenséges környezetben nagyot alkotni, és nagyon sokat kell érte fizetni, ami később visszahat.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.10.08 08:39:33levendul

    de klassz kis cikk ez :))))

  • 2007.10.08 08:43:08martine

    hú, ezt olyan jó volt most olvasni :)

  • 2007.10.08 08:55:10druantia

    Ez tényleg jó cikk, köszönöm, Hanna.



    Szerintem minden szülő kicsit elfogult a gyerekével szemben (én mondjuk nem is csak kicsit :)), ezért én pl. hajlamos vagyok olyan tehetséget is belelátni a gyerekembe, ami esetleg nincs is ott. Pl. én nagyon büszke vagyok a Petire, és az ismerősök hasonló korú gyerekeihez képest kiemelkedőnek látom. Olyan dolgokért, amik normálisak.



    Például büszke vagyok a gyors mozgásfejlődésére, mert hat hónaposan és két naposan felállt és pár nappal azután, hogy betöltötte a 10. hónapot, el is indult. Aztán büszke vagyok még arra is, hogy most, 15 hónaposan már kábé 80 szót használ, köztük egész bonyolultakat is, mint pl. traktor, segíts, becsukod, kapcsoló, kórház, köszönöm. Plusz az időlegesen megjegyzett szavak, amiket ismétlésképpen mond, ragoz (mondja, hogy kezed, hátam, kulcsom, stb.) és tudja, mi a különbség az egy meg a kettő között és már mond kétszavas mondatokat is néha.



    A múltkor teljesen el voltam hűlve (olyan 14 hónapos lehetett), amikor kézmosás után csalogattam a törölközőjéhez, amin volt két maci. Azt mondtam neki, hogy "Gyere Petike, nézd, maci!". Erre megcsóválta a fejét és azt mondta a két mutatóujjával egy-egy macira mutatva, hogy "Nem. Kettő!".



    Teljesen el voltam ájulva tőle, egészen addig, amíg a kis barátnőjéről el nem mesélte az anyukája, hogy a kislány _négy_ hónaposan visszadudorászta-zümmögte valamelyik karácsonyi dal első pár ütemét. A második szülinapjára játék szintetizátort kapott a csajszi, és igaz, hogy nem játszik még le dalokat, de a zenéhez értő anyukája szerint dallam-szerűséget tud játszani. Én a botfülemmel csak azt hallom, hogy fülsüketítő zaj helyett tényleg kellemes, amit a kiscsaj pötyögtet.



    Úgyhogy rá kellett jönnöm, hogy ez a kislány tehetséges, az én gyerekem meg gyorsan fejlődik :).

  • 2007.10.08 09:07:13Miss Marple

    De jó volt ezt olvasni! Használható, végiggondolható. Köszi! Sok dologra figyelmeztet a saját gyerekeimmel kapcsolatban... És igen: családi tapasztalatból tudom, a hülyézett gyerek tényleg hülye lesz, az alaptalanul istenített gyerekből viszont sajnos sosem lesz zseni.

  • 2007.10.08 09:46:32papirbirka

    Megfigyeltétek már, hogy a nagyszülőknél/és szerint a gyereketek zseni. Mert nálunk biza így van, pedig ahogy druantia mondja csak egy kicsit gyorsabban fejlődik.

    Persze nekem ő a leg-leg, de ezt nagyon nem akarom ráragasztani. Mondogatom, hogy okos-ügyes, de nem szeretném azt sulykolni, hogy zseni, okosabb, ügyesebb mint...

    Nemtom miért ezt valahogy nem érzem egészségesnek.



    "ha ő megfelelő és sokféle dolgot tesz a gyerek elé – filmet, könyvet, beszélgetést – attól a gyerekben összeáll és megérlelődik valami, ami bizonyos elemeiben tanítható, de nem algoritmikusan."

    Na ez a mondat nagyon szimpatikus volt és úgy érzem megerősít. Nem tetszenek a direkt fejlesztős dolgok. Legalábbis iskoláig nem. Lehet, hogy túl sok Vekerdy-t olvasok. A lehető legtöbb, elsősorban közös élményű lehetőséget szeretnénk megadni a gyereknek és abból figyelni, hogy mit élvez igazán, azt pedig próbáljuk rendszeressé tenni.

  • 2007.10.08 09:55:11Paramami

    Ez a kérdés nagyon sokat foglalkoztat engem is. Sajnos a boldogság-tehetség témakört nem részleteztétek annyira, amennyire engem ez érdekelne. Nekem ugyanis ez a fő probléma. Én nagyon hiszek abban, hogy a boldogság alapvetően a családi boldogság, és minden más csak utána jön. Persze, ez személyes tapasztalat, de azt hiszem, mindenki abban hisz a legjobban, amit személyesen megélt.



    Úgy gondolom (annak ellenére, hogy egy másik poszthoz fűzött hsz-omban már kifejtettem, hogy 30 éves koromra felső vezető lettem egy elég jelentős cégnél, tehát nem az az otthonülős, elmolyolós fajta vagyok, hanem nagyon keményen dolgoztam és igyekeztem a legjobbat kihozni magamból), hogy egy nő számára az igazi boldogság, ha megtalálja az élete társát és gyereket nevelhet. Egy férfi számára is, csak biológiai adottságaikból kifolyólag a dolog a nőtől igényel sokkal több időt és karrier szempontjából áldozatot, mivel csak ő tud szülni és szoptatni. Azonkívül nagyon hiszek abban, hogy a gyereknek legalább az élete első, de inkább első két évében hihetetlen szüksége van az édesanyjára. Őt talán helyettesítheti az édesapja, de nem 100%-osan, mivel ugye ő szoptatni nem tudja, ami szerintem nem csak élettanilag, de érzelmileg is hihetetlen fontos (szerintem mindkét félnek, mert nekem a mai napig, amikor Blanka már elmúlt egy éves, nagyon nagy érzelmi fénypontja a napnak, amikor szopizik, és mi nézegetjük, simogatjuk egymást közben - mert ő is simizi a hajamat, én meg a kis arcát, kezét, közben beszélgetek hozzá, stb.).



    Szóval itt akkor oda jutunk, hogy tegyük fel, hogy a lányom, merthogy az van, hihetetlen tehetséges zongorista lesz - lenne. Vagy operaénekes. Ekkor ugye magától értetődő, hogy elkezd majd koncerteket adni világszerte. Ami húsz évesen hihetetlen élmény és poén, harmincpár évesen viszont már eszméletlen dilemma lesz. Szüljek már? Még ne? (És akkor arról még nem is beszéltem, hogy pár év után mennyire fárasztó állandó igazi otthon nélkül utazgatni a világban, szállodákban tölteni a napokat, kicsit gyökértelenül, más-más időzónához, szokásokhoz, ételekhez alkalmazkodva - ez a szervezetnek önmagában is nagyon nagy stressz.)



    Tegyük fel, hogy a napi 16 óra munka mellett talál egy pasit, akinek jó lenne szülni (már ez önmagában is csoda, hiszen a pasi se sültgalamb, hogy a szájadba repüljön, őt is keresni kell, hogy megtaláld. Én pl. egy 14 órás munkanap után kifejezetten párkeresési célból, halál fáradtan mentem el egy buliba, egyenesen a munkahelyemről, este tízkor, semmi kedvem nem volt menni, de tudtam, hogy muszáj néha kimozdulni, különben soha nem találkozom senkivel - és lásd, ott volt életem párja, akinek morgósan és fáradtan is én tetszettem). Szóval megtalálta élete párját. De mikor függessze fel a munkáját? Mennyi időre? Mert nagyon rossz kiesni. És ha csak zenész, akkor még jó, de mi van, ha sportoló? Úszni pl. nem lehet otthon két szopi között, hogy karbantartsa magát, meg a nagyon intenzív sport a tejtermelést kifejezetten gátolja, tehát akkor már biztos, hogy az ő gyermeke háttérbe fog szorulni. Vajon ez őt majd boldoggá teszi? És az unokámat? Jót tennék neki, ha kideríteném róla öt éves korában, hogy ő a következő Keveházi, és hajtanám a balettórákra?



    Vegyük a Polgár lányokat. Ahogy Judit egy Elle interjúban elmondta: soha nem jártak még játszótérre sem, egész nap csak otthon ültek és tanultak (meg talán pingpongoztak? ebben nem vagyok biztos). Nem voltak barátaik, még jó, hogy hárman voltak, és egymással tudtak barátkozni. (Az anyukájuk pedig nem dolgozott, hogy teljes mértékben nekik tudja magát szentelni!) Nem tudom, ha most lennék nyolc éves, és az választhatnék, hogy Polgár Jutka életét élném minden velejárójával, vagy a Szeleburdi család egyik tagja lehetnék valami csoda folytán, egy pillanatig nem gondolkodnék (természetesen Szeleburdiék mellett tenném le a voksom).



    Nekem egyetlen dolog fontos Blankával kapcsolatban: legyen boldog. Ha úgy lenne boldog, hogy egész nap csak zenél, akkor úgy. Az tiszta sor, ha valamiben kiugróan tehetséges, és folyton csak azt csinálná, akkor egyértelmű a dolog. De mint ahogy a cikkben is volt, ilyen ritkán van. Ha Mozart nem zenész családba születik, nemigen kezd négyévesen komponálni.



    Az én nagy kérdésem (magammal szemben), hogy vajon mivel tartozom a lányomnak: keressem-kutassam, miben tehetséges, és igyekezzem ebben bátorítani, vagy biztosítsak neki zavartalan, boldog gyerekkort, és csak akkor adni neki a megfelelő eszközöket a tehetsége kibontakoztatásához, ha valami módon kiderül a tehetség, és ő maga kifejezi az igényét, hogy segítsem abban a dologban (pl. hegedűt kér a szülinapjára, és azt, hogy járhasson zeneiskolába). Úgy gondolom, hogy az utóbbi állásponttal jóval kevésbé valószínű, hogy kiderül, miben tehetséges (mert szinte biztos, hogy lenne egy-két terület, amiben az átlagot meghaladja), de vajon jót teszek neki, ha én forszírozom, hogy derítsük ki, mi az? Erre mit tudtok mondani???

  • 2007.10.08 10:02:18-hattori-

    A cikkről jutott eszembe: Képzeljétek, amíg nem volt gyerekem, azt kívántam, hogy ha majd lesz, ne legyen olyan NAGYOn tehetséges, okos, stb. (durva, hogy ezt írom, de ne legyen olyan mint én) mert aki nagyon okos, nagyon kilóg az átlagtól bármilyen irányba, az érzékenyebb, és talán szükségszerűen magányosabb... nehezebb társat találnia, hasonszőrűekre bukkannia, nehezebben boldogul. Titokban arra gondoltam, milyen jó lenne, ha "csak" annyi esze lenne, hogy tanul egy jó szakmát, mondjuk cukrász lesz, vagy fodrász, és abban majd tökéletesíti magát, idővel lehet saját kis műhelye, és talán átlagosként könnyebben lesz elégedett és boldog a nagybötűs életben. A barátaim persze csúful kinevettek, és azt kérdezgették: azt akarod hogy a gyereked buta legyen? Te nem vagy 100-as. Egyedül a 3 diplomás, X nyelven beszélő, meg nem értett festőlelkű unokatesóm értette/érezte hogy miről beszélek.

    Aztán snitt. Lett egy gyerkőcöm, aki 6 és fél hónaposan áll, a zene ütemére "táncol", hónapokkal megelőzi a hasonló korúakat a faluban... és már lehet, hogy nem is olyan baj, ha nem lesz átlagos :))) Mindenesetre megnyugodtam, hogy jelenleg ami elmondható: gyorsabban fejlődik.

  • 2007.10.08 10:03:18-hattori-

    Paramami, kb. egyszerre írhattunk, de azt hiszem, nagyjából ugyanarról :))))

  • 2007.10.08 10:50:38cs1

    ő... én is azért szurkoltam, hogy a gyerekem ne kezdjen el ácsorogni vagy 8 hónapos koráig mert romokban a lakás... hát, 6,5 hónaposan már majdnem mindenre felmászik és egy mp. alatt feláll úgy, hoyg már csak fél kézzel kapaszkodik... Most azért szurkolok, hogy azoknak legyen igazuk akik szerint ez semmit se jelent mert simán lehet, hogy járni csak 12 hónaposan fog majd... (persze... tegnap már lépegetni próbált és már csak az tartja vissza, hogy még nem elg fejlettek az izmai... de ilyen gyakorlás mellett ki tudja mi lesz...) (skacok... nem lehet, hogy ez is szépen előrébb jött? egyre több olyan 6 hónaposról hallok aki felállt...)



    Cserébe viszont gügyögés helyett énekel... (tényleg énekel :) Na jó, a kívülállók szerint valszeg csak sikoltozik és kiabál de szerintünk énekel :)



    Bevallom attól a Szász Marcitól sikítófrászt kaptam és volt egy másik szerencsétlen patkányszerű gyerek is akit ügyeletes csodagyereknek kiáltottak ki és a TV-ben mutogatták... na attól is hánynom kellett. Na szerintem ők azok akik rohadtul nem csodagyerekek viszont a szüleiket pszichiátriai megfigyelésre küldeném mert hazavágták a kölykeiket, elvették a gyerekkorukat stb.



    Ja, és ezért nem fogom a gyerekem okosgyerek stb. tanfolyamra vinni bármennyire érdekesen hangzik is... max. a Ringató kategóriásokra amiknek a KÖZÖS játék a lényege és nem az, hogy a gyerek 5-6 évesen kilógjon a sorból (ráadásul szerintem az, hogy valakibe 2 évesen beleültetik az ABC-t még nem csinál zsenit belőle max. nyer 2 hetet)...



    (megjegyzem szerintem az én gyerekem is zseni, és ha ezt nem így gondolnám akkor szégyelhetném magam:)))) (ja, hogy mások szerint a sajátjuk az? hát igen... ez így van rendjén:))))))

  • 2007.10.08 10:51:12Vowel

    két dolog jutott eszembe:

    Ranschburg Jenő mondta,h az az "általános",h ha egy anyuka azt mondja, h a gyereke "tehetséges", akkor arra oda kell figyelni, mert azért inkább az a jellemző,h a szülők inkább azt mondják,h "áááá, ez nem nagy kunszt", de ha már az anyuka is elcsodálkozik ,akkor érdemes megmutatni egy "hozzáértőnek".

    a másik az inkább egy kérdés:

    hova lehet vinni a gyerekemet, ha úgy érzem "tehetséges"??? én nem akarok Polgár lányt csinálni belőle (lévén fijjú ;) ) de érdekelne, h miként tudnék neki segiteni,h a saját ritmusában fejlődjön. (ő pl. 5 éves kora előtt megtanult olvasni EGYEDÜL) egyéb "furcsaságok" is vannak vele.



    és egy utsó: az,h vki milyen korán áll fel sztem nem "tehetség" kérdése, de biztos lesz itt vki, aki jobban ért hozzá (ez vmi idegrendszeri fejlettséggel van kapcsolatban, de úgy tudom nem jelent semmi "pluszt" a későbbiekben)

  • 2007.10.08 11:00:31cs1

    Paramami: az öcsémnél úgymond a család döntötte el, hogy miben tehetséges... és ezért nem kallódott el és ezért lesz belőle szerintem egy zseniális építész... (tanulni rühellt, rajzolni viszont tudott és szeretett és térlátása is volt... az építészen meg az első években a makett és a rajz a legdurvább rész így ez volt az egyetlen egyetem ahol esélye is volt... nem is akármilyen...) Ő mondjuk egész életében azt hallotta otthon, hogy milyen szépen rajzol, ezzel kellene kezdenie valamit...



    Jó kérdés, hogy mi volt előbb - a tyúk vagy a tojás - de ő legalább élvezi amit csinál...



    (én közgazdász lettem de marhára bánom, állandó hiányérzetem van amikor dolgozom, valahogy hiányzik az "alkotás" a munkámból... és ha jobban belegondolok én is úgy "terelődtem" erre az útra... igaz, a végső döntés az enyém volt)



    Ja... a szüleink azt az elvet követték, hogy sorra adták a lehetőségeket... zenetanulás, ilyen-olyan szakkörök, úszás, műugrás, nyelvtanulás stb. Én a mai napig örülök ennek mert úgy érzem, hogy ennek köszönhetően színes és érdekes gyerekkorom volt... (tegyük hozzá, hogy ők semmit sem eröltettek, ha nem jött be valami akkor egy kis türelmi idő után megjegyzések és magyarázkodás nélkül abbahagyhattuk)

  • 2007.10.08 11:02:59cs1

    Vowel: mikor áll fel... szerintem sem tehetség kérdése... én úgy vettem észre, hogy a lányom akkor fejlődik jobban verbálisan ha nem csinál kunsztokat a mozgás terén és fordítva... tehát ez valamit valamiért alapon megy. Pont ezért én pl. nem fogok parázni, ha a lányom később tanul meg beszélni mint a többiek...

  • 2007.10.08 11:04:03cs1

    (ja... még nem is gügyög... meg se próbál gügyögni... sikítani viszont profi módon tud:)

  • 2007.10.08 11:15:57másutt

    Asszem bennem allandoan a zsenit kerestek.

    Nagyon koran csinaltam mindent... koran olvastam, oriasi szokincsem volt, sportbol is jo voltam... suliban es egyetemen remekeltem (DIJAK! KITUNTETESEK!), koran szereztem jo allast sok penzert.



    Mostanra, 35-re asszem kiegtem. Nagyon boldog ember lettem, sokkal boldogabb, mint 18 eves koromban. De a nagyatlaghoz kepest nincs tul sok ambiciom ( az anyasagon kivul ami az ajtomon kopog)

    Asszem eloszor 21 eves korom korul volt egy kiegesem, amikor kb 1 evig semmit nem csinaltam... (na jo, ittam es cigiztem es buliztam).



    Szoval, szamomra nagyon fontos az a szempont, hogy az elet NEM SPRINT, hanem MARATON. Rengeteget latom, hogy zseninek vagy elsportolonak hitt gyerekekbol teljesen atlagos avagy 'atlag alatti ambicioju' felnott lesz.

    Nincs azzal semmi baj...

    Csak figyelmeztetesnek szanom... abszolut nem veletlen szerintem, hogy a 'zsenik' nagyresze (Petofi csak 1 pelda, de ott van Mozart, Jozsef Attila, es szamtalan szamtalan mas 'zseni', aki 30-40 kozott halott volt, avagy 20 evesen nyugdijba ment a sportbol es elhizott es tok jol elvan) akibol nem lett 85 eves oszhaju zseni karos szekben pipazva.

    En inkabb azt szeretnem, ha a jovendo gyerekem hosszu, KIEGYENSULYOZOTT eletet eljen.

  • 2007.10.08 11:34:05druantia

    Szerintem teljesen igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy nem kell a gyerekbe beleverni a mindenáron-zseniséget. De azért a lehetőséget meg kell adni neki, hogy az legyen, aki lehetne. Ez elég tág dolog, egy embert sok minden boldoggá tehet. Ami számomra a legfontosabb, az az, hogy a gyerekem stabil legyen lelkileg. Tudja, hogy ő kicsoda, honnét jött és hová tart. Ismerje magát és a külvilág rossz hatásai ne tehessék tönkre. Ennyit szeretnék.



    Az is nagyon fontos, hogy milyen foglalkozást választ. Fiú lévén az a teremtés, amit nekem a szülés és az anyaság meg minden ezzel járó dolog jelent, nála értelemszerűen kimarad. Oké, apuka lehet, de ti talán értitek, hogy mit próbálok ebből kihozni :). Szóval, szeretném, ha olyan munkát végezhetne, amit ő hivatásának tart, sikeres és tehetséges benne, akármi is legyen az. Azért mégiscsak az élete nagy részét melóval fogja tölteni, hacsak meg nem nyeri a lottó ötöst. De remélem, akkor is azért :).



    A benne levő lehetőségeket ki szeretnm bontani, hogy szabadon válogathasson közülük. Én sem vagyok annak a híve, hogy trenírozzuk meg okosítsuk a gyereket orrba-szájba, de örülök, hogy pl. szereti a könyveket. Igyekszem inspiráló, épelméjűen ingergazdag környezettel körülvenni, sokat beszélgetni vele. Megpróbálom lassan, lépésről lépésre "húzni" előre.



    De ami a legfontosabb a belső stabilitás és önbizalom kialakításához, az a rengeteg szeretet, az elfogadás és a biztonság. Ez az alap ahhoz, hogy később is boldog ember lehessen és megálljon a maga lábán önállóan is.



    Ha szociális téren lesz esetleg tehetséges, az számomra ugyanolyan értékes, mintha matematikailag vagy nyelvileg lenne az. És szerintem is mindegy gyerek tehetséges valamiben. Mindegyik tud valami pluszt adni ehhez a világhoz. Az, hogy a világ mit tud kezdeni ezzel, az már egy másik kérdés.

  • 2007.10.08 12:06:05Nilüfer

    Szerintem is egyet lehet tenni, sokmindenre lehetőséget adni a gyereknek, hiogy kipróbálja.Persze, ez is veszedelmes, mert hiába tök tehetséges a gyerek, ha pl utálja a külön foglalkozásokat...Nálunk pl.zeneiskola, szerintem a középső lányom tudott volna sokat kihozni a zenéből, de a szolfézst jobban utálta a kukorica gölödinnél, ezért abból felmentést kértünk és kaptunk.Így sose derült ki, valóban híres ütős lehetett volna-e:)) Nem erőltettük.A legkisebbnél ennél azért tovább léptünk, a nyelvekre nagyobb hangsúlyt helyeztünk, de neki tényleg van érzéke hozzá.A többinek is van, de a kicsinél az is látszik hohy élvezi, és sikeres benne.Ráadásul az apja is éppen angolban gyakorolja magát az elmúlt években:)Mindhárman megtanultak olvasni iskola előtt, írtak is, a kicsi kétévesen ismerte az összes nagybetűt..mert a nagyoktól látta hogy tanulnak, és kérdezett/Nem ültettem bele a fejibe, csak ha kérdezett, választ kapott/.Rettenetesen büszke voltam mindháromra-illetve vagyok, de soha nem tanítottam direktben egyiket sem, nem akartam belőlük valami rendkívülit kihozni, pedig eszesek..de ha kérdeztek, mindenre válaszltunk.Lehet hogy valamiről emiatt lemaradtak?Nem tudom.De gyanúsak nekem is azok, kik ötévesen az Árpád-házi királyokat évszámmal felsorolják, meg a cartoon networkból négyévesen összefüggően beszélnek amerikai angolt...csak egy a dilemmám..HA tényleg valamiben óóóriási tehetségesek lettek volna, hogyan lehetett volna felfedezni, és az óóóriási tehetségeket vajon nem úgy lökték-e a tehetségesek útjára??Ahhoz meg kétség nem fér, hogy az unokám zseniális,de agyoncsapom a szüleit, ha bárhova erőltetik/ pl. angol bölcsi, meg vizilabda kétévesen../

  • 2007.10.08 12:10:22Nilüfer

    Ja, a két nagy egyetemet végzett, szerintem a kicsi is fog.Anélkül, hogy elvárás lenne..az elvárás önmagukkal szemben alakult ki:)

  • 2007.10.08 12:21:41-hattori-

    druantia, nagyon tetszett, amit írtál, szívemből szóltál :)))



    Van egy könyv, vékonyka, asszem valami olyami a címe, hogy "Mindenkiből lehet zseni, de 3 éves kor után már késő" és egy japán fazon írta, szégyellem, de nem jut eszembe a neve, Masuki vagy valami ilyesmi, ő alapította anno a Sonyt... érdekes volt elolvasni, nekem kissé feltalálta a spanyolviaszt érzésem volt, semmi nagy módszerrel nem hozakodott elő, csak azt hajtogatta, hogy 3 éves korig árasszuk el a gyereket mindennel: nyelv-zene-kép-stb., nem azért hogy hegedüljön, 8 nyelven beszéljen, hanem, hogy az agya fejlődjön, és a lehetőség a képességre benne legyen. Érdekes elgondolás, de egyáltalán nem akaródzik a sajátomon kipróbálni. Nem, nem szeretném, ha az enyémből koravén zseni lenne, és 3 éves korára 4 nyelven beszélne és zongorázna...inkább építőjátékozzon, meg fogócskázzon a kutyával, vagy bicajozzon, és színezze a kifestőt... Asse baj, ha nem lesz egy akkora vállalata, mint a Sony :)))

  • 2007.10.08 12:24:50Miss Marple

    És tessék, egy értelmes bejegyzés a melyik-pelenka-milyen-színű-kombidressz-mennyit-szopik-százon-stb mamákból kihozza a higgadtan filozofáló, nyitott gondolkodású, tájékozott, toleráns nőket, még egymás torkának esés sincs. (Majd most lesz - az enyémnek, mert mit veregetek itt vállon mindenkit, mi?! :) )

    Újra öröm olvasni a Porontyot.

  • 2007.10.08 12:54:14lii

    egy régebbi posztnál már leírtam a történetem, korai fejlettség (ovis koromban 6 évvel idősebbek szintjén levőnek "diagnosztizált" több gyermekpszichológus), nagyon korán írtam, olvastam, számoltam, nemzetközi rajzversenyeken érmeket nyertem, verseket/meséket írtam.

    tehetségfejlesztő pszichológushoz hordtak, tévében, újságban szerepeltem, rokonoknak/ismerősöknek kellett produkálnom magam (visszahúzódó, félénk kislány voltam) - a mai napig a hideg kiráz az egésztől. gimis koromban már nem lógtam ki annyira a kortársaim közül, és ezért tettem is rendesen, nem figyeltem órákon, lógtam, cigiztem, piáltam, stb.

    szóval én attól félek, h. át fogok esni a ló túloldalára, és ha esetleg tényleg tehetségesek a gyerkőcök, inkább nem csinálok semmit, nem szólok senkinek, a saját élményeimből kiindulva. akadályozni nem fogom a kibontakozásukat, de nem akarom őket "tolni".

    amiről még le is beszélném őket, az a versenysport (pedig ez az én életemből pont kimaradt :), drill, korán kelés, áldozathozatal minden mennyiségben - és nálunk hagyománya sincsen, tehát motiválni se tudnám őket, mert lusta dög vagyok én is.

  • 2007.10.08 13:08:25Anyatünde

    Miss Marple,



    A poszthoz hozzászólók jelentős része ÁLTALÁBAN értelmesen szokott hozzászólni és nem szokott egymás torkának esni. :-)) "A maradék"-ot meg régóta nem láttam hozzászólni (talán nem véletlenül khm, khm...azaz most végre találtak valamit, amiről értelmesen lehet itt beszélgetni.)



    A poszt meg tényleg nagyon jó. Köszi, Hanna!

  • 2007.10.08 13:12:26Nilüfer

    Elgondolkodtam én most Szabó Magda kapcsán..nagyon korán befogták, három évesen latinul társalgott vele az apja, meg mindent tudnia kellett történelemből..és jól sült el.Fantasztikus az öreglány..de akkor is az lett volna, ha nem dresszírozzák ennyire?Ugyanakkor nincs vacakabb mint egy gyerekből kiállítási majmot csinálni.Abban hiszek, hogy aki igazi tehetség valamiben, normális odafigyelés mellett is kibontakozik, esetleg nem három évesen.Vagy fene tudja.....

  • 2007.10.08 13:32:26Miss Marple

    Anyatünde : QED :))



    Nilüfer: Igen, de... Szabó Magdának nincs családja. Vagyis gyereke. És nem azért, mert nem lehetett (mint pl. Polcz Alaine-nek), hanem mert ő így döntött. Erről többször is beszélt, nagyon finoman és okosan, hozzá méltóan, hogy a művei az ő gyermekei, és annyira kitöltötték az életét, hogy nem kellett oda más. Én bizony ezt legalábbis furcsállom. Mert tényleg hihetetlen írói munkássága van, de talán az az igen sajátos, hiperintellektuális nevelés, meg az, hogy közben a testalkata miatt még a saját szülei is elégedetlenkedtek vele, közrejátszott abban, hogy nem akarta reprodukákni ezt a gyerekkort. Talán. De lehet, hogy ez csak az én konyhapszichológusi spekulációm. Bár kétségtelen, hogy ellenpéldának pont ott vannak a Polgár lányok, akiknek normális családi élete van.

  • 2007.10.08 13:35:00eszter

    lii, én nem félek, hanem direkt akarva esek át a ló túloldalára. Én még nem látam zsenit, aki örült volna annak, hogy az.

    Szerencsére teljesen átlagos gyerekeim vannak. De azért itthon úgy dícsérjük a rajzaikat, mintha DaVincik lennének, és ezzel van tele a lakás, de isten ments, hogy ez kitudódjon. :)

  • 2007.10.08 13:36:08zolnaid

    Nilüfer, én úgy gondolom, hogy tudásban jól sült el, szívesen is olvasom a regényeit, de valahogy, főleg az önéletrajzi műveiből gondolom, a szociális - társadalmi beilleszkedésnél és az emberi kapcsolatoknál nagyon komoly gondjai lettek cserébe. Részemről azt gondolom, SZM regényeit olvasva, hogy megérte, de más gyereknél, kisebb irodalmi képességekkel megáldva megérné?

  • 2007.10.08 13:44:50lii

    Nilüfer: valszeg akkor is fantasztikus öreglány lenne, esetleg "csak" tanárnő maradt volna. vagy fene tudja... :)



    nekem még az jutott eszembe, h. olvastam már pár interjút gyerekként, rásegítéssel elindított színésznőkkel, énekesnőkkel (tévéújságban, női magazinokban) akik magántanulók lettek, de ha nem, akkor kétféle válasz volt az iskolai kortárskapcsolatokat firtató kérdésre: a.) utáltak az oszt.társaim, mert nagyképű majomnak hittek, amiért híres vagyok, és emiatt szarul érzem/éreztem magam, b.) úgy mondja az illető azt, h. befogadták a társai, és voltak barátai, mintha az vmi különleges és egyedi dolog lenne.

    én nem voltam híres ember, sem sztárocska, sem polgárjudit; volt gyerekkorom, de egyenletes teljesítményt kellett nyújtanom, különben kicsúfoltak a suliban, h. na ez a nagy zseni meg csodagyerek, és csak 4-es lett a környezetismeret témazárója. amikor reggel azzal várt az egész osztály, h. láttak a tévében, letagadtam, h. az nem én voltam, biztos valaki, aki nagyon hasonlított rám. titkoltam az eredményeim, mint a pestist, olyan akartam lenni, mint bárki, akárki, a lány a szomszédból, stb. :) velem egykorú barátaim első gimiben voltak először, előtte fiatal(os) tanárokkal haverkodtam a suliban, alsó tagozatos szociális életemre meg úgy emlékszem vissza, h. egyetlen nagy monológ az iskolaudvaron, a fejemben létező képzelt baráti körömmel.



    na de ez nem a pszichiáter heverője, csak azt akartam kihozni az egészből, h. ami nem megy azt nem kell erőltetni, és a "nem megy" nem feltétlenül azt jelenti, h. a gyerek nem csinálja, hanem h. nem érzi jól magát benne.

  • 2007.10.08 13:46:49lii

    eszter: pont erre gondolok én is.

    itthon bőrkötésben lesznek a verseik és aranykeretben a képeik, de akkor és csak akkor mutatom meg bárkinek, ha ezt ők kifejezetten kérik. :)

  • 2007.10.08 13:49:44eszter

    most végigolvastalak benneteket. Teljesen egyetértek mindenkivel. Talán még annyi, hogy a lányom is egyedül, teljesen autodidakata módon tanult meg olvasni 5évesen, ahogy én is. De úgy, ahogy engem sem zseniztek le, max. azt mondták okos vagyok, én sem tettem. Egy szinten említve azzal, hogy a másik lányom pedig milyen szép színeket tud kikeverni. Nem is lettem egyébként zseni, mondjuk az iskolákat nagyobb erőfeszítés nélkül végeztem, de boldog a gyerekeimtől vagyok. Persze azért is ment "könnyebben" a tanulás, mert az érdeklődésemnek megfelelően indultam tovább. Szeretném, ha a lányom is így élné meg az "okosságát".



    A zseninek mondott gyerektől valahol elveszik a döntés szabadságát, és mi hasznára van a világnak, ha egy gyerek sakkversenyeket nyer.A szülő érdemét szokták ilyenkor felelmlegetni maximum. A tehetséges festő, író, költő gyereket meg nem kell kiemelni, Szabó Magdát sem zsenizték le a szülei (az Ókút és a Für Elise alapján legalábbis - én ezeket olvastam az életrajzi regények közül), hanem meghagyták az alkotói szabadságát.



  • 2007.10.08 14:40:40Guruljka

    Hát nekem ezzel a "tehetséges" kifejezéssel csomó rossz élményem és tapasztalatom van. Volt egy unokahúgom aki nagyon kitűnt a kis falusi sulijában és a tanárai azt mondták a szüleinek, hogy vigyék el egy komolyabb suliba. Nos az unokahugom 4. osztályban már olyan okosnak és tehetségesnek tartotta magát,(nem alaptalanul!!!) hogy hjaj. Elvitték egy közeli város nagyon erős 8 osztályos gimnáziumába. És elszabadult a pokol. Mert ott szembesült vele, hogy Ő nem zseni, "csak" jó képességű és ott már csak komoly melóval lehet Valaki. Teljesen leeresztett végül el is hagyta sulit, mert érettségiig sem bírta kihúzni, majd éveken át kereste a helyét. Mára szerencsére megtalálta, de a szellemi kapacitása kihasználatlan maradt és a "mi lehetett volna belőlem" biztos üldözni fogja.

    A párom unokahúga, meg a másik történet, aki a mai napig azt hiszi, hogy zseniális, holott nem. Mert neki orrba-szájba nyomatták egész életében, hogy Ő bizony páratlan. És csak ámul és bámul, hogy mások mégis többre viszik, meg bizonyos dolgokhoz jobban értenek stb...

    Aztán jöjjön az én példám. Nálunk az ment, hogy mivel lányom, te jó képességű vagy, ezért nálad az a minimum, amiért másokat körbedícsérnek! Na kitaláljátok? Hát persze, hogy semmi motivációm nem volt a sulira. Passziót űztem inkább abból, hogy bizonyos dolgokról többet tudjak, mint mondjuk a tanárom, meg ilyenek. Szóval én sem éltem igazán a tehetségemmel. Régi tanáraim ezt a mai napig a szememre is vetik, hogy ha azokat az energiákota nem oda.., hanem...akkor mi lett volna. Jegyzem meg a sportban sem léptem nagyot, pedig nagyon sikeres voltam. Csak addigra valahogy nem volt meg bennem az az akarat, hogy megmutassam. Ma sincs.

    Viszont ezen sokat gondolkodtam és a gyerekeim nevelésében fontos döntést hoztam.

    Soha nem szeretnék szemellenzővel nézni a gyerekeimre!

    Értem ez alatt azt, hogy bár én vagyok az anyjuk és tutira elfogult vagyok velük, azért igyekszem tisztán látni, hogy valójában miben tehetségek, mik a hibáik és mik az erényeik. Mindig meghallgatom róluk mások véleményét is. Főleg a szakemberekét.

    A gyakorlatban az is fontos, hogy mi apával nem tesszük ki őket teljesíthetetlen kihívásoknak, de támasztunk elvárásokat. Engedjük, hogy szabadon válasszanak!!

    És ami nagyon fontos, hogy mindenkit kora és képessége szerint nézett teljesítménye alapján dícsérünk meg. De azt sokszor, és gyakran másoknak is elmeséljük, ha valamelyik ügyes-okos volt.

    Az első "eredményeket" most látom a Nagynál és meg mondom őszintén még jobban hiszek benne, hogy ez a helyes út. Mert bár egyikünk sem tökéletes, de azt látom rajta, hogy nagyon önálló, mert szereti maga intézni az ügyeit, és boldog. Jól működik a közösségben és az óvónénik szerint a "tehetséges". Remélem a segítségünkkel megtalálja az útját és boldog kiegyensúlyozott felnőtt lesz. Ennyit kívánok neki és a teseójának is. A zseniség szerintem kicsit más kategória. Az egy ritkább és nehezebb dolog, mert általában a szociális képességek gyengeségével jár. Ami borzasztó nehéz, főleg egy gyereknek. DE belőlük tényleg kevés van. tehetsége meg szerintem is van mindenkinek valamiben. A "tehetséges" számomra azt jelenti, hogy kicsit a társai felett teljesít, vagyis kicsit kilóg felfelé.

  • 2007.10.08 14:54:05druantia

    Guruljka, én a "tehetséges" szót inkább az "értékessel" helyettesíteném. Mert ez tényleg igaz minden gyerekre. Mindegyik tud valami olyasmit, amiben ő a legjobb, ha mást nem, akkor a cipőfűző-kötést. Teljesen mindegy, hogy mit, minden ugyanolyan értékes. Szerintem egy gyerekből azt a maximumot kell kihozni, ami saját magához képest a maximum. De ebben benne van az is, hogy ne menjünk a maximum fölé, mert az sem egészséges.



    A tehetség az csak valami, ami vagy kinyílik, vagy nem. Azért vagyok a gyerekem anyukája, hogy kinyíljon és őt boldoggá tegye. Hogy ne mindenféle külső dolgot keressen pótlékul.



    Elég elszállt megint, amit írtam, azt hiszem, magyarra lefordítva valami olyasmit akartam kihozni belőle, hogy igyekszem előre és nem visszafelé mozdítani a gyerekem jelenlegi és jövőbeli boldogságán és ebbe beletartozik minden érték. Olyan, mint a hamubasült pogácsa :). Jól meg kell tömni vele a tarisznyáját, de csak olyan ízekkel, amiket szeret, hogy ne cipeljen felesleges súlyt se :).

  • 2007.10.08 14:59:06druantia

    Meg hát az is tehetség, hogy az ember boldoggá tud tenni másokat. Az én gyerekem főleg ezért tehetséges, mert én (meg még sokan körülöttünk) nagyon boldogok attól, hogy ő van, ergo többé, jobbá tette az életünket. Mi lenne ennél nagyobb dolog :)? És ezt tényleg minden gyerek tudja.



    Tudom én, persze, hogy a "tehetség" köznapi értelemben nem ezt jelenti. De az, hogy mit tartunk értéknek (zenei tehetség, logikai tehetség, stb.) mind kultúra- és korfüggő és külső kontroll. Az önbizalom, bizalom és a szeretetre való képesség meg belső, és ez teszi a gyerekemet igazán boldoggá.



    Én örülök neki, hogy szépen kezd beszélni és ügyesen mozog, mert ez mind az ő életét könnyíti meg. Nem az én elvárásaim :).

  • 2007.10.08 15:01:41Guruljka

    druantia:)

    Egyetértünk. És nagyon nehéz ez a gyakorlatban. Terelgetni,de hagyni választani. Elvárni, de nem nyomasztani. Dícsérni, de nem ajnározni. Szóval ez szerintem ez egy nagy-nagy nevelési kihívás!

  • 2007.10.08 15:07:13druantia

    Guruljka, igen, ez a legnehezebb az egész gyereknevelésben. Megtalálni az egyensúlyt. Úgy és annyira húzni előre, ami már húz azért, de még nem sok, annyit várni el tőle, amennyit már kell, de amennyit még lehet. Irányítani, de úgy, hogy az ő élete mégis az ő élete maradjon, ne az enyémet élje újra helyesbítve. Hát, nagy felelősség... :).

  • 2007.10.08 15:13:59ildanyóka

    Az én fiam is kicsit gyorsabban fejlődött bizonyos dolgokban. Egy évesen két-három szavas mondatokat mondott, két éves korára tökéletesen tisztán, választékosan beszélt, ismerte a betűket (mert kérdezett, és én válaszoltam), fantasztikusan aprólékosan rajzolt, olyan feje volt (és van :)), mint a szivacs, még nem volt öt éves,amikor egyedül megtanult olvasni....

    De ezzel párhuzamosan, bizonyos dolgokban megelőzte a korát, pl a kapcsolatteremtésben hátrébb járt. Jártunk is vele pszichológushoz, mert az érzékeny lelke nehezen vette a közösségbeli akadályokat. Az oviban és a mostani sulijában a gyerekek elfogadták őt, vannak barátai, de egy kicsit mindig kilóg, pedig szeretne jobban belesimulni a közösségbe.

    Tavaly beválogatták a színházba az egyik darabba gyerekszereplőnek. Nagyon vágyott rá, de nem szerette volna, ha a suliban a többiek emiatt cikiznék. Végül is az osztályfőnök úgy döntött, hogy addig nem mondja el a többieknek, amíg a bemutató közelébe nem érnek. Akkor úgyis sokat hiányzott, mert egész ment a próba, és ő közben beszélt erről a többiekkel. Nagyon jól kezelték a gyerekek, egy csoport el is ment megnézni a színházba. Nem cikizték, sőt, ahogy kivettem a többiek szavaiból, még büszkék is voltak, hogy ő az osztálytársuk.

    De nem minden sült el ilyen jól. Pl én nagyon hamar észervettem, hogy bár a gyerekem a kisujjából kirázza a matek példákat, elég jó a logikája, DE nem szereti. Inkább a humán dolgokhoz vonzódott, azon belül is a nyelvi dolgok izgatják. (Ennek egy kicsit örülök is, mert én is kacérkodtam annak idején ezzel :)) A suliban pedig azt hitték, hogy én nagy matekost akarok nevelni a fiamból, matektanár lévén. Most, miután mindenki tudja a szánkékokat, ő egy kicsit jobban utálja a matekot, de azért így is simán megy ötösre. Csak még kevesebb a lelkesedés. (Mondjuk a geometriát ő is imádta.)

    Kis kora óta lehetősége van a választásra. Látja a kínálatot, lehet próbálkozni, de azt csinálhatja, mit akar. A színház mellett jár zenesuliba, aikidora, zeneteátrumba, énekkaros, és mágus-kártyázik, és feladta már a sulis szakköröket, a focit, az úszást. Kb három éves kora óta hallom azt a mondatot: Én tudom, hogy mi jó nekem. Eszerint élünk. :)



    Guruljka

    "A zseniség szerintem kicsit más kategória. Az egy ritkább és nehezebb dolog, mert általában a szociális képességek gyengeségével jár. Ami borzasztó nehéz, főleg egy gyereknek. DE belőlük tényleg kevés van. tehetsége meg szerintem is van mindenkinek valamiben. A "tehetséges" számomra azt jelenti, hogy kicsit a társai felett teljesít, vagyis kicsit kilóg felfelé."



    Egyetétek. Én a fiamat nem tartom zseninek, jó képességei vannak, De ott van azon a határon, ami a zseniséggel jár, ezért is voltak(vannak) gondok a szociális képességekkel. Gyereknek is megterhelő, de a szülőjének lenni is.

  • 2007.10.08 15:16:18Nilüfer

    Szabó Magdát csak a gondolkodás kedvéért említettem.Hogy miért nem akart gyereket..erre őszinte választ nem adott.Az én nagylányom azt mondja, ő azért nem akar, mert önzőbb annál hogy annyit adjon, amennyit kapott. Meg egy gyerek rohadt nagy felelősség.Nemtom..de legalább őszinte:)és nem tudom, ez most dícséret-e vagy kritika:)) mindenesetre elgondolkodtam, ez us nem a zsenialitás jele-e..hogy ennyire ismeri önmagát, és vajon ez attól van-e mert nem beszéltük tele a fejét, hogy az az igazi, ha gyereke van....nagyon tudatos nő lett belőle.Azért szerintem simán lehetne Brüsszelben nemzetközi jogász, az esze alapján, ennek ellenére egy kisvárosban dolgozik, és eddig úgy tűnik, nem lesz az ENSZ soros elnöke, de boldog.

  • 2007.10.08 15:18:11ildanyóka

    Kimaradt, hogy tavaly írt egy regényt, amit jó lenne, ha folytatna.

    (Csak, hogy dicsekedjek egy kicsit :)))

  • 2007.10.08 23:06:29cozumel

    Huu de jo tema, jo hozzaszolasokkal!



    Van is ezer gondolatom, rogton:-)



    A korai olvasassal kapcsolatban: erdekes dolog, hogy nekem rengeteget olvastak a szuleim, nagyszuleim, es meseltek is fejbol.

    Beszelni egy evesen mar folyekonyan tudtam (sokaig azt hittem, ez a norma!, annyiszor hallottam a sztorit anyuektol).



    Viszont olvasni csak az iskolaban tanultam meg, igaz, ott pikk-pakk. Valoszinuleg nekem kepileg nem allt ossze a dolog, csak a magyarazattal egyutt. Konyvmoly is lettem, eletreszoloan.

    Nyilvan, osszefuggesben van az adott verbalis keszsegemmel is, meg azzal is, hogy rengeteget beszeltek, olvastak nekem.



    De az en gyerekkoromban meg nem volt ekkora divat a korai fejlesztes, tehetsegkutatas stb. Az iskola is, a csalad is elegedetten konstatalta, hogy ertelmes, jol tanulo gyerek, de kulonosebb motivaciot nem adtak semmilyen iranyba.

    Talan ha megtettek volna, tobbet kihozok magambol.

    Nem biztos, hogy sikeresebb, boldogabb ember lennek. Ehhez mas tenyezok is hozzajarulnak.

    De azt hiszem, en jobban igyekszem majd osztonozni a gyerekeimet, ha valamihez nagyobb erdeklodest, tobb tehetseget mutatnak majd. Termeszetesen nyomas nelkul.



    Ha masert nem, hat azert, hogy legyen egy dolog az eletukben, amihez mindig szivesen nyulnak, mert sikerelmenyt ad nekik. Nem kell, hogy Kocsis Zoltan legyen az en Zoltanombol, csak uljon le szivesen a zongorahoz, mert onmaganak szerez vele pozitiv elmenyt. Ehhez viszont nekem kell megadni neki az alapokat.

    De nem baj, ha "csak" buszsofor lesz, aki szabadidejeben vidaman klimpirozik:-)...

  • 2007.10.09 01:13:28Sibri75

    Sokat gondolkoztam ezen a témán én is, főleg, mert szerintem belőlem többet is ki lehetett volna hozni, ha a szüleim máshogy állnak hozzám kiskoromban. Csak, hogy értsétek:

    Én is magamtól tanultam meg olvasni, írni, 5 évesen. Anyuék észre se vették, az óvónő szólt nekik, hogy ez még egy kicsit korai. Imádtam az iskolát, a szüleim tök büszkék voltak, hogy ilyen jó tanuló vagyok, de ennyi.

    Én akartam angolra, németre járni, mint a barátnőm, de a szüleim azt mondták, hogy semmi szükség rá. (viszont apu később folyamatosan németül akart velem beszélni:))))

    Szótárból német újságokat fordítgattam már akkor, mert akartam, akartam, de nem foglalkoztak vele.

    Ettől eltekintve más szemrehányhivalóm nincs a szüleim felé.

    De azt megfogadtam, hogy a gyerekeimre odafigyelek nagyon, felkínálok nekik minden lehetőséget, ha nem akar, nem fogom erőltetni a pl. nyelvtanulást, de ha akarja, tanuljon bármit, foglalkozzon bármivel.

    Kicsit fáradt vagyok, ezért talán össze-vissza írok, de remélem, vettétek a lényeget.



    Tehát ismerjem a gyerekem, vegyem észre, ha valamit szeretne, kínáljak fel neki minden lehetőséget, és persze az is benne van a pakliban, hogy azt a kipróbálás után mégsem szeretné, akkor tényleg magyarázkodások nélkül abbahagyhassa.

  • 2007.10.09 07:55:05fecske

    Én azért örültem volna, ha kicsit konkrétabb a cikk, illetve Győri, avval kapcsolatban, hogy mikre is érdemes felfigyelni a gyreknél, különböző életkorokban. Mik lehetnek tehetségre utaló jelek, és milyen lehetőségek vannak a kibontására. Az világos, hogy ha jól rajzol, tisztán énekel vagy meséket ír, akkor van tehetsége/affinitása hozzá, de ezek mellett a nagyon egyszerűen észrevehető adottságok mellett még sok van, ami összetettebb, és szülői szemmel nem annyira nyilvánvaló. Ezek felfedezésének módjáról és késöbbi gondozásáról szívesen olvastam volna.

  • 2007.10.09 10:23:24Fűszer és Lélek

    Én úgy látom, hogy azok mögött az emberek mögött, akik gyerekkorukban kiemelkedők voltak, és ezt felnőtt korukra is sikerült megtartani, mindig (!) ott állt egy szülő, vagy nagyszülő, aki többet foglalkozott velük az átlagosnál.

    Magyarországon sajnos szinte nulla a tehetséggondozás. Elitiskolák vannak, az okatási minisztérium mégis megszüntetné őket, mert szerintük nem ad egyforma esélyt a gyerekeknek. Pedig nem a középszerűség a cél. Legalábbis remélem.

    A mi fiúnk is korábban kezedtt mindent, most három évesen nagyon fogalakoztatja a matematika. Egy pszihológustól pedig nemrég olvastam, hogy vigyázni kell az ilyen gyerekekkel, mert ez pont az enyhe hiperaktivitás egyik jele. Ami igenis különösen inteligens, tehetséges gyerekek problémája, de a társadalom nagyon nehezen kezeli. Remélem nálunk nem lesz igaza.

  • 2007.10.09 13:32:32kaposztalepke

    Nem tudom vki olvasta-e Czeizel doktornak egyik már régebbi könyvét: Az orvos-genetikus szemével címmel..

    GYakorlatilag nagy művészeket "elemezget" hasonló gondolatokkal, amik itt is felmerültek, és ha jól rémlik (10 éve olvastam utoljára) helyből vmi hasonló példával is kezd, hogy vajon amikor úgy általában arról álmodoznak a szülők, meg azt szeretnék, hogy "nagy tehetséges" gyerekük legyen, akkor komolyan ezt gondolják-e, ill. azt is, ami ezzel jár...ez most persze nem a "kicsit átlag felett tehetséges" emberekről szól, hanem a tényleg legnagyobbakról.

    Mert valóban többnyire nem irigyelhető az életük. A zsenialitással többniyre magukban hordoznak olyan tulajdonságokat, amik labilissá, stb teszik, és sokszor ugyancsak alkalmatlanná a mindennapi életre. Ugyanakkor nyilván az alkati adottság önmagában nem minden, a környezet/helyzetek is sokat számítanak. Nekem pl tetszett az a meglátás is, hogy Radnóti pl elég "normális" emberke volt. És könnyen lehet, hogy ha nem jön a II.vh, és nem kerül olyan szélsőséges helyzetekbe, amilyenbe, akkor a legnagyobb versei meg sem születnek.



    Nyilván én is azt szeretném, hogy a gyermekeim boldogak legyenek. Szeretném őszintén mondani, hogy tökmindegy, hogy hogyan, de ezt azért mélyen magamban nem biztos, hogy úgy érzem, hogy tuti képes lennék bármit elfogadni, de nagyon igyekszem. Persze társadalomban élünk, és eléggé nem lehet kibújni a rendszerek alól, amikbe vmilyen szinten be kell illeszkedni. Pl. ha tetszik, ha nem, pénzből élünk..és nem hiszem, hogy könnyen lenne boldog a híd alatt élve...így bizonyos szinten igenis fontos, hogy képességeikkel, adottságaikkal a lehető legjobban boldoguljanak, és nyilván mindig mindneki egyensúlyozik, és próbálja úgy alakítani az életét, hogy azért vmilyen szinten kedvelje is, amit csinál, és azért meg is élehessen belőle..



    na, most nem tudom mit akartam konklúziónak, asszem nagy büdös semmit, úgyhogy bocsi, még az átlagnál is zavarosabb lett (ráadásul a migrénemmel is kinlódok)..

  • 2007.10.09 14:29:47másutt

    klepke, en ertelek.

    Gyakran az eszveszejtoen nagy tehetseg 'massaggal' is jar. Aki nagyon kilog a tobbiek kozul, az soha nem fog tudni 'normalis' eletet elni... a kapcsolatai is masok lesznek. Ez mindenutt igy van, nemcsak egy olyan icipici orszagban mint Magyarorszag, ahol az emberek egy resze negativan reagal a massagra, feltekenyen, es egy rivalist lat benne.



    Az USA-ban gyakran mondjak, hogy ha egy gyerek tul koran ki van emelve a tobbiek kozul (vagy mert gyerekszinesz, vagy mert elsportolo, vagy mert 3 evvel korabban olvas/szamol/zongorazik mint a tobbiek, annak 'elveszik a gyerekkorat'.

    Azt a kort, amikor OK nem csinalni semmit a nyaron, csak a kavicsokat rugdosni a haverokkal, meg onfeledten elhet anelkul, hogy a Baby Einstein CD-k mennenek allandoan a hatterben. :)



    A masik, amit mondasz, asszem, hogy gyakran egy taruma (haboru, halal, szakitas) hozza ki valakibol a kulonleges kifejezokezseget, tehetseget, es ez nem biztos, hogy jo.



    Osszessegeben.. ez egy nagyon nagyon erdekes tema most szamomra, amikor percekre vagyok attol, hogy elso gyerekemet meglassam, es termeszetesen mindenfelet tervezek szamara.

    Az ambicioim elegge egyszeruek:

    legyen egeszseges teste es lelke es illeszkedjen bele ebbe a szereto csaladba amit Draga Parom es en teremtunk szamara.

    Fuggetlenul attol, hogy milyen lesz matekbol, nyelvekbol, tornabol, muvesztbol... szeretve lesz es meglesz neki mondva, hogy o ugy jo, ahogy van, nem kell masnak lennie (okosabbnak, sovanyabbnak, szebbnek)...



    Az altalam ismert legnagyszerubb emberek semmifele kimagaslo tehetseggel nem rendelkeznek... de a lelkuk es szivuk jo... es ez a legfontosabb.

  • 2007.10.09 15:19:28Paramami

    Másutt, pont azt akartam megnézni, hogy szültél-e már vajon. Hát itt a válasz. Még Mother Mary érdekel nagyon...

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta