Minden gyerek tehetséges?

Zanza!

Szász Marci a tévében, Polgár-lányok egymás mellett. Petőfi is megbukott magyarból. Minden gyerek tehetséges, csak meg kell találni miben. Mi igaz ezekből, és szülőként hogyan ismerjük fel és segítsük gyermekünkben a tehetséget. Erről és hasonló kérdésekről beszélgettünk Dr. Győri Jánossal, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskola vezetőtanárával és a tehetségpedagógia doktorával.

Milyen a tehetséges ember és milyen részképességei vannak?

Nehéz megmondani, ugyanúgy nagyon sokféle, mint a többi ember. Kétféle meghatározása van, a demokratikus, hogy tehetsége mindenkinek van, csak ki kell bontani, és az elitista, hogy a tehetség valamilyen szűkös forrás, amiből csak keveseknek jut. Mind a kettő igaz: az elsőnél más személyekkel hasonlítod össze, a másik esetben a gyereket önmagával hasonlítod össze. Egyiket sem lehet a másik nélkül használni. Az elitistát azért nem, mert esetleg más képességében még motiváltabb, a demokratikusat sem, mert ha majd felvételiznie kell például, vagy szakmát választania, akkor elkerülhetetlen lesz a külső összehasonlítás. Egyszóval tehetséges az, aki másoknál jobbat és alkalmasint gyorsabban hoz létre egy adott területet.

Mik azok a részképességek, amik kapcsolódnak ehhez: motiváltság, elmélyültség, ambicionáltság, szorgalom, erőfeszítés – működik-e ezek nélkül a tehetség?

Mindenkiben van ezekből valószínűleg, de más mennyiségben, és mindegyik kompenzálható. Belső motiváció mindenképp kell: évekig tanulni kell, gyakorolni, kudarcok vannak, kell a kitartás. De működhet úgy is, ha a környezetének meg akar felelni – például, ha nagyon motiváltak a szülők. Nagyon fontos, hogy a dolog önmagában vett értékért fejleszteni akarja magát az adott területen.

„A zseni a krumpliföldön kapálva is megalkotja a relativitáselméletet” – ez a felfogás annak a romantikus képzetnek a megnyilvánulása, hogy a zsenialitás valami isteni adomány, vagy genetikus, tehát a természetisten adta, és a tanulás sokkal kevesebbet számít. Mintha a zseni önmagától feltalálhatná a komplett matematikát. Ehhez tartoznak a Petőfi is megbukott magyarból típusú történetek.

Ez nem csak romantikus, hanem kártékony elgondolás is. Sok minden függ a területtől. Például egy filmet csak csapatmunkában lehet elkészíteni, komoly társadalmi források felhasználásával és technikával. Elképzelhető, hogy valaki zseniálisan értelmes parasztember, de attól még nem elképzelhető, hogy jön-megy a lovával, és szántás közben kipattan a fejéből a számítógép terve. Newton is zseniális volt, de nem találta ki a számítógépeket, mert bizonyos dolgokat nem lehet bizonyos fejlődési szinten kitalálni. Minél komplexebbek a dolgok, és minél több szimbólum és szimbólumrendszer (tudásrendszer) ismerete szükséges ahhoz, hogy valaki előre tudjon lépni, annál kisebb az esélye annak, hogy valaki a vadonból ki tudjon lépni. Lehetnek nagy lépések, de attól még ki kell tanulni a szakmát. Nagyon sok társadalmi faktor van (tapasztalatok, taníttatás, tudományos kapcsolatok), és ráadásul egy-egy területen sokan vannak egyszerre tehetségesek, és hogy tényleg ők lesznek-e azok, akik kiemelkedőt alkotnak, az azon is múlik, hogy eljutnak-e megfelelő helyekre, ahol támogatják őket és fejlődni tudnak. Mark Spitznek is meg kell találni azt az edzőt, aki Mark Spitz-et csinál belőle. No meg a mezőn kevesebb a lehetőség: műkorcsolyázni biztos nem tudsz megtanulni. Az biztos, hogy alapok kellenek, és a belefordított munka és a célirányultság nagy segítség.

A szülő hogyan tudja felismerni, hogy a gyerekből lehet valami, és hogyan tudja aztán támogatni?

Különböző területeken különböző életkorokban jelentkezhet a tehetség. Persze ezt nehéz megállapítani – hogy koragyerekkorban azt látjuk, hogy valaki tehetséges-e vagy sem – ugyanis van egy másik jelenség is, a korai fejlettség: mondjuk másfél évvel hamarabb megérti a negatív számokat, mint mások. De aztán a többiek beérik, sőt le is hagyhatják. A nyelvi és számi képességek, a zene olyan területek, amelyeken nagyon korán meg lehet mondani, ha valaki kiemelkedő, mert nagyon kevés társadalmi megértés kell hozzá – szociális tapasztalatok nélkül elsajátíthatók, jól algoritmizálhatók. Egy csodagyerek eljátszhat nagyon szépen egy zeneművet, de nehéz elképzelni, hogy ennek az értékét, fontosságát is érti. De a dolgok egy része nem ilyen, főleg a humán dolgok területén. Hat éves gyerekek között nem fogsz találni zseniális tanárt vagy pszichológust. Magyarul az, hogy egy szülő mennyire kicsi korában veszi észre egy gyerek tehetségét, nagyon függ attól, hogy a gyerek miben tehetséges és hogy a szülő milyen tehetséget akar észre venni. Ha nem ilyen korán fejleszthető területeken tehetséges a gyereke, akkor bíznia kell abban, hogy ha ő megfelelő és sokféle dolgot tesz a gyerek elé – filmet, könyvet, beszélgetést – attól a gyerekben összeáll és megérlelődik valami, ami bizonyos elemeiben tanítható, de nem algoritmikusan.

Honnan tudjuk tanárként, ha nem értünk hozzá, hogy a gyerek tehetséges valamiben – illetve nem csak azért lesz-e egy területen tehetséges, mert azt véltük felismerni, és ezért megnőtt a motivációja, és azon a területen ment tovább és képezte magát?

Kezdem hátulról. Ez az utóbbi a Pygmalion-effektus. Ha a gyerekekre azt mondjuk, hogy hülyék vagytok, akkor explicite rosszabbul teljesítenek. Ugyanígy a tehetséges, mint bélyeg, beindít egy motiválódást. De másrészt nem lehet racionálisan megmondani. A jó szakemberek egy komplex megértés alapján ki tudják válogatni, hogy melyik gyerekből lehet kihozni a bajnokot. Lehet, hogy egy nagy költő abban is különbözik egy közepes költőtől, hogy látja a sok zsenge között, hogy melyikből lehet igazi költészet. Ha a szülő nem ért hozzá, akkor bíznia kell abban, hogy a tanárok, óvó nénik észreveszik, hiszen nekik ez a dolguk és felelősségük és hogy a gyerek majd kidolgozza magának, hogy milyen utat akar végigjárni.
Soha nem találkozik mindenki azzal, aki felfedezi és fejleszti. A pedagógusnak a motiváltságot valamilyen szinte észre kell venni, és tudnia kell, hogy azután hova küldhei tovább a gyereket. Vannak kedvezőtlenebb körülmények, például a tanya elméleti fizikusi szempontból elég kedvezőtlen. De minél idősebb a gyerek, annál inkább a tehetségének a része, hogy megértse, mik azok az utak, amiket neki meg kell találni, és meg tudja találni a mestereit, társait, műhelyeit. Ez valamennyire a saját felelőssége is. A tehetség része, hogy megértsd, mi az a környezet, amit meg kell alkotnod ahhoz, hogy kibontakoztasd magad. Persze van, amikor a szülők akadályozzák a gyereket: ha félnek, hogy elveszíthetik, vagy egy olyan értékrendben teljesít jól a gyerek, ami a szülők számára nem kívánatos vagy fenyegető.

Ügyesség, kreativitás, boldogság – mi közük a tehetséghez?

Vannak olyan tehetségek, akik ha nem ügyesek valamiben, de kiemelkedő tehetségek, akkor megteremtik azt a területet, amiben tehetségesek. Picasso, aki jó példa a szabálytalan tehetségre, megteremtett egy olyan rajzművészetet, ami előtte nem létezett, és amiben ő tehetséges volt. Ezt nem tudod könnyen felismerni tanárként. Ehhez túl kéne tudnod lépni a kultúra adott állásán, ami nem elvárható.
Sok mindenhez nem kell kreativitás, például a sportok nagy részéhez. De a képzőművészetben is csak a romantika kora óta elvárás – a modern nyugati kultúrában a művészetekben ma biztosan kell. Hogy mennyire kell a kreativitás, az kultúra- és területfüggő.
Sokat beszéltünk a motivációról. Ha a gyereket nem érdekli az, amiben tehetséges, és mást akar csinálni, akkor lehet, hogy a szülei szomorúak, de ő nem. De ha valaki valamiben tehetséges, és ki akar benne bontakozni, mert ez számára belső öröm, és ebben gátolják, az nagyon komoly frusztrációt jelent. A legtöbb embernek a dicséret és a pénz sokat jelent, és ez afelé mozdítja, amiben tehetséges. Az biztos, hogy nagyon nehéz ellenséges környezetben nagyot alkotni, és nagyon sokat kell érte fizetni, ami később visszahat.

Blogmustra