Márkás gyerekcuccok fillérekért?

Zanza!

Amíg az embernek nincs gyereke, naivan azt képzeli, hogy egy gyerekfarmer mondjuk ötödannyiba kerül, mint egy felnőtt, hiszen annyival kevesebb anyag kell hozzá. Nagy tévedés!



Mint azt bármely gyakorló anyukától megtudhatjuk, a sima gyerekcuccok nem sokkal olcsóbbak a felnőtteknél, az édicuki ruhácskák pedig simán kerülhetnek annyiba, mint egy felnőtteknek szánt darab. Mivel pedig gyermekünk eleinte háromhavonta, később félévente nő egy méretet, illetve a kontinentális éghajlat következtében folyton melegebb avagy hidegebb ruhákra van szükség, ez több gyermek esetén kész anyagi romlást jelent.


Marad a Tesco, a madarasteszkó (Auchan), esetleg a kínai piac, ahol olcsón sok márkátlan cuccot begyűjthetünk. De akkor az én pici lányomnak már sose lesz GAP farmerje meg Marks and Spencer bársonyruhája?

Ha nem zavar, hogy használt ruhákról van szó, járhatunk turkálóba, bár a választék szükségszerűen limitált. Sokkal kényelmesebb és szórakoztatóbb azonban a neten vásárolgatni. Itthon a Vaterán és a TeszVeszen találunk babaholmit, ám ez a poszt minden aukciósoldalak öreganyjáról, az eBayről szól.

Ebayezni ugyanis nem olyan bonyolult, mint aminek látszik. Mindössze egy internetes vásárlásra alkalmas hitelkártya kell hozzá. Óvatosabbak ilyen célra nyithatnak külön folyószámlát, hogy éppen csak annyi pénz legyen a kártyán, amennyit elvásárolgatnak. Ha azonban nem adjuk meg hitelkártyaszámunkat mindenütt, csak a fizetést intéző PayPal oldalon (és nem netcaféból netezünk), akkor nem valószínű, hogy tolvajok martalékává válunk.

Kezdésnek regisztráljuk magunkat az eBay oldalán, és kezdjük el nézegetni az aukciókat. Érdemes az angol (eBay.co.uk) oldalt választani, németeseknek esetleg a németet, mivel innét olcsóbb a postaköltség, mint Amerikából, és vámoltatni se kell a cuccokat.

Babaruhákat a Baby Clothing rovatban találunk, ahol a baloldali keresővel a gyermek neme, kora, illetve a ruhadarab típusa és márkája alapján is kereshetünk. Sajnos az eladásra kínált holmik egy részét csak Anglián belül postázzák, sok eladó vállalja azonban a külföldre küldést is, ha álljuk a költségeket. Ha az aukció leírásában ez nem szerepel, nyugodtan kérdezzünk rá emailben az eladónál.

Sajnos a magyar posta tapasztalataim szerint a külföldről érkező csomagok 30%-át "elveszti". Ez ellen kétféleképpen tudunk védekezni: biztosítva és ajánlottan is lehet kérni a küldeményt. A biztosítás viszonylag drága, az International Signed For néven futó ajánlott szolgáltatás viszont fixen 3,5 fontba kerül: drágább holmiknál érdemes ezt kérni.

A költségeken úgy is spórolhatunk, ha ruhacsomagot (bundle) veszünk, vagy egy eladótól több terméket is megvásárolunk. Ilyenkor engedni szoktak az összevont postaköltségből.

A témát egy következő posztban folytatjuk, addig is várjuk a külföldi internetes vásárlással foglalkozó véleményeiteket.
Blogmustra