Ja, és még nem mondtam neki, de van hifi a szobában, szóval nem kell megerőltetnie magát, a Lovász Irén jobban tud énekelni. Lehet, hogy inkább nem mondom, nehogy elkeseredjen. Szerintem ez valami "módszer" lehet, vagy a Porontyon olvasta, vagy valamelyik kisbabás okoskönyvében. Pedig elég lenne rám hallgatnia.
Ez még hagyján, de kitört rajta a bio. Vett bioköles golyót, bio tönkölykekszet és főzött bio banános tejpépet. Azt hiszem, nagyon kétségbe van esve, mert nem eszem annyit, mint egy víziló, és próbálkozik. A kölesgolyóért mondjuk hála és kösz, mert nagyon bejön, a bio undormány pépről annyit, hogy tényleg megettem belőle figyelmetlenségből öt kanállal, de feltűnt, hogy a mama épp diadalmas képet vág, hogy lám, lám, az én gyerekem a Hippet, azt a mérget, amit a védőnő adott, azt kiköpte, van ízlése, tudja, mi a jó, úgyhogy gyorsan ezt is kiköptem, nehogy nagyot tévedjen szegény.
Mint múlt héten is írtam, a mama mániákusan dobozokba pakol mindent, és egy rettentő recsegő hangú csíkkal bezárja a dolgokat. Hogy megelőzzem a katasztrófát, elkezdtem kipakolni, és mindent akurátusan visszarakni a helyére. Annyit elértem, hogy abbahagyta a pakolást.
Viszont hétvégén, azaz szombaton elsuvasztott a nagyapámhoz hét, azaz hét órára. Még sose volt tőlem távol ennyi időre. Elég jól bírta, csak egyszer hívott fel minket, mert eszébe jutott, hogy a kezembe volt az almám, héjastul, a hátsó ülésen, és ha az Árpád-hídon félrenyelek, a nagyapám vezetés közben nem tud segíteni, és esetleg nem tudom felköhögni az almadarabot, viszont nem lehet megállni... Kész katasztrófa. Mármint az anyám.
Én jól elvoltam, sőt, kimentünk a játszótérre, ettünk sült húst krumplival, játszottunk egy csomót, húsz percet aludtam is, a látszat kedvéért. Este persze kiderült a turpisság: a mama csak kiélte a mániáját, és rettentő pakolást csapott. A játékaimhoz nem mert nyúlni, de sajnos a kavicsaim, amiket a tenger mellől hoztam magamnak, szőrén-szálán eltűntek. Pedig még a polc alatt is megnéztem, de aztán láttam a papa szomorú képén, hogy mi a helyzet. Ő megért engem.
Vasárnap elmentünk megnézni a Világűr kiállítást. Ha már a mama programajánlót ír, csináljunk is valamit, olyan ciki, hogy nagyban propagálja a kultúrát, mi meg csak mindig a rokonainknál punnyadunk, vagy shoppingolni megyünk. A kiállítás jó volt, csak az anyám volt sík ideg, mert hol lassabban akartam menni, hol gyorsabban, és mindig másfelé, mint ő. Legközelebb nélküle megyek múzeumba, az tuti.
Utána kivittek a rétre, ahol egy csomó kutya volt, a mama újságot olvasott, a papa kattingatott, engem meg végre békén hagytak, és arra rohanhattam, amerre csak akartam. Azért utána betoltak a mamáék egy-egy hatalmas adag fagyit, láttam alvás közben, és elmentünk a shoppingcenterbe is. A mama már megint vett pár dvd-t, mert folyton abban reménykedik, hogy hagyom tévézni, de én tudom, hogy az neki rosszat tesz, úgyhogy őrködöm a mentális egészsége fölött.
Amíg vásároltak, én lepakoltam a többi dvd-t, akartam venni egy számológépet, hogy ne mindig fejben kelljen kiszámolnom, hogy hánykor keljek fel éjszaka, de a mama azt mondta, hogy a szülinapom előtt már nem veszünk semmit. Az pedig nincs is olyan messze, úgyhogy szépen visszatettem a polcra. Még ráérek a boltban hisztizni, még csak egy éves leszek.
