Fiatal korom nyarai a Tiszán teltek, évente mentünk kenutúrára. Nem gondolom, hogy nagy igényeink lettek volna, nyilván elég volt, hogy a folyó folyik, a nap süt, a végállomáson pedig vár minket a sör és a bográcskaja. Namármost, gyerekkel a nyakunkba venni Kelet Magyarországot és vadregényes lánykorunkból építkezvén azt remélni, hogy ez, barátom, akkora buli lesz, hogy csak nézel, botor elképzelés!
Kezdjük azzal, hogy foglalunk magunknak szállást. Körültekintően, mert nem akarjuk a gyereket letenni este a kotványba, meg persze magunkat sem. Arra viszont nem gondolunk, hogy a házigazda jóember cseles volt és sikerült olyan képeket feltennie az internetre, aminek a valósághoz nem volt annyira köze. Meg lehet kérdezni, hogy akkor mi a jó fenének nem mentünk el és nyilván a kérdezőnél van a pont, de mi sajnos joviális család vagyunk.
Így az már akkor biztos volt, hogy végigcsináljuk, amibe léptünk, amikor az első szélütés ért minket a szobánk láttán. Az, hogy nem volt annyira tiszta a hely, biztosra vehetem, hogy csak az én tisztaságmániámnak a rovására írható. Az, hogy az összetolható ágyak között tíz centi szintkülönbség volt pedig csak a rossz szemmérték hibája lehetett. Ennek a fenti, mármint az ágyakra értendő problémának a folyományaként gyakorlatilag nem aludtam az egész nyaralás alatt, mivel a hely ugye, akárhogy is számolom, egyel kevesebb lett.
Volt tehát időm gondolkodni éjszakánként magvas dolgokon, hogy mekkora az űr vendéglátás és vendéglátás között? Hogy hol élnek már évtizedek óta a turizmusból, mondjuk akár jól is és hol van az a hely, ahol az istenért sem ismernek fel engem, mint vendéget, sőt, továbbmegyek! Arra a költői kérdésre sem találják a választ, hogy vajon miért nem működik bizonyos helyeken maga a TURIZMUS.
Vannak nüansznyi árnyalatok, amikért igazán nem kell klaviatúrát ragadni és egy egész térséget sárral dobálni, világos. A gyógyszertárban és a bankban Budapesten is beállnak közvetlenül mögéd, hiába van akkora betűkkel kiírva a táblára, hogy ITT VÁRAKOZZ, hogy a vak is látja. Itt mondjuk, hiába gyerekkel álltam, még hülyének is néztek és elém is beálltak. Említésre sem méltó az sem, hogy egyszerűen ignorálta a falu a biciklizésünket. Akárhol közlekedtünk, akármennyivel, inkább meghaltak, de mentek a népek előttünk, kiléptek elénk, mintha ott sem lennénk és néztek mint a luki nyúl.
Aminek érdemes hangot adni az az, amikor a házigazda gátlástalanul beledohányzik kicsiny családod tüdejébe a szállás nappalijában. Belecigizik a reggelidbe a szomszédasszonnyal, mert ő így szokta meg, majd felemeli minden átmenet nélkül a két éves fiadat, aki amúgy is antiszociális korszakát éli, és méltatja azt, hogy miért nem eszi meg a reggelit. Mindezek után hasznos tanácsot kapunk tőle a cumi és pelenka témakörökben, s mi hiába próbálunk szarkasztikusan válaszolni és ráutalni arra, hogy mindezt most mi annyira nem vesszük jó néven, az agykapacitás befogadni ezeket az ingereket nem engedi.
Mindenhol van jó és rossz vendéglátás. Mi most letesztelhettük azt a tisza tavi falut, ahol nem és nem találtunk olyan éttermet, amelyik ne baltázott volna nagyot. Az első helyen két kókadó gyerekkel 15 percet vártunk csak az italra, másfél órát az ételre, amit a legkisebb már csak álmában ehetett volna meg. Kérdésedre nem, nem mentünk el, mert mint mondtam joviálisak vagyunk és akkor történetesen elég éhesek is, hogy odébbálljunk. A következő helyen mást hoztak ki mint, amit kértünk, a harmadik helyen pedig a direkt nagy helyett, direkt kicsi adagot, több ellátó egység meg nem volt.
Humorral kezelni sok mindent lehet. A bunkóságot szerintem nem. Mert hibázni mindenki hibázhat. De egyrészt van az a mondás, hogy elnézést ne kérj ugye, ha fizetsz, másrészt olyan hülye érzés az, amikor én fizetek, aztán meg úgy érzem, hogy zavarok. Rövidke nyaralásunk alatt bármilyen kereskedelmi üzletbe keveredtünk, úgy éreztük, ez most akkor okosba megy. A kenubérlés, a hajótúra, a félpanziós reggeli és vacsora, az ügyeletes orvosi ellátás, a piacon a barack, az ebéd az étteremben.
Egyszóval, kedves turista, örülj, hogy egyáltalán ott lehetsz! A Tisza-tó gyönyörű. A folyó is. Rá kellene már jönni viszont arra, hogy ezek önmagukban simán hagyják éhen veszni a környéket! Szóval kicsi, tiszai falu, kedves! Így utólag bemutatkozom: Csókolom, a vendég én voltam.
