SZÜLŐSÉG

Egyéves a Poronty!

2007. szeptember 18., kedd 08:17

Pontosan egy évvel ezelőtt jelent meg az első posztom ebben a kiváló kiadványban, melynek első szerkesztője, és jelenleg is állandó szerzője vagyok. Ennek kapcsán - olvasói kérésre - nosztalgiázom kicsit, illetve vázolnám, hogyan született ez a blog.

Nos, a Poronty keletkezése egy többek között pezsgőfürdőzéssel és borkóstolgatással töltött tokaji hétvégére vezethető vissza, amikor is teljesen véletlenül sikerült teherbe esnem. (A tanulság az, hogy ne próbáljunk naptármódszerrel védekezni, ha nem tudjuk, hányadika van.) Néhány héttel később kiderült az örömhír, melyet megosztottam főnökeimmel is.


Akkoriban a Velvet szerkesztője voltam, ami akkor még egy nőknek szóló kiadvány volt, így eléggé kézenfekvőnek tűnt az ötlet: csináljunk egy babás-mamás rovatot. Ez az ötlet már korábban is felmerült, ám akkor még nem találtunk a téma iránt megfelelően elkötelezett kollégát. Most azonban változott a helyzet, így aztán úgy félidőtájt átadtam a Velvetet a mostani főszerkesztőnek, Zappe Gábornak, én pedig nekiláttam összerakni a Porontyot.

Tavaly augusztusban tucatnyi ember dolgozott azon, hogy szeptember elején el tudjunk indulni. A Blog.hu programozói, az Index dizájnere, Illés Etele, és képszerkesztői, különösen Martiskó "Amerika" Gábor, mind-mind azon igyekeztek, hogy létrejöjjön egy szép, jól használható és kiválóan működő oldal. A Poronty másik szerkesztője, Bognár Tünde, valamint az elsőként csatlakozó munkatársak: Hanna és Dexterke pedig velem együtt buzgón írták a bespájzolt posztokat, hogy legyen mivel elindulnunk. Win és Katica később csatlakoztak.

Szeptember 18-án megjelent az első néhány poszt: pezsgő nem volt, mert árt a gyereknek, és késő éjszakáig tartó ünneplés sem, mert már nyolckor aludtam. Néhány nap után megjelentek az első kommentezők, akikből azóta már összetartó kis közösséggé nőtte ki magát olvasótáborunk. Talán ennek örülök legjobban, hogy látom a posztok alatt sorakozó kommentekben, hogy az olvasók (ti) megválaszolják egymás kérdéseit, tartják egymásban a lelket, és kiváló témákat javasolnak, még ha nem is írjuk meg mindet.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.09.18 08:23:46andie

    Gratulálok.

    A gyermektelenek táborát erősítem itt a Porontyon, mert hogy ilyen is van. :-)

    Nem akarok nagy szavakat használni, de sokat tanultam tőletek.

    Mindig az jut eszembe, hogy mire gyerekem lesz, talán már kevésbé fogom azt érezni, hoggy

    "atya világ, erről nekem senki nem szólt!"

    :-D

  • 2007.09.18 08:25:22eszter

    Isten éltessen Benneteket, minket sokáig!



    Én sose szörfölök a neten, nem tudtam mi a blog, a fórumozás. A munkám miatt járok a géphez. Az index a kezdő oldalunk, amíg megnyitom a nekem szükséges lapot, gyorsán átfutom. Ott szúrtam ki egy éve dexterke egyik címét.



    "Ez a nő becavarodott" - gondoltam, aztán merészebbet gondoltam, regisztáltam! Itt kezdődött. Azóta én is rengeteget tanultam (többek között, hogy dexterke nem becsavarodott, hanem irodalmilag valszeg művelt, csak még nem mindig értem ezt a műfajt - akárhogy is hívják), de legfőképpen szívemhez nőtt a banda, jaj, mingyá sírok.

  • 2007.09.18 08:29:18marcangoló

    Még nagyon sok boldog születésnapot! Jó itt lenni. Én már minden másról leszoktam (más fórumokról, cigiről, piáról stb.), már csak a Poronty és a porontyaim vannak. Csak így tovább Porrongy...

  • 2007.09.18 08:41:26marcangoló

    Ja, és ha már nosztalgia, ha jól emlékszem, az indító hozzászólásom valami szoptatási vagy altatási témában a következő volt:

    "Hogy ez mekkora fasság..."

  • 2007.09.18 09:06:34kismuci

    Boldog szüüüüliiiinapoooot, boldog szüüüliiiinapooot... :-) Én, andie-hoz hasonlóan szintén a (még) gyermektelenek táborához tartozom, úgyhogy olvasok és tanulok ezerrel! :o) Bár bevallom őszintén, sok dolog megijesztett, amit itt olvastam, hogy "teatyaúristen, én ezt nem bírnám ki...", ennek ellenére - hogy, hogy nem - egyre inkább szeretnék én is saját porontyot... :))

    Bár az még egészen biztosan egy kis idő, mire oda jutunk, de addig is hajrá Poronty és anyukák, mert nagy szükség van és lesz rátok! (Nekem egészen biztosan! :o)

  • 2007.09.18 09:32:11Tamira

    Boldog Szülinapot!



    Amit tudok a szülésről és a babákról, nagyrészt Tőletek tanultam!

    És mikor márciusban megszületett a kislányom, nagyjából fel voltam készülve... legalább is amennyire fel lehet...! :)



    Köszönöm!

  • 2007.09.18 09:32:28katampusz

    boldog szülinapot porontyosok!

    meg boldog 11. hónapot Levente! ;)

  • 2007.09.18 10:03:33Guruljka

    Boldog szülinapot:))

  • 2007.09.18 10:06:46Leona

    Nekem csak egy bajom van a Poronttyal: az, hogy nem indult korábban, az én terhességeim, szüléseim előtt :) Akkor kicsit könnyebb lett volna, ezt biztosan tudom.

    Szóval én személy szerint köszönöm, hogy van. Merthogy most is sokat segít. Sikerült barátokat is szereznem, amire már régóta vágytam. Eszter, Gida, Alvómackó, Anyatünde és a többiek: szinte családtagnak érzem őket.



    A neten én csak a Guglit, és ezt az oldalt látogatom rendszeresen :)

  • 2007.09.18 10:24:49rnagy8

    Boldog első (és majd még sok-sok) szülinapot!

    Mára nekem is csak ez az oldal maradt (meg a teszvesz), és ha ritkábban is írok, azért pár perc olvasásra mindig hagy időt Viola, aki tegnap volt 2 hónapos!!

  • 2007.09.18 10:37:06másutt

    Gratulalok!



    En meg elkotelezett gyermektelenkent keztem olvasgatni, majd amikor teherbe estem, kicsit komolyabbra fogtam, most mar ejjel-nappal itt vagyok. Ejjel, mert belulrol rugdos egy majd' 9 honapos, nappal, mert nem birom kivarni az ejjelt!



    Nem is tudom hol lennek nelkuletek, az egesz terhessegemet itt csinaltam vegig!



    Meg egyszer gratula!

  • 2007.09.18 10:50:36druantia

    Gratulálok én is a szülinaphoz! Hú, én azt hittem, régebbi a Poronty...



    Én miután elolvastam az első posztot itt (legalábbis nekem az első volt :)), rögtön erős késztetést éreztem, hogy beledumáljak a vitába :). Aztán így maradtam. Nagyon hasznos egyébként ez az oldal, és nemcsak azért, mert nagyon jó néha kicsit felnőttekkel is beszélgetni, olyanokkal ráadásul, akik nem unják a gyerek-témát. Ezen kívül ott van még az, hogy rengeteget tanultam én is, a gyereknevelésről, magamról és a toleranciáról is :).



    Folytassátok sokáig, sok sikert kívánok hozzá!

  • 2007.09.18 11:08:04persona

    Bóóldog, bóóldog, boooldog születésnapot, kívánom, hogy legyen még, sok illlyen szééép napod!

  • 2007.09.18 11:29:22marywolf

    Én is ideragadtam valahogy és azt hiszem elég hamar írogatni is kezdtem. Én is azt hittem, hogy régebbi, ezek szerint nem sokkal maradtam le az elejéről.



    Nah, de majd mi lesz itt a 10. évben:)



    Boldog születésnapot!



    És szép napot mindenkinek.

  • 2007.09.18 11:49:29esem37

    sziasztok!

    én is boldog szülinapot kívánok!!! nekem is a zindex után Ti vagytok az első (második a cuki oldal :))!

    én is azt hittem régebbi a poronty! már nem emléxem, mióta járok ide. nem lehet ezt valahol megnézni??? jó lett volna, ha az enyémek születésekor is lett volna ilyen, de akkor még a számítógép is nagy dolog volt. most meg azért szeretem, mert a hozzászólásokról eszembe jut, hogy milyen is volt nekem akkor. ezt azért hajlamos vagyok néha elfelejteni. de veletek előjönnek az emlékek, meg így utólag kapok visszaigazolást arról, hogy nem csináltam én ezt olyan rosszul anno. (hála az égnek!)

    Dexterkének külön puszi, kb. a harmadik héttől (még az elején) tudtam, hogy ő Ő, szóval ismerjük egymást, és először miatta, de később már mindenki miatt lettem rendszeres olvasótok (néha kommentelek is, csak erre kevés időm van. meg mindenki annyira jól beírja amit gondolok, hogy mire lepötyögöm, valaki már rég odatette.) szóval ebből is látszik, hogy egyfelé jár az agyunk, ha van is néha véleménykülönbség.

    köszönök mindent, és még sok-sok szülinapot!!!

  • 2007.09.18 12:14:36dexterke

    ki vagy?

  • 2007.09.18 12:24:14cseresznye

    9 nappal Babu születése után indult a Poronty! Mire összeszedtem magam, már itt is volt. Terhesen még úgysem olvastam volna, akkor még húzódoztam az effélétől. Aztán úgy éreztem, velem együtt változik a világ, direkt nekem. És láttam, hogy mások is így vannak vele.



    Boldog szülinapot!

  • 2007.09.18 12:36:42Tish

    Boldog szülinapot Poronty!:)



    Nagyon örülök, hogy ilyen jó közösségre találtam, ahol bár vannak viták, összetartunk:) Sok segítséget, erőt, szeretetet kaptam tőletek, ezúton is köszönöm!!!

  • 2007.09.18 12:38:31esem37

    dexterke 2007.09.18 12:14:36 ki vagy?

    szte bmi + római idegenforgalmi (vizsgák alatt vártam az elsőt)

    megvan? ha nem, akkor iwiwen írok

  • 2007.09.18 12:46:30Alvomacko

    Boldog szülinapot!

    Nekem is nagyon sok szép napot, emléket, új barátokat adott a Poronty.



    Meg ismét felismerhettem, hogy tudok függő lenni! :-)



    Na, futok, mert megbeszélésem lesz.



    Amúgy mindenkinek millió puszi, hiányoztok nagyon, de most muszáj a munkámra koncentrálnom.



    Mert:

    "Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.

    Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, ami ültettetett.

    Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.

    Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.

    Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak.

    Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.

    Ideje van a szaggatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.

    Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek."

    Salamon könyve



    És ideje van a karrierépítésnek. :-)



    Szeretlek Benneteket!

  • 2007.09.18 13:01:57manci

    Gratulálok! Boldog szülinapot!

    És köszönöm nektek és olvasótársaimnak a sok segítséget, amit innen kaptam! :)

  • 2007.09.18 13:06:13futballistafeleség

    Én is épp 1 éve vetődtem ide, és 1 éve olvasok el mindent. Ez a 2. hozzászólásom, kicsit introvertált vagyok (hazudok is néha). Második gyermekem 4,4 hónapos, vagyis miatta kezdtem el olvasni, elsősorban a 1-40. hétről szóló rövid okosításokat. A Leánygyermek pedig a 41. hét végén született, kerestem is a 41. hétről szóló bejegyzést... További sok sikert Lányok!

  • 2007.09.18 14:04:33hopotty

    nagyon boldog és még sok-sok további szülinapot a Porontynak :)



    első naptól kezdve olvaslak benneteket, épp aznap lett bizonyos, hogy idén májusban bővül a család :)

    mindent köszönök nektek és a kommentelő-társaknak is, nagyon sok kérdésemre találtam választ ezen oldalakat olvasván.

  • 2007.09.18 14:12:58peppermint

    Éljen sokáááá, éljen sokáááá, éljen sokáááááá számos éven áááááááááááááát!

    Gartula, csak így tovább!

  • 2007.09.18 14:17:47opti

    Boldog szülinapot!!!

  • 2007.09.18 14:34:33Kricso

    Boldog szülinapot!!!!!

  • 2007.09.18 14:45:57jidele

    reggel íram egy hosszú ámde nyálasat, amitől kipurcant a net (ok, megint kihúztam a modemet véletlenül). a lényeg, hogy jó, hogy vagytok-vagyunk így mi sokan egymásnak meg a porontynak. Nehezebb lett volna ez az egy év nélkületek!

  • 2007.09.18 14:48:06macskó

    Boldog születésnapot!

    Én csak passzív olvasó vagyok, de azt majd minden nap... nem vagyok egy hozzászóló típus. Már tavaly ôsszel felfedeztem magamnak a porontyot. Vártam a csodát, hogy élesbe is olvashassam a hétrôl-hétre rovatot... és januártól megkaptam ezt a csodát az élettôl. most a 40-esnél tartok már... :D

  • 2007.09.18 14:59:39Sorsha

    Gratulálok, így tovább. Macskóhoz hasonlóan inkább olvasó vagyok, ráadásul pont a terhesség vége felé voltam, amikor elindultatok, szóval sok mindent tanultam veletek együtt.

  • 2007.09.18 16:10:46martine

    Boldog első szülinapot a Porontynak :) Olvasom a kezdetektől a cikkeket + a hozzászólásokat is átfutom, ha bírom - sokáig kitartottam néma olvasóként, mondván, hogy én már úgyis dolgozom (az indulásotokkal egyidőben kezdtem), porontyozzanak az otthon ülők, de aztán csak nem bírtam már beledumálás nélkül. Köszi, hogy olyat is lehet :)

  • 2007.09.18 17:17:17Pumatex

    Boldog szülinapot - bár ezt már mondták! :)



    Nagyon örültem nektek, mert én is terhes voltam, amikor elindultatok, és sokat tanultam Tőletek és a kommentezőktől. Sokszor már azt is jó volt olvasni, hogy nem vagyok egyedül a problémával, más is szembesült már vele.

    Soha nem olvastam blog-ot korábban, de ma már napi rutin, hogy híradót nem nézek de a Poronty-ra mindig kattintok - "Na, ma mi történt?"... :)

    Köszönöm!

  • 2007.09.18 17:31:33Moira

    Boldog szülinapot!

    Nekem is sokat segítettetek, sok hasznos dolgot olvastam itt, amire szükségem volt a terhességem alatt.Köszi

  • 2007.09.18 17:36:42Bognár Zsuzsanna

    Sziasztok!



    Boldog szulinapot a porontynak, valoban nagyszeru, hogy letrejott egy ilyen kezdemenyezes - kis hazank jellemzoen nem gyermekkozpontu - ez udito kivetel.



    Reg nem irtam, de azert olvastam rendesen :)



    Mentsegemre legyen mondva, ugy erzem irasban sokkal bantobbnak hat a velemeny, mintha ugyanaz szoban hangzana el, nemhiaba a mondas....



    Igy meguszom a vitakat es profitalok a hasznos tanacsokbol, hehe :)



    Meg1x: csak igy tovabb!

    :)





  • 2007.09.18 18:05:53boribon

    Sok-sok boldog...



    Én kb. 3 hónapos terhes voltam, mikor a munkahelyemen egy - férfi - kollégám szólt, hogy nézzem már meg ezt a Porontyot, neki a kedvenc olvasmánya. Azóta nekem is :-)



  • 2007.09.18 19:20:21Zsömi

    Boldog szülinapot!

    Én csak párszor írtam eddig, gyerek nélkül egyenlőre csak olvasom a blogot, de azt mindig! Az elejétől fogva. Imádom a vitákat is és az ironikus, kicsit genyó írásokat is... meg persze a rengeteg praktikus tanácsot amit a gyakorló mamák írnak!

  • 2007.09.18 21:08:14Athenea

    Ha már így belelendültek a még gyermektelen kollégáim, én is beszólok. :)

    Rengeteget netezek munkából kifolyólag is, de sosem olvasgattam fórumszerű helyeket. Ez az első, amit már március óta napi szinten figyelemmel kísérek, mert nagyon nagyon jó. Egészen kedvet kaptam a gyerektervezéshez, ami nálam nagy szó.

    Köszönöm az alkotóknak és a hozzászóló anyukáknak (vagy leendő anyukáknak)!

    Boldog szülinapot kívánok!

  • 2007.09.18 21:26:56animani

    Ünnep, oly szép! :-))))

    Én is addig-addig olvasgattam a Porontyot, míg most már néha - igaz, csak néhány hete -, hozzá is szólok. Tiszta drog, akármilyen fáradt vagyok, szinte mindennap rákattintok, mert annyit lehet tanulni egymástól; érdekes, vicces is, kellően laza, full toleráns és nincs tabu. Jobb, mint bármelyik babás könyv. Mégegy megerősítés, h. 34 (most már 35) évesen a legjobbkor szültem tavaly nyáron: mire belejöttem az éjszakai "alvajárásba" -volt egy ilyen blog is - és lett erőm, meg kedvem netezni is, addigra a lányom mellé ölembe hullott mégegy örömforrás. :-D Éljen a Poronty!

  • 2007.09.18 22:05:10levendul

    klassz! :)

  • 2007.09.18 22:30:44hupli4

    Éljetek sokáig!!

    Annyi mindent összeolvastam az első pár hónapban, pedig elég lett volna csak ide járni rendszeresen. Túl későn jöttem rá. :)

    De most már tudom!

    Hajrá, jó, hogy vagytok!

  • 2007.09.19 09:24:41olgi

    Isten éltesse sokáig a Porontyot, nagy szükség van rá(tok)!!!

    Mostanában ritkán járok erre, akkor is inkább csak bele-belenézek a témákba. Hiába, ahol valódi porontyok vannak, ott nem sok idő marad. :)

    De nagyon jó, hogy vagytok!

    Üdv mindenkinek!!! :)

  • 2007.09.19 21:24:25jidele

    Tudjátok, miért jó (még) a poronty? mert megismerkedtem itt marcangolóval, aki az összes Dina-mozgással kapcsolatos parámat pikk-pakk eloszlatja:D

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta