Az egész úgy kezdődött, hogy ellenállhatatlan vágyat éreztem egy kis pepecseléshez a konyhában. Délután piacoztunk hát a lányaimmal, vettünk leveszöldséget, hogy megcsináljam a kedvenc zöldséglevesüket. Közben kitaláltam, hogy kifőzök egy kis durumtésztát és rittyentek mellé virslipörköltet, merthogy az milyen egyszerű.
Nem is értem, miért álltam neki egyszerre tésztát főzni, hagymát pucolni, és virslit vágni. A lavina abban a pillanatban indult el, amikor belezuttyantottam az összevágott hagymát a serpenyőbe, a lábosban pedig olajat tettem fel melegedni, hogy abba is teszek majd egy kis hagymát a leveshez. Szélsebesen virslit vágtam, rádobtam a hagymára és lefedtem.
Aztán nekiálltam zöldséget tisztítani, közben a gyerekeket kerülgettem, akik macskásat játszottak a konyhában. Mivel a fedő nem engedett ki illatokat, nem éreztem a közelgő bajt. Már csak azt állapítottam meg, hogy a hagyma a virslivel együtt alaposan megégett. Lehúztam a tűzről, közben a leveslábosba beleöntöttem a másik adag hagymát. Ekkor ordított bentről a lányom, hogy a kicsi bepisilt.
Kirohantam levenni a pisis ruhát, tisztát adni és feltöröltem a padlót. Mire visszaértem, természetesen ez a hagyma is odaégett, szerencsére csak enyhén. Rádobtam a zöldségeket, majd azon tanakodtam, hogy tudom megmenteni azt a szerencsétlen 10 virslit, amelyek oldala kicsit elszenesedett. Ráöntöttem egy pohár tejfölt, tettem rá sót és borsot, de sajnos az égett ízt semmi sem tudta elvenni. Kiborítottam az egészet a vécébe.
Ezek után észrevettem, hogy a levesbe elfelejtettem beletenni a zellert, sőt, mi több, borsot és sót sem adtam hozzá. Pótoltam a hiányt, és még épp forrás előtt sikerült lejjebb tekernem a tűzhelyet. Aztán felhívtam a férjem, hogy hazafelé hozzon vacsorának valót. Végül tejfölös tésztát ettünk. Azt legalább nem rontottam el. Viszont takaríthattam a romos konyhát.