SZÜLŐSÉG

Alkohol: amikor a gyerek issza a levét

2007. szeptember 11., kedd 14:26

A szerelem öl, butít és nyomorba dönt. No és az alkohol? Magyarországon valamilyen módon minden családot érint az alkoholizmus, s előkelő helyet foglalunk el a világ alkoholfogyasztásának listáján is. Iszunk, mert szomorúak vagyunk, mert vidámak vagyunk, mert éppen kétségbe vagyunk esve, vagy, mert nincs egyéb ötletünk.

És mert azt látjuk magunk körül, amúgy meg inni jó. De hol van a határ aközött, hogy esténkét kicsit ellazítjuk az agyunkat egy pohárka valamivel, vagy esetleg jól betintázunk néhanap? Kiből válhat jó eséllyel alkoholista és mit tesz mindez a családban élő gyerekekkel?



Van egy olyan életfázisunk, amikor sikk inni. Ekkor egyébként meg is tanuljuk néhány iszonyatos berúgás alkalmával, hogy mit bírunk elfogyasztani, és mennyi, amit nem. Sokan mégis elcsúsznak valahol, valami miatt, és egész életüket, valamint a családjuk sorsát is megpecsételik a szenvedélyükkel.

Az a gyerek, akinek a közvetlen családjában alkoholista van, így vagy úgy, minden esetben sérül, attól függetlenül, hogy az alkoholista milyen viselkedést gyakorol részegen. A gyerek nem tanulja meg kezelni a szülőkkel a határokat, mivel minden állapot más reakciót hoz ki az illetőből, így értelemszerűen ez másokkal is problémát jelent majd neki. Olyan helyzetben látja a szülőt, amely szégyent vált ki belőle, nem tudja határozottan eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz, visszahúzódóvá válhat és bizonytalanná egész életében, a problémamegoldás területén is. S talán a válás vezet a legkisebb sérüléshez a gyerek szempontjából. Az alkoholfogyasztás a család anyagi tűrőképességét is felborítja: a jövedelem nagy része alkoholra megy el. Hazánkban a WHO adatai szerint 700 millió forint kárt okoz az államnak az alkoholizmus.

És mi játszódik le egy gyerekben, aki naponta megéli a poklot a meleg családi fészekre vágyakozva? Megtörténhet, hogy bűntudata lesz, hiszen nem érti, hogy miért történnek körülötte másképpen a dolgok. Állandó szorongás kínozza, hogy miatta van az egész probléma, tragédia és gyötrődik hasztalan, bizalmatlan lesz a környezetével és zárkózott a külvilággal. Azok a gyerekek, akik alkoholista mintát látnak maguk körül, négyszer nagyobb eséllyel lesznek maguk is alkoholisták, tehát szociálisan öröklik magát az alkoholbetegséget. Még azokban a családokban is ez az arány, ahol a szülők nem teljesen alkoholisták, hanem csak problémaivók. Elborzasztó, hogy a családon belüli erőszak 55 százalékban alkoholista szülőknél fordul elő, s megdöbbentő, hogy az alkoholista szülők gyerekeinek 50 százaléka szintén alkoholproblémákkal küzdő párt választ magának, derül ki ebből a tanulmányból.

Felmerül bennünk a kérdés, hogy kinek a felelőssége a felismerés, hogy melyik gyerek jön alkoholista környezetből, és szociálisan ráirányítja a figyelmet, hiszen az esetek nagy százalékánál titkolják a családi problémát, mind a gyerekek, mind a szülők. Az pedig, hogy a gyerekünk jó sorsának, egészséges fejlődésének mi magunk vagyunk a felelősei, azt hiszem nem kérdés, hanem egyértelmű kötelesség.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.09.11 15:01:10anita79

    Nos, én sajnos tapasztalatból beszélek. A családomban apám az alkoholista. Soha nem tudom megbocsátani neki, hogy tönkre tette az életünket. Gyerekkoromból nem sok minden maradt meg bennem, talán jobb is, bár azokra az estékre jól emlékszem mikor részegen hazaállított, ordibált stb.(szerencsére erőszak nem volt, csak egyszer, de azt majd később)

    Igazán szörnyű élmény volt esténként felkerekedni, anyukámmal és a karonülő öcsémmel, megkeresni, hazavinni, megfürdetni és ágybadugni az alkoholista dögöt. Most úgy gondolom, hogy jobb lett volna ott hagyni minden alkalommal ahol épp összeesett.

    Az első lakásunkból azért kellett elköltöznünk mert a megvételére szánt pénzt elitta, volt olyan tél amikor tornacipőben jártam mert nem volt pénzünk(anyukám gyesen volt)

    Anyukám pedig egyszer idegösszeomlást kapott miatta és majdnem öngyilkos lett, csak az volt a szerencse, hogy otthon voltam az öcsémmel együtt és csak úgy tudtuk megállítani, hogy felpofoztam saját anyámat, csak akkor tért magához.

    17 éves lehettem, amikor egyik nap hazaállított, mert mint utóbb kiderül kirugták a munkahelyéről az alkoholimusa miatt. Sajnálatos módon egyedül voltam otthon (ekkor már nagyon nem voltak jóban anyuval)takarítottam, mikor berontott a szobába és azt üvöltötte, hogy "ha nincs ló jó a szamár is" és meg akart erőszakolni. Szabadulni csak úgy tudtam , hogy kettétörtem rajta a felmosófát, kirohantam a konyhába és ráfogtam a kenyérvágó kést, ha nem kap észbe tuti, hogy keresztűl szúrom rajta. Ez volt anyukámnak az utolsó csepp és azonnal beadta a válókeresetet. Az a dög apám azóta is tagadja ami történt. Az akkori szomszédaimat is megeheti a fene, mert hiába kiabáltam segítségért senki nem jött át, vagy hívta a rendőrséget.



    Nos ezek után nekem senki ne merje az mondani, hogy az alkohol nem árt vagy védeni az alkoholistákat Nem arról van szó, hogy az ember ha megkívánja, ne igyon meg egy pohárkával, csak az a baj, hogy sokan nem tudnak megállni egy pohárnál és az ilyenek teszik tönkre a családjuk életét. Undorodom az alkoholistáktól.

    A lépcsőházunk alatt van egy kocsma, ha balhé van vagy valaki hulla részegre issza magát és kint fetreng az utcán, én mindig kihívom a mentőkek, hadd fizesse ki a kijozanítást........a dög.

  • 2007.09.11 15:18:02kukk

    csatlakozom, az én apám is alkoholista, hasonló gyerekkori élmények, mint nálad, anita79, csak nálunk a haverjai jöttek, nem apu, bár az ő "ajánlására". Hatása ennek az egésznek most (más egyebek mellett), hogy folyton attól parázom, hogy a párom is alkoholista lesz. Ezért valahányszor részeg (értsd: egy korttyal többet iszik, mint ami szerintem megengedhető lenne), ugyanazt a fizikai undort érzem iránta (vele szemben?), mint anno az apám iránt, és közlöm vele, hogy ő is egy mocskos alkoholista vagy azzá fog válni és nem alszom vele egy ágyban, stb. És aztán attól félek, hogy esetleg pont ezzel fogom alkoholistává tenni, mert csak titokban fog merni inni egy sört vagy tudomisén. De egyáltalán honnantól számít valaki alkoholistának? Apám sem úgy született, mikor kellett volna bevitetni egy elvonóra? Ő sosem tartotta magát alkesznak, szerinte minden rendben volt vele, csak szeretett "élni". Bocs, ha kicsit összevissza lettem, elég felkavaró (gyomorból, szó szerint) nekem ez a téma.

    Egyébként pont ezért gyerekek előtt soha nem iszom. Mert emlékszem, milyen undorító, amikor az apám ittasan büdös és nem tud rendesen beszélni és tántorog és fujj milyen kimondhatatlanul illúzióromboló, szégyenletes és fájdalmas és dühítő.

  • 2007.09.11 15:30:24anita79

    kukk : nagyon hasonlóak az élményeink. Én kikötöttem a páromnak,( egy olyan este után, mikor későn jött haza, engem evetta penyész, hogy hol van, mert telefont felvenni luxus)hogy ha inni akar akkor azt az üveg sört hozza haza, abból nem csinálok cirkuszt.

    Sajnos nálam is maradt vissza rossz hatás, az erőszakolós eset után évekig nem engedtem közel pasit magamhoz, és azóta is undor fog el ha látok egy olyan patkányt, aki részek, sőt bele tudnék rugni.Ja apám se tartotta magát alkesznek.

    "És aztán attól félek, hogy esetleg pont ezzel fogom alkoholistává tenni, mert csak titokban fog merni inni egy sört vagy tudomisén." Szerintem ennek elkerülése végett próbáld ki az én módszeremet, hozza haza azt az egy üveg sört, ha inni akar, de nem többet, csak egyett.

    Októberben lesz az esküvőnk, és úgy döntöttem, hogy nem hívom meg, mert nem szeretném ha életem legszebb napját elrontaná, sőt a terhességemet se akartam megmondani, de hát megtudta.

    Szóval, egyszerűen szar az egész helyzet ha valakinek alkesz van a családjában.

  • 2007.09.11 16:03:34Borcsika

    Én olyan szerencsés vagyok, hogy ilyen, és hasonló történeteket csak hallottam. Ami megrázott, hogy a férjemnek mindkét szülője kőkemény alkohol-beteg volt, aztán az apósom egy nagyon hosszúra nyúlt (majd egy év) elvonó kúra után abba hagyta az ivást, azóta soha, egyetlen korty alkoholt nem ivott meg. Ez még akkor volt, amikor a férjem 17-18 éves lehetett. Az anyósom továbbra is ivott. Ugyan "csak" sört, de abból tetemes mennyiséget. Volt szerencsém részegen látni, hát nem volt egy üdítő jelenség. Ő pedig, feltehetőleg az alkohol is segített neki ebben, de 2 éve cukros lett, és azóta nem iszik. Így most jó. Mi a férjemmel csak akkor iszunk valami-féle alkoholt, ha társasággal elmegyünk otthonról, de akkor sem isszuk le magunkat pocsolya részegre. Neki ott volt a rossz példa, azért nem iszik rendszeresen, nekem meg a jó példa (lehet, de nem gyakran, és akkor is mértékkel), én meg azért nem iszom rendszeresen. Az már csak egy kis szösszenet, hogy miből?



    anita79, én nagyon sajnállak, remélem, hogy az esküvőd előtt már leissza magát annyira az apád, hogy ne is tudjon elmenni. és nagyon drukkolok, hogy így legyen

  • 2007.09.11 16:17:22anita79

    Borcsika : köszönöm, én is nagyon remélem. Még az a szerencse, hogy 119km választ el tőle.2 éve nem láttam és nem is hányzik.Nem is szeretném látni, a párom azt mondta, hogy ha úgy döntök, hogy nem hívom meg akkor ő támogat benne, mert észrevette, hogy mikor találkozunk apámmal, akkor kézzel fogható a feszültség kettőnk között. Szeretne boldognak látni az esküvőn és nem idegesnek, feszültnek, és különben is nem tenne jót a babának az idegeskedés.

    Ez annyira jól esett, hogy így mellettem áll mindenben, de hát ennek így kell működnie, nem? Sajnos ennek soha nem voltam tanuja gyerekkoromban így nagyon fura, de jóleső boldog érzés.

  • 2007.09.11 16:25:15Borcsika

    anita79, így kell működnie. legyetek nagyon boldogok, ne hagyd, hogy közétek férkőzzön a múlt, inkább kerüld el apukádat nagyjából a gyerek 20 éves koráig :-). Utána már felfogja, ha ideges vagy a nagyapja miatt.de most a babának, és neked is nyugalom kell.



    én nagyon féltem tőle, hogy nyugtalan lesz a babám, mert nagyon zaklatott terhességem volt, de nem így lett, és ezért nagyon hálás vagyok.

  • 2007.09.11 16:32:47anita79.

    Borcsika: tényleg olyan jó, és köszönöm. Ma mozdult meg előszőr, illetve ma éreztem meg (17+3nap) csodálatos érzés, potyogtak a könnyeim.

  • 2007.09.11 16:36:41anita79

    ez a lökött gép mindig a régi nevemmel lép be, ez már uncsi. Angyalszem=anita79

  • 2007.09.11 17:02:40Magdus_

    anita79/Angyalszem :): Én is kívánom, hogy boldog esküvőd legyen és egyben életed egyik legszebb napja :)! Az én "apám" is alkoholista (vagyis 17éves koromban kiderült, hogy nem az apám), de szerencsére nem éltek együtt anyámmal. Ellenben "szerencsénk" volt őt jó párszor látni üvöltözni/verekedni anyámmal, úgyhogy ebből kifolyólag én is nehezen viselem az alkoholistákat.

    Van egy ilyen mondás: "Szeresd a bűnöst, de ne a bűnt". Na ezt bizony elég nehéz néha szétválasztani.

  • 2007.09.11 17:06:39Borcsika

    oké, vettem az adást. :-)



    Nagyon irigyellek, tudod. Én is annyira szeretnék már újra babát várni, de gazdasági okoból a férjem visszadobta megfontolásra a témát, és tudom, hogy igaza van. Most 2 éves a fiam, de én már 2 napos korában újra kezdtem volna. A terhességem volt életem legboldogabb időszaka annak ellenére, hogy a körülöttem élők nem őgy viselkedtek ahogy ez az én állapotomban elvárható lett volna, most meg csodálkoznak, hogy nem rajongok érte, ha elviszik. És nem értik, miért vagyok velük szemben tartózkodó.



    Na de az én problémám ne legyen a tied, mert ez már nem is az.

    Te csak simogasd a gömbölyödő, mostmár lassan hullámzó pocakodat, és vigyorogj teli szájjal. Nem baj, ha bárgyú, neked, nektek jó legyen.

  • 2007.09.11 17:11:54bobbancs

    Csatlakoznék én is néhány előttem szólóhoz: a tapasztalatból nekem sincs hiány. Emellett a téma mellett nem tudok szó nélkül elmenni, de ez már nagyon jó, hiszen kb 20 éves koromig senkinek nem mondtam erről semmit.



    Most 24 éves vagyok, és szinte mióta az eszemet tudom, apám iszik.

    Kislányként nagyon apás voltam, és sohasem értettem, hogy miért van az, hogy esténként anyu azt mondta, amikor oda akartam bújni apuhoz, hogy "most ne". Aztán nem tudom hány éves lehettem, de egyik napól a másikra rájöttem, hogy mi ez a "most ne", és egy világ tört össze bennem, apámhoz való kapcsolatom 180 fokos fordulatot vett. Szörnyű évek következtek. Középiskolásként már általában este 8-kor lefeküdtem, hogy ne halljam, mikor hazaér, s ne halljam a veszekedést. Napok teltek el úgy, hogy nem is találkoztunk, de tudtam, hogy édesanyámat nem hagyja békén, lelkileg folyamatosan, fizikaila néha bántotta. Azt soha nem fogom neki elfelejteni, mikor úgy kellett elmennem otthonról, hogy azt mondta "ha most elmész, meölöm anyád". Teljesen kész voltam, nem tudtam enni, s mikor 1 hónap alatt 5 kilót fogytam, s egy falat sem ment le a torkomon, anyám döntött: elköltöztünk. Ez pont az érettségim ideje alatt volt. Épp ezért vagyok nagyon büszke, hogy kitűnőre érettségiztem :). A ballagásom előtt egy nappal volt a válóper...

    Kb. egy éven keresztül nem is beszéltem apámmal, de ez sem volt jobb, hiszen mégiscsak az apám. Úgyhogy már jó ideje kb havonta 1x elmegyek hozzá 1-2 órára, de igazán nincs miről beszélnünk.

    Még egy iszonyú élményem volt vele kb 1 éve, amikor főiskola után munkát találtam, s emiatt találkoznom kellett vele, összevert fejjel jött el. Szörnyű volt, teljesen kiborultam, kb fél évig pszihológushoz jártam, akinek rengeteget köszönhetek. Rendbejöttem, most is találkozom apámmal, de nem érzek iránta semmit.



    Az esküvőtől én is egy kicsit félek, mivel jövő nyáron lesz, s én meg akarom hívni apámat (persze testvére-nagynéném felügyeletével), hiszen mégiscsak az apám, és neki is köszönhetem az életem, s hogy eljutottam az esküvőig.



    Az alkoholt én is teljesen elutasítom, 18 éves koromig egy kortyot sem ittam.

    Vőlegényemnek pedig már kapcsolatunk elején elmondtam, hogy ha elkezd inni, akkor útjaink elválnak. Ezzel tisztában van, s el is fogadta.



    Kicsit hosszúra sikerült, de erről - szerencsére - ma már órákig tudnék beszélni.

  • 2007.09.11 17:16:50Leona

    Borcsika: velem is hasonlóképp volt, már ha vigasztal.



    Az én apám is alkoholista volt, szerencsére a szülők 3 éves koromtól külön éltek. Persze a láthatásokon én is kaptam ízelítőt,a durvábbja egybeesett a kamaszkorral. Ráadásul bátyámmal el lettünk szakítva, mert ő apánkkal maradt, szerintem sajnálatból.



    Szóval nálam párkeresésénél alapból kiesett az olyan, aki túlzásba vitte volna az alkoholt. Most a férjemet úgy kell rábeszélni, hogy néha igyunk valamit :)

  • 2007.09.11 17:27:35ildanyóka

    anita79. Így már értem. És gratula a csöpphöz! Nemrég az enyém mozdult meg, most meg itt szuszog mellettem. :)))



    a témához: Az én apám is alkoholista. Volt. Mostmár hiába ne iszik, minden részét károsította sz alkohol. Most felnőtt fejjel sem tudom megbocsátani azt, hogy csak az ital volt a fontos, mit számított az, hogy nekem vagy az öcsémnek kellene valami. Ha nem volt pénze, ivott hitelbe. És nem olyan lefekvős fajta részeges ember volt, hanem a dühöngő. Bármibe bele tudott kötni, és akkor repült minden. Volt olyan, hogy a konyhaszekrényből mindent kidobált és összetört. Nekiment anyunak isten tudja hányszor. És amikor kijött a rendőrség, azt mondták, hogy nem tudnak mit csinálni addig, amíg vér nem folyik. Amikor anyu tehers volt a tesómmal (én 13 éves voltam), az utolsó két hónapot kórházban kellet töltenie. Onnantól kezdve az apám egyfolytában ivott, ki sem józanodott. Én a nagybátyáméknál laktam akkor.

    Apámnak három bátyja volt, mind alkoholista. Ők már nem is élnek. De ami a legszomorúbb, hogy az unokatesóim bármennyirre is szenvedtek gyerekkorukban, sokan maguk is azzá váltak. Sőt már a gyerekeik között is akad. :(

  • 2007.09.11 17:30:40Borcsika

    Sajna egyáltalán nem vigasztal, ha rossz sorsokról olvasok, de úgy látom, azért mindenkinek megvolt a kiútja. Akinek nem, azt nagyon sajnálom, bár mondom, hogy én a szüleimtől nagyon jó példát kaptam.

    Az én férjemet se könnyű rávenni egy pohárka szeszre. Lehet, hogy azért, mert fél, hogy akkor lesz még egy gyerekünk? Mert az első, az gyenge mámorban készült :-))

  • 2007.09.11 17:46:03anita79

    ildanyóka: köszönöm.

    Sajnálom, hogy ennyi embernek volt már tapasztalata az alkoholista családtagok miatt, szörnyű.



    bobbancs: tisztelem, hogy te meghívod az apád az esküvődre, de én nem tudom elfelejteni, hogy meg akart erőszakolni,( és a részegség nem mentség)és ezért jobb ha távol marad.

    Nekem még mindig remegni kezd a gyomrom ha erről kell beszélni, pedig már eltelt jó pár év és így 27éves fejjel még tisztábban látom az akkori dolgokat.



    Ez egy olyan téma, ami mellett nagyon sokan nem tudnak elmenni szó nélkül és ez nagyon sajnálatos, mert azt jelzi, hogy nagyon sok ember életét megkeserítette az alkohol.

  • 2007.09.11 18:00:08bobbancs

    anita79: teljesen megértelek, azt hiszem, a te esetedben én sem tennék másképp. Az egy teljes mértékig megbocsáthatatlan bűn, és szörnyű.



    A lényeg, hogy talán valamennyire mindannyian túl vagyunk ezeken a megpróbáltatásokon, és normális életet tudunk élni, s boldogok tudunk lenni.

  • 2007.09.11 18:39:52boribon

    Az én édesapám is alkoholista, de már gyógyult- azt hiszem így mondják. Nekem szerencsére nem kellett ilyen szörnyűségeket átélnem, mint itt néhányotoknak, hiszen nélküle nőttem föl.(Mondjuk ez sem független az alkoholizmusától.)

    Kisiskolás koromban néha találkoztunk, olyankor gyakran síkrészeg volt, de ő inkább a síróslelkizős részegek táborát gyarapította. Bár egyszer megjelent nálunk váratlanul egy késő este részegen, aminek egy verekedésbe torkolló vita lett a vége, de szerencsére anyukám akkori(2.) férje kipakolta a lakásból.



    Csak aztán pár évvel később épp ugyanez a férje agyabugyálta el anyukámat hasonló állapotban...(mármint a mostohaapám volt hasonló állapotban) Na igen, erről is van pár tanulmány, hogy miért lép valaki többször egymás után ugyanabba a csapdába. Mindenesetre azt az estét sosem felejtem el mikor ők egymásnak estek, nagyon nyomasztó volt, még elég kicsik voltunk a húgommal és csak ölelgettük egymást hangosan sírva, és egyikünk se tudta, hogy mit is kéne csinálni. És borzasztó belegondolni, hogy másoknak ennél durvább jelenetekben van részük, akár nap mint nap. :-(



    Apukámat olyan állapotból állították talpra, ahonnan nem sokan tértek vissza. Jövőre lesz 10 éve, hogy nem iszik egy kortyot se. Én ezért tudok hinni abban, hogy egy alkoholista is tud változni, még reménytelennek tűnő helyzetekből is van kiút. Persze ehhez kellett rengeteg támogatás, apukámon végül a két testvére és az akkor már felnőtt nővérem(féltestvérem) segített, ők vették rá, hogy menjen elvonóra. Ott aztán annyira kikészült, hogy több hétre kómába került, csodával határos, hogy végül mégis fölépült. Azóta normális életet él, egy kedves, szerethető ember(ettől nekem mondjuk még továbbra is nagy feladat, hogy teljesen megbocsájtsam neki a nélküle telt éveket), idén tavasszal ismét megnősült, szóval tényleg helyreállt az élete. Mondjuk a függő személyiség az függő személyiség marad örökre, úgyhogy most meg láncdohányos, de hát minden nem lehet tökéletes.

  • 2007.09.11 18:50:40boribon

    Valószínűleg azért, mert az én apám (és aztán a mostohaapám is) viszonylag békésebb, otthonivós alkoholista volt, bennem a vasárnapi kupicákra gyullad ki az alarm jelzés... Azt el tudom fogadni, ha valaki egy-egy buli alkalmával bepancsol - velem is előfordult már - a férjem családjában (is) dívó minden szíre-szóra, ok nélküli felesezgetésre érzékenyebb vagyok, nem szeretném, ha a gyerekünk azt szokná meg, hogy az alkoholfogyasztás a mindennapok kötelező kelléke.

  • 2007.09.11 20:21:12persona

    angyalszem, kukk, szintén zenész, apu ivott/iszik ma is, nekem sokat segített a pszichoterápia + az önsegítő csoportok szellemisége, léte, irodalma. Az alábbi linken érdemes böngészni, nekünk főleg az ACA "való"-azaz az „Anonim Felnőtt Gyermekek” egy 12 Lépést és 12 Hagyományt követő programja, amelyben olyan nők és férfiak vesznek részt, akik alkoholista vagy más módon rosszul működő családban nőttek fel.



    12-12.uw.hu



    ui: saját élmény, hogy muszáj kezdeni valamit az élményeinkkel, mert visszük a mintát tovább ( a gyermekként elszenvedett szerepet,bohóc, feketebárány, jókislány,szuperül teljeítő gép és az anyáét,a női szerepet aki társfüggő, mert a szenvedélybetegség családi betegség, mindenkit érintés az egész családi működést megbetegíti.

    Társfüggőség témakörben az egyik legjobb könyv :A szeretet válsztható. Melegen ajánlom minden sorstrsnak.

  • 2007.09.11 20:22:18persona

    12-12.uw.hu/ ez a jó cím, lemaradt az eleje

  • 2007.09.11 21:00:02Különálló

    Ennél szerintem sokkal borzasztóbb, hogy NEM lehet egy gyereket elvenni a szüleitől "csak" azért, mert a szülők isznak.

    Mi pl. az öcsémet nem tudtuk magunkhoz venni apámtól és az akkori feleségétől, mert a jog nem állt mellettünk. Az indoklás: "törekedni kell arra, hogy a gyereket ne szakítsuk ki a családból".

    Azaz: te, a testvér, vagy te, a nagyszülő, nagynéni, nagybácsi, unokatestvér NEM vagy család. A két részeg disznó viszont igen.



    Én csak azt nem értem, hogy miért van elidegeníthetetlennek tűnő JOGA a szülőnek a gyerekhez? Ebben az esetben mi van a sokat emlegetett gyerekjogokkal?

    Lassan bíróságra lehet menni a szülő ellen, ha ráüt a gyereke seggére, de egy erőszakos, agresszív környezetből nem lehet kivenni őket. :-(

    Nem is ragozom tovább. Ha van téma, amitől vöröset látok, és az érzelmeim átveszik a kontrollt, akkor ez az. :-S

    Bocs.

  • 2007.09.11 21:08:58mid24

    Nekem szerencsére nem kellett elsőkézből megtapasztalnom az alkoholizmus hatásait. Őszintén sajnálom azokat, akiknek meg kellett tapasztalniuk, és sok erőt és kitartást kívánok, hogy fel tudják dolgozni az élményeket.

    Bár személyes élményem nincs, családi tapasztalatom van nekem is és a férjemnek is. Nekem apai ágon szinte minden női családtagom ivott vagy iszik. Éppen ezért én kis tartok kissé attól, hogy genetikailag örököltem belőle valamit.

    A páromnak az édesapja ivott, és most megint iszik. A párom egész gyermekkora azzal tlet, hogy apósom munka után "túl jól érezte magát". Miután anyósom beadta a válópert, sikeresen végigcsinálta a 3. elvonót. Aztán keményen bagózni kezdett több éven át - napi 2 dobozzal szívott legalább. Aztán másfél éve anyósom nem adott több pénzt cigire, mondván sokba kerül a lakásfenntartás. Csak sajnos akkortájt újra munkába állt, és lett pénze sörre. Szóval most megint iszik, igaz még viszonylag mértékkel (napi 2-3 sör), és ha vezet, akkor nem iszik. Szóval sem az uram, sem én nem igazán iszunk.

  • 2007.09.11 21:17:50mid24

    Amit a legrosszabbnak tartok az egészben, hogy egyszer kiszámoltam, hogy havi szinten 8-10 ezer forintot költött, illetve költ élvezeti cikkekre. Ezt akárhogy is számoljuk éves szinten 100 ezer forint. Emellett szörnyű azt látni, hogy anyósom hónapok óta gyűjtöget egy új mosógépre, mert a régi sok vizet és áramot fogyaszt. Összegezve a dolgot, ha képes lenne uralkodni magán, az elmúlt években már több, mint 10 mosógépet vehettek volna...

  • 2007.09.11 22:13:52Hicudzsi

    Alkohol-gyűlölöm, utálom megvan az okom rá.



    Nem iszunk, se a férjem se én.



  • 2007.09.11 22:26:01Hicudzsi

    Enahma!

    Egyetértek. Szerintem is iszonyat, hogy alkoholista szülőktől nem veszik el a gyereket, nem emelik ki csak súlyos esetben.



    Van sajnos személyes ismeretségem-e téren. Csak akkor került a gyerek állami nevelőintézetbe mikor már sokadszorra volt életveszélyben. A másik ismeretségem csak azért élte túl, mert elmenekült otthonról...



    Én az alkohollal drasztikus vagyok, jegyre adnám amit átruházni nem lehet és meghatároznám egy napi adagját...



    Miért van az, hogy mi alkohol nélkül is fergetegesen jól szoktuk érezni magunkat? Talán mert így is lehet.

  • 2007.09.11 22:57:57mzperx

    Alkoholista apából nekem is kijutott sajnos.



    Eredmény: a mai napig nem tudtam feldolgozni, megváltás volt, amikor 19 évesen elköltözhettem otthonról, apám iránt most egyszerűen semmit nem érzek. SEMMIT. Se gyűlöletet, se sajnálatot, egyszerűen a nagy üres semmit...



    Egyszerűen _nem tudok_ neki megbocsátani, bár az okosok azt mondják, hogy ez lenne az első lépés ahhoz, hogy az ő hibája miatt kialakult bizonytalanságaimat, komplexusaimat (legalábbis feltételezem, hogy nagyrészt emiatt alakultak ki) fel tudjam dolgozni. De nem megy, próbálom inkább észérvekkel kezelni ezeket, de megbocsátani neki nem fogok tudni, vagy talán nem is akarok.



    Ráadásul egyszobás lakásban éltünk mi hárman, minden este végignézhettem-hallgathattam a hülyeségeit, vagy a veszekedéseit. Ment, csak ment el a pénz, az már más kérdés, hogy pl. a lakás egyetlen szobájában az ablakunk cca. 10 (!) évig volt betörve, mert nem volt képes akkor megcsináltatni, amikor eltörött, aztán meg pénz ugye nem volt rá. Persze ez csak egy példa, mert általában kajára se volt pénz, cipőre se, semmire se....



    Egyszer baromira megsértődött ránk valami miatt, és elindult itthonról, hogy akkor ő megy anyjáékhoz. Húúú de örültem neki! És néztem ki az ablakon, hogy húúúdejó, tényleg megy, erre ő ezt meglátta, és visszafordult: asszongya, látta, hogy szomorúan nézek utána. Nna, ezt nem tudom, miből gondolta, hogy szomorúan, mikor ezt mondta, azt se tudtam, sírjak vagy nevessek, úgyse hitte volna el, ha mondom neki, hogy pedig én örültem..... vagy akkor játszotta volna a vérig sértettet, amire persze inkább nekem és anyámnak lett volna okunk.



    De a _legkeményebb_ az volt, amikor egyszer annyira részeg volt, hogy elfelejtette, hogy merre is van a wc, és a szoba sarkába kezdte volna el végezni "folyóügyeit"... (épp hogy ki tudtuk parancsolni anyámmal a szobából, tán az utolsó pillanatban). Na azt hiszem, ez volt az az utolsó kép, ami által valami VÉGLEG eltörött bennem.



    Sokszor átkozzák a válás intézményét úgy általában, nos, szerintem van az a szituáció, amikor a gyerek(ek) számára a szülők válása inkább felüdülés.



    Nos, én _soha_ nem ittam-iszok, még szilveszterkor sem, egy kortyot sem, egy kis pezsgőcskét sem. Talán érthető.

  • 2007.09.12 09:20:09Masnis



    Csatlakoznék az alkoholista apukákkal rendelkezők klubjához.

    Hozzám vágta a salátástálat, szétverte a konyhát, bántotta anyámat, télen papucsban elzavart otthonról és még sorolhatnám.(ütni soha nem mert, csak randalírozott)

    Akkor telt be a pohár amikor hazaértem és törölt egy csomó e-mailt, fájlt és egyebet az ÉN számítógépemről. Az összes egyetemi anyagomat úgy cirka 3 nappal vizsga elött.

    Akkor oda álltam elé kivettem a sört a kezéből és ököllel arcon csaptam. Szabályos jobb horog.

    Azóta titokban iszik késő este ha senki se látja. Így se jó, mert tönkre fog menni és józanabb pillanataiban egész jópofa, de legalább már nincsenek itthon nagy balhék.



  • 2007.09.12 10:32:48mazsola84

    Az én családomban nincs kimondottan alkoholista. Legalábbis nem mondanám annak. Nagyapám olyan ivós fajta. Ha ő elkezd inni, akkor nem elég egy-két pohár, és az a baj, hogyha részeg akkor tör-zúz, fenyegeti a nagyanyámat, de általában inkább verbálisan alázza mások előtt. Ezt nem tudom neki megbocsátani, és végtelenül sajnálom a nagymamámat, meg azt a valaha volt kislányt (anyut), akinek vele kellett élni. Apám, ha iszik akkor nemes egyszerűséggel elalszik ott, ahová leült. Félreértés ne essék nem alkoholista, csak ő kevésbé bírja a piát, mint az átlag ember, hamar megárt neki. De dühöngeni, kötekedni, kiabálni még sosem láttam, viszont a kutyával értekezni már igen :)

  • 2007.09.12 10:36:17mazsola84

    Jah, lemaradt a vége. A párom apja alkoholista volt (már meghalt). Mi hétköznap csak úgy sosem iszunk, esetleg névnapokon kis borocska. Mivel azonban mind a ketten gyomorbetegek vagyunk nem is tudunk pl. sok bort inni. Az igazsághoz tartozik, hogy évente 1-2szer viszont jól sikerült bulikon eléggé betudunk rúgni.

  • 2007.09.12 11:06:28zigi13

    Nekem mind a két szülöm az volt! Már nem élnek! Utáltunk gyerekek lenni tesómmal ő felakara akasztani magát én meg elakartam szökni, csak gyáva voltam hozzá. most hogy nincsenek csak a lelkiismeret furdalás maradt. nincs hova haza menni nincs aki megkérdezze lányom ettél ma? azt a sok borzalmat nem lehet leírni amiben részünk volt. amikor a férjemnek mondam csak annyit mondott miért akarom sajnáltatni magam. szóval vele sem tudom megosztani ezeket at emlékeket. Igazán felejteni AKAROK! de nem megy. még ma is viseljük szüleink alkoholizmusának következményeit.

  • 2007.09.12 13:45:31anita79

    zigi13: Én is akartam már öngyilkos lenni az apám miatt, de nem tettem, ill. anyú hazajött és mikor meglátta a kezemben a kést a csapban pedig a forróvizet, rögtön tudta mi az ábra és akkora maflást kaptam, hogy eleredt az orrom vére, de itt vagyok és nem tettem meg. Sajnálom, hogy még a pároddal sem tudod megbeszélni. Ebben nagyon nagy szerencsém volt, mert a párom teljes mértékben mellettem áll. Szerintem és most ne haragudj meg, de hülye felfogása van a párodnak e téren, szerintem az aki ezeket átélte nem sajnáltatni akarja magát, hanem csak kibeszélni annak akit szeret és akinek teljes mértékben meg kéne értenie.



    Szóval NEM SAJNÁLTATNI AKARJUK MAGUNKAT, CSAK JÓ ELMESÉLNI ÉS KICSIT MEGKÖNNYEBBÜLNI.

  • 2007.09.12 14:21:04Különálló

    Nem felejteni kell, mivel azt nem lehet, hanem egyszerűen tudatosítani, hogy az a MÚLT. Megnézni, hol, mit és hogyan befolyásol MOST, és megpróbálni ezeken változtatni, megkeresni a megoldást.



    A megbocsátás, ami elengedhetetlen ezeknek a gyerekkori sérelmeknek a feldolgozásához, azt jelenti, hogy *elengeded* ezeket a sérelmeket. Jóvátenni már úgysem lehet őket, így őrizgetni sem szabad, mert csak téged tesznek tönkre - meg a párkapcsolatodat, meg esetleg később a családodat...



    Javaslom: írd össze ezeket a bánatokat egy papírra.

    Döntsd el, hogy elengeded őket.

    Aztán menj ki valamelyik Duna-hídra, és ott olvasd még néhányszor végig. Mondd ki magadban, hogy vége, szépen tépd apró cafatokra, és dobd bele a vízbe.

    Ha később előjön valamelyik, gondolj erre az alkalomra, és mondd ki magadban, hogy az a múlt. Tudom, hogy bénán hangzik, de egy-egy ilyen gesztus nagyon sokat segít.

  • 2007.09.12 19:05:29libesz

    sziasztok



    soha nem fordult még elő velem h kommenteltem volna, azt hiszem ez kivételes alkalom. ez az egész nagyon felzaklatott. olvasva az előttem írókat, bár nekem is hasonló problémáim vannak, de soha nem kellett ilyesmiket átélnem. anyukám alkoholista, de csak kamaszkoromtól kezdve, és ő inkább az a csöndesen üldögélős-dülöngélős-depressziózós fajta. persze ha téma van akkor osztásban sincs hiány:) azt volt a legnehezebb elfogadnom, hogy a pia miatt nem bízik bennem és hazudik, meg h én nem számíthatok rá többet. amikor elkerültem otthonról egyetemre, akkor voltak durva évek, és én is tudom milyen úgy hazamenni h már a buszmegállónál összeszorul az ember gyomra h mi várja otthon. a szerepek megcserélődtek: néha azt gondolom, azt szeretné ha én lennék az ő anyja. bár én sokkal szófogadóbb gyerek voltam:) remélem a legdurvább részén túl vk, mostanra sikerült elfogadnom és néha azt hiszem valamennyire meg is bocsátottam neki. de amíg nem tudtam megbékélni azzal, h ezen csak ő tud változtatni és h neki esze ágában sincs, fizikailag beteg voltam. félek h mi lesz még, mert fontos nekem, de sokat tanultam bizonyos dolgokból mostanra. tudom h nem tudom megmenteni (nem is az én feladatom), és azzal h tönkreteszem magam nem változtatok semmin. inkább megpróbálom úgy élni az életemet, hogy az az ember, aki régen az anyukám volt, büszke legyen rám. úgy tűnik nekem h a haragtól a legnehezebb megszabadulni, de amíg bennem van nem igazán tudok neki segíteni. bár ki tudja, talán sehogy sem.

    mindenkinek, aki olvassa ezt a blogot azt üzenem, hogy soha ne adják fel és ne keseredjenek el. történhetett bármi, nekik akkor is van esélyük és joguk a normális élethez. és ami itt történik az szerintem nagyszerű, muszáj beszélni róla..

    szóval hajrá:))

  • 2007.09.13 10:54:51Szürkemedve

    Nekem is alkoholista az apám. Nem akarok sztorizni, mert ezen a részen hál istennek már túl vagyok.



    Tanácsot szeretnék inkább adni azoknak, akik hasonló cipőben járnak/jártak. Nem olvastam végig mindent, lehet, hogy már valaki írta. A lényeg: nekem egyvalami segített feldolgozni a gyerekkori élményemet: terápia.



    Szerintem akiknek még elevenen él az emlék, menjen. Nem vagy ettől dilis, vagy őrült, csak segítségre szorulsz. És hidd el (akárcsak én is) rászorulsz. És sokkal könnyebb az élet, ha már megszabadultál a sok düh-tehertől.



    Terépia alatt értek minden ilyesmit: pszichoterápia (NEM gyógyszeres), asztrológia, NLP, egy sámán lélekgyógyító segítsége, családfelállítás (ez NAGYON is idevaló dolog) stb.



    Komolyan. Ne hordozzátok feleslegesen a terhet, amit apátok/anyátok rakott rátok.

  • 2007.09.14 20:06:51tuiop2

    Sajnos nekem is apas alkoholizmust dobott a gep. 19 evig fogalmam sem volt arrol, hogy apu iszik. Sosem vettem rajta eszre. Anyuval egy haztartasban eltek, de ket kulon eletet. Nekem az volt a furcsa, mikor altalanos iskolaban az egyik gyerek szulei megsimogattak egymast. En csak alltam es neztem, hogy most ez a normalis, vagy ami nalunk van otthon? Egy folyamatos feszultsegben nottem fel en is, csak nem ertettem miert. Erettsegi kozepen tudtam meg, hogy iszik es hogy elvalnak. A rola kialakitott kepem ment a levesbe, keptelen voltam feldolgozni a csalodast. Aznap elkoltoztem az akkori paromhoz, par honapig szinte haza sem mentem. Aztan az elet ugy hozta, hogy vissza kellett koltoznom, de senkinek nem kivanom. Azota ket ev telt el es mostanra mondhatom el, hogy olyasmi a viszonyunk, mint regen. Nem mondom, hogy nincsenek kisebb nagyobb botlasai. Probalom nem emeszteni magam rajta, de azt hiszem Ti tudjatok, hogy ezt nagyon nehez leszarni. Szeretem, tisztelem es becsulom az apukamat, azert amit elert es amilyen ember o, de mindig ott van az agyamban, hogy mivan ha megint elkezdi. Mert egy alkoholista mindig alkoholista marad. Csak eppen nem iszik.



    tuiop

  • 2009.02.05 21:00:33kelkka

    Az én apám is alkoholista. Gyerekkoromból a veszekedéseken kívül semmi élményem nincs. Azt mondták, ha így folytatja az italozást, hamarosan meghal. Éjszakákon keresztül imádkoztam, hogy reggel ne ébredjen fel. S mikor már 7 óra volt és még mindig aludt, elkezdtem örülni, hogy talán most... Ha elment valahova autóval, és sokáig nem jött haza, már ujjongtam, hogy biztos valami történt és meghalt és végre normálisan fogunk élni. Mikor nagyobb lettem, rengetegszer mondtam anyukámnak, hogy váljon el. Mindig az volt a probléma, hogy nincs hová menni. De mondtam, hogy a házunk árán simán veszünk 2 lakást. Nem kell nekem a nagy kertes ház, elég egy szoba, csak már végre nyugi legyen. De ez nem történt meg. Azóta is együtt vannak. 25 éves vagyok, egy fedél alatt élek a szüleimmel. Anyum néha besokall, olyankor nekem panaszkodik. Szeretném meghallgatni, de képtelen vagyok erre. Ő az, aki anno léphetett volna, új életet kezdhetett volna, s boldogok lehettünk volna. Persze nem hibáztatom őt, próbálom őt meghallgatni, de sok okos dolgot nem tudok hozzáfűzni.

    Az apámmal semmilyen kapcsolatom nincs, szó nélkül megyünk el egymás mellett. Szerintem azt sem tudja, hogy már megvan a diplomám- bár a diplomaosztón ott volt- részegen. Még pohárköszöntőt is mondott az ebédnél! Csak épp az államvizsgám napján felejtette el megkérdezni, hogy sikerült-e, vagy egyetemi éveim alatt, hogy van-e pénzem ételre vagy van- e hol aludnom (a könyvekről s egyéb „luxus cikkekről” inkább nem beszélek). Mai napig várom a halálát. Megtanultam ignorálni, képes vagyok elmenni mellette, de ott legbelül mégis nagyon fáj. Rettenetesen hiányzik az apa az életemből, akire számíthatok, ha baj van. Lelkileg nagyon instabil vagyok. S alig akad egy- két barátom. Haza nem hozhattam senkit, így idővel sehová nem hívtak engem sem. Kirekesztődtem. Vagy nem értik meg az embert, vagy lesajnálják. Egyikből sem kérek. Most várom a halálát. A nővérem esküvőjét tönkre tette, az enyémet nem fogja. Csak hát az én órám is ketyeg, s nem tudom, hogy meddig kell várnom (ha nem hívom meg, abból nagyszüleim részéről nagy botrány lenne: nagyanyám szerint semmi baj nincs a fiával!).

    A legrosszabb, hogy az évek során nagyon bezárkóztam. Senkivel nem tudok erről beszélni. Most van egy barátom, aki nálam jóval idősebb (talán apát is keresek egy személyben?), nagyon megértő – tudom, hogy ezt a problémámat is megértené. Tudja, hogy valami baj van otthon, de képtelen vagyok megnyílni és elmondani neki. Nagyon türelmes, nem erőlteti a dolgot és tudom, hogy bármikor számíthatok rá... mégsem megy.

  • 2009.10.15 23:06:39Yuri Bathory

    Én 19 éves vagyok. Van egy 17 és egy 12 éves öcsém. Apánk alkoholista. A nemi erőszakon kívül nálunk minden történt, vér is folyt rengetegszer. Azt hiszem, életemben több vért láttam, mint tv-ben. Annyi lelki és testi fájdalom ért minket a testvéreimmel, hogy szinte már nincs is lelkünk. 12 éves koromtól kezdve évekig kárt tettem magamban (a nyomai még mindig látszanak a karomon - füstölő, kulcs, kés, penge), egyszer majdnem öngyilkos is lettem. Az óta az öcsémmel is majdnem megtörtént, de szerencsére időben közbeléptem. Anyám folyton csak zokog, sajnáltatja magát ("beleugrom a Dunába", "felkötöm magam az első fára"), csak még több fájdalmat okoz nekünk.

    Teljesen kívülállónak érzem magam, bárhol is vagyok. A környezetem megvet a viselkedésem miatt és ez érthető is, örököltem apám minden rossz tulajdonságát.

    Most jutottam el odáig, hogy ennél mélyebbre már nem juthatok. Ha még sokáig itt kell lennem, beleőrülök. Hónapok óta érzem, egyre jobban süllyedek. Nap nap után csak zokogok magamban, vagy a párom vállán, aki nem tud mit kezdeni velem.

    Tud valaki valami tanácsot adni?
    Most olvastam egy könyvről, ami állítólag hasznos lehet az ilyen problémákkal küzdőknek. A címe Mérgező szülők. Olvasta valaki? Érdemes elolvasni?

  • 2009.10.15 23:18:30renege

    Yuri, gondoltál már arra, hogy pszichológus segítségét kérd? A könyvet nem olvastam, de szerintem érdemes lenne külső segítséget kérni, mielőtt késő lenne :(
    Tudom, hogy nehéz, nekem is nehezen ment, bár teljesen más okból volt/van rá szükségem.

  • 2009.10.15 23:23:48másutt

    Yuri, olvasd el, amit fenn Szürkemedve irt.
    Ezt te egyedul nem tudod megoldani.
    Elni sem tudsz ezzel a teherrel.
    Segitsegre van szukseged, es arra, hogy mielobb elmenj abbol a mergezo kozegbol es lehetoleg ne menekulj egy kapcsolatba, vagy hazassagba, hanem gyogyulj meg elobb.
    Gyerekrol ne is almodj, amig a sajat gyerekkorod traumait nem dolgoztad fel, csak folytatnad a kort.

    (es nem orokoltel semmit. mindenkinek vannak rossz tulajdonsagai. mindenkinek. mintahogyan jok is)

  • 2009.10.25 20:36:22Olma

    Én apám is egy alkoholista. kiskoromban nehezebben érintett a dolog, még emlékszek pár dologra belőle. Például amikor éjszakákon át zokogtam amikor berúgott. Összetörte a tányérokat, a székéket anyámat is megverte, lila folttal a szeme körül járt egy csomó ideig. Volt h bezárt minket h a huszadik kocsmát is meglátogathassa, anyámnak az ablakon kellett kiugrani h utána menjen. Mindenki előtt lejáratott. Egyszer amikor a jöttem haza suliból, szólt a szomszédlány h be van rúgva. Egy csomószor fetrengett is az utcánkba meg kirúgták a munkahelyéről is. utáltam h büdös volt mindig és egy agresszív állat. Mindig rettegtem amikor jött a szeptember de nem a suli miatt hanem a szüret miatt. Egyszer szét akartam zúzni egy baltával a hordóját. A suliban is mindig ciki volt egészségtan órán vagy etikán vagy biológián amikor az alkeszekről volt szó. Aztán arra is rájöttem h az étkezési rendellenességem is emiatt alakult ki, azért vagyok én akkora mint egy ház, és persze szociális problémákat is okozott ez. Na jó egy két barátom azért van, és azt szoktam mondani ennyi elég is, de akkor is. Erről mind ő tehet.Szerencsére mikor tudatomra ébredtem rájöttem h ez így nem mehet tovább. Gondoltam egyet, lesz ami lesz én beolvasok neki, és leordítoma fejét. És ezután mindig ezt csináltam, nagyon megszidtam minden egyes eset után. Lehet h egy kicsit elszégyelte magát, azóta ritkultak az esetek, de én akkor is utálni fogom mindig. Én nem ittam még egy kortyot sem és soha nem is fogok. Egyébként az anyja is egy alkoholista, és egyben boszorkány de ez más téma. 17 éves vagyok, és most is azt várom h ha leérettségizzek és mehessek ki angliába baby sitternek és itthaggam ezt az egész bagázst. Ja és ha olvasod apa nem érdekel!

  • 2009.10.26 08:54:34Rosa Rugosa

    Olma, ez annyira szomorú.
    Egyszerűen nem is értem miért jó az, ha emberek tönkreteszik pont azoknak az életét, akikre egész életükben számíthatnának és akiktől szeretetet és megértést kaphatnának minden nap, akármit is dob az élet.

    Szerintem jól teszed, ha elmész.
    Sok sikert a további életedhez.

  • 2009.10.29 23:46:51Yuri Bathory

    Köszönöm a tanácsokat. Igen, gondoltam már pszichológusra, csak nem tudom, egy ingyenes pszichológus is jó-e, mert ugye nincs pénzem erre.

  • 2009.10.30 00:46:55glad az egyetlen

    Yuri Bathory

    Nyilván pszichológus és pszichológus között van különbség függetlenül attól, hogy ingyenes vagy nem, de pl egyik haverom kemény depresszióját kikezelték az ingyenes kórházi pszichológus , amit se a család, se a barátok nem tudtak kezelni.

  • 2009.10.30 01:00:37glad az egyetlen

    kelkka

    Szintén azt tudom mondani, ami már többektől elhangzott, hogy old fel ezt a terhet és talán könnyebb ha egy pszichológus segétségét kéred, aki végig vezet ezen.
    Akárhogy is ez az egész kialakult helyzet nem a te hibád és nem a te szégyellni valód.

    Minden jogod megvan rá hogy ne hívd meg az esküvődre és aki ezt nem érti meg és fogja fel, annak nem tartozol számadással hiába vérrokon az illető.

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta