Micsoda? Nő ez a férfi?

Zanza!

Az alábbi szüléstörténet kereken hét éve íródott. Ahogy visszagondolok, nem is én voltam, olyan fiatal, naiv kislány lehettem még. Csodálkozva néztem mindenre, jé, terhes vagyok, jé, kórház, de jó, gyerek! Ma már rengeteg mindent másként tennék, meg máshogyan élnék meg, de hát az a jó, hogy akkor ezeket még nem tudtam és az is jó, hogy a második szülésemnél pedig már igen. De lássuk ezt a korai történetet!


Hajnal 4-kor elfolyt a magzatvíz. Vagyis egy adag, aztán semmi. És csak olyan rendszertelen fájásaim voltak, nem is nagyon foglalkoztam vele. Ez a kiírás előtt 3 nappal történt. De a víznél azért mégis elindultunk. Felvettek a szülőszobára, ctg-re kötöttek, meg amnioszkópizéltek (ez egy picit fájt, de nem annyira, amennyire mondják). A doki közölte, hogy nem is a vizem volt, meg zárt a méhszáj, szóval majd legközelebb, de felvesz az osztályra, mert mindjárt itt a kiírás. Lefeküdtem aludni, ismét elöntött a víz, akkor már elhitték. Apát visszahívtam a kórházba. Ekkor 1o óra volt.

Egyujjnyira voltam tágulva, soft 15 perces fájásokkal. Ez még nagyon vidám volt. Aztán szép csendben telt az idő, és fél négyig csak fél ujjnyit tágultam tovább. A rendszeres fájások pontosan egy órakor kezdődtek, ezek egymást 4-5 percenként követték. Ezt jól viseltük, a szünet elég volt pihenni. Apa kicsit türelmetlenkedett, nem is nagyon hitte el, hogy szülünk, mert nem fájt annyira. Aztán egyszer csak de...

Fél négykor indult az infúzió és az oxitocin, a fájások ekkor kezdtek igazán fájni, s ráadásul feküdnöm kellett. Aki már kapott, az tudja mit jelent, aki még nem kapott annak nem kell megtudnia. A gerincérzéstelenítőt az a doki adta be, aki kezdettől nem volt szimpatikus. Nem is sikerült neki. Végül az epidurál felét megkaptam, ami picit féloldalasan, de egy órán keresztül nagyon jól hatott csak bosszantott, hogy féloldalas. Ez legalább olyan rossz érzés, mint a csillapítatlan fájás. Kb. fél 6-tól 7-ig volt a pokol. Már álltam, kapaszkodtam az infúzióállványba. (Folyamatosan emelkedett az oxitocin adagolás.)

Ekkor kezdtem elveszíteni a fejem. Nem tudom, hogy éreztem-e tolófájást, mert annyira fájt, hogy hívni kellett a dokit, segítsen. Kaptam is egy nyugtató injekciót. Szóval a doki bejött, s azt hittem végem a fájdalomtól, megvizsgált, s jelezte a méhszáj eltűnt, lehet tolni. Egész nap csak mi voltunk a szülészeten s a szülés ténye nagy izgalmat váltott ki. Bent volt a doki, a szülésznő, az éjszakás szülésznő, a két vizsgáló nővér és két csecsemős nővér, jómagam, api, a postás, a rendőr, a villanyszerelő…

Az elemi tolásinger annyit jelentett mindössze, hogy beszorult a kaka. Ezt éreztem. Az első három fájás alatt összesen 9-et kellett tolni. (3 tolás per fájás, csukott szemmel, felemelt fejjel) Apa szerint az első 8 tolásra meg sem mozdult a pici, de a kilencedikre ráéreztem, és két fájás alatt kitoltam. A szülésznő hangosan mondogatta, Balázs gyere, Balázs gyere! S mikor megszületett: „Balázs, milyen szép kislány vagy!” Apa ekkor elengedte a kezem, és ment a lányához. 15 másodperc alatt a pici kiköpte szájából a vizet, kettőt nyögdécselt hangosan, majd elkezdte felmérni a világot.

Fürdetés apával, varrás a dokival. A gátmetszéstől ne féljetek, még a varrás sem fáj. Ügyesen elérzéstelenítik. A méhszájam is megrepedt, annak a varrása viszont fájt. Két óra megfigyelés, abból fél órát a baba is velünk volt. Mármint apánál, de aztán én is megkaptam. Kaptam a pocimra homokzsákot, s nagyon szép porcelán készletben fincsi teát. A két óra leteltével megfürödtem, apát visszaöltöztették, áttolt a szobámhoz, és reggel tértem magamhoz. Aludni tudtam volna, de visszamenőleg izgultam, és emésztettem, hogy anya lettem. A fájdalom hagyott volna aludni, és a gátseb is csak az első két napban zavart igazán. Nem szabad vele elfeküdni, hanem pörögni kell, akkor jobban gyógyul! A fájdalmak ellenére én, aki majrés vagyok, mondom, izibe hármat szeretnék még szülni, mert annyira jó volt.”

És az egész akkor és ott úgy volt jó. Kérdés, hogy végül miért nyomták ki belőlem a gyereket, hogy lila lett a hasam, miért hagyott a dokim reggeltől estig magamra teljesen, vagyis a szülésznőre és miért nem tudtam én akkor még, hogy a szülésznő a lényeg, nem pedig a doki.

A lányom gyönyörű és egészséges iskolás. Tudjátok mit? Visszafelé tök mindegy, hogy mi volt. És amiben nem halunk meg, attól megerősödünk.

Ön is szeretné megosztani olvasóinkkal szüléstörténetét? Küldje el nekünk a poronty@mail.velvet.hu címre!
Blogmustra