SZÜLŐSÉG

Apa gyereket akar nevelni

2007. szeptember 6., csütörtök 14:22

A férjem tegnap este, elnézve este kilenckor viháncoló porontyunkat, azt találta mondani, hogy nem neveljük a gyerekünket, és ezért később biztos nehezen kezelhető lesz, meg a személyiségfejlődése sem lesz jó.

Mire én veszekedést szimatolva felkaptam a fejem, és megkérdeztem, hogy ugyan írná már pontosabban körül, mire gondol. Hogyan neveljem megfelelően neki a gyermeket, mondaná meg nekem. Mert bár éreztem szavai mögött felsejleni az igazság körvonalait, de ellenkezni ilyen nyílt támadás esetén kötelesség, no meg épp aznap este úgy éreztem, nem Lea neveletlensége a késői lefekvés oka, hanem az enyém, miszerint altatásidőben (7-9-ig) hangversenyre mentem. Ezért a szegény árvának ezen a késői órán lehet csak az anyahiányát kielégíteni.

Mire azt a választ kaptam, hogy egyrészt ő nem tudja, hogy kell gyereket nevelni, de látja, hogy mi semmit nem csinálunk és nem magyarázzuk neki elégszer, hogy mit nem szabad és mit szabad és miért, minden csak úgy megtörténik nálunk, másrészt viszont persze ő nem azért mondja, mert baj, csak megállapította. Mert például lehet, hogy az esti szopi után már nem kéne hagynom, hogy a kicsi randalírozzon (igaz – nem is szoktam gyakran), és bár ő nagyon szeret együtt aludni, de lehet, hogy meg kéne tanítani külön és egyedül elaludni. Meg hogy mindig mindent megengedünk.

Erre már tényleg nagy gomb szemeket meresztettem, mert ugye nálunk az van, hogy amikor egy időben bepakolásztam a gyermeket az erre a célra beszerzett, úgy nevezett „rácsos ágyba”, akkor az én édes uram kicsi száját lefele görbintette, és megjegyezte, hogy ő úgy szereti, ha mellette alszik  és ébred a kislánya. Amint hogy az éjszakai szoptatást is mindig nagyon pártolta, meg egyáltalán a non-stop szoptatást, és csak akkor kezdett az éjszakai leszoktatásban közreműködni, amikor látta, hogy tényleg nagyon rossz állapotban vagyok már. Innen is üzenem, hogy Lea már három hete sír emiatt éjszaka, és nem úgy tűnik, mintha leszokna a felébredésről. Igaz, alkalmanként csak pár percet, de az épp elég ahhoz, hogy mi felébredjünk és tehetetlenkedjünk és mindenki szarul érezze magát.

Azóta ezen töröm a fejem, hogy akkor most hogyan kezdjem el hirtelen egyik napról a másikra nevelni a gyerekemet. Mert az én fejemben tulajdonképpen van egy rendszer – ami nekem fáj vagy neki fájhat azt nem csináljuk, minden mást lehet; valamint délután, este és éjszaka igyekszünk aludni: ez kevésbé megy még. Harmadszor pedig: próbáljunk meg naponta ötször úgy tenni, mint ha ennénk rendes kaját, ha nem sikerül, nem tömöm meg, de legalább tegyünk rá kísérletet. (Az esetek minimum felében nem sikerül.) Ja, és nem dobáljuk le közben a kaját a földre. Mindez a nem nevelés nekem épp eléggé kitölti időben és feszültségben is a napomat, és ezért most bajban vagyok, hogy hogyan csináljam ügyesebben, látványosabb eredményeket elérve a dolgot. Mert úgy látszik, az nem elég, ha tud puszit dobni, meg telefonálni, bármilyen hasznos dolgok is legyenek ezek.

Mivel egyetlen más kisgyereket sem ismerek közelről, ezért eddig csak néha gondoltam azt, hogy kivételesen neveletlen a gyerekem, de lehet, hogy akkor valamit nagyon elrontottunk? Illetve én, hiszen ő csak este hattól nyolcig-kilencig látja a dedet.

Ti alakítotok ki stratégiát közösen a párotokkal? Vannak nevelési elveitek és koncepciótok? Beleszól a férj a kettőtök közt játszódó meccsekbe? Ki neveli azt a büdös kölköt, vagy neveli bárki is egyáltalán? Van értelme ennek a nevelősdinek, vagy csak éljünk együtt – persze ahhoz először magunkat kéne megnevelni, ahhoz meg nagyon nem fűlik a fogunk.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.09.07 10:12:01Hicudzsi

    Katampusz mikor a mieinknek volt ilyen időszakuk (rugdosós, csapkodós - Csongornak most van ilyen) akkor csak és kizárólag a figyelemmegvonós módszer működött.

    Ami meg nagyon bosszantja őket azt - ha lehet - elhagyjuk.



    Pl. az öltözésnél minden gyereknél van ilyen időszak. Én hagytam hadd menjenek akár meztelenül, azután fáztak, jöttek a következő ruhadarabért :)



    Az orrszívásnál szerintem minden gyerekhez két ember kell, ez ne aggasszon.



    Az evés közbeni hisztiket, ordítást mi teljesen megúsztuk, az ismerősök szerint azért mert (szerintük teljesen helytelenül) hagytuk hadd játszanak az étellel.

    Nem lehet, hogy unatkozik azért nem ilyen társaságban?

  • 2007.09.07 10:18:52hanna

    Hát nálunk is van evős képeskönyv, anlkül egy percet se bírna ki Lea a babaszékben. Meg evős kibepakolós teásdoboz. De evés, na az nincs:D Nem is; ma reggel egy fél marék kukopehely tűnt el Lea gyomrában olyan negyed óra alatt, plusz egy negyed kovászos ubi, valamint egy fél szelet felvágott az én reggelimből. De ez nagy lakomának számít.

  • 2007.09.07 10:21:43Hicudzsi

    Hanna! Ha megnyugtat, az én gyerekeimnek vannak evős meg nemevős időszakaik, de egyik sem szerette megeni a keyeret ha volt rajta felvágott vagy sonka vagy bármi, még alekvárt is lenyalogatták róla. A lányom viszont újabban egy az egybe bevágja a karéj kenyeret aminek én nagyon örülök :)

    Szóval van fény az alagút végén :)

  • 2007.09.07 10:22:13katampusz

    nyugi hanna, cserébe az enyém nem pápázik, nem dob puszit és nem telefonál, valamint nem pakol ki- és be. nem is jár még egyedül, (na ezt nem bánom). szóval nem olvas szakirodalmat, na :)



    rágja a ruháit, mindenhol feláll és kapaszkodva téblábol fel -alá, ennyi a játék egész nap. ülve nem játszik, nem köti le igazán semmilyen játéka. elővettem a nagy színes képeskönyveket, azt nézegetem vele mostanában. egy darabig figyeli hogy mi mindent mutatok, pár perc elég is neki ebből a koncentrált figyelemből.

    egész nap rajtam lógna legszívesebben, nem ülhetek le sehova, mert mászna rám, bele a ruhámba. bedugja a fejét a cicikhez, mint egy kis kenguru. csimpaszokdik, ha felveszem még magasabbra akar mászni rajtam, fel a lámpához. tiszta sajtkukac :D

    egyébként nemsoká 11 hónapos.



    biztos normális persze-persze, de mi lesz ebből később?!

    most 9 kiló, mi lesz ha 15 kiós lesz ?!

    hogyan fogok vele bírni ?

  • 2007.09.07 10:22:57mimi

    katampusz, hicudzsi, kicsit off :)

    egyedül-nevelős technika orrszíváshoz:



    muszáj volt valamit kifejleszteni, mert lehetetlen volt a küzdelem egy bizonyos kiló és izomtömeg felett.

    kegyetlenül hangzik, de hatásos, nem tud rúgni és egyáltalán nem fáj.

    hanyatt kell fektetni az ágyon, fölé térdelni úgy, hogy a térded között van a karja, azzal fogod le, hátul meg rugdoshat nem tud elérni, és így te mindkét kézzel tudod porszívózni, meg sóoldatozni, orrcseppezni, stb.

    üvölteni így is fog :( de gyorsan lehet végezni.

    + nálunk kb 2 éves kora óta már önként jön a porszívóhoz, hagyja hogy kiszippantsam, sőt ő jelzi, ha tele van az orra. ha meg nagyon tele van, lefekszik magától!! tudja, hogy úgy jobban kijön.

    elmúlik majd az üvöltés-félelem.

  • 2007.09.07 10:25:31katampusz

    szóval elmúlik. eccer.

    elmúlik, elmúlik, tuti elmúlik...

    csupán még egy évecske...

  • 2007.09.07 10:29:27B-

    Guruljka: amikor mi azt írjuk, hogy nem nevelünk/nem akarunk nevelni, az nem következetlen sodródást jelent. Hiszen mindenféle lefektetett elvek nélkül is az egyes helyzetekben vagy tetszik neked, amit a gyerek csinál, vagy nem, és ezt a viselkedéseddel, a reakcióiddal jelzed. És ebben az ember azért elég koherens, mert ha zavar, hogy lemorzsázza a szőnyeget, elvek nélkül is zavarni fog, illetve ha nem zavar, hogy tegezi a felnőtteket, elvek nélkül sem fog zavarni.



    Én a "nevelést" arra értettem, amikor a gyerektől, a helyzettől és a saját megérzéseidtől függetlenül kitalálsz elveket, és azokat a jutalmazás-büntetés zsarolási rendszerével keresztül is viszed. Olyasmikre gondolok, hogy "akkor nem kapsz csokit", "rendben, egy hétig nincs tévé!" "még egy mukkanás, és odaadom a macidat a szomszéd Juliskának" "ha jó lesz a bizonyítványod, kapsz egy biciklit" "ha jól viselkedsz a vendégségben, akkor holnap elmegyünk fagyizni, de ha nem, lesheted, mikor hozok többet Tútó Rudit" "nem érdekel, hogy a lábadra lépett, vedd tudomásul, hogy nem tűröm, hogy ordíts, akkor sem, ha fáj" stb stb.

    Igazából ezekben az zavar, hogy én azt szeretném, ha a gyerek azért viselkedne "jól", mert ő maga is arra törekszik, hogy beilleszkedjen a közösségbe, hogy sikeres legyen, hogy ne okozzon fájdalmat a barátainak, szeretteinek és hogy örömteli legyen az együttlét. Bár a mi bébink még pici, de szerintem a gyerekek is erre vágynak, és szívesen megfelelnek a reális követeléseknek, ha tudnak. Ha már csak a csoki vagy a bünti motiválja, az szerintem nagyon gáz.



    Sokszor hallom szülőket, akik úgy beszélnek a gyerekükkel, mint valami rabszolgával "hát nem érted??!!... majd ebből megtanulod!...vedd tudomásul...kinek hiszed magad??" stb stb. Vagy mint valami idomítandó állattal.



    Igen, számomra a "nevelés" szónak van egyfajta idomítás jellege: kitűzök egy célt, ami csak nekem jó és a gyerek/állat szempontjait csak akkor veszem figyelembe, ha nagyon-nagyon muszáj. Hiányzik belőle a tisztelet, a kölcsönösség. Az, amit Te, Guruljka, nevelésen értesz, az számomra inkább az együttélés kategória.



    Tehát vannak szabályok, követelmények, de ezek nem rólam, a felnőttről szólnak, hanem a közös életünkről, arról, hogy mindkettőnknek jó legyen, és közben próbálom meghallgatni, megérteni a gyereket is, felülvizsgálni a hülyeségeimet és alapjába véve a SZERETETEM IRÁNYÍT, nem az elérendő cél.



    Bocs, ha hosszú voltam.

  • 2007.09.07 10:31:13anyuska

    Én is úgy gondolom,mint sokan mások,hogy pici korban(enyém 5 hós),még nincs nevelés.Viszont a napirend nekünk fontos,amit eddig leginkább még a napi 3alvásra értek,nagyjából ugyanabban az időben.Esti alvás 8-kor,kelés 7-kor,és kezdődhet a nap.Nagyfiam 10 éves,de ő is tudja,és nem is ellenkezik,hogy ha suli van fekvés van negyed9-kor,hétvégén 9-kor.Megszokta,mert mindig így volt.Na viszont vele már nehezebb,de lényegében szerintem is az a fontos,hogy mit lát a gyerek,azt fogja ő is csinálni,és úgy ahogy látja otthon.

  • 2007.09.07 10:31:41katampusz

    figyelemmegvonáshoz ő még kicsi.

    én is arra tippelek, hogy otthon kicsit uncsi, ezért ha lehet hetente többször is viszem valamerre. ebben sem jó a ló tútoldala, mert kell az otthoni megszokott ritmus is neki.



    a kajával tényleg nem tudom mi a baj, mert ha fogára való az ennivaló, akkor zabál. talán az etetőszékkel nem stimmel valami. lecsúszik benne ebben a sok ruhában ami mostanság rajta van. visszaültetem, megint lecsúszik. kipróbálom a babakocsiban etetést.

  • 2007.09.07 10:36:09Borcsika

    HIszti? Nehéz ügy. Egy éve megy. Hajmosásnál, körömvágásnál, hajvágásnál, orrszívásnál, reggelinél, ebédnél, vacsoránál. Gyógyszer? Szoros emberfogásslal, erőszakkal, és csellel. Hihetetlen balhékat csinál, ha ilyen dolgok történnek vele. Ma nekem támadt a gondozó néni? Anyuka, hozzon Neogranormont, mert a gyerek harap. Tudom, az előző bölcsiben szokott rá, mert ő volt a legkisebb, őt számtalanszor megharapták, és ahelyett, hogy a másik agresszív gyereket leállították volna, ehelyett a nem odafigyelés okán az enyém is szépen rászokott. Most én akkor mit tehetek? Megbeszélem vele, hogy nem szabad. Papa is elmondja neki. De akkor, ott, abban a pillanatban nem fog eszébe jutni a gyereknek, hogy nem haraphatok, mert azt mondta a Mami, és inkább szájzárat kapok. Utána biztosan tudja, hogy rosszat csinált. De még egy felnőtt is el tud felejteni alapvető, rögzült dolgokat, ha dühös, akkor mit várhatnék egy 2 évestől. Lehet, hogy én gondolom rosszul. Van valakinek valami jó 5lete? Otthon, és a baráti társaságban, ha gyerekek között van, akkor sem harap. Csak a bölcsiben.

  • 2007.09.07 10:59:48Guruljka

    B-, Hicudzsi, értem én a dolgot, ez egy deffinicós kérdés:))

    A nevelés szó számomra pont egy magasabb rendű dolgot képvisel. Számomra az együttélés és a társadalmi normák átadása csak a szocializációt, a tudásanyag bővítése meg az oktatást jelenti. A biológia szükségletek kielégítése meg a gondozás. Számomra nevelés mindezek fölött álló, ezeket IS tartalmazó fogalom. Hozzá jön még az érzelmi kötödés, a kölcsönösség és a tisztelet. Számomra a nevelés visszaható folyamat. Vagyis amikor nevelünk mi is nevelődünk a gyerek által.

    És azt hiszem a nagy hibát nem is a nevelési módszer kiválasztásánál lehet elkövetni, hanem a nevelési cél meghatározásakor. Még ha ezt nem is tudatosan tesszük.

    Azt a nevelési célt, hogy úgymond "RENDES EMBER" legyen a gyerek, én rossznak tartom. Már csak azért is, mert szerintem mindenki rendes embernek születik... Én nevelési célként azt tűztem ki: legyenek boldogok. Ehhez annyi kiegészítés tartozik, hogy ne más kárára. Vagyis annyit teszünk meg családként egymás boldogságáért, amennyit csak tudunk, de senki ne érezze, hogy neki most áldozatot kellett hoznia. Ha mégis valaki áldozatot hoz, azt ne kényszer hatására, hanem önként tegye.

    Na ez a párom és az én közös elméletem.

    Az viszont nagyon elgondolkodtató, hogy maga a nevelés szó miért értékelődött le ennyire...

  • 2007.09.07 11:04:42B-

    Talán a "majd én jól megnevelem" és a hasonló kiszólások hatására. Meg mert sokan az idomítási kísérleteiket próbálták igazolni e szó mögé bújva :-(

  • 2007.09.07 11:12:54hanna

    A harapásról Lea véletlenül szokott le, és beigazolódott, amit gondoltam, hogy nem értette a harapás és a fájdalom, seb közti összefüggést. Egyszer belém harapott nagyon, este, félálomban, felkiáltottam, ő is ijedten hátra, én is, majd a szája elé kapta hirtelen a két kis kezét, és fújt egy párat, mint amikor nagyon izgi vagy furcsa valami. Azóta nem harap, még este, álmában, véletlenül se - ez két hete volt kb, eddig még emléékszik a dologra.

  • 2007.09.07 11:47:50babó

    a "nevelés" szó értelmezésében én is Gurujkával értek egyet, valószínüleg azért, mert engem sem "neveltek meg jól", hanem csak együtt éltek velem, irányítgattak, utat mutattak (mondjuk én is jó gyerek voltam, úgy könnyű)



    amit nem bírok, és sztem ti sem, az a lelki fröccs. mert néha van olyan, hogy valamit gyorsan, határozottan (indokolva!!) le kell rendezni (nem szabad, ezért meg ezért és kész), de felemlegetni, hosszadalmasan "erkölcsi" prédikációt tartani, megalázó megjegyzéseket tenni, na azt nem szabad.



    én a páromon azt látom, hogy néha kicsúszik belőle egy-egy ilyen megjegyzés, és nem tudom elhessegetni az apósom képét, hogy őt visszhangozza öntudatlanul. de fejődik :))



    az elvekről: legyenek és legyél kész megváltoztatni őket. :)) én igyekszem egyeztetni a párommal, és esténként mesélek a gyerekről. azt is, hogy mi nem ment jól, mivel van gondom stb. elmondom, hogy az adott problémának mi lehet az oka, és mit találtam ki megoldásnak (ha van) és megkérdezem, szerinte hogyan csináljuk. ezzel nagyban meg lehet előzni, hogy kettőnk gyakorlata más legyen, és a hétvégi családi együttlétekkor felmerülő: ezt meg miért így csinálod/csinálja a gyerek kérdéseket. és igyekszünk megegyezni, hogy mit hogyan.



    ahogy egy barátnőm mondta: hazajönnek este és három óra alatt akarják megváltani a világot, miközben nekünk az egész napi gyerekezés elég jól beállítja a fontossági sorrendet az elvek terén is. valahol talán örülnünk is kéne ennek (mármint, hogy meg akarják váltani a világot) hiszen két generációval ezelőtt egyáltalán nem érdekelta a családfőket ez a világ: kiadták az utasítást, hogy mi hogyan legyen és kész. szerintem a mai apukák jobbak!!! :))



    a gyerek nevelésére visszatérve. a 10 hónapos korhoz képest már fél év alatt is hatalmasat változik a világ, (enyém 16,5 hónapos). ahogy nő a mozgásterük, és ahogy többet látnak a világból, egyre komplikáltabbak a szabályok, de gyakran nem fogják még fel őket. most már nem működik, hogy mindent szabad, ami nem életveszélyes (sarkítva). mert pl míg a barátnőmék hátsó udvarában szabad az álló kocsik között bújócskázni, kukucskálni, addig azt a forgalmas utcán tök ugyanúgy parkoló autók közt nem szabad. és baromi nehéz elmagyarázni neki, hogy miben különbözik a két szituáció. hiába mondod szép szóval, nem érti, és jön a földön fetrengés, üvöltés, cipelés. stb. és azok a reakciók, amiket ilyenkor mutatok, az már nálam kőkeményen a nevelés kategóriába tartoznak. és most még csak ott tartunk, hogy azért bömböl, mert adott szituációban ő mást szeretne csinálni, hol van még a dackorszak, meg amikor már azért csinálja, hogy engem teszteljen... ?



    nehéz. akkor van gond, ha nem egyértelműek számára a korlátok, vagy én vagyok bizonytalan. mert érdekes módon azért sosincs hiszti, hogy nem kap kést a kezébe. néha kéri, megmondom neki, hogy azt nem, és ezzel el van intézve. de ha valami nem érthető, nem egyértelmű és néha szabad, néha nem, na az gáz.



    az öltözéssel, tisztába tevéssel nekünk is van gond: pelenkázásnál fél kézzel egy nyuszit lóbálok és a nyuszi ül a fűbent éneklem, nem semmi, elég vicces. de eljutottunk odáig, hogy megmondom neki, hogy tisztába teszem, itt a nyuszi, gyere (és megvárom, míg tényleg odajön!!!) akkor nyugodtan tűri. amit lehet, tényleg megegyezéssel próbálok csinálni, különben mindig rossz élmény lesz, és még kevésbé akarja, ördögi kör. persze van, amit így nem lehet, pl orvosság, orrszívás stb. ilyenkor marad a küzdelem. :((



    hú jó hosszú lettem, de nagyon örültem a posztnak, mert így végiggondoltam az aktuális gondjainkat :))

  • 2007.09.07 12:44:57Guruljka

    babóka, nagyjából mi is így működünk, csak én már megtapasztaltam, hogy milyen a dackorszak és azt is, hogy hiába ugyanazok a szülők, két tesó simán lehet szöges ellentéte egymásnak:))))

    Szembesültem egy csomó gyengeségemmel is, és meg kell mondjam, nagyon büszke vagyok rá, hogy a Nagyfiam nevelésének köszönhetően meghaladtam már néhány hibámat is.

    Orrszívás tipp: egyrészt van a living lab nevű, ami nagyon jó kézi orrszívó, egyszerűbb az átlagosnál!

    Másrészt tapasztalatom szerint akkor könnyebb megcsinálni, ha először kirakom neki az orrszívót, hogy játsszon vele. Azt hiszem ez is egy amolyan beleegyezés a dologba a gyerek részéről, hogy hajlandó kézbe venni stb. Utána nem mondom, hogy örömmel hagyja a dolgot, de közel sem áll úgy ellent a dolognak. Hátha beválik nálatok is. Ki tudja?

  • 2007.09.07 13:21:04manci

    Addig jó a nevelés, míg a gyerek óvásáról, terelgetéséről, segítéséről, ill. példamutatásról szól.

    Onnantól rossz, amikor a gyereket formálni, alakítgatni akarjuk.



    Az egyik ismerős házaspár mindig úgy képzelte, hogy nagyon vagány kisfiúk lesz. De nem ilyen gyerekük született, hanem egy félénk, visszafogott, szeretetéhes kis lélek.

    De odaadó munkával sikerült belőle egy agresszív, nehezen összeférhető 3 évest nevelni. Persze a cél az volt, hogy bátor kisfiú legyen, de ugye, nem lett. És mindehez nagyon szeretik a gyereket és csak jót akarnak neki.



    Bónuszként született egy kisöccs, aki viszont a megtestesült vagányság és persze mindenki el van ájulva tőle, hoyg milyen kis elbűvölő gazfickó. Azóta a bátyja szinte kezelhetetlen.



    És persze a rémes az egészben, hogy kívülről tisztán látszik, hogy hol rontották el, de belülről biztosan piszok nehéz lehet ezt észrevenni, hiszen mi mindannyian csak jót akarunk a gyerekünknek. Más kérdés, hogy ami nekünk jó vagy szerintünk jó, az mennyire oké a gyereknek.

  • 2007.09.07 13:24:392cica

    Mi nem neveltünk, de mostanában úgy látom meg van ennek az "eredménye".

    Mindig azon az "elven" voltam, hogy semmit nem szabad sürgetni, minden ki fog alakulni magától, ha a gyerek egyébként ingergazdag környezetben nő fel. Tehát volt mese, játszás együtt, kreatívoskodás, beszélgetős séták, igény szerinti szopi, stb.

    Most a fiam 4 éves tényleg nagyon okos, jópofa, ügyes kölök, CSAK éppen velem alszik, éjszaka bepisil, csak pelenkába kakil (erről már írtam, és még most is), nem köszön, egy csomó betűt nem mond rendesen, balkezes és néha irtó szemtelen.



    Ezeknek egy része lehet, hogy nevelési hiba!?

    Pl. ha időben ráültetem a bilire és nem várok rá, hogy majd magától kéri, most nem lenne vele gond,

    ha nem altatom magam mellett, hanem felkelek tizedszer is megszoptatni, most egyedül aludna,

    ha rászólok ezerszer, hogy nem tatas, hanem kakas...



    Megjegyzem, volt olyan is, hogy a balkezességét is "nevelési hibának" mondták, mert, ha rászóltam volna, hogy tegye át a másikba azt a fránya ceruzát, most jobbos lenne.



    Ezeket a hibákat, most másodszor készülök éppen elkövetni, ugyanis van egy 10 hónapos lányom, és ő is velem alszik (igen hárman együtt!), szopik éjszaka sokszor, még nem ült bilin, de úgy néz ki jobbos!

  • 2007.09.07 13:37:07Borcsika

    2cica: Isten őrizz. SOHA nem szabad a gyerekre rászólni, hogy vegye át a másik kezébe a tárgyat. Neki úgy kényelmes, és jó, erre programozódott az agya. Komoly tanulási nehézségeket okozhat az átszoktatás.



    az én fiam 2 éves, és még nem ült bilin, csak gatyában. Nem eröltetem. Majd szól, ha unja a pelust. Soxor megesik viszont, hogy közli pisi-wc. Olyankor megyünk, és a wc-be pisil.



    Nevelés = demagógia. Mindenki, aki eddig fent írta, hogy nem kell nevelni, igazat mondott. Elég a gyereknek jó példával előállni, mert amit tudatosan versz belé, az soha nem fog igazán rögzülni. Egy példa: ha tüsszentek, a kezemet az orrom elé teszem. Látta, és csinálja. Soha nem mondtam, vagy mutattam neki. Ilyen dolog volt neki a köszönés is, bár még soxor nem tudja, hogy most csókolomot, vagy sziát köszönjön, de ebben segyteni tudunk neki. Nehéz dió, és szerintem nagyon kevés olyxan szülő van, aki nem követ el hibát a gyermeke csperedése alatt, de ehhez az is hozzá tartozik, hogy kinek mi az értékrendje. Egy bunkónak nincs nehéz dolga, hogy a gyereke is olyan legyen. Értéket kell a gyereknek közvetíteni, és tesztelni, hogy vette-e az adást.

  • 2007.09.07 13:40:49Paramami

    Hanna,



    Nem lehet, hogy Lea nem eszik keveset, csak Te gondolod úgy? Nálunk pl. Blanka egyáltalán nem eszik reggelit, csak a szopit. Eddig még reggel nem volt éhes szopi után. Igaz, hogy van hajnali szopi hat körül, reggeli szopi 8-10 között (ahogy felébred, ami teljesen hektikus), és délelőtti szopi úgy 10-11 körül, megint az ébredés függvényében. Kb. két hete kezdett csak rendesebben enni délben és este is, sőt, most már oda jutottunk, hogy kér kaját délután is egyszer. Egyszerűen mindig láttam rajta, mikor nem elég már a szopi, és akkor bevezetésre került új kaja. Ez az uzsonna pl. teljesen új, olyan két napja kéri. Így ő a tejen kívül, ami fogalmam sincs, mennyi napi kétszer másfél-két deci zöldségpürét eszik, plusz egyszer másfél-két deci gyümölcspürét. A darabos kajákat ő egyelőre teljesen elutasítja, kivétel egyedül a puffasztott dolgkat, amiket rágcsálgat valamennyire, de inkább játszik még velük, mint eszi őket.



    A lényeg, hogy Leát nem látom alultápláltnak a képeken, akkor viszont (ha a képek nem csalnak) nagy gond nem lehet, csak valszeg Neked tűnik úgy, hogy gond van. Anyukámat a mai napig nem lehet pl. meggyőzni, hogy a húgom nem volt betegesen sovány, csak nem volt olyan pufi, mint én. Én mindig szívesen ettem, a húgom nem annyira, ezért anyu folyton erőltette az evést, aminek az lett a vége, hogy a húgom a mai napig utálja, ha tukmálják. Viszont míg nekem mindig is voltak súlyproblémáim mindkét irányban apróbb kilengésekkel, ő sosem volt se túl sovány, se túl kövér. Egyszerűen ő jól működik, nem annyit eszik, amennyit a szeme meg a társadalmi elvárások kívánnak, hanem amennyire valóban szüksége van.



    Ja, és ha jól tudom, Lea is szopizik még, az én táplálási útmutatóm szerint anyatejes babáknál egy éves korig az anyatej a fő táplálék, tehát teljesen természetes, ha ahhoz csak nyammog egy kicsit néha, főleg reggel, amikor szerintem a kiadósabb szopi után (nekem legalábbis reggel elég sok a tejem) nem annyira éhes még.

  • 2007.09.07 13:41:052cica

    MOst jutott eszembe a nevelésről!:

    Tegnap este vetkőztettem a 4 évesemet fürdés előtt, énekelgetett valamit többedszer mire felfigyeltem rá:



    "Istenkém, Istenkém tündesd el anyát"



    Ránézek, kérdezem, mit énekel, "semmit, semmit".

    Kérdezgetem tovább, hogy most ez honnan jött neki, kiderült, hogy ő ezt akkor szokta gondolni amikor összeszidom valamiért.



    Na, akkor megfogodtam, hogy soha többet nem veszekszek vele, ami úgy sem fog menni, de úgy megsajnáltam szegénykémet.



    Ja, és hozzátette a végén, hogy "de nem félj nem tüntet el!"

  • 2007.09.07 14:11:25martine

    2cica! Huh, ez az "istenke, tüntesd el anyát!" szíven ütő lehetett :(((



    szobatisztaság: sztem bármilyen nehéz is kivárni, hogy körülötted már mindenki azzal villog, hogy bezzeg az ő gyereke már mióta pelenkamentes, a tied meg még sehogy - de érdemes kivárni! Persze, az ember egy idő után már baromira utálja tisztába tenni a négyévest, de tényleg meg tud érni rá és szobatiszta lehet egyik napról a másikra! nálunk ez úgy volt, hogy én iszonyúan nyávogtam már minden tisztábatételkor, erre azt mondta - az egyébként messze nem elmaradott fejlődésű, akkor már olvasó - három és fél évesem úgy május magasságában, h. "szeptember elsejikétől nem hordok többé pelenkát" - és szeptember elsejétől már csak éjszakára kellett, akkor azt mondta, hogy a 4. születésnapjától éjszakára sem kell - és többé tényleg sosem kellett. A lányom kb uígy: 3 éves korától nem kellett nappalra és a negyedik szülinapjától éjszakára sem. De őt már nem vegzáltam és már nem hittem, hogy doktorálni is pelenkásan fog :)



    Nevelés úgy általában: a gyerekek születése előtt elég szépen kikristályosodott elveim voltak, olvasmányilag jóóóóól megalapozott elméletek - aztán pedig gyerekeim lettek :) akik fontosabbnak bizonyultak a puszta elveknél és végre képes lettem arra, hogy feltegyem magamnak a kérdést, hogy vajon miért is...? akarom pld hogy külön aludjon az újszülött babám, mikor mi az apjával együtt alszunk? és a kházból való hazaérkezés után fél órával már a mi ágyunkban volt - és magától ment át aztán külön ágyba, csak úgy, mint a lányom - ezt is kb négyévesen . Egyébként az "új szokásokhoz" is villámgyorsan találtam szakirodalmat - ha nekem ez kell :))) És lett együttalvás, igény szerinti szoptatás, későn fekvés és egyéb "anyáink nem így tanították" dolgok. És van nevelés is, persze, a hagyományosabb értelemben, mert pld kezet mosni wc után, evés előtt muszáj és ez (meg néhány más) valahogy még nem mindig megy szólás nélkül - de igyeszünk élni hagyni őket és őket is rábírni arra, hogy hagyjanak bennünket is néha, és úgy látom, ez nekik is, nekünk is elég jó. Néha persze nagyon idegesítőek, és nyilván mi is, de nevelnek ők is minket rendesen :)))

  • 2007.09.07 14:16:412cica

    martine!

    Olvashattalak téged a Kismamában???

    a szeptember elsejedike örökre emlékezetes számomra!

    sokáig ezt idéztem mindenkinek aki a késői szobatisztasággal jött.



    De jó!

  • 2007.09.07 14:20:39martine

    2cica! Igen, mi voltunk azok :)

  • 2007.09.07 22:06:34Magdus_

    2cica: Ledöbbentett amit a balkezességről írtál. Ezek szerint még mindíg vannak helyek ahol jobbkezességre kényszerítenek? Én úgy tudtam, hogy ez már rég elmúlt, hisz bizonyított,hogy aki balkezesnek született az biza az is marad és ahogy egy későbbi hsz-ban is említették "nem szabad átszoktatni". Én speckó örülök, hogy a kisfiam balkezes (legalábbis nagyon úgy tűnik), mert az apja is az és még jó pár barátom van akik azok és egytől egyig nagyon okos ügyes, kreatív emberkék :))). Manapság már csomó mindent lehet kapni balkezesek számára is,mert már rég felismerték, hogy ez nem "betegség", vagy "nevelési hiba", egyszerűen a génükben van és kész. Szóval szerintem örülj a balkezességének :))).



    katampusz: a listád dettó egyezik az enyémmel :).

    A pelusozást úgy oldottam meg, hogy mindíg találok számára valami játékot ami leköti és mire megunja a pelusozás már kész is (igaz, max 1perc és végzek vele-2, ha "nagydolog" van). Azt szintén látom, hogy mikor nyomikál és párszor kipróbáltam, hogy nem rohantam azonnal tisztába tenni,hanem vártam pár percet(max10et)és úgy kezdtem neki a műveletnek. Ilyenkor magátol is feldobta a kis lábait a levegőbe, mert már zavarta a "lepény" :).

    Etetés: játékként fogjuk fel a dolgot,és mialatt etetem én is eszek, hogy lássa hogy is kell és a végén jutalomként "rágcsának" megkapja a kanalat pár percre és persze jön az elmaradhatatlan tapsvihar :)).

    Nevelés: egyszerűbbnek tartottam minden keze ügyébe kerülhető veszélyes dolgot eltávolítani, mint folyton rászólni, hogy "nem szabad". Persze így is van, hogy meg kell tennem,mert pl. a babakocsit nem tudom a polc tetejére rátenni és hiába van az előszobába néha kisurran és rögtön rázummol a kerekére amitől a rosszullét környékez. Rohanok vele kezet mosni amit egyébként imád :)).



    Megpróbálom megérteni. Kicsit beleélni magam a helyzetébe. Próbál szegénykém kommunikálni, de még nagyon nem megy neki amitől néha hisztis lesz és igen frusztrált, de szerencsére az esetek többségében hamar kiderítem a mondanivalóját. Már alig várom, hogy beszélni tudjon :))))!

  • 2007.09.07 23:09:04marypoppins

    Az első beszoktató ovinapon a következőt halottam a mellettünk öltöztető anyától: mi szeretjük a szabályokat, ugye kisfiam?! (szintén első napos gyerekről van szó) Akkor majdnem meghűlt bennem a vér, most meg legalább 3 konklúzió a post nyomán:



    1) Na ez a nő aztán biztosan nevel, van koncepciója és stratégiája is - már csak azért is, mert muszáj, hogy legyen, alapszabály

    2) Nem vagyok benne biztos, hogy a megfelelő oviban vagyunk, talán nem ilyen szülőtársak kellenének...

    3) Őt biztosan nem fogom meghívni szülinapi bulira - kivéve, ha a gyerekem ragaszkodik a gyereke társaságához... na akkor majd próbálok magamon uralkodni.

  • 2007.09.08 08:15:33katampusz

    mimi, köszönöm!

    kitűnő az orrporszívós ötlet, ma reggel teszteltem és bevált.

    egyedül, harmadannyi idő alatt, negyedannyi üvöltéssel megoldottam a takonykérdést.



    párom szerint nagyon brutálisnak tűnik, ahogy a lábam közé fogom a tekergő gyereket, de maximum majd lehúzott roló mellett csinálom :)

  • 2007.09.08 08:50:37mimi

    katampusz! nagyon szívesen :)

    ez nálunk a szükség törvényt hoz-ból fejlődött ki.

    annyira tekergett már, iszonyat nagyokat rúgott, kitépte az orrszívót az orrából, és legalább 20 perces keserves csaták voltak, amiknek a végére mindketten szétizzadva, sírva, lefáradva néztük egymást.

    muszáj volt kitalálni valamit.

    aztán később már szabadon hagytam a kezét, ezt értékelte, mert egy idő múlva már inkább a lefogás miatt ordított, aztán tényleg mostanra már önként jön, meg mutogat, ha tele van az orra.



    kitartás, és nem minden brutálnak látszó dolog az :)

    én inkább a felszúráson, arcüreggyulladáson paráztam, de eddig megúsztuk!

  • 2007.09.08 10:47:26hanna

    SZia Paramami!

    Már épp beszéltünk rólad itthon, hogy hova tüntetek Blankával, mert nem írtál a naplóba. Aszittem, már nem is olvasod:) Köszi a biztatást. Lea is kb ilyen, és tudom, hogy nem alultáplált, ez az egy, ami miatt nem parázom magam agyon ezen a kajakérdésen, mert arról azért meg vagyokj győződve, hogy kaja van, enni lehet, ha éhes, eszik. MOst is ám eszik szívesen, olyat, amit az apja: csokiskeksz, ropi, sajtos tallér. Na, amikor ezekre kezdett ráállni, akkr megkértem Őt, hogy ne egyen a Lea előtt ilyet, és én sem adtam neki, meg oitthon is elrejtettem. Szerintem így tuti megéhezik majd időnként. Most sajna beteg. lázas, és ilyenkor amúgy is csak a szopi kell. Illetve most a nővéreméknél vagyunk, és itt van a kutyaunokatestvére, őt még nálam is jobban szereti. Csak sajnos Maugli sokkal gyorsabban akar kergetőzni, mint Lea:) De idővewl. És a labdát már profin dobja és kéri. Na ez eléggé off lett.

    szia

    Hanna

  • 2007.09.08 11:01:42opti

    Katampusz! Nálunk is a lefogós orrszívás ment csak egy idő után, aztán az apja megunta, és megtanította a fiát orrotszívni. Először egy játéknak szívta ki, utána az apjának(apa csak úgy csinált), utána magának, utána apa is mindenkinek, szóval lassan, türelmesen, játszva. Amikor bemutatták a tudományukat csak lestem. A fiam kapcsolhatta be a porszívót és ő is kapcsolhatta ki, kiszívja magának és utána mi is kiszívhatjuk neki, de megmondom őszintén, hogy tökéletes munkát végez.

  • 2007.09.08 20:02:00Paramami

    Jobbulást a kis Leának! Mi is nemrég estünk át a háromnapos láz nevű vidámságon, persze az általam több mint egy hónapig, a végén már néha napi 8 órában (a húgomnak) szervezett leánybúcsú estéjén lett Blanka beteg, amikor ráadásul apja külföldön volt. Nehéz szívvel hagytam a nagyira, de mivel a lázon kívül más baja nem volt, és egyébként meg aludt, a végén el mertem menni. Ez úgy egy hónapja volt, azóta nem volt megint beteg, előtte se, de akkor én is beparáztam rendesen (nevemhez méltón:), még a kórházat is megjártuk, mert persze vasárnap érte el tetőfokát a láz, akkor csillapíthatatlanul... Szóval a lényeg: gyógyulást, jobbulást! Egyébként meg nagyjából read only mode-ban voltam mostanában, hugi leánybúcsú, majd esküvő, aztán nyaralás miatt. De olvastam ám szorgalmasan!

  • 2007.09.08 21:14:11animani

    Nekem azt mondták, h. a gyereket nem kell nevelni, csak szeretni. Meg nó verbalitás, hajrá (példa)mutatás, a legegyszerűbb dolgokban is. A babónk 13 hós, meglátjuk, mi sikerül. Az biztos, h. szeretjük, sok a simi, puszi, hömbölgés, sztem kezdetnek így jó. Aztán majd terelgetjük, mindent megmutatunk neki, ő meg választ.

  • 2007.09.08 23:08:02Nilufar

    Én úgy álltam a neveléshez, hogy a gyerekkel is meg kell beszélnni mindent, így érzi, hogy "emberszámba van véve"

    Most 8 éves a fiam és eddig a dolog bevált. Sokszor, főleg amikor még kicsi volt, nem lehetett megmagyarázni például, hogy a fokhagymát nem esszük meg magába, ekkor egyszerűen adtam neki egy darabot és hagytam, hogy tapasztalati úton jöjjön rá, hogy nem eszünk fokhagymát magába:)

    Sajnos nem mindenben jött be a példamutatás,Én legalábbis annak fogtam fel, hogy segitek elpakolni a játékokat, azóta is megvár a pakolással...

    Mindig a beszéddel akartam hatni rá és hagytam néhány dologban, hogy legyen választási lehetősége.

    ÉN a fiamnál tényleg az "együtt élős" "nevelést" alkalmaztam, nem mondom, hogy tükéletes de jó:) remélem, hogy továbbra is ilyen marad a kapcsolatom a fiammal, bár újabban inkább a párommal dumál meg mindent.

    Most van egy 1 hetes kislányunk is és szeretném Őt is ebben a szellemben nevelni:)

    Amolyan "élni és élni hagyni" stilusban:)

    Mindig mindenben kikértem a véleményét és nagyon örült, hogy számit mit is gondol:)

  • 2007.09.09 11:56:57B-

    marypoppins: ne ijedj meg, MINDEN ember szereti a szabályokat, legfeljebb nem tudatosodik bennük ennyire. Ennek hatalmas szakirodalma van, rengeteg pszichológus stb foglalkozott a témával. Elég ha csak a könyvbeli gitt egyletre gondolsz, ami jól mutatja, hogy a gyerekek szeretnek szabályrendszereket létrehozni csupán a szabályok kedvéért.

  • 2007.09.10 07:26:38Dexter68

    Ezt a szabály-dolgot én is észrevettem Csipetkén. Bármiből hajlandó „szokást”, hagyományt csinálni.

  • 2007.09.10 13:28:19mazsola84

    Nagyon durva ez a jobbkézre szoktatás. Én is balkezes vagyok, és gyerekkoromban mindenhol át akartak szoktatni, csak anyám nem, mert szerinte ez hülyeség. Amúgy ezáltal kialakult a dolog, hogy az íráson és egy két dolgon kívül mindent tudok a jobb kezemmel is csinálni. Én például nem balról-jobbra írok, hanem 90 fokkal elfordítom a papírt és lentről-felfelé függőlegesen írok. Egy balkezesnek szerintem így sokkal kényelmesebb és nem is keni annyira el amit írt. Még a főiskolán is a csodájára jártak a tanárok a technikámnak :)



    Amúgy mikor a szóbeli felvételin ezt meglátta a tanár, egyből el kezdett velem erről dumálni, és azért kaptam plusz pontokat, mert csómó híres balkezest feltudtam sorolni, így is bizonyítva, hogy mennyire zseniálisak vagyunk, mi balkezesek :)

  • 2007.09.10 22:34:17Guruljka

    Mióta ezen az oldalon olvastam, hogy sokan úgy értékelik, hogy nem nevelnek és a nevelésre nincs is szükség, erősen foglalkoztat ez a téma. Annyira erősen ellentmond ez a felfogás minden porcikámmal, hogy napok kellettek rá, hogy meg tudjam fogalmazni mi zavar.

    Többen írták, hogy egyenlőként kezelik a gyereküket, és elégnek tartják a mintamutatást, az értékrend megmutatását, mert majd azt a gyerek is átveszi. A jó példa elég.

    De én úgy gondolom, hogy ez messze nem így van. Tényleg nem ennyi a nevelés, hanem ennél több, sőt egész másról szól.

    És azt is gondolom, hogy akik a fenti sorokat is írták többet is tesznek, csak legfeljebb nem tudatosan.

    Először is az zavar, hogy szülő és kisgyerek viszonya nem egyenlő és nem is lehet az. Az egyenlőség feltétele, hogy a felek önállóak vagy egyformán függnek egymástól. Anya és gyerek között ez nem így van. Az nem az egyenlőség, amikor mindenki elvégzi a maga feladatát az erejéhez mérten. Az egy jó együttműködés. Az egyenlőség ott kezdődik amikor már a gyerek is vállalja a tetteiért a felelősséget.

    A kulcsszó a felelősségvállalás.

    Egy kisgyerek vagy egy baba nem tud felelősséget vállalni a tetteiért. És nem is kell, hogy így legyen. Mert valójában a mienk a felelősség. És valójában ezt mindannyian tudjuk. És valójában mindannyian elvárjuk az összes szülőtől, hogy ezt tartsa észben! Szinte naponta leírja ide is valaki, hogy valaki más felelőtlen a gyerekével. És ez minket mélyen tud bosszantani. Csak egy frissebb: milyen szülő az, aki inkább fotózza az elalvó gyerekét, ahogy eldől ahelyett, hogy elkapná a fejét. Hát persze, hogy felelőtlen…



    Szóval szerintem, nem úgy nevelünk egy kicsi gyereket, hogy amit teszel azért felelsz, hanem ERRE neveljük. És ez egy nagy különbség.



    Félre értés ne essék, én is fontosnak tartom, hogy amit csak lehet, megbeszéljünk és amelyik döntésbe csak lehet, vonjuk bele a gyereket is. De amíg egy rakás dologban nekem KELL felvállalni a döntést, és a tetteiért való felelősséget, nem lehetünk egyenlők. Lehetek liberális szülő és adhatok nagy szabadságot vagy lehetek konzervatív szülő merev szabályokkal. Attól még emberszámba veszem a gyerekemet és tisztelem is. Nem ettől függ.



    Másrészt a nevelés szerintem szolgálat. Azzal, hogy én vagyok a nagyobb és a tapasztaltabb, nekem van több ismeretem az én felelősségem, hogy szolgálatom során, amit csak tudok, átadjak a nálam kisebbnek, tapasztalatlanabbnak.

    Nem azért van a gyerekem, hogy engem boldoggá tegyen. Én vagyok azért, hogy Őt megtanítsam, hogyan lehet boldog. És abban mindenkinek igaza van, hogy ez akkor könnyebb, hogyha jó példával járok elöl.

    A nevelés során nem feladatom, hogy átadjam az értékrendem, hanem az a feladat, hogy együttműködve kialakítsuk a gyerekben arra való képességet, hogy saját értékrendet tudjon a kialakítani. Az értékrendje mindenkinek más. Én is máshogy rangsorolok, mint az anyám. És bizonyára a fiaim is máshogyan fognak.

    Ha valaha valamin „lemérhetjük” a nevelési eredményünket akkor azon, hogy milyen lesz a gyerekünk értékrendje, boldog lesz-e, boldogul-e ott önállóan ahol kell.

    Ez a nevelés nagyon nehéz. Nehéz körülírni is, mert ösztönös. Ezért is gondolom, hogy valahol ugyanígy működünk mindannyian.

    Mert szerintem nagy baj van, ha a nevelés nem érték, és nagy baj van ha a nevelést összekeverjük az oktatással vagy a szocializációval.

    Mert az nem nevelés, hogy megtanítom a gyereket köszönni vagy orrot fújni vagy „viselkedni”. Az puszta szocializáció.

    Az sem nevelés, ha megtanítom leírni a nevét és 10-ig számolni. Az oktatás. Ahogy a sakk szabályok ismertetése is oktatás.

    A nevelés az amivel a gyerekünket segítjük a maga útján.

    Sajnos ilyen értelemben tényleg sok a neveletlen és saját maga által nevelt felnőtt.



    Tudom, hogy hosszú és roppant filozofikus lett ez az írás, de annyira nagyon kikívánkozott belőlem. Nem kioktatási szándékkal írtam, csak el akartam mondani.

    Nézzétek el nekem.

  • 2007.09.10 23:19:30B-

    Guruljka: azzal egyetértek, hogy az egész nevelésd olog nagyon-nagyon ösztönös. Viszont azzal, hogy a nevelés arról szól, hogy megmutatjuk a gyereknek, hogyan lehet boldog, már nem tudok teljesen egyetérteni, hiszen ezt még a legelborultabb filozófusok sem tudják, nemhogy egy átlagos szülő :-)



    Igazából nekem az az ellenszenves, ha a nevelést nagyon tudatosan akarjuk végezni, már-már manipulálni a gyereket. Amikor kitaláljuk, hogy "ezt és ezt fogom mondani/csinálni, és ebből majd jól megtanulja, hogy...". mert szerintem a gyerekek ennél sokkal bonyolultabbak, illetve mi is bonyolultak vagyunk, és sokszor a saját viselkedésünket sem tudjuk igazából monitorozni vagy kontrollálni. És ez kicsit olyan, mintha a számítógépet jól irányzott rúgásokkal akarnánk megjavítani: elméleileg még működhet is, de azért nagy a tévedési lehetőség.



    Pl tegyük fel, hogy én mint anyuka minden nap a gyerekkel vitetem le a szemetet, és amikor nem tetszik neki a dolog, kifejtem, hogy hát bizony a kötelesség meg mindenkinek tennie kell valamit a családért és a nemszeretem munkákat is meg kell csinálni, mert ilyen az élet. És persze azt remélem, hogy ebből majd megtanulja, hogy neki is hozzá kell tennie a maga módján valamit ahhoz, hogy a háztartás meg a közös élet olajozottan haladjon előre.



    Míg kamaszkori emlékeim szerint ebből az ember főleg azt tanulja meg (vagy azt a következtetést vonja le), hogy a szemétlevitel egy különösen undok dolog, hiszen ingerült hangon hangzik el legtöbbször már a felszólítás is, hát még a rákövetkező lelkifröccs - annyira útálatos munka, hogy a szülők meg se akarják csinálni, és a gyerekre lőcsölik. De sebaj, mert ha majd én leszek felnőtt, akkor majd én vitetem le a szemetet a gyerekeimmel.



    Ez persze sarkított példa, de a szülő hanghordozása, testtartása is képes aláásni egy-egy akció jól kiszámított pedagógiai hatását...



    És általában ha egy felnőtt az erejét, hatalmi pozícióját használja nevelésre, akkor mindig fennáll a veszélye, hogy a gyerek nem azt tanulja meg a dologból, amit a szülő tanítani akar, hanem azt, hogy egy szereteten alapuló kapcsolatban is teljesen elfogadható a másik elnyomása, a szelíd (?) erőszak, esetleg egy röpke pofon - hiszen ha az anyám, akinél senkit sem szeretek jobban, megteheti velem, akit szeret, akkor én is megtehetem majd Pistivel vagy a feleségemmel stb...



    Persze ezek nem tudatosulnak ennyire egyértelműen, de emlékeztek arra a számra, aminek az volt a refrénje, hogy "When I grow up, there will be a day, when everybody has to do it my way" - szóval én nem akarom, hogy a gyereknek annyi jöjjön le az egész nevelésből, hogy valaki megmondja neki, hogy mit csináljon, de majd ha ő lesz a családfő (vagy én leszek a vén trotty), akkor majd ő mondja meg, hogy ki hogyan ugráljon...



    Már kicsit hosszú vagyok, bocs :-)



    Szóval úgy érzem, hogy amikor előre kifundál az ember nevelő célzatú tetteket vagy szólamokat ("ebből majd megtanulja, hogy"), akkor az már eleve őszintétlen, rugalmatlan és nem spontán, és ennek meg lesz a böjtje. Ilyenkor nem hasznosan használja fel a gyerek feletti hatalmát, hanem visszaél vele. Két ember interakciója olyan, mint egy nagyon bonyolult sakkjátszma, ahol nem látjuk a másik ember bábuit, és lehet, hogy a zseniálisnak szánt stratégiai lépésünkkel ügyesen sakkba lépünk.



    Igen, ez zavar, amikor automatának tekintik a gyereket: itt megnyomok egy gombot (büntetést vagy jutalmat szabok ki), és akkor feltétlenül ezt vagy azt fogja tenni, érezni, és "ember lesz belőle" (embert faragok belőle ugye, mert annyira tudom, hogy éppen mit hasítok le belőle, amikor belé vágok). Közben meg lehet, hogy pont nem. Ezért én inkább hagynám a gombok nyomogatását, és sokkal inkább egy megbeszélésen alapuló dolgot támogatnék.



    Ez egyébként megint csak nincsen messzem attól, amit Te mondasz, Guruljka :-). Csak számomra nagyon lényeges, hogy a nevelés ne egy elbizakodott manipulálási kísérlet legyen, hanem odafigyelésen és szereteten, felelősségérzeten alapuló segíteni akarás (és azt hiszem ezzel meg is érkeztem a közös nevezőnkhöz).

  • 2007.09.10 23:24:19opti

    Hűű, Guruljka!

    Ezt nagyon klasszul összefoglaltad, kimondtad. Teljesen egyetértek, és gyanítom mindenki így lesz vele.

    Pont mostanában kezdem érezni úgy igazán, hogy mekkora felelősség egy kisembert felkészíteni a világra (hamarabb kellett volna éreznem? most lesz kettő).

    Még annyit, nálunk nagyon is számít a verbális nevelés, már egészen pici kortól. Ha azt mondtam nem szabad, akkor az nem hatotta meg sosem. Ha azt mondtam nemszabad, mert bla bla, akkor az hatott. Nem számított, hogy valószínű nem értette mindig a magyarázatot, a lényeg, hogy magyarázatot kapott, és ez kielégítette.



    Van egy sztorim egy szélsőséges nem neveljük a gyereket esetre:

    apám és a haverja utaztak a villamoson. A haverral szembenm ült egy kissrác, mellette állt az anyja. A kisfiú végig kalimpált, de úgy, hogy mindig elérje a cipőjével apám haverjának a lábát. Szegény akárhányszor odébbtette, a kisfiú mindig megrugdosta. Aztán betelt a pohár, és megkérdezte az anyját, hogy ugyan miért nem szól a gyerekre? Mire a nő, hogy ő engedi a gyerekét szabadon fejlődni. Aztán jött a megálló, és apumék leszálltak. Amikor felálltak, apám haverja a kissrác hajába nyomta a rágóját, és közölte, őt is engedték szabadon fejlődni. Tudom ez már véglet, de jó kis történet, csak a gyereket sajnálom.

  • 2007.09.11 00:05:26másutt

    opti :-)

    en a mamaeba nyomtam volna.

    de en egy kimondottan gonosz teremtmeny vagyok....

  • 2007.09.11 08:57:15Leona

    Guruljka: megint csak nagyokat tudok bólogatni. Csak én nem tudom olyan jól megfogalmazni, mint te; hiába no, az írói vénám kb. olyan mint az igazi vénám: nyolcadik szúrásra ha megtalálják, én már boldog vagyok :)



    Én elismerem, nagyon szigorú vagyok a gyerekeimhez. Legalábbis azokban a dolgokban, amit fontosnak tartok. Ezek kb. ott kezdődnek, hogy felnőttel, gyerekkel akárhogy nem beszélünk/bánunk, és ott végződnek, hogy mi helyes és mi nem.

    Azon a szinten, hogy pl. ne koszold össze a ruhát, nem izgatom magam. De a rendrakást én fontosnak tartom. Igaz nem egyedül kell csinálniuk, de azt sem tartom helyesnek, hogy ne segítsenek.



    A végére pedig egy történet:

    Ismerős kislányra vigyáztam. A kislány egyidős volt a nagyobb lányommal (3 év), az én kisebbem 1 éves volt, épp megtanult járni. Az ismerős kislány, ha nem tudott AZONNAL odamenni, ahova akart, mert a kicsi útban volt és lassan haladt, simán belerugott. Kikerülni sem kerülte ki. Harmadik alkalommal közöltem vele, hogy ha még egyszer belerúg a kicsibe, leültetem a padra és ott várja meg az anyját. Többet nem rugott. Mikor az anyja megérkezett, megkérdeztem, hogy szokták a kislányt fegyelmezni, merthogy rugdosta a kicsit. Erre az anyuka megvetően rám nézett, és közölte, ők nem szokták a gyerekeiket fegyelmezni!

    Ő az az anyuka egyébként, aki megállás nélkül panaszkodik a gyerekeire, hogy rosszak, hisztisek, neveletlenek, szemtelenek, és hogy tkp. nem jó velük együtt lenni.

    Ezek után már nem csodálkoztam a panaszain. Ő meg nem kért meg soha többet, hogy vigyázzak a gyerekére (aminek örültem is).

    Mellesleg pedagógus. De semmi örömet nem talál a hivatásában, szinte gyűlöli a keze alatt levő gyerekeket, mert azok is rosszak, neveletlenek, gonoszok, stb...



    Opti: a történeted számomra nagyon durva véget ért. Egy kisgyereken bosszút állni, mert az anyja hülye (már bocs)... Szerintem ezeket a dolgokat felnőtteknek kell lerendezni. Anya hajába nyomni a rágót, az oké.

    És itt bejön az, amit fentebb leírtak: a gyerek tetteiért a szülő felelős. Sőtmitöbb, akkor is a szülő felelős, amikor épp nincs ott.

    Ezügyben nagyon kockafejű csőlátásos tudok lenni :)

  • 2007.09.11 08:58:21Leona

    Most jöttem rá, mi az "mamaeba" másuttnál. Akkor jó, hogy nemcsak én látom íyg :)

  • 2007.09.11 09:35:23Guruljka

    B-:))”Csak számomra nagyon lényeges, hogy a nevelés ne egy elbizakodott manipulálási kísérlet legyen, hanem odafigyelésen és szereteten, felelősségérzeten alapuló segíteni akarás”

    Ez a lényeg szerintem is:)))

    Kettőnk között igazán szerintem ott a különbség, hogy szerintem az úgymond hatalmunkkal való élés szükséges a neveléshez. Abban meg egyetértünk, hogy az azzal való visszaélés, haszontalan és értelmetlen, gyakran káros.

    Azt hiszem számomra az a különbség, hogyha a felnőtt egoját szolgálja a hatalom felhasználása, az káros, az visszaélés. De ha nem örömében teszi, nem a saját élvezetéről szól, nem a frusztráció levezetését, hanem a gyerek fejlődését akarja szolgálni, akkor legfeljebb eredménytelen nevelési módszerré válik. DE tapasztalatom szerint bizonyos helyzetetekben egyszerűen szükséges.

    Mondok egy példát az életünkből.

    A Nagy 2,5 éves kora óta szobatiszta, de nagyon székrekedéses volt a közelmúltig. Most 3,5. Legfőképp azért, mert nem volt hajlandó kakilni. Vagyis visszatartotta. Kértük, könyörögtünk, próbáltuk rábeszélni, mindent próbáltunk. Egyet nem. Nem kényszerítettük "hatalmi erővel", hogy menjen WC-re. Mert az különösen embertelennek tűnt, meg értelmetlennek is. De egy idő után már nem bírtuk, hogy kb. 4 naponta, amikor már fájt a hasa és igazán minden, de minden baja volt, végre rajtunk csimpaszkodva, zokogva, végére csatakossá izzadva szülte meg azt a kakit. Mindannyiunk számára borzasztó volt ez az egész, de nyílván neki volt a legrosszabb.

    Már csak egy lehetőséget nem próbáltunk. Hatalmi eréllyel, minden áldott nap ráültetni a WC-re. Hát rászántuk magunkat. Elhagyta a szánkat, hogy nem érdekel, hogy nem akarsz kakilni, most rá kell ülni, és kinyomni! És vittük. Ráraktuk a WC-re, vele maradtunk. Mesét mondtunk és minden nap elmondtuk, hogy azért kell mindennap, mert akkor nem lesz kemény a kaki, nem fog fájni a hasa stb... Nem éreztük jól magunkat ebben a helyzetben sem, de legalább fizikai fájdalma nem volt a gyereknek. És eredménye lett a dolognak. Kb. 2 hónapja kezdtük.

    Ma is szólni kell neki időnként, hogy légyszíves menj kakilni és néha kicsit morcog is, hogy ő nem akar. De mára kétnaponta kakil. Egyedül. Nem igényli, hogy ott legyünk. Most már mintát követ. Kéri, hogy csukjuk be az ajtót, vigyünk neki könyvet...

    Azt gondolom, hogy jobb megoldás volt ez, mint még fél-egy évet várni, hogy abbahagyja talán. És abban nem is vagyok biztos, hogy rendbejött volna.

    (Hogy miért alakult nála ki ez a dolog, nem tudom, de gyanítom. Akkor lett szobatiszta, amikor anyáméknál laktunk 1 hónapot, mert a régi lakásból már ki kellett költözni, de az újba még nem mehettünk be. Mivel vidéken laknak, Apa csak hétvégente volt velünk. Nagyon megviselte ez a dolog, úgyhogy bár nem vagyok pszichológus, gyanítom, hogy valahol itt keresendő a dolog oka.)



    Még a boldogságról. Az a nagy baj manapság, hogy nem tudunk örülni annak, amink van. Sokaknak azt hiszem nem ápolták azt a képességét, amivel megtalálnák az örömünket, a dolgokban. Így felnőttként sokan nem is tudnak kialakítani egy boldog életet, mert nem tudják, hogy mitől is lennének boldogok. Manapság a sikeresség van előtérben. Szóval úgy értettem, hogy a boldogság a célom, hogy akkor leszek elégedett a „nevelésemmel” ha sikerül megtartani azt a képességet a gyerekeimben, ami lehetővé teszi őket az örömök észrevételére és a boldogság átélésére. Mert ez a képesség egyre korcsosul ahogy felnövünk, ahelyett, hogy fejlődne. Bizonyíték erre a mai ember. Szóval nem konkrétan arra gondolok, hogy egyenesen boldoggá nevelem a gyerekem, mert azt csak Ő tudhatja mi teszi boldoggá:)))

  • 2007.09.11 09:53:44Guruljka

    Leona, én is sokszor sorolom be magam a konzervatív nevelésű anyák közé. De szerintem valahol mégis liberális vagyok.

    Mondok egy példát a saját életünkből. Amit egyesek konzervatív, hatalmi nevelési módnak látnak, mások meg liberálisnak.

    A gyerekeim mióta csak elővették a játékaikat, azóta pakoltak is. Egy határig elég is volt a Nagynak a minta, mert a pakolás jó móka is lehet. Aztán jött a dackorszak és a nem. Vagy inkább a NEM:) Ilyenkor nagyjából a következő variációk vannak ugye (gondolom Te is számításba vetted már őket:)))

    vagy ráhagyod, és megcsinálod helyette

    vagy ráhagyod, és bízol benne, hogy elmúlik, elől hagyod a játékokat

    vagy papolsz neki, és megcsinálod helyette

    vagy elvárod, és eléred, hogy kivegye a részét.

    Ez már nevelési kérdés. Ösztönből csupán annyit éreztem, hogy nem akarom ráhagyni, és nem akarom helyette megcsinálni. Ezen el is gondolkodtam.

    Hiszen eddig is mindenki sajnálgatta, hogy milyen pici és már pakolnia kell. (Pedig addig élvezte)

    A papolást tök értelmetlennek tartom. (sajnos azért szoktam papolni, nem vagyok egy TA..). Vagyis az utolsó verzió mellett döntöttem, hogy elvárom és elérem, hogy megcsinálja. Ez a létező legkonzervatívabb választás:)

    Amit nemcsak azért választottam, mert ösztönösen is ez volt az igényem. Némi belegondolás után ugyanis arra is rájöttem, hogy mi a bajom a többi megoldási variációval. Nem akartam azt mutatni a gyerekemnek, hogy simán megcsinálok bármit helyette, pusztán azért, mert Ő nem akarja. És azt sem akartam hagyni, hogy kint legyenek a földön a játékok, mert ugye az nem csak az Ő szobája. Hanem a tesójáé is, akinek a szétterített játékok egyszerűen ellehetetlenítették a mászó közlekedését.

    Ezért a következőt tettem: megbeszéltem vele, hogy vagy segítek Neki, és együtt elpakolunk most, vagy addig elrakom a játékokat egy szatyorba, amíg nem szól, hogy hiányoznak neki. Ha hiányoznak, akkor elpakolhatja a szatyorból később. Párszor megtelt egy nagy IKEA-s szatyor, de mindig hamar hiányozni kezdtek a játékok neki. És elpakolta.

    De már most megmondhatom, hogy a Kicsinél ez nem vezetne semmire. Most még pakolászik, mert jó buli, főleg amikor hárman csináljuk. De Ő nem ragaszkodik a tárgyakhoz, úgyhogy már most tudom, hogy ez a módszer nem hatná meg.

    De ez a módszer vajon konzervatív, hatalmi elvű vagy liberális és laza? Erőszakos, zsaroló? Vagy csak a helyes útra terelgető?

    Mindenki máshogy ítéli meg aszerint, hogy számára melyik fogalom mit jelent.

    Akinek a kényszerítés jelenti a konzervatívot annak liberális, akinek meg az a liberális, ha mindent ráhagynak a gyerekre, annak konzervatív.

    Úgyhogy maradok én konzervatív liberális.

    Plusz ultrakonzervatív az alvás terén, de ezt már sokszor leírtam. Mindenki aludjon a saját ágyában.

    Azt hiszem az még nem baj, ha nekünk is megvannak a heppjeink. Én az alvással vagyok ilyen. De szerencsére—vagy pont ezért, ezt sosem fogom megtudni, ebből soha nem is volt konfliktus.

  • 2007.09.11 10:13:58Leona

    Guruljka, lassan beverem a fejem a billentyűzetbe a sok bólogatás közepette :)



    Bár én alvásban icipicit liberálisabb vagyok. De itt jön be a képbe az, hogy kinek hol vannak a személyes határai. És ebből pedig rájöhet a kicsi, hogy minden ember más, és nem az adott vaskalapos szabályok érvényesek mindenkire, hanem mindenkinek a személyes szabályait, úgymond "toleranciaküszöbét" kell tiszteletben tartani. Megjegyzem, ez utóbbiban naggggyon profik tudnak lenni :)



    Úgy látszik, a gyerkőcök jellemében is sok a hasonlatosság, mert a kicsinél én sem boldogulok a zacskós módszerrel. Szólj légyszi, ha kitalálsz valami megoldást!

  • 2007.09.11 10:37:24Guruljka

    Leona, még gondolkodom. Majd kérek tipppet anyóstól, mert az enyém egy bezzeg és az édes párom hasonló természet.

    Párom sztorija:

    Anyós főzés közben valamit kért tőle, hogy hozzon a kertből. A párom még kisiskolás és kint az udvaron játszik. Profin mondja, hogy jó majd, meg mindjárt és társai.

    Míg anyós idő híján kénytelen kimenni, de csak nem hagyja már annyiban a dolgot. A gyerek persze azért nem csinálta meg a dolgot, mert kint játszott.

    Anyós: Fiam, mivel nem csináltad meg, amit kértem gyere be és most bent maradsz egy ideig.

    Párom: Jó.

    Bemegy és bekapcsolj a TV-t. (már van parabola száz adóval és ráadásul német ajkúak...)

    Anyós kapcsold ki a TV-t elvégre büntetésben vagy.

    Férjem: Jó.

    És elővesz egy könyvet, olvas.

    Anyós közben főz és persze jól felhúzza magát a "büdös kölkön":))

    Anyós: fiam, büntetésben vagy nem szórakozni. Gyere és ülj ide a konyhaasztalhoz egy ideig itt maradsz velem.

    Férjem: már olvasni sem lehet, az eddig nem volt tilos. (Az arcátlan kiskamasza:))))

    dörmögi a gyerek

    Kimegy a konyhába az anyjához és leül mögötte.

    Anyós főz és egyszercsak egy játszó gyerek hangjait hallja a hátat mögül.

    A párom az asztalon talált egy fogpiszkálót és azzal játszott...

    Nnna anyósom-e naptól datálja, hogy rájött a bűntetés sokszor igen nagy baromság és nem hatékony.

    :D

    Anyós pár év alatt biztos talált valami jobb módszert, úgyhogy majd jól kifaggatom:)))

  • 2007.09.11 11:29:16boribon

    Guruljka, tetszik a rendrakós megoldásod. És pont hasonló témájú példa jutott eszembe, mikor azon gondolkodtam, hogy na akkor kell-e direkt nevelni.

    Mondjuk szerintem kell, de az álláspontom valójában eléggé hasonlít azokéra, akik szerint nem kell. :-) Szóval szerintem is fő a példamutatás, és a nevelés ne hatalmi játszma legyen, stb.

    De ezen túl nálam még fontos szempont, hogy egy családon belül senki ne használjon ki senkit egyoldalúan, mert az hosszú távon semelyik félnek nem jó. És egy gyereknél ezt bizony néha csak direkt felszólítással, szoktatással megy. Mert a nemszeretem dogokban nem elég a példamutatás, mert azt bizony úgy is értelmezheti a gyerek, hogy ez nem az ő dolga, hanem csak és kizárólag anyáé.



    Az én példám erre egy barátnőm, akivel 10 éves korom óta ismerjük egymást. Gyakran jártam föl hozzájuk, és mindig furának találtam, hogy amikor hazaért az anyukája, bejött a gyerekszobába, és nekiállt rendet rakni a barátnőm helyett, de közben persze mindig elmondta, hogy a barátnőm milyen lusta, rendetlen. De ettől ez még rendszeres program volt, sose azzal jött be, hogy: kislányom, kérlek pakolj el, hanem csak nekilátott.

    A barátnőm meg csomószor mondta nekem utána, tényleg teljesen őszintén, hogy ő úgy sajnálja az anyukáját, hogy mindent ő csinál a családban, és még ezt is, de ettől még sose pakolt el. Mert kényelmes volt, és így szokta meg.

  • 2007.09.11 11:54:27boribon

    Nevelés helyett lehet, hogy találóbb egyfajta finomhangolásról beszélni. Mert ott egyértelmű, hogy mindenki alkalmazkodik a másikhoz, és akkor senki nem hiszi azt, hogy itt arról van szó, hogy a szülő erőszakkal betöri gyereket.

    Valamint akkor a szülő sem valamilyen általánosan elvárt mércéhez próbálja igazítani a gyereket, hanem csak a saját elvárásaihoz. Például - bár még csak béna példákat tudok hozni, hiszen egy kisbabát még nem lehet a szó klasszikus értelmében nevelni - engem nem zavar, hogy a kislányom 2-3 szor fölkel éjjel szopizni, ezért nem fogadom meg anyósom tanácsát, aki szerint ez sok, és azt javasolja, hogy teáztatással szoktassam egyszeri felkelésre. :-)

    Viszont mikor belegondoltam, hogy mi az, amiből nem tudok/nem akarok engedni, akkor rájöttem, hogy nekem nagyon kell az este, a nyugodt vacsoraidő a férjemmel, úgyhogy a bébi maasszív ellenállását ignorálva szépen rászoktattam őt, hogy koraeste zokszó nélkül elaludjon a kiságyában.(Éjjelre átvisszük a mi szobánkba. És mielőtt bárki rosszra gondol, nem a bőgetős módszerrel szoktattuk, hanem - ez itt a reklám helye - trészi-módra, 2 nap alatt. és már 2 hete működik. :-) )

    Ellenben, bár többet akar karban lenni napközben, mint ami sokak szerint megengedhető, engem nem érdekel a "sokak szerint", mert nem esik nehezemre a nap nagy részében ölben tartani, valamint teljesen jogosnak tartom ezt az igényét, csak arra figyelek, hogy ezt ülve tegyem, mert tisztában vagyok vele, hogy állva nem sokáig fogom már elbírni.

    Szóval valahogy így gondolom, de amint egy másik posztban fejtegetjük épp: az embernek vagy elvei vannak, vagy gyereke. :-) Úgyhogy majd kérdezzetek 3-4 év múlva is, még nem tudom, hogy pl. a dackorszak táján épp milyen nevelési elveket fogok vallani, csak remélem, hogy hasonlókat...

  • 2007.09.11 14:44:42ladygodiva

    Szerintem a gyereket majd jóval később kell csak elkezdeni "nevelni".- ezzel a véleménnyel én nem értek egyet. Mégis, mikortól? Ha betölti az egyéves kort? Ha beadod a bölcsibe? És azzal sem értek egyet, hogy elég élni a gyerek mellett, és majd ellesi, hogy mi az élet sója. Show-ja. Biztos hogy kell nekik a babusgatás, szeretgetés, de ez nem elég. Nyelvvel áldott meg bennünket az evolúció, beszélünk, magyarázunk.

    Szerintem ésszerű keretek között kell a rendszer és az elvek egy pici életében is. Az első perctől. Amin aztén lehet változtatni, mert a gyereked nem gép, és te sem. Persze, hogy mi az ésszerű, az már egy bonyolult téma. Ekkor van az, hogy az utcán egy-egy anya láttán elkezdek gondolkodni (miközben az ember az szabad), hogy a p..ba szülhet mindenki gyereket a világba.

  • 2007.09.11 17:55:47B-

    Na végiggondoltam mégeccer a dolgot :-) Szerintem az a lényeg, hogy az embert úgy alkotta meg az evolúció, hogy ösztönösen nevel, és a gyerek ösztönösen figyel és követi a példát. Ha ezt a rendszert megpróbáljuk tudatosan felülírni, és valami erőltetett nevelési célt tűzünk ki magunk elé, közben az ösztönös nevelésünkkel egészen mást közvetítünk, az gáz, és igazából a gyerek terrorizálása.

    Ez szerintem olyasmi, mint amikor a természet jól kitalálta a szoptatást, erre 50 éve kitalálták a 3 óránkénti etetést meg az éjszakai sírnihagyás-teáztatás kombót megspékelve egy kis tápszeres "pótlással" a mérleges mérés hatására - és aztán csodálkoztak, hogy egy csomó nőnek elapadt a teje. Mert azt hitték, hogy ők ésszel jobbat ki tudnak találni, mint a természet, a testük.



    DE ez nem azt jelenti, hogy nem szólok rá a gyerekre, ha rugdossa a szemben ülőt. Csak nem azért szólok rá, hogy fegyelmezzem és megmutassam, hogy ki az úr a háznál, hanem azért, mert az rossz a szemben ülőnek :-)



    Egyébként meg aki képes rágót ragasztani egy gyerek hajába (vagy ezt jó ötletnek tartja), az csak ne papoljon nevelésről. Szeretném tudni, hogy mégis hogy lehet azt a rágót onnan kiszedni? Ollóval? Kívánom az ilyen embernek, hogy egyszer b..ssza el úgy a haját a fodrász, hogy amikor fölszáll a buszra, azt higgye, hogy rajta mosolyog, akinek éppen jó kedve van :-( (Pont ez lenne a lényege annak, amit mondtam: ne megalázni, megszivatni akarjuk azt a gyereket, mint a rágóguimis megoldásban, hanem igyekezzünk úgy viselkedni és olyan viselkedésre ösztönözni a gyerkőcöt, ami a kellemes, építő, békés egymásmellett élést eredményezi. Egy hajba ragasztott rágógumitól se békesség, se kellemes egymás mellett/együttélés sem lesz :-( )

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta