Félig sikerült az abortusz

Nyomozást indított a rendőrség, miután az egyik fővárosi kórházban egy nőnél az ikerterhesség megszakításakor csak az egyik magzatot távolították el - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a távirati irodával kedden.


Bartha László őrnagy elmondta: a nőt augusztus 23-ára idézték be a kórházba a terhesség-megszakításra. A nő a beavatkozás után, másnap, otthonában még egy magzatot elvetélt, írja az MTI.

Sokminden felmerül bennünk, amikor olvassuk a hírt. Egyrészt az, hogy igen, már megint abortusz. Másrész az is, hogy tulajdonképpen ebben a tragédiában, ami bizony az, akárhogy tekerjük, öröm az ürömben, hogy a második magzat is elvetélődött. Kimondtam, ez van. Mert nyilván nem véletlenül került az anya a műtétre. Egészen biztosan komoly oka volt annak, hogy abortuszra ment.

Mindenki saját világnézete szerint ítélkezhet, vagy mondhat véleményt a dolgokról, azt mindenképpen meg kell látni, hogy az is tragédia lett volna, ha valakinek akaratán kívül kell hogy megszüljön egy gyereket. Aki történetesen lehet még sérült, beteg, hiszen ki tudja, hogy mi érte őt az abortusz alatt. Az pedig már csak egy kósza és tényleg csak kíváncsi gondolat, hogy vajon tudhatta-e az anyuka (mit anyuka, bocsánat, nő), hogy ikrei lennének? Vagy később derült csak ki, ily furmányosan? Esetleg pont azért nem vállalta őket, s ha egyedül lett volna megtartja? Mindenesetre sok kényes kérdés vetődik fel, amiket nem is biztos, hogy meg kell válaszolni, talán elegendő egy kicsit elgondolkozni rajta. Ilyen is az élet.
Oszd meg másokkal is!
Mustra