Heti kérdés: altatási mizéria

A gyerekek egyszercsak elérnek abba a korba, amikor nem ájulnak be este automatikusan a fáradtságtól, hanem épp ellenkezőleg, rájönnek, hogy este van a legjobb parti otthon, igazi házibuli, és az élet nagy disznósága, ha a szüleik ebből ki akarják zavarni őket. A szülők szerint is az élet nagy disznósága, csak éppen az, hogy az átkozott poronty még este sem bír békésen szuszogni és békén hagyni minket legalább pár órára, hogy azalatt gyorsított felvételhez hasonlatosan rendet rakjunk, teregessünk, dolgozzunk és váltsunk két értelmes, gyerekmentes mondatot a pasinkkal.

Persze tudom, vannak olyan gyerekek, akik meglátják a kiságyat, villany leó, és már szuszognak is. Hát minket egy másmilyennel büntetett a sors, noha kisbaba korában nyolckor ágyba bújás volt, fél kilenckor alvás. Mióta azonban szabadon mozog a ded, azóta más világ van. Persze próbálom a nyárra fogni a későbbi elalvást, de ez csak afféle kibúvó. Tegnap Lea, mikor mindhárman lefeküdtünk kilenckor, hogy lássa, alvás van, lemászott az ágyról, kinégykézlábazott a nappaliba, az ajtóból még visszafordult, hogy tényleg ennyire hülyék vagyunk, nem látjuk, hogy kint van az élet meg a pörgés, mi meg bent döglünk, majd kiment és elszöszölgetett magában. Mikor az apja meghallotta, hogy számítógép-szerelésbe fogott, utánament.  

Ilyenkor persze mindenfélét kitalál az ember, például, hogy a gyereknek az az egészséges/jó, ha korán lefekszik, mert az éjfél előtti alvás nagyon fontos, mert majd ha oviba kell járni, fel tud kelni reggel, mert attól nő nagyra. Persze lehet, hogy ez mind igaz, de azért titkon tudjuk, hogy nekünk a legjobb, ha nyolctól éjfélig húzza a lóbőrt.

De hogyan? Minden nap nyolckor lerakjuk, sosem csúszunk el, meghatározott szertartások övezik az elalvás körüli pillanatokat, ahogy a nevelési tanácsadó írja, és akkor megszokja, megtanulja, maga is elálmosodik az időpont közeledtével? Vagy megvárjuk, míg fáradtnak tűnik, és akkor gyorsan betesszük az ágyba? És ha éjfélkor tűnik csak fáradtnak? Megvárjuk az ágyánál, míg elalszik, vagy kimegyünk? Hagyjuk játszogatni az ágyban, aztán majd csak elalszik? Tulajdonképpen minket se fektet le senki, nem, egyik nap kilenckor, másik nap éjfélkor megyünk aludni. Miért is kéne mindig ugyanannyira ugyanakkor álmosnak lenni egy gyereknek? Ti hogy csináljátok?

Oszd meg másokkal is!
Mustra