SZÜLŐSÉG

Nehezen fogadjuk el a másságot

2007. augusztus 16., csütörtök 10:25

Amikor a mássággal találkozunk, automatikusan bezárkózunk, lepergetjük magunkról a felénk áradó információkat, képeket, lerázzuk, mint egy woodoo varázst. Nem velem történt, nem én vagyok ilyen, nem a lányom, fiam sérült. És roló. De mi történne, ha valóban velünk esne meg a tragédia?


A Sziget sarában egy mosolygós, Down-kóros fiatal jön felénk, éppen kikanyarodik az alapítványi sátrukból, nyújtja boldogan a kezét. "Náluk fekete van és fehér. Vagy szeretnek és elfogadnak, vagy nem" - mondja Magyari Tímea, a Down alapítványtól, akivel a Szigeten beszélgettünk. Örültünk, talán bizonyítottan jó a kisugárzásunk. A fiatal végül elégedetten tovább áll, sok a dolga.

A Down-szindróma az egyik leggyakrabban előforduló genetikai betegség. 100 000 élveszülésből 700 gyermek Down-szindrómás. Mint tudjuk, az ember testi sejtjeiben minden kromoszómából két darab található, a Down-szindrómások esetében a 21. kromoszómából azonban három , ezért nevezik 21-es triszómiának is.

Erős az összefüggés a betegségnek az anya magas életkorával, a peték elöregedésével. A szülők többsége akkor szembesül a ténnyel, hogy Down-os babája van, miután megszületett a gyerek. A szindrómát genetikai vizsgálattal lehet megállapítani a terhesség korai szakaszában. Ultrahangos vizsgálattal lehet felállítani a behatóbb vizsgálatok indokoltságát. A terhesség megszakítására pedig a 12. hétig van lehetőség.

- Mi a tapasztalat, az anyukák hogyan döntenek, ha a terhességük alatt tudják meg, hogy beteg a baba?

- Tulajdonképpen nem nagyon van tapasztalatunk ezen a téren. Az anyukák már csak szülés után tudják meg, hogy a baba Down-szindrómás. Vagy magzatvíz vétellel, vagy pedig vérvizsgálattal derül ki biztosan a probléma. Az egyik kockázatos, a másik vizsgálat pedig igen drága. A szülőkkel a szülészeten szakemberek beszélnek, készítik fel őket arra, hogy milyen az élet egy Down-szindrómás gyerekkel - tárja szét a karját Magyari Tímea.

- És hogy döntenek a szülők általában? Hazaviszik a babát?

- Hála Istennek elmondhatjuk, hogy a többség igen. Ezek a gyerekek alapvetően sokkal nagyobb szeretetcsomaggal indulnak. Azt mondják róluk, hogy ők a szeretet bolygójáról érkeztek. Nagyon hálás dolog velük lenni, mert rengeteget adnak. Persze nem könnyű, mint minden értelmi fogyatékos nevelése, ellátása, beintegrálása, de mindenképpen más, mint mondjuk egyéb sérült gyereké.

- Meddig fejleszthetőek a Down-os gyerekek? - érdeklődünk, miközben kezet fog velem egy másik kislány. - A hangsúly azon van, hogy részt vett-e a gyerek korai fejlesztésen, folyamatos szakellátásban, csoportterápián. És azon, hogy a család mennyire elfogadó, fejlesztő, támogató. Rengeteg mindent el tudnak érni, gyakorlatilag képesek az önellátásra. Képesek lesznek dolgozni speciális területeken. Nagyon jó utánzási képességük van, kifejezetten igénylik a társaságot. Tehát végül is teljes életet élnek. Ami nehezen megy nekik, az például a számlákkal, pénzzel való bánás. Szóval nyilván egy mindig felügyelet alatt álló egyén lesz egy Down-os ember, amit mindenképpen fel kell tudni dolgozni a családnak és el kell tudni fogadni.

Ekkor elkezdődik a hastáncbemutató, amire a kis csoport készült. Magyari Tímea mosolyogva elnézést kér, hogy csak ilyen röviden tudtunk beszélni és távozik. A gyerekek boldogok, hogy szerepelnek és meg kell hogy mondjam, határozottan ügyesek is. Nézem őket és szentségtörő gondolatok jutnak az eszembe. Elgondolkodom azon, hogy talán nem tragédiának nevezhető egy Down-kóros gyerek érkezése egy családban. Mi számít tragédiának, nem tudom, és azt sem, hogy én magam mit csinálnék, ha döntenem kellene egy Down-os baba megtartásáról. Mindenesetre a másság elfogadásáról, a velük való együttlétről, együttélésről még sokat kell tanulnunk. Például tőlük.

Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány
1145 Budapest, Amerikai út 14.
down@invitel.hu
Tel.: 363 6353, Tel./fax: 273 1170

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.08.16 17:08:53druantia

    Miután a dokim jól rám ijesztett azzal, hogy elképzelhető, hogy a gyerekemnek valamilyen súlyos fejlődési rendellenessége van (és abból, ahogy mondta, én arra következtettem, az "elképzelhető" csak enyhe kifejezés), volt időm átgondolni a "másság" kérdését.



    Amíg a genetikai vizsgálatokra vártam, a rengeteg bőgés mellett tételesen végiggondoltam, mi az, amit tudnék vállalni és mi az, amit már nem. Körülbelül arra jutottam, hogy megszülöm a babát, ha a legkisebb esélyét látom annak, hogy boldog ember lehet. És én majd teszek arról, hogy olyan boldog legyen, amilyen csak lehet. Ergo: a vakságtól a végtaghiányon, mozgásképtelenségen át a Down-kórig mindent vállalnék, de olyan súlyos rendellenességet, ami lehetetlenné tenné, hogy bármit is felfogjon a körülötte lévő világból, már nem. Az túl nagy teher lett volna a számomra.



    Illetve nem vállaltam volna azt sem, hogy kihordjak egy babát, akinek az élettel teljes mértékben összeegyeztethetetlen betegsége van, mert nem bírtam volna elviselni, hogy kínlódva, a szemem láttára haljon meg. Ezeken kívül a többi "másságot" sikerült állapotként felfognom (ezért is raktam idézőjelbe).



    Ha vak lenne vagy mozgáskorlátozott, akkor feltételezem, ő maga a saját testét, állapotát szokta volna meg, az lenne számára a természetes. Az, hogy én csak a jobb kezemmel tudok írni, még nem jelenti azt, hogy más se tud a ballal vagy esetleg a lábával :). Az ember olyan dolgokra is képes, amikre én még csak nem is gondolok. Nemcsak az lehet boldog, akinek a tökéletes testében 150-es iq lapul.



    Tisztában voltam vele, hogy egy átlagostól eltérő gyerekkel sokkal nehezebb tud lenni az élet, és az enyém amúgy sem egyszerű, de úgy gondoltam, hogy az én gyerekem úgy és oda fog megszületni, ahogy és ahova születnie kell. Azt, hogy egyáltalán teherbe estem, sorsként, jelként fogtam fel, a gyerekért pedig, akit vártam, bármit megtettem volna, és sikerült úgy is elfogadnom, hogy "másként" gondoltam rá. Szerettem volna úgy is, ha nem ilyen, de természetesen örülök annak, hogy nemcsak egészséges, hanem gyönyörű, okos, ügyes is lett :).



    Szóval, a lényeg az, hogy úgy döntöttem, hacsak nincs az élettel összeegyeztethetetlen betegsége, akkor meg fog születni, ráadásul a hármas tesztből végülis kiderült, hogy egészséges, úgyhogy a magzatvíz-vizsgálatot már nem is vállaltam.

  • 2007.08.16 17:15:32vasszűz

    katjana!



    Erről leginkább ők tudnának mesélni. Mert egy nyelvi divatról van itten szó. Amerikában ugyanis már sértő, ha azt mondja valaki "negro", mert így a rabszolgákat nevezték a fehérek.

    Csakhogy ez itt még mindig nem Amerika, és borzasztó nagy képmutatásnak tartom, hogy feketét akarnak mondani, pedig a köz által elfogadatt egyik verzió a néger. Azért egy fekete előtt inkább ne használd ezt a kifejezést, könnyen sértő lehet a számára.

  • 2007.08.16 17:21:28katjana

    vasszűz, igen.igen. azért azért intézem ezt a kérdést egy itt élő fekete bőrűhöz!

    van valaki fekete bőrű köztetek? :)

    azért is ilyen köznapi ez nálunk szerintem, mert a négercsók nagyon sokáig jelen volt, és bár ma már Fekete Hercegnek meg egyéb baromságnak nevezik őket, szerintem még mindig így hívja mindenki, így keresi a boltban.

    szerintem az egyik legjobb kajanév, amit a magyarok kitaláltak! (az érthetetlen Autós és a már nem létező Vadász csoki mellett mindenképp, de a lucskos képosztáról ne is beszéljünk,készételek terén)

  • 2007.08.16 18:45:48Memme

    Norvég ovi:

    6-8 gyerek egy kupac - hozzájuk tartozik egy ovónéni, vagy bácsi. A létszám állandó (6-8) a gyerekek váltogatják egymást napról napra, így minden gyerek hozzájut minden játékhoz, fejlesztéshez, izéhez.

    Vegetáriánus család vega gyerekének külön zacsiba készített uzsonna van, a többiek már nem kérdezik, hogy miért, csak azt, finom-e.

    Ovi egyik kis kuckóján a logopédus osztozik a pszichológussal felváltva, mert vannak "speciális" gyerekek: pösze, agresszív, autista. Erősen autista gyerekeknek van spéci intézmény, ahol bentlakhatnak vagy hazajárhatnak, állapottól függően.

    Az egyedül élő mondjuk úgy, hátrányos helyzetűeknek a "kommuna" segít (kommune: közigazgatási egység): reggel mosakodás, reggelikészítés, este dettó, napközben pedig takarítás. Amennyiben sétálni támad kedvük, sétálhatnak a segítővel, és tapasztalatom szerint sem a gyerekek sem a felnőttek nem fordítják el a fejüket, sőt mi több, összemosolygás van. (ma gyalog jöttem haza, épp belebotlottam egy sétába - úúde mmmii'en szep idu van?)

    Ehhez kell egy gazdaságilag jól álló állam, egy olyan társadalom, amely nem kirekesztő és még sorolhatnám :)

  • 2007.08.16 20:44:31mamafáni

    Marcangoló, olyan jó, hogy megérted, mit akartam írni.Persze, hogy egy azonnal Panni vagy Marci lenne az a kisgyerek, de az, hogy képesítés nélkül "nekilássak" foglalkozni vele, azt nehezen vállalnám. ( a gyerek érdekében, hiszen nem tudhatom mi az ő speciális igénye a fejlődése szempontjából. szeretet, türelem, segítőkészségen kívül, mert az alapból jár minden kis lurkónak:-)) Amellett természetesen a gyerekközösség szempontjából felbecsülhetetlen értéke van az integrálásnak. Főleg óvodáskorban tehetünk ezért a legtöbbet, a felsőbb korosztályok már kicsit "kritikusabbak", mint az fentebb már megemlítették.



    és azért azt is látni kell, hogy míg az óvodában működik a dolog, az iskolában, egyre magasabb

    osztályba lépve már nem, hiszen a gyerek nem tud lépést tartani a többiekkel, és így folyamatos stressznek, kudarcnak tesszük ki őt.

    Tényleg nem az integrálás ellen vagyok, csak a megfelelő formát kellene megtalálni, nem ész nélkül csinálni, az esélyegyenlőség címszó alatt. Ameddig a gyereknek ez jót tesz. mert sajnos sokszor hallom, hogy a szülő erőlteti, hiszen az ő gyereke is megérdemli a "normál" közösséget. És igazuk is van, csak a határt kell megérezni.



    Memme, pontosan. Svájc is élenjáró ezen a téren. ott is max. 8-10 gyerek jár egy csoportba, de a gyógypedagógustól a pszichológusig, mindekinek, minden formában biztosított a hozzáértő segítség.

    Bocs, ha hosszú voltam, nekem ez az egyik vesszőparipám.

  • 2007.08.16 21:31:30Memme

    Az az ovi, amiről írok egy viszonylag nagy ovi, sok gyerekkel, de kupacokba vannak osztva 6-8 fősbe.

    Egyébiránt meg nálad a pont, integráljunk, de ne eszetlenül és felelőtlenül.

  • 2007.08.16 22:31:40diaz

    katjana!



    Eeeől egy igen régi sztori jut eszembe: kb. 5-6 éves tesómat vittem fel Budapestre, a metróban meglátott egy néger srácot. Lelkendezve rázta a kezem és kiabálta, hogy odanézz, ott egy néger, egy igazi néger! A srác csak mosolygott, a többi utas viszont elég rosszallóan nézett ránk. Amúgy nekem is a néger kifejezés a természetes, minden bántó él nélkül. De nyilván nem az én tisztem ezt megítélni, sápadtarcú lévén:)

  • 2007.08.16 22:59:44katjana

    diaz :DD

    kb erre a reakcióra számítottam, mint a sztorid.



    értem én, hogy az angol 'nigger' , meglehetősen degradáló jelző alapján került tiltólistára a néger is, de szerintem az itt élő négerek/feketék értik, hogy itt mi, hogyan alakult a nyelvben, és nem bántja őket. legalábbis remélem.



    azt meg hogy a cigány miért lett "jómodorosan" és "illendően" roma, azt nem is értem! az 'arab' szót se arab nyelven mondjuk...

    vagy a sokat használt pejoratív jelentés miatt? akkor viszont a zsidóra is ki kéne találni egy finomkodó verziót, nem?

  • 2007.08.16 23:23:54Ribizlee

    A mi ovink is integrált, a nagyobbik lányom csoportjába súlyos cukorbeteg, a kicsiébe epilepsziás gyerkőc járt, a szomszéd csoportba egy (szülés közbeni oxigénhiány miatt) a mozgásában sérült kislány jár.



    Az óvónéniknek megvan a képesítésük, rutinjuk + eszközeik, és igazán kiváló szakmai munkát végeznek - de padlóba tudja döngölni őket egy-egy szülő, amikor a szeptemberi beszoktatáskor 'kedvesen' megkérdezi: "És EZZEL fog egy csoportba járni az én gyerekem?!"



    Pedig a beiratkozásnál mindig elmondják, hogy ebben az oviban a beteg/sérült/más gyerekeket is szívesen látják.



    :-(



  • 2007.08.17 09:16:25marcangoló

    Memme, olyan jó, hogy újra itt vagy! :-))

  • 2007.08.17 09:24:51Tish

    Ribizlee: Istenem!:(

    Az ilyen hozzáállás miatt sérül a gyerekek lelke:(

  • 2007.08.17 10:14:53B-

    druantia: nálunk nem valószínűsítettek semmilyen eltérést, de a 20 hét körül végzett vizsgálatok hatására azért mi is megbeszéltük a párommal, hogy mit teszünk, ha valami baj lenne a babával. Ő azt mondta, hogy főleg nekem kell ezt eldöntenem, ő támogat mindenben. Abban maradtunk, hogy a Down-kórt simán bevállaljuk például. Veled ellentétben viszont én úgy gondoltam, hogy ha az élettel összeegyezhetetlen elváltozása van a picinak, akkor inkább megszülöm, és haljon meg magától. Valahogy úgy gondoltam, hogy nem akarom én megöletni :-( Viszont ha tudtam volna, hogy olyan baja van, ami a fiziológiai értelembe vett élettel összeegyeztethető, de mégis szörnyű lenne neki is, nekünk is, akkor megszakíttattuk volna a terhességet. Persze tudom, hogy erről lehet vitázni, hogy mi a teljes élet stb, de itt már nem csak a bébi életéről lett volna szó (aki azért mégiscsak egy kis magzat volt még), hanem az enyémről is, a pároméról is, a nagyszülőkéről is, az esetleges testvérekéről is...



    Az a gáz a 20. héten végzett vizsgálatokkal, hogy akkor a bébi már mocorog a hasadban. És akkor hirtelen ezek a döntések más súlyt kapnak.

  • 2007.08.17 10:30:48méregzsák

    Ezt a kérdéskört mi is végigjártuk, amikor felmerült a rekeszizom-sérv, illetve a kromoszóma-rendellenesség gyanúja. A baba akkor 23 hetes volt, és akkor is, most is azt gondoltam, hogy minden körülmények között megszültem volna, mert egyrészt egy apró reménysugarat mindig láttam volna, hogy mégis tévedés, másrészt úgy éreztem, a természetnek kell bevégeznie, amit elkezdett. És igen, akkor már rendesen mocorgott, egészen más érzés lett volna elvetetni, mint átélni a hathetessel a vetélést, akinek a létéről ugyan tudtam, de érezni nem éreztem Őt.

    Az már más kérdés, hogy mi lett volna a reménysugárral, ha mondjuk van egy rossz amniocentézis-eredményem... Ebbe most inkább nem gondolok bele.

  • 2007.08.17 13:40:32kicsitomi

    Sziasztok, lányok!

    Be kell valljam, néha csodálom a nők lelkierejét. Én biztos vagyok benne, hogy ha kiderült volna a kölyökről valami súlyos rendellenesség, amellett kardoskodtam volna, h ne tartsuk meg a babát. Ezt lehet persze elítélni, de ez az igazság. Szerencsére minden jól alakult, a törpe gyönyörű, csak négy hónaposan jön a foga... :-) (Amúgy ez normális?)

    Más: értelmi fogyatékos, mozgás- látás- hallássérült társak ellen az oviban iskolában semmi bajom. Mindkettőre van példa a rokonságban és a baráti körben, szeretem őket. De kövezzetek meg: nem engedem olyan közegbe a gyereket, ahol komoly mennyiségű cigány van! Túl sok rossz tapasztalatom van e téren.

  • 2007.08.17 13:48:21marcangoló

    Jujjuj, ne kezdjük el ezt!

  • 2007.08.17 13:57:03mamafáni

    Kicsitomi, veszélyes vizekre evezel!!!!!!



    Csak annyit: volt egy olyan ovis csoportom, ahol a kisebbség volt többségben (bőven), de soha nem volt semmi gondom velük, szerettem őket.

  • 2007.08.17 14:02:48marcangoló

    Én meg egy VII. kerületi kisegítő suliban tanítottam. Szóval ne menjünk bele.

  • 2007.08.17 14:06:09kicsitomi

    Hát, nem irigyellek benneteket... Nem lehet egyszerű meló.

  • 2007.08.17 14:19:57diaz

    kicsitomi!



    A fogzás normális, van, akinek már születésekor van, az enyémnek is kb 4 hósan indult el, a féléves szülinapjára már két foga is volt.



    Cigányokkal kapcsolatban: tkp. megértelek, a rossz tapasztalat azt generálja, hogy a gyerekeinket próbáljuk attól megóvni. Viszont gondolj csak bele: azért, mert neked voltak rossz tapasztalataid, az nem azt jelenti, hogy neki is feltétlenül lesznek - hacsak nem generálod azokat éppen mondjuk te azzal, hogy folyamatosan azt közvetíted neki, hogy a cigányok rosszak, el kell őket kerülni nagy ívben, netalán félni is kell tőlük.

    Egyébként én olyan oviba jártam, ahol ők voltak a nagy többség, valamint egy ideig a cigánytelep mellett laktunk. Soha semmi gondunk nem volt velük. A hivatásom kapcsán nagyon sok cigánnyal kerültem kapcsolatba (mégpedig leginkább a többsörösen büntetett előéletűekkel ill. intézetis v. problémás családból származó kissrácokkal), tehát azt hiszem, tapasztalatom nekem is van bőven, ilyen is, olyan is, de általánosítani sztem nagyon nagy hiba.

  • 2007.08.17 14:24:51Guruljka

    Kicsitomi én anno Pécsett voltam óvónői gyakorlaton egy olyan csoportban, amilyenbe nem engednéd a gyermeked. Én úgy jöttem el onnan, hogy ilyen csoportba engedném a gyerekemet, de azokhoz az óvónőkhöz soha!

    Ez szerintem elmondja a lényeget. Egy nyíltszívű toleráns pedagógus, azokból a gyerekekből sokkal sikeresebb embert csinálhatott volna. Ehelyett álló nap fröcskölték a cigány gyerekekebe az előítéletes mérgüket, de az 5 éves ovis áldozataik még nem fordultak a "különb" társaik ellen csak a pedagógusok ellen. Viszont ezek a gyerekek mire iskolába mennek már "rájönnek", hogy a többiek félnek tőlük és arra is, hogy nem versenyezhetnek velük. Akkor meg már 2 gyerek is sokat árthat a közösségnek. De nem azért mert cigányok, hanem mert korábban sintérek voltak velük pedagógus helyett és olyan dolgokat alakítottak ki bennük, hogy csak na.

    Pl: ti úgyis csak a kisegítőt tudjátok csak elvégezni olyan buták vagytok...

    Az iskolás verziót is személyesen láttam, a szomszédos iskolában, ahova abból az oviból mennek a gyerekek, mint pedagógiai-asszisztetns gyakornok.

    Úgyhogy volt szerencsém végignézni a folyamatatot.

    Borzasztó.

    Nagyon nehéz és az egyik legfontosabb hivatás a pedagógus. De mindenkinek aki ezt vállasztja tudnia kell a korlátatit és asszerint választani munkát.

  • 2007.08.17 14:29:47vasszűz

    katjana!



    A zsidó kifejezés nem számít degradálónak, a cigány sem. A "roma" csak egy szerencsétlen próbálkozás volt. Tudod: a hivatalban kitalálták, hogy így kell.

  • 2007.08.17 14:37:04Sáfrány

    Hölgyeim, elmondom a történetemet. Előre leszögezem hogy mindkét kislányom egészséges, gyönyörűek, okosak, szépen fejlődnek, hálistennek.



    A második baba még pici volt az anyja hasában, jártunk rendesen ultrahangra vele is. Aztán a második ultrahangos "ellenőrzésen" a választott doki helyett a főorvos volt ott, és felhívta a figyelmünket a magzat agyában levő sötét foltra - mondta hogy menjünk vissza jövő héten mert rosszat sejt.



    Visszamentünk. Az új ultrahangon a folt jól láthatóan nagyobb lett, a teljes agykamra több mint 30%-át tette ki méretben. A fődoki elküldött genetikai ultrahangra. Elég sokára kaptunk időpontot, de a genetikai ultrahangon a folt még sokkal nagyobb volt, és azt mondták hogy valószínűleg egy gyorsan növekedő tumort látunk, a baba pedig valószínűleg nem éri meg a megszületését, nagyon sajnálják.



    Mondanom sem kell hogy a szívünket kibőgtük hazafelé úton a feleségemmel. Bőven túl voltunk már azon az időszakon amikor esetleg abortuszra gondolhattunk volna (egyébként sem merült volna fel), nagyon el voltunk keseredve. De csak nem hagyott nyugodni a dolog, és több szakorvossal leellenőrizettük a helyzetet.



    Most figyelj: kiderült hogy főorvos úr az agy majdani vérellátásáért felelős, adott fejlődési szakaszban természetesen megjelenő (majd felszívódó) vérér-bolyhot nézte daganatnak.



    Az igazán szörnyű az hogy ha nem nézünk utána akkor simán javasolták volna elvetetni a gyereket, vagy ha mégsem akkor valószínűleg beleőrültünk volna a fájdalomba és a kétségbeesésbe hogy egy esélyesen halott magzatot nevel a feleségem a hasában.



    Megjegyzem hogy a főorvos meglátását senki nem vonta kétségbe, a genetikai ultrahangon is simán készpénznek vették amit leírt, pedig ha valahol akkor ott aztán tökéletesen tisztában kellene lenni a magzati fejlődés különböző jelenségeivel.



    Főorvos úr meg adja vissza a diplomáját és keressen más szakmát. Motoszkál bennem a kérdés: vajon hány egészséges gyerek nem született meg a tévedései miatt?

  • 2007.08.17 15:12:45Sólyomszem

    Ildanyoka, persze, én is azért mentem amnióra, mert akartam, az "egyenes út" csak azt jelentette, hogy nem csámcsogtak az afp-men, hanem egyből genetikai UH + amnio. Amúgy én is a tiedhez hasonló okokból csináltattam meg. Szerencsére nem kerültem döntési helyzetbe. Viszont az ismeretségi körömben egy éven belül két 35 fölötti nőnek is Down-szindrómás lett volna a babája... :(

  • 2007.08.17 15:28:30boribon

    Az integrálásról jutott eszembe: mikor oviban dolgoztam, járt a csoportomba egy Down-kóros kislány. (Külön történet, hogy egyedül nevelte őt a gyönyörű fiatal anyukája, mert apuka bizony csúnyán otthagyta őt, mikor kiderült, hogy nem egészséges a gyerek. :-( )

    A lényeg, hogy ők szerintem egy nagyon jó megoldást választottak, a kislány a hét két napján hozzánk járt oviba, egészséges gyerekek közé, másik három napon meg fejlesztő oviba, más sérült gyerekek közé, ahol profi gyógypedagógusok foglalkoztak vele. Így integrálódott is, meg fejlődött is szakszerű segítséggel. És így nekünk óvónőknek is megnyugvást adott, hogy a mi feladatunk nyugodt, normális körülményeket teremteni neki, bevonni őt a közös játékba, de nem feladatunk a fejlesztés, amiben nem vagyunk profik, mert hozzáértők megteszik ezt helyettünk.

  • 2007.08.17 15:32:43Sólyomszem

    Csilibili, legalább írtál egy levelet a főorvos úrnak, hátha legközelebb nem beszél hülyeséget?

  • 2007.08.17 15:37:21Sólyomszem

    kovvacs, marcangoló, mamafáni: abban teljesen egyetértünk, hogy vannak bizonyos feltételek, amik nélkül bizonyos fogyatékosságon túl nincs értelme integrációval próbálkozni. Én csak a másik végletet említettem, amikor nem kellene olyan sok, inkább csak megfelelő hozzáállás, és működhetne a dolog. Sajnos sok ilyen esetben az óvoda/iskola vezetése, ill. az óvó-/tanítónők ellenállása miatt nem megy.

    Mg mindig túl kevés siket/vak végez egyetemet, mert egyszerűen az a hozzáállás, hogy úgysem menne nekik, nem megoldható, stb. És ez nem az egyetemen dől el, hanem korábban.

  • 2007.08.17 15:39:57druantia

    Csilibili, az én történetem is hasonló, annyi különbséggel, hogy nálunk a tarkóredő volt túl vastag és már a 12-14. héten lejátszódott ez az őrület. Tényleg őrület, alig lehetett ép ésszel kibírni. Az AFP-ig nem bírtam volna várni, ezért volt a hármasteszt.



    De előtte genetikai ultrahang. Durva a sztori, érzékeny idegzetűek ne olvassák innentől :). Bár már meseltem a sztorit, hátha valaki még nem olvasott Porontyon akkoriban.



    Miután a dokim 3,2-es tarkóredőt mért, motyogva, rosszat sejtetve elküldött genetikai ultrahangra. Ott ultrahang közben egy szót sem szólt hozzám az orvos, azt hittem, azért, mert tényleg nagy a baj, de végül kinyögte, hogy normális értéket mértek. Reménykedve kérdeztem, hogy akkor ez azt jelenti, hogy minden oké? A válasz valami ilyesmi volt: "anyuka, ez nem jelent semmit, ettől még ez a gyerek ugyanúgy lehet beteg, ráadásul ez az érték csökken, ahogy a baba nő (!!!), úgyhogy most már nem is volt érdemes mérni".



    Halálra váltan kérdeztem meg, hogy akkor most mi a teendő. Azt mondták, hogy várjak még három hetet, akkor megcsinálják az AFP-t, annak kábé négy hét alatt megjön az eredménye (ez összesen hét hét!), és akkor, ha kiderül, hogy beteg, akkor azt mondták, hogy meg kell (!) szülni olyan húsz-huszonegy hetesen. Majd elkezdtek felvilágosítani egy ilyen szülés menetéről. Képzelhetitek.



    Kérdeztem, hogy nincs-e más lehetőség, nem lehet-e más módon kideríteni, hogy egészséges-e a baba vagy sem. Azt mondták, nincs más lehetőségem, mint kivárni azt a hét hetet a potenciálisan beteg babámmal a hasamban.



    Fordult velem egyet a világ. Csak annyit bírtam kinyögni döbbenetemben, hogy dehát egy akkora babát már ha nagyon akarnak, akár életben is tudnak tartani... Erre barátságosan hátba veregettek és közölték, hogy ne aggódjak, majd úgy csinálják a szülést, hogy ne maradjon életben. Egy szó nélkül fordultam ki az ajtón, nehogy pofánvágjak valakit. Ezek az én gyerekemről beszélnek?!



    Ha nem borulok ki annyira és az öcsém nem kórházakban dolgozik, akkor nem is hallottam volna a hármastesztről, és a hét hét alatt szerintem simán begolyóztam volna. Felhívtam egy magánklinikát az ügyben, már másnapra kaptam is időpontot és egy óra alatt megvolt az eredmény.



    Vért vettek, amit amíg az ultrahangos vizsgálat tartott, kiértékeltek. Az ultrahangról felvételt készítettek, a doki folyamatosan mondta, hogy mit csinál. Kedves volt és alapos. Már menet közben mondogatta, hogy nem Down-os a baba, mert nézzem csak meg, milyen szép kis orrcsontja van :). A vizsgálatok után pedig a genetikus nagyon korrekten, részletesen és mindenekelőtt emberségesen tájékoztatott mindenről, minden kérdésemre válaszolt. Teljes mértékben megnyugtatott.



    Azon azért ő is el volt hűlve, hogy egy 3,2-es tarkóredő mérettel ennyire beijesztettek, ráadásul a genetikai ultrahangon azt mondták, hogy ez az érték értékelhetetlenné csökken a 13. hétre. A vizsgálat 28 ezer forintomba került, de minden szempontból megérte. Még most is beleborzongok, hogy jó nagy hassal, rugdosó babával a méhemben hét hétig rettegek attól, hogy a gyerekem életképtelen.

  • 2007.08.17 15:40:13druantia

    Csilibili, az én történetem is hasonló, annyi különbséggel, hogy nálunk a tarkóredő volt túl vastag és már a 12-14. héten lejátszódott ez az őrület. Tényleg őrület, alig lehetett ép ésszel kibírni. Az AFP-ig nem bírtam volna várni, ezért volt a hármasteszt.



    De előtte genetikai ultrahang. Durva a sztori, érzékeny idegzetűek ne olvassák innentől :). Bár már meseltem a sztorit, hátha valaki még nem olvasott Porontyon akkoriban.



    Miután a dokim 3,2-es tarkóredőt mért, motyogva, rosszat sejtetve elküldött genetikai ultrahangra. Ott ultrahang közben egy szót sem szólt hozzám az orvos, azt hittem, azért, mert tényleg nagy a baj, de végül kinyögte, hogy normális értéket mértek. Reménykedve kérdeztem, hogy akkor ez azt jelenti, hogy minden oké? A válasz valami ilyesmi volt: "anyuka, ez nem jelent semmit, ettől még ez a gyerek ugyanúgy lehet beteg, ráadásul ez az érték csökken, ahogy a baba nő (!!!), úgyhogy most már nem is volt érdemes mérni".



    Halálra váltan kérdeztem meg, hogy akkor most mi a teendő. Azt mondták, hogy várjak még három hetet, akkor megcsinálják az AFP-t, annak kábé négy hét alatt megjön az eredménye (ez összesen hét hét!), és akkor, ha kiderül, hogy beteg, akkor azt mondták, hogy meg kell (!) szülni olyan húsz-huszonegy hetesen. Majd elkezdtek felvilágosítani egy ilyen szülés menetéről. Képzelhetitek.



    Kérdeztem, hogy nincs-e más lehetőség, nem lehet-e más módon kideríteni, hogy egészséges-e a baba vagy sem. Azt mondták, nincs más lehetőségem, mint kivárni azt a hét hetet a potenciálisan beteg babámmal a hasamban.



    Fordult velem egyet a világ. Csak annyit bírtam kinyögni döbbenetemben, hogy dehát egy akkora babát már ha nagyon akarnak, akár életben is tudnak tartani... Erre barátságosan hátba veregettek és közölték, hogy ne aggódjak, majd úgy csinálják a szülést, hogy ne maradjon életben. Egy szó nélkül fordultam ki az ajtón, nehogy pofánvágjak valakit. Ezek az én gyerekemről beszélnek?!



    Ha nem borulok ki annyira és az öcsém nem kórházakban dolgozik, akkor nem is hallottam volna a hármastesztről, és a hét hét alatt szerintem simán begolyóztam volna. Felhívtam egy magánklinikát az ügyben, már másnapra kaptam is időpontot és egy óra alatt megvolt az eredmény.



    Vért vettek, amit amíg az ultrahangos vizsgálat tartott, kiértékeltek. Az ultrahangról felvételt készítettek, a doki folyamatosan mondta, hogy mit csinál. Kedves volt és alapos. Már menet közben mondogatta, hogy nem Down-os a baba, mert nézzem csak meg, milyen szép kis orrcsontja van :). A vizsgálatok után pedig a genetikus nagyon korrekten, részletesen és mindenekelőtt emberségesen tájékoztatott mindenről, minden kérdésemre válaszolt. Teljes mértékben megnyugtatott.



    Azon azért ő is el volt hűlve, hogy egy 3,2-es tarkóredő mérettel ennyire beijesztettek, ráadásul a genetikai ultrahangon azt mondták, hogy ez az érték értékelhetetlenné csökken a 13. hétre. A vizsgálat 28 ezer forintomba került, de minden szempontból megérte. Még most is beleborzongok, hogy jó nagy hassal, rugdosó babával a méhemben hét hétig rettegek attól, hogy a gyerekem életképtelen.

  • 2007.08.17 15:41:20druantia

    Elnézést. Nem elég, hogy kisregényt írtam, ráadásul kétszer is elküldtem :). Illetve a gyerekre kell kennem mindent, ő mászott éppen fel az ölemből az íróasztalra és rálépett a billentyűzetre :).

  • 2007.08.17 15:45:04Sólyomszem

    kicsitomi,

    a fiaim ovis csoportjaiban volt pár cigány gyerek, de a kisebbik fiam arcán maradandó sérülést nem ők, hanem egy "fehér" okozott, aki ugyan az összes helyi taóvodát végigjárta már, olyan agresszív (szülők ellentétesen nevelik, kellő eredménnyel), de mivel dadus az anyja, nem rúgták ki páros lábbal.

    Úgyhogy a "cigány" szót a hsz-odban inkább kicserélném "lumpen", "kezelhetetlen", "agrasszív", vagy bármi más kifejezésre, mert tényleg nem feltétlenül a cigányok ilyenek.

  • 2007.08.17 15:51:57Sólyomszem

    bocsi: helyesen "tagóvoda"

  • 2007.08.17 15:55:44Sólyomszem

    druantia, sztoridban még az a nagyon szép, hogy az afp-vizsgálat az, aminek a leggyakrabban szokott félrevezető lenni az eredménye. Sztem gyakorlatilag nincs értelme nézni, mert a rossznak mondott eredmény után általában semmi gáz, de előfordul hamis negatív is. Úgyhogy arra alapozni elég nagy merészség...

  • 2007.08.17 16:06:17druantia

    Sólyomszem, nem, a sztoriban az a nagyon szép, hogy tökhülye vagyok ma megint :). Kifelejtettem, hogy automatice előjegyeztek amniocentézisre (még az AFP előtt), annak az eredménye lett volna készen csak a huszadik hétre, az AFP-é gyorsabban megjön. De akkor, 13 hetesen a 16. heti vérvétel is nagyon messzinek tűnt.



    Egyébként nem tudom, mennyivel drágább a hármasteszt vagy a négyesteszt az AFP-nél, de mindenesetre több értelmét látnám, ha az állam inkább azt finanszírozná. Vagy legalább egy részét. Kisebb a hibaszázalék, az eredmények viszont pontosabbak, az eredmény sokkal-sokkal előbb megvan. Az egész jóval emberségesebb és pontosabb.

  • 2007.08.17 16:51:37gida

    Druantia, mi az a hármasteszt? Én még sosem hallottam róla, kellett volna egyáltalán?

  • 2007.08.17 17:10:12nagbri

    Nálunk a négy éves kisfiamnak teljesen természetes, ha valaki mozgássérült, vagy nem tud beszélni, tolószékben ül. Megkérdezi, hogy mi baja van a néninek, bácsinak, teljesen természetesen kezeli. A férjem testvére sérült, súlyosan. A fiammal ellentétben én nem igazán tudok mit kezdeni a helyzettel, bár természetesen elfogadtam, így ismertem meg a családot. Nem okoz semmi problémát, csak nem tudok felé közeledni. Annyira jó fej a család, hogy nem bántanak érte, elfogadták, hogy én így tudom kezelni. A fiam viszont puszilgatja, odaviszi neki a játékait, stb. Nem tudnak ugyan együtt játszani, de ez nem is számít! Gondolom a kicsinek is teljesen természetes lesz!

    Így például tegnapelőtt, amikor egy barátnőmnél voltunk, akinek mozgássérült a kisfia, az én gyerkőcöm meg sem lepődött, teljesen úgy kezelte, mint egy egészséges kisfiút, és nagyot játszottak.

    Szerintem azoknak könnyebb ezzel a helyzettel mit kezdeni, akik pici koruktól ebben nőnek fel! És tényleg ez lenne a jó, ha találkozna ezzel az élethelyzettel mindenki, már gyerekként, mert felnőttként könyebben kezelné!

  • 2007.08.17 17:35:35druantia

    Gida, én ebben a centrumban jártam, szerintem nagyon jók. Itt megtalálsz minden infót a vizsgálataikról:



    www.gendiagnosztika.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=16&Itemid=41



    Amatőrke tárgyi tévedése: amit én hármastesztnek neveztem, annak a hivatalos elnevezése kombinált teszt.

  • 2007.08.17 18:26:55mamafáni

    guruljka, te is óvónő vagy?



  • 2007.08.17 18:47:05Memme

    Szia Marcangoló :-) az túlzás, hogy vagyok, mondjuk, hogy vagyogatok... vége a vendégségnek, most is épp a túlórából jöttem haza pfff.... :-))

  • 2007.08.17 20:13:35Guruljka

    mamafáni, igen és nem:-)) Végzettségemet tekintve igen. Fősulira jártam, meg van egy középfokú pedagógiai-asszisztensi végzettségem. Viszont nem dolgoztam benne. Azért, mert amikor kijöttem a fősuliról, úgy gondoltam éretlen és tapasztalatlan vagyok hozzá. Nagyon tisztelem a pedagógus hivatást, ezért kevésnek éreztem magam hozzá. Most már szívesen mennék. Már a saját gyerekeimmel megszereztem azt a tapasztalatot, ami egy alapot jelenthet számomra. Nem szép dolog, de csoporttársaim jelentős részéről is úgy gondoltam, hogy nem kéne a "szakmába" menniük.

    Egyébként kommunkiációs munkakörben dolgozom (januártól újra) és azt is szeretem, de azért nem szeretném egy életen át csinálni és nem hivatás.

    Azért nem is szóltam az integrációs vitához, mert borzasztó fontosnak tartanám, de annyira nem látom, hogy meg lennének hozzá sem a tárgyi, sem a szakmai feltételeket úgyhogy inkább vágy marad.

    Egyébként a Nagy most megy oviba és kíváncsi vagyok a 3. szemszögre, hogy hogyan élem meg. Gyerekként imádtam, fősulisként élveztem, de volt sok rossz tapasztalatom is (szülőkkel és óvónőkkel), szülőként majd kiderül, hogyan élem meg:-))) A fiam már várja, mert volt bölcsis és hiányzik neki a dolog.

  • 2007.08.17 20:20:38Guruljka

    AFP-ről akartam mondani. Anno engem előre figyelmeztettek a barátnők rokonok, hogy ne tojjak be tőle ha nem jó, mert tök megbízhatatlan plusz azt is mondták, de ez nem hiteles forrás, hogy Skandináviában nem hogy nem csinálják, hanem betiltották a megbízhatatlansága mitatt. Így nyugodtan vártam az eredményt, ami persze Murphy szabályainak megfelelően jó lett.

  • 2007.08.18 00:04:18Lakótárs

    Kicsitomi, szuper apa lehetsz. Semmi bajod a fogyatékosokkal, de elvetetnéd a gyereket, ha az lenne. Egyébként biztos azért jön a foga, hogy majd jól megharapja a cigányokat.

  • 2007.08.18 06:43:14hanna

    Már vártam, hogy ki fog az integrált szóról a cigányozásra ugrani. Rosszmájúságom bizonyítéka, hogy ez csak most történt meg és ilyen jól alakult. Egyébként kicsitomi, jobb helyeken nem megköveznek ezért, hanem szépen beperelnek polgári úton, becsületsértésért, a cigány ovlasók, aztán amikor kifizetsz egy kis kártérítést, akkor meggondolod legközelebb, hogy van e kedved ilyesmihez. Csak ebben az országban olyan a helyzet, hogy nemzetiség/kisebbség/vallási csoprt tagjaként a csoportodat ért rágalmakért nem perelhetsz, csak ha név szerint meg vagy említve.

    Egyébként én is integráció párti vagyok: a tapasztalat azt mutatja, hogy a kicsiket kurvára nem érdekli, hogy pl Lacika másképp csinálja a dolgokat, nekik ez természetes, mindenkinek megvan a saját rigolyája. Nagyobb korukban, amikor előjön belőlük a csúfolódos én, akkor meg nem szegregálni kell, hanem gyereketnevelni. Elvégre ugye a földre köpést sem szoktuk hagyni, vagy például a csapba szarást, miért is hagynánk, hogy csúfolják a gyengébb társaikat. Ha jó családi közegben nő egy gyerek, akkor egyenesen megvédeni fogja őket. És legalább megtanulnánk, hogy hogyan kell kommunikálni egy vakkal vagy sikettel, hogyan segíthetünk egy mozgáskorlátozttnak, vagy egy enyhén értelmi fogyatékosnak. A tanárokat viszont tényleg absz nem készítik fel erre, ami nagyon rossz. Az államnak meg marhára megérné, mert ha integrálja kiskorban a társaadalomba őket, akkor később kell rá kevesebbet költenie. Pl mert egy nem látó munkaadó nem riad meg helyből egy vaktól vagy sikettől, mert már a suliban is látta, hogy hogyan lehet velük együtt dolgozni.

  • 2007.08.18 07:15:46Alvomacko

    "Nagyobb korukban, amikor előjön belőlük a csúfolódos én, akkor meg nem szegregálni kell, hanem gyereketnevelni."

    Na, igen. Másság. Most jutott az eszembe, hogy a másság nem biztos, hogy bőrszínt, hiányzó végtagokat, kifejezéstelen szemeket, süket füleket jelent. A másságot az én lányom is megtapasztalta és megkínlódott vele. Mert ő meg okos volt, de mellé kicsit lekezelő is. És nem tudták befogadni. Mert más volt, mint az átlag. Bántották, gúnyolták. És volt sok sírás, sok-sok beszélgetés, hogy egy "másnak" hogyan kell viselkedni, hogy a többiek csak gyerekek, nem tudják mit is csinálnak. Aztán a vége nem integráció vagy szegregáció vagy mittomén mi lett, hanem, hogy elvittem a gyereket a "mások" közé. És ott köszöni szépen, jól érzi magát, az okostojások között iskolaelső és a többiek büszkék rá. Már nincs sírás, nincs letargia a többiek miatt. De sajnos így is vannak depressziós hullámai a hiperérzékeny lelkülete miatt, de azt próbáljuk együtt kezelgetni. Fogalmam sincs, hogy vajon a meg nem értett "mássága" befolyásolta a mai napig tartó hangulatváltozásait, de még ez is lehetséges.

    Ja, és az utolsó évben óvodát kellett váltani vele, mert nagyon rosszul érezte az első helyen magát. Biztos már akkor is "más" volt, csak akkor még ezt nem realizáltuk. Akkor is tudtuk, hogy okos, de nem tulajdonítottunk a dolognak nagy jelentőséget, mert nem akartuk ajnározni, hogy ő milyen "zseni" vagy különleges. Mindegy. Az új óvodában befogadták és szerették. Az óvónők oda voltak érte.

    Hát ez is egy "másság", csak másmilyen. Nem látható elsőre. De még ezt sem tudjuk kezelni. Egyelőre.



    Bocsi, hosszú lettem.

  • 2007.08.18 10:23:04Hicudzsi

    Alvomacko szerintem nem volt hosszú, hanem érdekes.



    Szerintem a másság elfogadással az a baj amit itthon látok ismerőseimen vagy egyes embereken, hogy gyakran átesnek a ló egyik majd másik oldalára.

    Az egyik típus az olyanok hada mint a fenti Kicsitomi, "elfogadom a másságot csak ne érjenek hozzám..." és jönnek a kivételek, kifogások, nyafogások.

    A másik meg az "ó milyen nagy lehetőség egy szülőnek fogyatékos gyermeket nevelni, hisz ők angyalkák stb.. stb..".



    Szeritnem mindkét hozzáállás káros.



    Ha a gyermekünk előtt természetesen viselkedünk ők is ezt tanulják meg.



    Marcangoló szokta felhozni azt a South Park részt mikor a gyerekek csinálnak egy új South Park zászlót amin nem egy csapat fehérember akaszt fel épp egy négert, hanem egy csapat mindenféle bőrszínű, mosolygó ember akaszt egy mosolygó feketebőrűt, mert ők nem látták, hogy az alapzászló miért rasszista.





    At hiszem itt befejezem, mert még sokmillió dolgot írnék, de annak nem lesz vége. :)



    Még valami eszembejutott. Anyósom is meg apósom is vakok. Gyakran előfordult velük, hogy az utcán idegenek segítési szándékkal melléjükléptek és megpróbálták átsegíteni őket az úttesten ami nem mindig sült el jól. Egy jótanács ezzel kapcsolatban - nekik is van intim terük ha segíteni akarna valaki nekik, óvatosan érintse meg a könyöküket és finoman jelezze ha indulhatnak.

    :)

  • 2007.08.18 10:44:18marcangoló

    Na, igen, ezt már én is sokat hallottam a vakoktól, hogy köszönés nélkül, kérdés nélkül fogják, és átvezetik őket az úton.... :-(

  • 2007.08.18 14:35:33Memme

    Alvómackó, azt, amit a lányod megél, megélt, azt én is megkaptam, de nem csak az általánosban - ahol nem okos voltam, csak sportoltam és nem a téren bandáztam - hanem felnőtt fejjel egy felnőttoktatási intézményben. A kedvenc mondásom onnan van: " Könnyű neked, te okos vagy." Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ennek sosem lesz vége... sajnos.

  • 2007.08.18 14:42:53Guruljka

    Lakik egy vak srác a házunkban aki kutyával közlekedik. Vele ha összefutunk a liftben, kapuban stb. elbeszélgetünk. (A gyerekek miatt én szinte mindenkivel akivel összefutok megismerkedek, mert a Nagy köszön mindenkinek, aki szimpi annak bemutatkozik és megkérdezi tőlük kicsodák és hányadikon laknak:-)))) És azt tudom mondani, hogy bizonyos szempontból annyira nem más, mint a többi szomszéd. Őt is a közös költség foglalkoztatja, meg az, hogy gyakran nem nyílik ki a liftajtó a célemeleten.

    Ezt csak azért írom le, mert a másság nekünk sokszor ijesztő, mert nem tudjuk mi jár "mások" fejében. Hát nagyjából ugyanaz, mint bennünk.

    És ugye ahogy Hicudzsi is írta, Ők is pont ugyanúgy nem szeretik ha valaki belenyúl az intim terükbe és megfogja őket az utcán, mint mi, amikor szó nélkül elkapják a gyerekünket babakocsistól és felrakják a villamosra...

    Már többször írtam, de talán nem baj ha ismétlem, hogy nekem egy vak lány mondta, hogy az a jó ha nem csak azt kérdezik meg, hogy segíthetek-e, hanem azt is, hogy hogyan tudok segíteni.

  • 2007.08.18 15:18:47Memme

    Régebben, amíg volt est fm, volt superman-nek műsora, egy jó kis beszélgetős. Egyszer meghívott a vakok intézetéből néhány gyereket, hogy meséljenek, milyen vaknak lenni, hogy élnek, ki választ ruhát, tévé vagy rádió, egyszóval, milyenek a mindennapjaik. az egyik kissrác azt mondta, nem szereti, ha

    a) azt mondják rá, hogy vak, mert sokkal több dolgot észre vesz, mint egy látó

    b) világtalan. van neki világa, az belül színes, a színeknek hőmérsékletük van. a kék hideget jelent.

    gyerekeket ennyire felszabadaultan beszélgetni felnőttel, ekkorákat röhögni talán még sosem hallottam.

    Hallotta valaki ezt a műsort anno?

  • 2007.08.20 14:09:23gida

    druantia, köszi, csak most találtam meg, hogy válaszoltál. És én még azt hittem, hogy nincs olyan vizsgálat a terhesség alatt, amiről én még nem hallottam. Hát, a jövőben ennyivel kevesebb lesz a meglepetés. Köszi mégeccer az infót.

  • 2007.08.21 02:29:43Nilufar

    Mamafáni írásához szeretnék hozzászólni.

    Én is oviban dolgoztam és nálunk volt az egyik csoportban egy enyhén autista kisfiú.

    Az orvosok úgy ítélték meg, hogy mehet "normális" közösségbe. Az ovinkban az a csoport volt a legösszeszedettebb, az ovónénik a következetsségükkel és kedvességükkel nagy eredményeket értek el. Ez a kisfiú viszont egymaga sikeresen felrúgta ezeket az eredményeket. Nem igazán lehetett foglalkozásokat tartani, mert a gyerekek folyton azzal voltak elfoglalva, mit csinált már megint az a kisfiú. Ő volt a figyelem középpontjában a többi gyerek szemében.

    Szerettük azt a kisfiút de sokszor a hajunkat téptük tőle:)

    Mielőtt elment tőlünk az anyukája boldog mosollyal mutatta az orvosi papírt, miszerint a kisfiú a közöttünk eltelt egy év (ovis év) alatt többet fejlődött mind értelmileg mind szociálisan, mint addigi hat éve alatt.

    Akkor és ott mindenki úgy gondolta megérte a "kinlódás", együtt örültünk a hálás szülőkkel:)

    Viszont gyarló az ember...annak is örültünk, hogy elmentek:S

Blogok, amiket olvasunk

KAPCSOLATSULI 6 szokás, amivel villámgyorsan kinyírhatod a kapcsolatodat

Vannak szokásaink, amelyekről nem is tudjuk, hogy észrevétlenül, ám annál hatékonyabban rombolják a párkapcsolatunkat. Amikor pedig a párunk a válást, szakítást fontolgatja, nem értjük, hogy mi történt.

TÖRI MÁSKÉPP Szőrös hableány, tudós ló - mulatságok a Monarchiában

A kiegyezést követően gyors tempóban újabb és újabb létesítmények emelkedtek a Ligetben, amit a milleniumi ünnepségek még inkább felgyorsítottak. És ott aztán volt mulatság!

DICE&SORCERY A látszat sohasem csalt még ekkorát!

A Mario + Rabbids Kingdom Battle amennyire valószínűtlen, annyira zseniális. Játékosok figyelem!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta