A lányok, azok egészen mások, mint a fiúk. De nem csak azért, mert puncijuk van, nem ám. Egy nagy csomó biológiai meg társadalmi dolog miatt, erről egyébként nagyon sokat írtak, csak nem direktbe, például szerintem a világirodalomnak az a része, amelyik nem Istenről szól, vagy a történelemről, az nagyrészt erre fecséreli el magát. Van azonban, aki csakis erről ír, még hozzá 200 oldalt. Mindezt nevelési tanácsaadás formájába öltözteti.
A könyv elsődleges tanulsága: ha kellően hosszú könyvet akarunk írni arról, miben mások a lányok, akkor nem elég, ha azt a 15 állítást összeszedjük, írjunk le mindent, amit eddig a babagondozás-gyereknevelés kérdésben összeolvastunk, csak a kisbaba/kisgyerek helyére mindig írjuk be a kislány szót, és máris helyben vagyunk.
Na jó, ennyire nem rossz a helyzet. Az inkriminált mű, a Hogyan neveljük a lányokat? ennyire nem rossz. De azért eléggé. A szemlélete elfogadható, valahol a megengedő-elfogadó határán mozog, nincsenek benne árulkodó kiszólások, amelyek arra utalnának, hogy a gyerek a kis tulajdonunk. A gyerekeket tulajdonképpen épeszűeknek tekintik. Nem úgy a szüleiket. A stílus és a kiállítás alapján inkább talán az óvodáskorú nagytestvérek lehetnek a megcélzott korosztály, bár nekik túl sok a betű.
A gond valahol a szerkesztésnél kezdődhetett. Az állítások, tanácsok, óvások, feddések olyan káosza zúdul a szülőkre, hogy nehéz eligazodni benne, ráadásul elemi dolgok, általános eszmefuttatások vegyülnek olyan praktikus tanácsok közé, hogy mit ne egyen a gyerek. (Ja, bocsánat, a kislány.) Az általános eszmefuttatások színvonala katasztrofális - valamiféle deformált feminizmus (a nők diszkriminálva vannak) keveredik hatalmas sztereotípiákkal (a nő az életadó természet, ezért ha értelmes életcélt akar a gyerekszülésen kívül, akkor legyen békeharcos vagy természetvédő, neveljük erre a lányokat).
A praktikus tanácsok közül Tünde "kedvence", hogy a szerző szerint ha apunak feláll (virágnyelven: izgalomba jön) játék közben, akkor sürgősen hagyja el a terepet, és játsszanak valami mást, nekem az, hogy mielőtt lányunk lenne, üljünk le párunkkal, írjuk össze, mit tartunk jó nőiességnek, és mit rossznak, és egyeztessünk, majd ez alapján alakítsuk gyermekünk női identitását. A könyvben több helyütt hirdetett ösztönösség és természetesség nem tudom, hogyan egyeztethető össze ezzel a módszerrel. Én igazán a tudatosság híve vagyok, de ez még engem is kiütött. Az is megnevetett (noha a szerző célja nem ez lehetett), hogy nem jó, ha apu táncoltatja kislányát, csak azért mert tetszik neki, mert ez biza csúnya kihasználás, és sérti a gyereket, meg ő is ilyen kihasználós lesz a végén. A szerzőnek egyébként tökéletesen igaza van, csak éppen a családon belüli erőszaknak kevéséb eufemisztikus megfogalmazását is el tudnám képzelni. Hiszen épp a tabuk védik nagyon erősen az elkövetőket.
A média és a divat teljesen öncélú és repetitív ostorozása pedig egyenesen ciki - egyrészt, mert evidens dolgokat mond el százszor, másrészt mert nem indokol és nem ír le összefüggéseiben komplex folyamatokat. No meg nem tudunk kivonulni a kultúránkből, bár ezt ő is bölcsen megállapítja, amikor a pápuákat dicséri velünk szemben. Például arról is a fogyasztói társadalom tehet, hogy gondunk van az evéssel-alvással, mert a természetközeli embernek nincs. Tudja, megkérdezte őket, Pápuaföldön, a paradicsomban még így 2007-ben is minden ok. Ennyit a sztereotípiákról. A bölcselkedések érzékeltzetésére elkövetem a leggonoszabb dolgot, amit kritkus tehet, idézek egyetlen csodálatos mondatot: "Hangosabban vagy csöndesebben, ők is dolgozni fognak a történelem szövőszékén".
A szomorú az az egészben, hogy akár nagyon jó könyvet is lehetett volna írni a témáról ezzel a hozzáállással, csak kellett volna egy jó szerkesztő, aki kimazsolázza az egyébként számos hasznos tanácsot és igaz állítást, valamint szemléletes esetet, kicsit összerántja a szöveget, lenyesegeti a redundáns részeket, eldönti, hogy tudományosak vagy praktikusak legyünk-e, akkor viszont azon belül feleljünk meg az elvárt kritériumoknak, és összerak egy nyelvileg-szerkezetileg is elfogadható valamit (mondjuk könyvet, végülis állítólag olyant tartunk a kezünkben) az ötletkupacból. Ez most hiányzott, ha valaki érez magában erőt, hogy végigverekedje magát a szövegdzsungelen, akkor mazsolázzon csak nyugodtan, fog találni jót is.
Gisela Preuschoff: Hogyan neveljük a lányokat?
Partvonal Kiadó, 2006. 2499 Ft
