Ülök begyógyult szemekkel és keresem a betűket a billentyűzeten. Különösebben nincs nagy bajom, csak haldoklom. Másnaposan. S most nagy a szórásom úgy mint: eértem, niztos, izsazán és hasonló magyarnak nem nevezhető szavakkal. A ringlis talán még mindig forog, ezért vigyázkodva szabad csak a csillárra nézni, a mozdulataim meg még fájnak is, hiába, a kezem is bizonytalan. Mert ha a munkahelyemen vagyok másnapos, akkor beteget jelentek. Ha a vizsgaidőszakban hajlok el, esetleg kivágnak, visszatapsolnak. De a gyerekkel mit kezdjek? Vagyis inkább, mit kezdjen a gyerek a rossz életű anyjával? Mert a hülye szülő visszamegy este a Szigetre gyerek nélkül. Mivel hülye lenne nem visszamenni. S amilyen balga lény az ember, ha már ott van, iszik is. Ebből pedig egyenesen következtethetünk arra az örök igazságra: az értelmiség előtt két út van, az egyik az alkoholizmus, a másik pedig járhatatlan.A gyerekek biológiai órája pedig ketyeg tovább a maguk megszokott kis menetében. Hétkor kelnek a kakassal (jóvanna, ez egy városi, későn kelő kakas), követelik a kakaójukat, a reggelijüket, a villanymotoros traktorjukat, a Hello Kitty-s pólójukat, a kedvenc meséjüket, de legfőképpen az anyjukat szeretnék előbányászni a takaró alól, ahonnan rekedten próbál vezényelni. És hallani, ő most halálán van. A feltámadás után sem jobb a helyzet és bizony kritikus közönség előtt kell végigjátszani a napot, mert a gyerek azonnal vágja, ha nem figyelve mondod neki, hogy aha, aha.
Megéri tehát az esti tombolás és fergeteg party, tudván, hogy kamatostól fizetünk meg érte? Ami engem illet, igen. Mert hiába szenvedek, mint a kutya a másnappal és magamban üvöltözöm egész nap, mert idegzsába vagyok a gyerekektől, a fénytől, a beáramlott levegőtől az orromban, de még a muskátlitól az ablakban is. Tudom, elmegyek megint.
De lássuk, hogy miért is! Hiszen hónapok óta először érzed felnőttnek magad, amikor senki nem akarja huszonötödszörre elmeséltetni veled a Hamupipőkét, amikor nem kell sünicsaládot gyurmázni napestig, amikor kieresztheted a kezedből Thomas gőzmozdonyt és nem kell huhogni hozzá. Aztán találkozhatsz olyan emberekkel, sőt, kapaszkodjatok meg, csak olyan emberekkel találkozol, akik képesek a különböző nyílásaikon benntartani a dolgaikat. (Na jó, tegnap a szigeten ezt megcáfolták néhányan).
Legalább három mondatot tudsz egyfolytában beszélni, senki nem szeretné, ha meglöknéd, kitörölnéd, felépítenéd és levágnád neki. Semmijét. A nagy színpadon nem Halász Judit táncol, sőt, nem is Gryllus Vilmos zenél és simán tudsz táncolni úgy, hogy nincs nálad egy bőröndnyi pelenka, törlőkendő, rágcsálnivaló, innivaló, hanem szabad vagy, mint a madár, csak azt az ominózus alkoholos poharat kell szorongatnod és a melletted állóra dönteni.
Az este folyamán nem "dehelyes anyuka" vagy, hanem egy potenciális nő, még ha a pasiddal is vagy kint, mert néha azért csak megbámulnak, amikor inni hoz neked apa. Vagy aki akar. Sőt, lehet, hogy érdemes néha külön bulizni, ezt kifejezetten tudom javallani, de majd egy másik cikkben kifejtem. Mert a nőisségünknek valljuk be, nagyon jót tesz, hogy tetszünk még és érezzük, hogy nem állt meg az élet, nem csatakos ősanyák vagyunk.
A fenti jó dolgok ellenére elérkezik mindenképpen az a bizonyos másnap. Hol nehezebben viseljük, hol jobban, bár az alkohol sajátosságából adóóan, a következő pohár megrendelése ott és akkor mindig a legjobb döntés. Mert délelőtt a kölykökkel bezzeg csak fáradtak voltunk, most meg egyenesen élettelenek. És ilyenkor felmerül bennünk a kérdés, hogy tulajdonképpen érdemes-e egyáltalán gyerek nélkül menni a Szigetre?
