Ne vigyünk szülőket a Szigetre!

Zanza!

Először olyan jó ötletnek tűnt. Aztán már nem annyira. Aztán meg még annyira se. És végül a nagy fogadalomtétel: gyereket a büdös életben többet nem hozunk a Szigetre!

Boldog anyukák a szigeten

El is mondom, miért. Nem azért, mert piszkos, vagy hangos, mert azt ki lehet bírni, nem vagyunk cukorból, ugyebár. Hanem mert semmi értelme.
Játszótér meg vurstli van máshol is. Sok ember, zene is. A gyereknek úgyse mond semmit a hét együttlét, a szülők meg csak nyálcsorgatva nézik a sok önmagából kiforduló, kötöttségek nélküli, jópofa fesztivállátogatót, de nem csinálhatnak semmit, amit amúgy csinálnának. Minden, ami a szigeten vicces, meg fiatalos, egy gyerekkel nehézkes, lelkiismeret-furdalással teli. És itt nemcsak a piálásra gondolok, hanem olyanokra is, hogy sáros lábbal trappolni a pocsolyában, undorító kajákat enni, vagy a bokorban a férjünk bokájára pisilni.

Gyerekprogramon sajnos nem voltunk, mert elkapott egy akkora zuhé, hogy még a melltartómból is facsarni kellett a vizet. A gyereknek szeme se rebbent, mert a babakocsi esővédője alatt remekül elvolt, majd az Armageddon kellős közepén bealudt (hálistennek). Utána meg már olyan késő lett, hogy szaladtunk haza vacsorázni.

Összességében tehát szerintem a gyerekkel való szigetelés a gyerekeknek oké, de a szülőknek kínzás. Még szerencse, hogy utána visszamentem, és jól ellazultam a rémes délután után.
Blogmustra